Eger - napilap, 1936

1936-02-04 / 20. szám

1936 február 4. EGER—GYÖNGYÖSI ÜJSÁG s R Btírőonyi Társaság Liszt-emlékünnepe Vasárnap délután művészi szín- ▼onalű finnepet rendezett az egri Gárdonyi Társaság Liszt Ferenc­nek, a halhatatlan magyar világ- nagycágnak emlékezetére. Az em­lékünnep kiemelkedett a Társa- aág szokásos értékea gyűlései közül, a nemesek tárgyának nagy- azerüaégénél, hanem műsorának változatosságánál és elsősorban tökéletes művészi nívójánál fog­va iz z a nagy számmal össze­gyűlt előkelő közönség nagy fi­gyelemmel és őszinte gyönyör­ködéssel hallgatta végig a szebb­nél szebb számokat. Az ünnepélyt Török Kálmán pápai prelátus, elnök értékes klasszikus fogalmazású és Liszt vallásos lelkűiétől fejtegető meg­nyitója vezette be, amelyet la­punk más helyén közlünk. Harsányi Zoli közvetlen cse­vegés formájában Liszt Ferenc ! sokat vitatott a.különösen német részről cáfolt magyarságáról ér­tekezett. Eltekintve Liszt Ferenc magyar állampolgárságától, leg­döntőbb bizonyítákok Liszt tíz kötetes levelezésének őszinte részletei, amelyben maga tesz vallomást magyar érzéseiről, ma­gyar mivoltáról és nemzetéhez való törhetetlen ragaszkodásáról. Ezek mellett a megnyila'kozások Gyöngyös, február 3. Az 1936 esztendőben a Gyön­gyösi Atlétikai Klub életének je­lentős állomásához, alapításának harmino éves jubileumához ér­kezik. Ennek e hnr»ieo e»zten­to é* művesz lantján egbaeme- lőbb hangokat, mint Liszt Fe­renc vallásos zeneköltészetében. Ki tudná a költő és zenefeje­delem opusainak számát felso­rolni ? Elég a Koronázási misé­re és a Szent Erzsébet Orató­riumra osak gondolni is ... Az elragadtatott lélek a ráhatások pillanataiban nem tudja, vájjon a költőt csodálja-e inkább a maga nagyságában, vagy azt a hatal­mas intuíciót, mellyel belelát a vallásos hit titokteljes világába és ellenállhatatlanul emeli ma­gával a lelkeket Isten felé. Kortárse, barátja és a hozzá nem méltatlan költő és művéazrokon, Zichy Géza gróf mondja rá vo­natkozóan: iMagyarország föld­jén nem terem annyi virág, mely­ből Liszt Ferer c emlékének elég koszorút köthetnénk.* Vallásos­ságát pedig úgy jellemzi, hogy: »Igaz hivő, aki nem tanozift a katolikusok t-ma csoportjába, akik néha oly kevéssé kereszté­nyek.* D' mély bepillantás* en­ged Liszt Fereno vallásos leiké­mellett eltörpül az a tény, hogy nem beszélt magyarul, mint a- hogy a mull században a fö és középnemesség nyelve is latin, VBgy német volt. Az alapos hozzáértésről tanús­kodó értekezés után a közönség melegen ünnepelte Harsány! Zsoltot, majd Fógelné Kaufmann Emmy hegedűművész szólaltatta meg Huasthy Zoltán finom íz­lésű zongorák isér te mellett Liszt: Liebestraum című kompozíciójá­nak csendes méhbűját és a Valse oubliée kis, kellemes taktusait átérzett művészettel s fegyelme­zett, változatos formanyelven. Marosay József rerdes tag Vö­rösmarty Liszt Ferenchez írt ódáját szavalta el, mély érzéssel adva szárnyat a nagy romanti­kus fcöltö művének, végűi még Huaethy Zoltán és Szalay Lajos vendégek Liszt IX R pszódiáját adtak elő négykezesben, a pon­tos összetanuíás technikai szép­ségével, tökéletas felfogásban bontakoztatva ki a »Pesti Kar­nevál* hol súlyosan dübörgő, hol könnyeden elfutó, magyar mo- tivumú dallamait. A műsort Török Kálmán elnök zárőszavai fejezték be, amelyek­ben köszönetét mondott a sze­rkőknek közreműködésükért. dőnek eseményekben gazdag tör­ténete komoly tanúbizonyság amellett, hegy az egyesület — a világháború tartamára eső kényszerű megtorpanástól elte- bintyo — az »l‘pf-*i által eléje bd saját szavaival kifejezett 6 vallomása is: <A költészet és zene, amennyiben hatalmunkban áll, arra szolgál, hogy földi éle­tünk gyógyíthatatlan fájdalmait enyhítse. Azooban vigasztalást és erőt csak a Megváltó kereszt­je adhat.* E vallomás is prófétai szózat a múltból a jelennek, jövőnek. Az ilyen emberi nagyság méltó prófétája nemzetének. S valóban. D>c<ő élete, múltja nekünk négy tanulólevéi, mely arra oktat, hogy a szellemi tőkegyűjtésnek aranynál ragyogóbb fénye rá- tükröződik nemzetére; s ez a szellemi tőkegyűjtés erőssége ős elidegeníthetetlen java a nem­zetnek s egybm o y érték, mely a nemzet hirét-nevét és kultur- jelentóségéi becsültté teszi. Ezt jövendöli a százhuszonöt éves születés határáról vissza­forduló prófétB. Akinek jövendölése önmagán már beteljesedett, méltó arra hogy nemzete hálásan és boldo­gan Őrizze emlékezetét! tűzött célok munkálásában nem­csak hogy igen figyelemreméltó eredményeket ért el, hanem mű­ködésének a sport népszerűsíté­sére s a tömegek bevonására való kiterjesztésével nagy mér­tékben hozzájárult ahhoz a folya­mathoz, melynek végeredmény­ben köszönhető, hogy a sport a nemzet életében ma már jelentős tényező s hogy az egyetemes magyar sport a magyarság élet­revalóságának külföld előtti bizo­nyításánál nélkülözhetetlen esz­köz. 1920-ban az egyesület Újjá­alakult s a változott viszonyok­hoz igazodva a sportoló ifjúság­nak keresztény etzmekőrben és nemzeti alapon való nevelését tette főfeladatává. Tevékenységi köre úgyszólván minden sport­ágra kiterjed. Élénk szerepet ját­szik a város közéletében s min­den társadalmi megmozdulásban előljár. Eger, február 3. Vitéz Bánky Róbert Komédia Kamaraszínháza február 17 én Egerbe érkezik 18 ospos ven­dégszereplésre. A vidéki szín­játszásban első helyen álló pró­zai színtársulat a klasszikus és modern színpadi irodalom lég értékesebb darabjait fogja meg­ismertetni az egri közönséggel, ezenfelül a magyar színművé- szét két kiv^lócAgánek: Titkon HÍREK Egri társadalmi naptár. téré. Február 5: Este 9 órakor a Ko­rona-szállóban a ciszterci öreg­diákok farsangi estje. Február 8: Az Emericana Eszter- házyana corporatiójának pikni- kes táncestje. Február 8: Frontharcosok műsoros estje a Városi Színházban. Február 8: Este 8 órakor az egri Polgári Asztaltársaság farsangi társasvacsorája a Keresztény Ipa­roskor dísztermében. Február 15: A m. kir. Dobó István 14. gyalogezred karpaszományos iskolájának táncestje 9 órakor a Koronában. Február 22: Az Egri Érseki Tanító­képző Intézet farsangi előadása a Városi Színházban. Február 22: Az Egri Dobó István Társaság farsangi vacsorája az Iparoskörben. Február 23 A Katolikus Legény- egylet jelmezes táncestélye. Az Emericana jeluiezsstélyéről hely­szűke miatt legközelebbi, szerdán megjelenő számunkban adunk tudó­sítást. * Nincs jobb házibarát az <Ig- mándi* víznél, azért legyen min­den háztartásban kéznél! igen tiszteletreméltó harmincéves múlt megünneplésére az egyesü­let vezetősége a szervezési mun­kálatokat már megkezdte. Egé­szen szerény, a gazdasági viszo­nyok parancsolta szűk keretek között készül az egyesület a ju­bileumra. Két kiemelkedő moz­zanata lesz az ünnepségnek: az egyik a február végén, vagy március elején megtartandó ju­bileumi díszközgyűlés, melyre a vezetőség dr. Winchkler litván kereskedelmi miniszter, kerületi országgyűlési képviselőt is meg­hívta, hogy a díszközgyűlésnek megfelelő ünnepi színt adjon, a másik a valószínűleg május éle­tén megtartandó országos bir- kozőkongresszus és evvel kap­csolatban a legjobb vidéki bir­kózó bajnoki címéért évenként kiírt bajaoki verseny a vidéki kerületek válogatott reprezentán­sainak részvételével. Ilonának és Jávor Pálnak egri vendégfelléptével kíván a szín­ház direkciója az egri közönség­nek külön meglepetést szerezni. Igen oiciő bérletet hirdet a színház, a bérletezést Győry Jó­zsef főtitkár ma megkezdte Eger­ben. Az egri közönség bizo­nyára a színi kultúra nehéz rö­geit törő? missziónak kijáró megbecsüléssel fogadja a Ka­maraszínház bemutatkozásét. * A vér felfrissítése céljából — kiváltkép középkorú férfiaknak és nőknek — ajánlatos néhány na­pon át korán reggel egy pohár természetes .Ferenc József- ke­serűvizet inni. Orvosok ajánlják! — Kusnar István érseki tanácsost csányi plébánossá választották. Km- ner István ersekt tanácsost, az Egri Katolikus Legényegylet másodelnökét a osányi közbirto­kosság három pályázó közül egyhangú választással a község plébánosává választotta. Kutner István egy évtizedei meghaladó időt töltött Egerben, ahol mint vitéz Subik Károly pápai prelá­tus, egyleti elnök munkatársa az iparosnemzedék nevelése és szo­ciális gondozása terén múlhatat­lan érdemeket és közmegbecsü­lést szerzett nagy odaadással, megértéssel és szeretettel vég­zett munkásságával. Ezt a mun­kát tüntette ki dr. Szmrecnányi Lajos érsekfőpásztor a* kor. ami­kor a fiatal papot legutóbb ér­seki tanácsossá nevezte ki. Kus- n r István távozása fájdalom­mal ős a veszteség érzésével tölti el nemcsak a L gényegylet minden tagját, hanem mindazo­kat is, akik a puritán egyénisé­gű, lekötelező modorú másod­elnököt i«merték. A Legényegy­let f bruár 12 én, sz-rdán este ünnepi vacsora keretében búcsú­zik szeretett másodelnökétől. Megkezdték az előkészületeket a GYAK harminc éves jubileumának előkészítésére A sportpgyeaGIetek körében — Egerbe jön vendégszereplésre a Komédia Kamaraszínház Titkos Ilona és Jávor Pál az egri színházban

Next

/
Thumbnails
Contents