Eger - napilap, 1936

1936-02-20 / 29. szám

4 EGER—GYÖNGYÖSI ÜJSÁG. 1936 február 20. Qömöri LSizlő elevenítették meg nagy derültség mellett a kínai banditák őa üldözőik 'sikerült alakjait. A műtort az intézeti Önképzőkör jazz ■ zenekarának tánc darabjai fejezték be. Sok tapnot kaptak: Molnár Mihály, Balássy László, lakács József és Szilágyi László i», akik ügyes konferáláasal töltöt­ték ki a mfiiorszámok közötti szüneteket. Az előadás sok szereplőjének fáradhatatlan betanításáért és a műsor megrendezéséért dr. Palos Bernardin citzt. tanárt illeti meg a teljes elismerést de köszönet jár Székely Artur ciszt. tanár­nak is, aki sokat segédkezett a betenitácban és rendezésben. Az ének* ős zenekar betanítása Rássy Peulin ciszt. ének- és zenetanár munkájának eredmé­nye, míg a gyönyörű űj szín­padért és díszletekért óa>vár Géza intézeti rajztanárt illeti meg minden dicsére». HÍREK Egri társadalmi naptár. Február 20: Az Agria főzőtanfo­lyamának szakácsművészeti ki­állítása és záróvacsorája a Ko­rona-szállóban. Február 22: Az Egri Érseki Tanító­képző Intézet farsangi előadása a Városi Színházban. Február 22: Este 8 órakor a Dobó István Sport Egylet táncestje a Széchenyi Szálloda összes ter­meiben. Február 22 : Az Ete farsangi tánc- mulatsága a Kultűrházban este fél 9 órakor. Gyöngyösi társadalmi naptár. Február 20—23-ig : A Mátrában Magyarország 1936. évi Orszá­gos Síbajnoksága. Február 22: Este fél 9 órakor a Brucknerben a gyöngyösi Front­harcosok műsoros estje. Február 23: Délután az Izr. Nő­egylet 5 órai teája tánccal egy­bekötve. Február 23 • A Katolikus Legény- egylet jelmezes táncestélye. Február 23: Délután 6 órakor a a Kát. Legényegylet farsangi bálja. Február 29: Este 8 és márc. 1 én délután 4 órai kezdettel a Kát. Legényegyletben a Csipetke c. operett a Gyöngyösi Műkedve­lők Köre előadásában. Március I: Délután 4 órai kezdet­tel a Gazdakörben Korponay Gyula a Gyümölcstermelők Or­szágos Egyesülete igazgatójának előadása: Gyöngyös és vidéke gyümölcstermelésének átszerve­zése az exportlehetőségekre való tekintettel címen. Március 9: Délután fél 6 órakor a Szent Korona-házban Katona Jenő előadása : Miért nem lehe­tünk Hitleristák ? címen az Eme- ricana Convent havi összejöve­telén. * Bél infectiónái «Igmánd« gyorsan segít, mert pár óra alatt gyomrot-belet tisztit. * Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél reggel éh­gyomorra egy pohár természetes «Ferenc József» keserüvíz a bél­mozgást csakhamar megélénkíti, az emésztőcsatornában összegyűlt salakot kiüríti, a vérkeringést sza­baddá teszi és a gondolkodó és munkaképességet emeli. Beható kórházi kísérletek folyamán be­bizonyult, hogy a Ferenc Jószef víz gyomorsavas szellemi munká­soknál, neuraszténiás embereknél és betegeskedő asszonyoknál is rendkívül jótékony hatást fejt ki. — Az idő. A Meteorológiai In­tézet jelenti ma déli 12 órakor: élónkebb szól, sok helyen, kivált az ország nyugati feleben még eső, ha vazás. Az éjjeli fagy kivált a Duná­tól keletre erősebb lesz esetleg a nappali hőmérséklet is csökken kissé. Egerben: a ma reggeli hőmérsék­let —1*6, a talajmenti minimum —2 3, a tegnapi maximum 7 5 C. fok volt. A légnyomás 761 4 mm., emelkedik. * Meilinger Dezső festőmfi vész március hó első napjai­ban kiállítást rendez Egerben. Meilinger Dezső, az egri szárma­zású, országosan jőnevű, kiváló fes­tőművész, aki állandóan az orsz. m. kir. Képzőművészeti Főiskola miskolci művésztelepén él és dől gozik, febr. 29 tői márc 15-éig rendezi gyűjteményes kiállítását Egerben a Kaszinó nagytermében. Egerben mindenki jól ismeri Mei­linger művészetét s kiállításának első hírére a legnagyobb érdeklő­déssel figyelt fel a város müértő közönsége. Közismert tény, hogy Meilinger Dezső egri kiállításai mindig komoly eseményt jelente nek a város kulturális életében és mindig nagyszámú közönséget von­zanak. * Köszönetnyilvánítás. Mind­azoknak, akik felejthetetlen férjem, illetve édesapánk temetésén rész vétükkel fájdalmunkat enyhítették, ezúton mond hálás köszönetét özv. Csóka Sándorné és családja. — Kémenytüz. Tegnap e3te tíz óra tájban a Káptalan utca 22. sz. ház egyik kéménye kigyulladt. A tűzoltók puttonyfecskendövel vo­nultak ki és félóra alatt eloltották, ! A kéménytüzet elszurkoíodás okoz- ] ta a szabálytalanul épített ké- j menyben. — A MESE Atlétikai Szakosztá lyának tisztújító közgyűlését csütör­tökön, február 20-án este 6 órakor tartja a Líceumban lévő emerica nás kancelláriában, földszint 2 sz.) Tekintettel a közgyűlés fontos tárgysorozatára, a vezetőség ez­úton is kéri a tagok pontos meg jelenését. SPORT Síbajnokságok a Mát­rában. A M-gytr Sí»zoveUégf-bruár 20—23 a között rendezi a Mát­rában Migy«ror*zág 1936. évi ortzägo« bíjt.oktágét. A ver- sönyezamoí a következők : ö>z- iize*ett verseny M-ity rorazág 1936 évi síb jnobaág ő»»*etett verzeny M gyaror*z*g 1936 évi nemzeti «ibajnokség» ó-zetett veraeny M-gyarorazá*? 1936 é. ifj. líbajnokaága azonkívül futóver­seny, bsikló és roűletislóv r*euy, ugr''verseny férfiak »é«*őre és végül le«i«lő és roűl*«ialőver- í secy hölgy-k részire. ■ 111 ■ ■■■■' ...................... ' l.l I Az Érseki Uradalom egri farakodéjában saját termelésű, rostált, pormentes kocka- és darabos kőszén! métermázsánként 1-60 pengőért, amely- j bén "már a forgalmiadé is benirfőglalta- tik, nagyban és kicsinyben kapható. Utal­ványok az Érseki Uradalom közp. gazda- | sági hivatalának pénztáránál válthatók. j-u-.-.í. ---------------------------- —............-.......................-­■ üüJlLLi-L! 11 —1 ■ ■ -H======” . . "= ~ -I SZÍNHÁZ Heti. műsor: Szerdán: Töltőtoll. Vígjáték. Csütörtök: Az ördög. Vígjáték. Pentek: A vallomás. Színmű. Szombat: Nir.cs előadás. Vasarnap: délután 4 órai kez­dettel: Torockői menyasszony Vígjáték. E«te 7*9 órakor: Jávor Pál felléptével: Olympia. Víg­játék. Hétfőn: Irodalmi est. Itt elő­ször: At apa. (Strindberg.) Dráma 3 felv. Thália Színház Gyöngyösön: Szerda: A szent láng Csütörtök: A nők elmondják. Péntek: Marsall, Végre egy űriasszony. Szombat: Haragszom rád, Hős- tenor. Vasárnap délután: Szfizhuszas tempó. Este: Kecagőest. Az előadások negyed kilenc­kor kezdődnek a Hungáriában. Budapesti rádió-műsor. Szerda, febrrár 19. 4.10: A rádió diákfálórája. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek 5: Friss Antal gordonkázik zongora­kísérettel. 5.30: Csanády György és Majthónyi György verseikből olvasnak fel 6: Hanglemezek. 6.55: «Egy téli éjszaka » Szép Ernő elbeszélése 7.25: Az Opera­ház előadásának ismertetése 7.30 : Az Operaház elöadáaának közve­títése. «Bohémélet.» Dalmű négy felvonásban 8.55 : Hírek. 9 40 : Hírek. 10 30: Időjarásjelentós 10 35: Pertis Jenő és cigányzenekara. II: Ottlik György dr francianyelvű előadása. 0.05: Hírek. Csütörtök, február 20. 6.45 : Torna Utána : Hangleme zek. 10 Hírek. 10 20 «Európa gyer­meke.» (Felolvasás.) 10 45: «A vi­zek költészete» (Felolvasás). If.iO: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi temp lomból, időjárásjelentés. ^2.05: A rádió szalonzenekara 12.30: Hírek. 1.15: Időjelzés, időlárás- és vízállás- jelentés I 45 : Cristian Lili énekel zongorakísérettel 2 40: Hírek, élelmimiszerárak, piaci árak, árfo­lyamhírek. 4.10: «Sportélet a téli Balatonon.» Antal Miklós dr. elő­adása. 4.45: Időjelzés, időjárás­jelentés, hírek 5: MÁV «Visszhang» dalkör. 6 20: «A bolgár munka* táborok » Szabó Elek előadása- 6 50 : Farkas Béla és cigányzene- kara 7.50 : Kis színpad, «özvegy Varga Ábrisné » Színjáték egy fel vonásban. 8.45 : A rádió külügyi negyedórája. 90.5: Hanglemezek. 9 30: Hírek, ügetőversenyeredmé­nyek. 10.15: Időjárásjelentés. 10.20: Péter vonósnégyes 11.20: Mándits- jazzenekar. 0.05: Hírek. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő Dr. Kapor Elemér. Felelős kiadó Radii Kérőig. 1936 évi 4680 szám. Tölgy szerfa árverési hirdetmény. A paródi m. klr. erdőhivatal kerületé­ben a »Harasztos«-! erdei rakodón kész­letezett mintegy 240 ms. I. oszt. és mint- egg 120 ms II. oszt. tölgyszerfa 5—25 m3-es kisebb csoportokban a helyszínén 1936 évi március hó 2-án d. e. 10 óra­kor szóbeli versenytárgyalás útján el­adásra kerül. Bővebb felvilágosítással szolgál vá­laszbélyeg ellenében a miskolci m. kir. erdőigazgatóság. ~Az EGEH-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG kiadóhivatala: Líceumi Könyvnyomda. Telefonszam* 176. KISHIRDETÉS Minden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fillér. 1*3 villangmotor alig használt, eladó. Cím kiadóban. ZSÚP eladó, kbelül 2500 kéve, drb. 30 fillérért, megtekinthető az egri érseki ura­dalom Vécsel völgyi téglaházóban; ér­deklődni lehet az Egri Érseki Uradalom Gazdasági Hivatalában. HÁTÉR, kitűnő állapotban eladó, vitéz Keresztesi Jánosnál Gyöngyös, Hanisz tér. EBÉDLŐBUTOR kifogástalan állapot­ban, német stilben, eladó. Csiky S. m. 66. sz. JÓMINÓSÉGŰ széna 40 mm. eladó. Bátor, községháza. VENDÉGLŐSÖK, kifőzök részére aT kalmas 3 sütős, vízmelegítés nagy tűz­hely eladó Megtekinthető a délutáni órákban, Káptalan u. 7 alatt. KOMFORTOS háromszobás villa aug. 1-re kiadó. Érdeklődni kiadóhivatalban. A SÍKHEGYEN 5 hold, a Cigléden 8 hold szőlőt szétparcellázok Reflektánsok jelentkezhetnek Fenyő ügynöknél, Szent János u. 9. 20 MÄZSA elsőrendű széna eladó. Cim a kiadóhivatalban. EZÜST aufzaccot vennék. Rózsa ucca 12. sz. VÉCSEY ucca 29. sz. villalakás május 1-re kiadó. Bővebbet Vadász u. 8 alatt. s.M.ii»»..Tirr?niiri-r--Tir«7iriTrT--',....-n. . ...■ " * —.........rriT r.............. _;.j nm' ■ ....................... -- ~ miniéi... -i ( 28) Nyomatott az Érseki Lieeamí Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly'

Next

/
Thumbnails
Contents