Eger - napilap, 1937/1
1937-04-03 / 53. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. április 3. A gyöngyöskörnyéki kőbányákban az utóbbi esztendőkben művelés közben sok súlyos baleset történt, amelyek közül nem egy halálos kimenetelű volt. A szerencsétlenségek okául majdnem minden alkalommal azt állapították meg, hogy a bányák vezetői nem tartották be a szigorú biztonsági rendelkezéseket, amelyeket a vonatkozó jogszabályok a munkások testi épségének megvédésére előírnak. A gyöngyösi iparhatóság éppen a sorozatos szerencsétlenségek hatása alatt a legszigorúbb intézkedésekkel igyekezett a kőbányákban rendet teremteni s évekig tartó ellenőrzésének az eredménye az, hogy a kőbányák művelése ma máj; nem csak a nagy anyagi haszon elérésére, hanem a munkások életvédelmi érdekeire is figyelemmel történik. Az észlelt hiányok pótlására, illetve a szabálytalanságok megszüntetésére az iparhatóság igen szigorú büntetések kilátásbahelye- zésével igyekszik a kőbányatulajdonosokat rászorítani, azonban ennek ellenére is megesik, hogy az iparhatóság mulasztásokat fedez fel a kőbányák üzembentartásánál ellenőrzései alkalmával. A megtorló intézkedéseket minden esetben megteszi s az illetők ellen a kihágási eljárást megindíttatja. Ilyen mulasztások miatt állott március 31-én Kálmán Miklós a Gyöngyös-Sárhegy-i kőbánya tulajdonosa és felelős üzemvezetője Bakos Károly, dr. Bakó Oszkár kihágási rendőri büntetőbíró előtt. Négy feljelentés miatt vonta felelősségre a kőbányatulajdonost és üzemvezetőjét. A bizonyítási eljárás során a vád tárgyává tett kihágási cselekmények beigazolást nyertek, ezért az egyesített kihágási ügyek elkövetésében bűnösnek talált Kálmán Miklóst összbüntetésként 300 pengő, behajthatatlanság esetén 30 napi elzárásra átváltoztatandó pénzbüntetésre, Bakos Károlyt pedig behajthatatlanság esetén 12 napi elzárásra átváltoztatandó 200 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az Ítélet nem jogerős. eredményre. A japán képviselőválasztások harcai megindultak. A kormány szigorú korlátokat állított a sajtónak. A választók befolyásolását akarja a kormány tilalmával megakadályozni. A lapoknak a választást illetően még jóslásokba sem szabad bocsájtkozni. — A cseh nemzeti bank szerint minden ezer foglalkoztatott munkásra 173 cseh munkanélküli jut. Eszerint minden hatodik cseh munkás munkanélküli. — Szászrégen mellett egy 27 személyes társasgépkocsi féktörés miatt megszaladt. Három halott, két súlyos, sok könnyebb sebesült. — Az angol hadügyminiszter komolyan foglalkozik az előírt mértéket meg nem ütő újoncok számára „Hüvelyk Matyi“ zászlóaljak felállításával. A 160 cm-nél alacsonyabb katonákat főleg ejtőernyős szolgá- látra képezik ki. fi utíros éjszakai repülőbomba'zását mutatják be uasámap a Frontharcos Szövetség egri csoportjának légvédelmi előadásán Az Országos Frontharcos Szövetség egri főcsoportjában hetek óta légvédelmi tanfolyamot tartanak, ahol a világháborúban megedzett katonákat képezik ki a polgári légvédelem feladataira, hogy bennük nyerje legnagyobb erősségét esetleges háború esetén a város életbiztonsága. A tanfolyam előadásai közül kiemelkedik az április 4-én, vasárnap délután 5 órakor rendezendő légvédelmi bemutató, amely nemcsak a frontharcosokat, hanem a város egész közönségét érdekli, éppen ezért a városháza nagytermében rendezik meg. A bemutatón nemes Kecskés Sándor m. kir. százados tart egészen újszerű előadást „Honi légvédelem“ címmel s előadása keretében szemléltető módon mutatja be egy város éjszakai repülőbombázását és a lég- elháritás, védekezés módszereit és menetét. Ezen az előadáson kicsiben megelevenednek egy elképzelhető légi háború eseményei és a közönség, a szemléltető módszer egyszerű és közérthető voltára való tekintettel, egy óra alatt úgyszólván játszva elsajátíthatja a légvédelemmel kapcsolatos legszükségesebb tennivalókat. Az érdekes szakbemutatót bizonyára zsúfolt ház fogja megtekinteni. Ismét megbüntettek üzemi kihágásért egy gyöngyösi bányatulajdonost Páratlan méretekben indult meg az elővétel a kecskémét—egri színház tavaszi idényére Pénteken délután érkezik meg a színtársulat Eger, április 2. Kardoss Géza színtársulata tegnap fejezte be kecskeméti előadásait és ma, pénteken délután érkezik meg Egerbe, hogy hat hétig tartó ideig művészi operett és prózaelőadásaival gyönyörködtesse a város színházkedvelő közönségét. A szombati előadással a legkedvezőbb előjelek mellett indul meg a tavaszi szezon. Tegnap óta szinte példátlan méretekben kezdődött meg az elővétel a megnyitó darabokra azonkívül, hogy a bérletezés is kitűnően sikerült. Minden arra mutat ezek szerint, hogy Kardoss Géza egri szezonját nagy erkölcsi és anyagi siker fogja koronázni. Húsz évi szünet után újjáéledt a Vöröskereszt Egylet működése Heves vármegyében Egg év alatt huszonöt fiókegyesület alakult a vármegye területén — Ä hevesmegyei választmány közgyűlése Eger, április 2. A Magyar Vöröskereszt Egylet hevesmegyei választmánya szerdán délelőtt tartotta újjáalakulása óta első közgyűlését a vármegyeháza tanácstermében dr. Hedry Lőrinc főispán elnöklete alatt. A főispán elnöki megnyitójában örömmel állapította meg, hogy húsz évi szünet után új lendülettel indult meg vármegyeszerte a vöröskeresztes mozgalom, amelynek olyan sokat köszönhetnek a háborús nemzedékek. Az Egylet működésére nemzeti szempontból rendkívül nagy szükség van, mert a nemzetnek minden eshetőségre teljesen fel kell készülve lennie, ezenkívül az Egylet béke idején nagy szociális feladatokat teljesít. A közgyűlésen dr. Szabó Vilmos tb. árvaszéki ülnök olvasta fel dr. Magnin Elek tb. vm. másodfőjegyző titkári jelentését, amely az Egylet működésének az elnöki megnyitóban említett föllendülését számszerű adatokkal és a fiókegyesületektől kapott beszámolókkal világította meg. A Vöröskereszt Egyletnek a múlt évben történt újjáalakulásakor csak két fiókegyesülete volt a vármegyében s a főispán és a főszolgabirák lelkes szervező munkájának eredményeképpen ez a szám már 27-re emelkedett. Olyan fejlődés ez, amelyet egyetlen vármegye sem ért el egy év alatt. A fiókegyesület vezetői rendkívül találékonyak a feladatok megválasztásában és lelkesek azok keresztülvitelében. A vármegye különböző részein rendeznek első-segély tanfolyamokat, egészségügyi előadásokat a leventék számára, küzdenek a népbetegségek, a tífusz és tuberkulózis ellen, felvilágosítják a társadalmat a légvédelem feladatairól, ugyanakkor támogatják a szegényeket, ott, ahol erre más szerv nincs, úgy, hogy valóban áldásos tevékenységet fejtenek ki. A jelentés szerint a legkiválóbban működik a hatvani és pásztói fiókegyesület, mindkettő nagy áldozatkészséget tanúsított a szegények segélyezésében. A közgyűlés örömmel vette tudomásul a jelentés adatait, majd betöltötte a távozás folytán megüresedett jegyzői és gondnoki tisztségeket s jegyzővé dr. Szabó Vilmos tb. árvaszéki ülnököt, gond-