Eger - napilap, 1937/1
1937-03-04 / 36. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. március 4. Gyöngyös utírosa Z40 ezer pengőért megutístírolta az Orczy-kastélyt A villany felemelt egységárából és a vásártér parcellázásából tíz év alatt fizetik ki a vételárat Gyöngyös, március 3. Hétfőn délután viharos közgyűlést tartott Gyöngyös város képviselőtestülete az Orczy-kastély régóta húzódó megvásárlása ügyében. A már megfogalmazott szerződés pontjainak megtárgyalására teljes számban összegyűltek a képviselő- j testületi tagok. Órákon át tartó 1 harc után sikerült csak a szerződésnek minden pontját változatlanul elfogadtatni és az ülés végre is hatalmas szótöbbséggel határozta el, hogy a kastélyt özv. báró Wild- burg Arthurnétól 240 ezer pengőért megvásárolja. A szerződés pontjai szerint a város a kastély vételárát a birtokbavételtől számított 10 év alatt fizeti ki. A vételárból 80 ezer pengővel a kastély eddigi tulajdonosainak a Gyöngyösi Bank r.t.-nál fennálló tartozását fizetik ki, a fennmaradó 160 ezer pengőt pedig 10 éven belül részletekben teljesítendő készpénzfizetés utján fogja a város kiegyenlíteni. E vételár ellenében a város tulajdonába megy át az Orczy-kastély a hozzátartozó 8000 négyszögöl területű ősparkkal együtt. A kastély megvásárlását a város igen hosszas tárgyalás után határozta el egyrészt azzal az indokolással, hogy a városnak egyáltalán nincs közparkja, ami a lakosság egészségügye s különösen a gyermeknevelés szempontjából igen hátrányos, ezenkívül a kastély megvételével a rossz állapotban lévő és most két épületbe szorított városháza kérdése — legalábbis ideiglenesen megoldást nyerhet, mert az Orczy-kastélynak megfelelő átalakításával a városházát oda lehetne áttelepíteni. Erre annál is inkább szükség van, mert a városrendezési tervek szerint a mai anyavárosháza lebontásra kerül és helyén parkot létesítenek. A 240 ezer pengőt kitevő vételár fedezésére a képviselőtestület a villanyáram egységárának a tervezetben megjelölt fél fillér értékkel való felemelését határozta el s ezen kívül a járásbírósággal szemben lévő marhavásártérnek parcellázását, amely 52 részre parcellázva 153 ezer pengőt biztosít a városnak. A szerződés-tervezet felolvasása után Szabó Jágó képviselő emelkedett szólásra. Szerinte a vételár túlmagas, mert az ingatlan szakértők véleménye szerint nem ér többet 180 ezer pengőnél. Az sem biztos továbbá, hogy a fedezetül megjelölt marhavásártéri parcellázás sikerül-e kellőképen. A megvásárlás indoka sem fogadható el szerinte, mert hiszen a gyermekek üdülését sokkal olcsóbban meg lehetne oldani ingyen kocsiknak erre a célra a Mátravasuthoz való kapcsolásával. Magnin Adorján prépost plébános szerint a kastély értéke — tekintetbe véve a várossal ősidők óta összeforrott jellegét — számbelileg majdnem meghatározhatatlan. A város tehát a vételárban semmi esetre sem fizeti meg a Szabó Jágó által emlegetett „előszereteti árat“, bár az ez esetben indokolt is lenne. Igen nagy vita támadt a szerződésnek azon pontja ellen, mely a fizetési eszközök értékállandóságáról biztosítja eladót és vevőt. Dr. Kurcz Jakab szerint ezt a clausulát maga a pénzügyminisztérium állapította meg az igazságügyminisztériummal karöltve és az minden állami szerződésben — miként ebben is — szószerint benne van. Buday Ferenc kifogásolta, hogy a városnak nem telik a legszükségesebb közmunkák — mint utak és közmüvek építésére — keresztülvitelére, most pedig 240 ezer pengőt tud áldozni olyan célra, amely a városnak nem is fontos érdeke. Dr. Náray Béla városi tisztifőügyész szerint nem lehet vakon elfogadni a miniszteri clausulát és azon változásokat kívánt eszközölni. A polgármester e változások ellen foglalt állast, mert szerinte a város nyugodtan kötheti sorsát az állam sorsához. Ha az állami szerződésekben foglalt arany-clausula az államot eléggé megvédi a pénz érték- változása esetén, Gyöngyös is biztosítva érezheti magát ez oldalról. Toldi Pál Encs-puszta eladásával javasolja a vételár kiegyenlítését, mert az a városnak sok bajt és igen kevés hasznot eredményez. A polgármester ezt határozottan visszautasította, mert erről a képviselőtestület szabadon dönthetne még abban az esetben is, ha a most megjelölt fedezetek nem lennének elégségesek a vételár kiegyenlité- sére. A több, mint három óra hosszat tartó viharos közgyűlés végül mégis teljes egészében elfogadta a szerződés-javaslatot igen nagy szótöbbséggel. f J — Éjszakai támadás Gyöngyösön. Hegedűs Pál 20 éves gyöngyösi lakost vasárnap este hazafelé tartva a felsővárosi iskolánál többen megtámadták. A verekedés hevében Gyuris János gyöngyösi napszámos kést rántott és Hegedűst többször hátbaszurta. A helyszínre kihívott mentők Hegedűst első segélyben részesítették, majd a Közkórházba szállították. Állapota súlyos. Az Országos Cserkészszövetség elnöke Is megtelenik a Szent Kristóf öregra] holnapi gyűlésén Az egri 780. számú Szent Kristóf cserkészcsapat öregraja holnap, csütörtökön este 6 órakor tartja rendes, havi rajgyűlését a Szent József internátus fogadótermében. A rajgyűlés alkalmat fog adni annak a gondolatnak a továbbfejlesztésére, amely a cserkészbarátságon keresztül a városok közti kulturális kapcsolatok megteremtését tűzte ki feladatául. A csütörtöki rajgyűlésen az országos cserkész-szervezetek több előkelő képviselője is megjelenik, azonkívül elküldik képviselőiket a mezőkövesdi és gyöngyösi cserkész-alakulatok, illetve társadalmi egyesületek is. Az Országos Cserkész Szövetséget Papp Antal nyug. államtitkár, a Szövetség elnöke képviseli, a II. miskolci cserkészkerület részéről pedig Henkey Hónig Vilmos nyug. tábornok, kerületi elnök jelenik meg a rajgyűlésen. A mezőkövesdi Actio Catholica Académiája részéről résztvesz a gyűlésen Bayer Róbert ny. gimn. igazgató, Berndt Kornél takarékpénztári igazgató, Gáncson János dr. adóhivatali főnök, Lukács Gáspár dr. gimn. tanár, Páll Ferenc hittanár, TJjváry Lajos gimn. igazgató és Szeder Mihály káplán. Gyöngyösről cserkésztiszti küldöttség érkezik a gyűlésre P. Thun Albin cserkészparancsnok vezetésével. — A gyűlésen előadást tart Pálos Bernardin dr. ciszt. gimn. tanár: Kötelességeink nemzetünkkel szemben — nemzeti öntudat címen, az előadást megbeszélés követi. A rajgyűlésre vendégeket szívesen látnak. Este fél 9 órakor a Koronában társasvacsora lesz, amelyen a szellemi kapcsolatok kiépítésének további tennivalóit beszélik meg a baráti fehérasztal mellett. A vacsorára csütörtökön délig lehet jelentkezni a csapat parancsnokságánál, a Líceumban. „Bársony-créme“ félzsíros bőrápoló kimérve is kapható Sugár drogéria Eger, Széchenyi u 8. Kéthónapos háziipari tanfolyam nyílt meg Gyöngyösön Gyöngyös, március 3. A Hevesvármegyei Gazdasági Egyesület székházában március elsején kezdődő háziipari és szőnyeg- szövőtanfolyamot rendezett Gyöngyös megyei város iparhatósága. A két hónapig tartó tanfolyamra eddig már 47 résztvevő jelentkezett, de még újabb jelentkezések is várhatók. A tanfolyam megrendezéséhez Gyöngyös városon kívül a miskolci — József Ferenc dr. királyi herceg az Egri Katolikus Legény egylet kultúrdélutánján. Az Egri Katolikus Legényegylet vasárnap jól sikerült kulturdélutánt rendezett. A kultúrdélutánon megjelent az Egerben tartózkodó József Ferenc dr. királyi herceg is, aki Kriston Endre felszentelt püspök társaságában érkezett a délutánra. Az egyleti Kolping-zenekar a királyi herceg tiszteletére a Himnuszt játszotta. A főherceg ezután végighallgatta a zenekar keringőjét és a műsor két számát: Czehelszki Mária tanítónő ízlésesen és nagy előadó- készséggel énekelt magyar nótáit, Kádár László karnagy zongora- kíséretével és Nikkel Zoltán énekes táncduettjét, amelyet Zselinszky Márta és Sándor Béla adtak elő ügyesen, lendületes tempóval. A herceg ezután elhagyta a termet A közönség felállással és hangos éljenzéssel búcsúzott a magas vendégtől, aki távozóban melegen gratulált Czehelszki Máriának szép énekléséért és Kádár László karnagynak a zenekar fejlesztése terén elért kiváló eredményekért. A továbbiakHáziipari Felügyelőség is anyagi támogatást nyújt, amennyiben hozzájárul Janisch Aranka oktatónőnek a díjazásához. A szükséges szövőszékeknek és nyersanyagnak beszerzését, valamint a még felmerülő egyéb kiadásokat Gyöngyös város vállalta. A tanfolyam látogatása díjtalan. A tanfolyam vezetője Haydl Imréné szül. Polony Gitta. bán Besznyák István dr. orvos az orvostudomány fejlődéséről tartott figyelmet keltő előadást, ismertetve a legújabb felfedezéseket is. Nagy sikerrel mutatkozott be a nehezebb zenei műfajok előadására újonnan alakult szalon-zenekar. Roszkos Kálmán sikerült színpadi tréfát adott elő, végül Kiss Malvin, Kmeczkó A mái, Füst János, Heltovics Zsig- mond, Májén Károly, Veress Gábor, Veress Gyula, Márkus István és Dózsa Ferenc vidám egyfelvonásos- ban neveltették a közönséget. Duci bácsi a megszokott ízes humorral konferált. A rendezésért Veress Gyulát illeti elismerés. — 190 kilós harcsát fogtak ki a Tiszából. A tiszai halászok az elmúlt napokban egy 190 kilógramm súlyú harcsát fogtak ki a folyóból. A halászatot bérlő vállalat a ritka példányt a Nemzeti Múzeumnak ajánlotta fel. — Minden előfizető negyedévenként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig két ingyenes kishir- detésre jogosult.