Eger - napilap, 1936

1936-11-19 / 183. szám

1936. november 19. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG ■■■ ■■MBM^MMMMwwwmwwTiiTWMrnnranrTnw-i-irninnriir ™-mn—irm'mimrrT [.Miami wyiarinniTTfi Mmtiw ntr rí kihallgatását. A törvényszék a bi­zonyításkiegészítést mellőzte. Vitéz Hunyor vádbeszédében Neszvadba megbüntetését kérte, mert az írás- szakértők szerint csak ő írhatta a névtelen leveleket. Az ügyész sze­rint a vádlott bűnössége mellett s<ól az is, hogy amikor ez az ügy kipattant, Neszvadba Sándor eltűnt lakásáról és azt üzente, hogy ön­gyilkos lesz. A védő felmentést kért, mert pusztán a szakértői véleményre nem lehet marasztaló ítéletet hozni. A vádlottnak semmi érdeke nem volt j Puky polgármester ellen. Az irás­Eger bajnokait ünnepel­ték a Polgári Lövész­társulat évzáró vacso­ráján. Eger, november 18. Az Egri Polgári Lövésztársulat szombaton este tartotta szezonzáró hagyományos vacsoráját. Eger 173 éves nagymultu lövészegyesületének tagjai és a meghívott frontharcos vendégek meleg bajtársias hangu­latban töltötték együtt az estét a Lövölde nagytermének fehér aszta­lánál. Az első pohárköszöntőt Kakuk Jenő városi főszámvevő mondotta, aki a más irányú elfoglaltsága miatt távolmaradt Okolicsányi Imre alispán, főlövészmester nevében is szeretettel üdvözölte az egyesület tagjait, kiemelve a Lövésztársulat megindult fejlődését és egyre na­gyobb sikereit. Vieszt János ház­nagy az egyesület lövészbajnokait köszöntötte, különösen kiemelve Kormos József többszörös bajnoki teljesítményeit. A háznagy ezután buzdító szavak kíséretében kiosz­totta a versenyek tiszteletdíjait a lövészcsapatnak és a bajnokoknak. Zalányi József a Frontharcos Szövetség egri főcsoportja nevében üdvözölte a Lövésztársulatot. Meg­lepőnek találta, hogy a város tár­sadalma nem tanúsít megfelelő meg­értést a nagymultu egyesület iránt és nem méltányolja kellően a lö­vészet terén elért eredményeit. Pe­dig ne felejtse el senki, hogy a lö­vészet ma nem sport, hanem sokkal több annál: nemzetvédelem, a lö­vészek pedig a béke frontharcosai! NzemzőDomonkos a lövészek csa­patkapitánya a lövészek köszönetét fejezte ki felszólalásában az el­hangzott üdvözlésekért és külön megemlékezett Vieszt háznagy ál­dozatkész támogatásáról. Juhász Fe­renc vendéglős a frontharcosok és lövészek bajtársi szeretetét mél­tatta pohárköszöntőjében, Bodnár Flórián hentes a lövészsport nem­zetvédelmi fontosságát hangsúlyoz­va köszöntötte az egyesületet, ki­emelve, hogy a kereszt mellett a fegyver volt és lesz fenntartója az országnak. A továbbiakban felavatták a csa­szakértő urak, akiket itt meghall­gatott a bíróság, — mondotta, — soha nem keresik az írások karak­terét, csupán az egyező jeleket ve­szik figyelembe, egyező jel és jelleg pedig nagyon sok van a magyar írásban, mert országszerte egysége­sen tanítják tanítóink az írást. A törvényszék bizonyítékok hiá­nyában felmentette a vádlottat. Az ítélet indokolása szerint a bíróság a szakértői vélemény alapján nem tudta kétséget kizáróan és meg­nyugtatóan megállapítani, hogy a bűnjel-leveleket a vádlott írta. Az ügyész fellebbezett az Ítélet ellen. patversenyben Gyöngyösön és Eger­ben nyert hatalmas ezüst serlege­ket és a kellemes hangulatban el­költött Ízletes vacsora után bor és cigány mellett szórakozva a késő esti órákig maradtak együtt baj­társi szeretetben a polgári lövészek és frontharcosok. EMERICANA — A Foederatio Emericana egri Schola Familiárisának vezetősége a közelgő avatásra való tekintettel a nagyasszonyok és kisasszonyok részére előképző tan- iolyamot tart és néhány előadás keretében megismerteti őket jogaik­kal és kötelességeikkel. November 19-én, csütörtökön és nov. 25-én lesznek előadások az Agria kancel­láriájában (Líceum, földszint). Előadók: Dr. Tóth József, jog­akadémia tanár, az Eszterházyana priora, bzékely Artúr, ciszt. r. gimn. tanár, az Eszterházyana lelkésze, Mészáros Károly, jogh., az Agria seniora és Szitás István, jogh., az egri nagypriorátus assessora, az Eszterházyana seniora. Az előadásokra emericanás reve­rendával meghívja és biztosan el­várja a nagyasszonyokat és kis­asszonyokat a Schola Familiáris vezetősége. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Film. * Uránia. Szerdán és csütörtö­kön: Ne sírj édesanyám elejétől végig magyarul beszélő film. Vál­tozatos kísérő műsor. Pénteken Bu­dapesttel egyidőben kerül bemuta­tásra Harry Baur legszebb és ed­dig legnagyobb filmje: Kozákok kapitánya (Tárász Bulyba) mely egy Magyar-híradó kíséretében négy napig marad műsoron. Előadások kezdete egynegyed 7 és fél 9 óra­kor. * Háziasszonyok! Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztare­cepteket megkapja, ha még ma kéri a dr. Oetker-féle világhírű fényké­pes receptkönyvet, melyet bárkinek ingyen megküld a gyár: Dr. Oet­ker A. Budapest, VIII. Conti ucca 25. sz. HÍREK — A Ciszterci Diákszövetség Egri Osztályának közgyűlése. A Ciszterci Diákszövetség Egri Osztálya szeptember 19-én délután 5 órakor az Alma Mater tanács­kozótermében rendes évi közgyűlést tart. A közgyűlésre a Szövetség tagjait diáktestvéri szeretettel meg­hívja Kriston Endre püspök, a Cisz­terci Diákszövetség Egri Osztályá­nak elnöke. * Siesta szanatórium Buda­pest I., Ráth György u. 5. A fő város egyik legideálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben fel­szerelt gyógyintézete. Bel- és ideg- gyógyászat, sebészet, szülészet, nő­gyógyászat, urológia stb. Röntgen. Kémiai és mikroskopiai laborató­rium. Elektrocardiograph (szívvizs­gáló). Krogh-féle alapanyagcsere vizsgáló készülék. Enterocleaner (bélfürdő). Modern vízgyógyintézet 1 Orvosilag vezetett villanyüzemű konyha! Elsőrendű ellátás! 9700 négyszögöles park! Olcsó órak! — Egy pályázat érkezett be a gyöngyösi közkórház negye­dik alorvosi állására. A gyön­gyösi Alapítványi Közkórházban nemrégiben meghirdetett negyedik alorvosi állásra egyedül dr. Kulcsár István fiatal gyöngyösi orvos nyúj­totta be pályázatát. * Az egri izr. hitközség Új­világ uccai templomában f. hó 20-án pénteken este 3/*4 órakor és szom­baton délelőtt 1/í 11 órakor tartan­dó istentiszteleten dr. Deutsch Gá­bor devecseri főrabbi úr próba szó­noklatot tart. — Pályázat községi írnoki állásra. A tiszafüredi járás főszol- gabírája pályázatot hirdet egy Tisza- nána községben betöltendő községi írnoki állásra. A megfelelően fel­szerelt kérvényeket december 2-ig kell benyújtani a tiszafüredi főszol­gabírói hivatalhoz. * Elveszett fehér selyempincsi. Becsületes megtaláló juttassa el a Corvina könyvkereskedésbe (Fő­utca) hol illő jutalomban részesül. — Haragosok, ha találkoz­nak. Gulyás Pál 30 éves és Miksi József 19 éves gyöngyösi földműves legények egy korábbi összeszólalko- zásból kifolyóan haragban voltak egymással. Tegnap az egyik mellék­utcában találkoztak és Gulyás dur­ván felelőssógrevonta haragosát. Miksi arculütötte Gulyást, majd zsebkést rántott és többször súlyo­san megsebesítette. Gulyás védeke­zés közben szintén megszurkálta ellenfelét. A sebesülteket|a mentők szállították kórházba. A rendőr­ség ellenük az eljárást megindította. * Egri Polgári Asztaltársa­ság pénzbeszedőt keres. Jelentkez­ni: Farkas János pénztárnoknál. * Karácsonyi zenealbumok már kaphatók a Sajtószövetkezet­ben. Royal, Under­wood, Adler írógépek vételben Lusztignál. 3 g észsége rovására ne legyen takarékos! Meghűlésnél és fáj­dalmak ellen kérjen Aspirin-tablettát a Bay er-kereszttel. Ügyeljen a Bayer-keresztre, hegy valódi Aspirint kapjon! ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ * Idegesség, fejfájás, álmat­lanság, reggeli rosszullét, levert­ség, bágyadtság. szédülés esetében a természetes »Ferenc József« keserűvíz az emésztőszervek hiá­nyos működéséből eredő zavarok nagy részét azonnal megszünteti, az étvágyat erősen fokozza s visz- szaadja a testnek és szellemnek régi frisseségét. Orvosi szaktekintélyek megfigyelték, hogy a Ferenc JC- zsef víz öregemberek betegségei­nél és neuraszténiások bajainál is mindig megbízhatóan és kelleme­sen hat. — Kézilabdázásközben szen­vedett sérülésébe meghalt egy gyöngyösi fiú. Csáki József 17 éves fényképész-tanuló az egyik gyöngyösi sporttelepen kézilabda csapatban játszott, miközben egy erős labda úgy gyomron találta, hogy nyomban összeesett és kórházba kellett szállítani. Az orvosok meg­állapították, hogy léprepedést szen­vedett, amelyen csak operációval lehet segiteni. Közben a fiú sárga­ságba esett, amely rövid idő alatt végzett vele. A tehetséges fiú ha­lála a városban nagy részvétet keltett. Temetése tegnap történt meg. A temetésén a leventék dísz­szakasszal és zenekarral képvisel­tették magukat. BIZTOSIT A HASZNÁLATBAN A,yiLÁGOS FEO" VÉDJEGGYEL ELLÁTOTT DBOETKER-féle SÜTŐPOR. ára:'12; fillér

Next

/
Thumbnails
Contents