Eger - napilap, 1937/1
1937-05-16 / 78. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. május 16. Nagy utcaburkolási tervezetet dolgozott ki Gyöngyös város péntebl bözgyűlése Gyöngyös megyei város pénteki képviselőtestületi ülésén a mérnöki hivatal előterjesztését tárgyalták, amely Gyöngyös egyes útvonalainak aszfaltozását vette tervbe. A terv szerint a Bene Utca még asz- faltozatlan szakasza a Pap Melki- zedek utca, továbbá a Széchenyi, Zöldfa és Arany János utca aszfaltozása kerül sorra a jövőben. Ez a határozat még nem végleges, mert a kórházat körülvevő utakat is aszfaltozni kellene, ezekre a munkálatokra először a város pályázatot hirdet és csak azután határoz véglegesen a képviselőtestület. A Nagypatak szabályozását is tervbe vették, de először a kisajátítási eljárást kell lefolytatni és csak azután kerülhet sor a szabályozásra. A gyűlés tárgysorozatán még néhány jelentéktelenebb ügyet tárgyaltak. x Ünnepélyes hertmegnyltás a Park-vendéglőben pünkösd első vasárnapján. I Modern új tekepálya. Kugli verseny, öt dij. Polgári árak. Tisztelettel BÁLLÁ JÓZSEF, vendéglős. fílikor épül meg az egri sporttelep? Heves vármegye rendkívül kedvező feltételekkel szavazta meg a 30 ezer pengős kölcsönt a Bukuli-árok csatornázására Eger, május 15. Szmrecsányi Lajos dr. érsek nagy értékű telekadományozása után most Okolicsányi Imre alispán és Heves vármegye közönsége léptek azoknak a támogatóknak a sorába, akik elősegíteni igyekeznek a korszerű egri sporttelep megvalósításának gondolatát. Ismeretes, hogy a sporttelep megépítésének előfeltétele a Bukuliárok csatornázása, amely nélkül a stadion létesítéséhez szükséges tereprendezés nem hajtható végre. Erre a célra tehát Eger városa harminc ezer pengő kölcsönt kért Hevesvármegyétől. A vármegye és megértő lelkű alispánja átlátták a kérés jelentőségét és olyan értelmű előterjesztést tettek a törvényhatóság elé, hogy vita nélkül megszavazták a kölcsön folyósítását, mégpedig igen előnyös feltételek mellett. A kölcsönt az állategészségügyi ebadóalapból utalja ki a vármegye, a folyósítás a munka megkezdése után a kereseti kimutatások alapján történik s a munkálatokat az egri államépítészeti hivatal ellenőrzi. A kölcsön után a vármegye nem kér nagyobb kamatot, mint amennyit a pénzintézetek adnak a náluk elhelyezett vármegyei pénzekért, ez összegszerűen négy százalék. A visszafizetés 1940-ben kezdődik, 1940-től 1944-ig évi 3 ezer, 1945-től évi 5 ezer pengő törlesztéssel. Az előterjesztésben hangsúlyozta a vármegye alispánja, hogy csak ezzel a kölcsönnel realizálható az Ersekfőpásztor adománya a sporttelep érdekében és csak így remélhető az a 30—40 ezer pengős állami támogatás, amelyet az OTT Ígért meg a sporttelep magasépítési munkálataira. A kölcsön megszavazását nagy hálával fogadja a város és annak egész sporttársadalma, amely hosz- szú idő óta nagy hiányát érzi egy célszerű s a mai egészségügyi követelményeknek megfelelő sporttelepnek. Munkatársunk kérdést irtézett Braun Károly polgármesterhez, hogy mikor kezdődnek meg az alapvető csatornázási és földmunkálatok. A polgármester kijelentette, hogy a kölcsön belügyminiszteri jóváhagyását meg kell várni s mikor az ügy a miniszter elé kerül, egyidejűleg a város részéről ismételten elő fogja terjeszteni az államsegélyre vonatkozó kérést, hogy így együttesen biztosítsa a sporttelep munkálatainak megkezdését. Robbantás közben a száz méterre lévő műhelyben tartózkodó üzemvezetőt sebezte meg egy szilánk Eger, május 15. Különös robbantási szerencsétlenség történt a Szarvaskő melletti UTAZZON NELKEN BÖRÖNDÖS KÉSZÍTMÉNYEIVEL Tenniszütők húrozása, foto cikkek. SZÉCHENYI-17. 7. bán kerestek menedéket a szerterepülő gépszilánkok elől. A robbantások minden baj nélkül történtek, s a hatalmas kőzúzógép lassan darabokra hullott szét. Már a hatodik robbanáshoz készülődtek, a több mint húsz mázsa súlyú lendítőkerék szétrobbantására került sor. A munkások a hatalmas vaskerék tengelynyílásába helyezték a művelethez használt paxit töltést, meggyujtották a zsinórt s biztonságba helyezték magukat. Tóth József üzemvezető és két munkása a robbantás helyétől mintegy száz Selyemharisnya, női selyem fehérnemű, gumífűző, bőrkesztyű nagy választékban, a legjobb minőségben Pál Károly divatházában. Takarékossági hitel 6 hó. Szabott árak. Eger, május 15. Az egri idegenforgalmi naptár legkiemelkedőbb eseménye annak a 60 tagú lovascsoportnak az érkezése, amely 14 nemzet lovasait hozza el Egerbe. Június első napjain rendezik meg a „ 12. vitéz nagybányai Horthy István lovastanulmányutat“, amelynek résztvevői június 5 és 6 napjain tartózkodnak Egerben. Az előkelő külföldi úrlovasok magyar- országi és egri tartózkodása felmérhetetlen jelentőségű a magyar nemzeti ügy és a magyar föld propagandája szempontjából. A 14 ország lovasai személyes és közvetlen érintkezés utján szerezhetnek tapasztalatokat a magyar vidékről és Eger értékeiről, elsőrendű érdek fűződik tehát ahhoz, hogy a vendégek a lehető legjobban érezzék magukat körünkben és a legjobb benyomásokkal távozzanak Egerből. A lovas-út résztvevőinek elszálméter távolságra lévő kovács- műhelyben helyezkedtek el. A műhely teljes biztonságot nyújtott, annál is inkább, mivel az ablaka géprészekkel van elzárva. Hatalmas detonációval megtörtént a robbanás s abban a pillanatban Tóth József üzemvezető hangos kiáltással, vértől borítva bukott a földre. A robbanás ereje egy hüvelyk nagyságú szilánkot beröpített az ablak alig tenyérnyi szabad nyílásán s a vasdarab az üzemvezető altestét borzalmasan összeroncsolta. A kis vasszilánk olyan erővel repült be az ablakon, hogy a nadrágját a sebesülés helyén szinte rojtokba szakította. A nagy fájdalmaktól kinzott embert gépkocsin azonnal az Irgalmasok kórházába szállították, ahol műtétet hajtottak végre rajta. A szerencsétlenül járt üzemvezető állapota javult, de valószínűleg egész életére rokkant lesz. A baleset a különös véletlen következménye, bekövetkezéséért senkit sem terhel felelősség. lásolását az idegenforgalmi hivatal ezért úgy kívánja a legcészerűbben megoldani, hogy egri magánházakban helyezi el a vendégeket, hogy a személyes barátság ápolásával is közelebb fűzze őket Egerhez és annak társadalmához. Felhívással fordul tehát a város közönségéhez, hogy erre a célra minden tekintetben alkalmas, az igényeknek megfelelő szobáikat bocsássák egy éjszakára a vendégek rendelkezésére, egyben kéri a hivatal, hogy másuap reggel egy csésze kávé baráti felajánlásával lássák vendégül a náluk elhelyezett úrlovasokat. Lakásfelajánlásokat már most lehet eszközölni az idegenforgalmi hivatalban. — Bármilyen könyvre van szüksége, beszerezheti a Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Ezer reuma ellen harcol az „EZEREUM“, 40 év óta kitűnő gyógyszere a reumatikus, csúzos, köszvényes bajoknak. Gyógyszertárakban kapható. Készítője: • PÁNCZÉL ÁRPÁD ® „0 rangyal" gyógyszertára, Eger. kőbányában. Az egyik hasznavehet- len kőzúzógépet ócskavas céljára robbantották szét a bánya munkásai Tóth József 35 éves üzemvezető irányítása mellett, aki már 8 éve áll a bányavállalat szolgálatában. A robbantás előtt minden szabály- szerű óvóintézkedés megtörtént, az utat jelzőzászlós emberek zárták le, a robbantásnál közreműködő munkások pedig a közeli völgykatlanÉrtesítés. Van szerencsém a nagyérdemű közönség szíves tudomására hozni, hogy Egerben, Káptalan ucca 5. sz. alatt fagylalt szalont nyitottam. Naponta elsőrangú friss fagylalt és sütemények kaphatók. Megrendeléseket pon- tosan szállítok. Kérem a n. é. közönség szives pártfogását. Sárvári (Strémen) Kálmán cukrász. lúnius elején 14 nemzet 60 tagú louascsoportja érkezik Egerbe Az idenforgalmi hivatal kérelme