Eger - napilap, 1936
1936-10-27 / 171. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1936. október 27. Legszebb, legolcsóbb Pók csillár Üveg, porcellánárúk, alpacca, képkeretek, dísztárgyak, táblaüveg. Pók üvegüzlet, Érsek ucca és piac sarok. nek gazdasági berendezésében mindenki megtalálja a kenyeret maga és családja számára, új világot, a- melyben leomlanak a társadalmi válaszfalak, ahol Krisztus király uralkodik. — Ti itt most kezet fogtatok és én csak arra intelek, tartsátok erősen ezt a kézfogást. Ez a gyűlés szétoszlik, de szelleme menjen ki veletek az utcára, járja át mindenki szívét. Kiáltsátok szét mindenütt: űj világot akarunk, Krisztus legyen a királyunk. A nagy lelkesedéssel fogadott beszédeken kívül a Központi Katolikus Földműves Ifjúsági Egylet dalárdája, a Katolikus Legényegylet Kolping ének- és zenekara és az Eszterházyana corporatio szavalókórusa adott elő szépen sikerült ének, zeneszámokat és szavalatot, Tamasy Gyula, Kádár László és Székely Arthur avatott vezényletével. A gyűlés végeztével a több, mint ezer főnyi tömeg a Bornemissza cserkészcsapat fúvószenekarának hangjai mellett zárt rendben vonult végig a Széchenyi utcán, majd a Legényegylet székhazánál felsorakozott és vitéz Subik Károly pápai prelátus buzdító szavai után felharsant háromszor a tömeg ajkán : Uj világot akarunk. Krisztus legyen a királyunk. 000000000000000000000009000000 EMERICANA Az Hgria Corporatio október 24-én családi vacsorával egybekötött kiskáptalant tartott a Kaszinó nagytermében. A kiskáptalant dr. Urbán Gusztáv prior nyitotta meg. A vacsora végeztével Peller Ernő subprior a Convent működéséről, dr. Csepreghy Lászlóné domina a Família tevékenységéről, Mészáros Károly senior pedig a Curia munkásságáról, számolt be. A priori bejelentések során dr. Urbán Gusztáv prior megemlítette a fonyód- ligeti üdülőház bélyegakciójának megindítását és a Keresztény ifjúsági fi’ont október 25-én tartandó megalakítását. A priori bejentés után dr. Kapor Elemér krónikás mondott krónikát. Ezután fldelitas, majd tánc következett. — Jelentés a gyöngyösi gyümölcspiac tegnapi felhozataláról és árairól. Saszlaszőlő 10 q 26 f, otelló 300 q 12 f. Elszállítottak Németországba 3, Budapestre 1 vagónnal és 1 autóval, vidékre 2 kocsival. Az otelló szőlőnek külföldre való szállítása telepeknél történik, vásárlások szilárd árakon, élénk kereslet mellett, német, osztrák és belföldi számlákra történtek. Nagy sikerrel zajlott le az osztrák és angol újságírók gyöngyösi látogatása Gyöngyös, október 26. Szombat és vasárnap ismét nagy idegenforgalmi esemény zajlott le Gyöngyösön. Osztrák és angol újságírók, ujságírónők jártak a városban és a Mátrában, hogy tanulmányozzák a gyöngyös-visontai borvidéket és a már külföldi viszonylatban is számottevő idegenforgalmi létesítményeket. A vendégek szombat délután érkeztek Gyöngyösre, ahol dr. Puky Árpád német nyelvű beszédben fejezte ki örömét a külföldi sajtó reprezentánsainak látogatása fölött. A vendégek a Hungáriába, majd a Hajdu-féle szőlőtelepre vonultak, ahol csodálkozva szemlélték a hatalmas modern pincét, higiénikus szőlő és must kezelést. Hajdú Dezső magyaros uzsonnával is kedveskedett a vendégeknek. Este Pátzay János karnagy adott a Szt. Bertalan templomban orgonahangversenyt, fél 9-kor pedig az országzászló megkoszorúzása következett. Itt a város nevében dr. Beökönyi László mondott német nyelvű üdvözlő beszédet, amelyre Mauricius Klieberg udvari tanácsos, az alsóausztriai idegenforgalmi tanács elnöke válaszolt. Este fél tízkor a város vacsorát adott a'fvendégek tiszteletére, amelyen megjelentek dr. Winchkler István, ny. miniszter, Lipovniczky Pál, a külügyminisztérium sajtóelőadója, vitéz Martsekényi Imre és Zsindely Ferenc országgyűlési képviselők, valamint sokan a város társadalmából. Az első köszöntőt Miklasra, az osztrák köztársaság elnökére és Horthy Miklós kormányzóra Magnin Adorján prépostplébános mondotta. Winchkler István köszöntőjében kiemelte, hogy a város tragikus múltja hasonlít az országéhoz és amint a város poraiból újra feléledt, úgy fog ez az ország is újból feltámadni. A képviselő német nyelvű beszédje után angol nyelven Miss Ruth Roy angol uj- ságírónőhöz, a londoni Westminster Gazette képviselőjéhez szólt, akinek hasonlóképen a város és az ország szomorú sorsközösségéről beszélt, hitet téve a föltámadás reményéről. Vasárnap a Mátra intézményeit látogatták meg az újságírók és a Kékes-szálló villásreggelit adott a vendégeknek. A szanatórium, Kékesszálló, Mátraháza és Honvédtiszti Üdülő megtekintése után, amelyeket a fejlett idegenforgalmú Ausztria képviselői csodálattal szemléltek, a Mátraházán ebédeltek és ezután Gyöngyöspatára rándultak át, ahol bokrétaünnepséget rendeztek a számukra. Tessler Ferenc esperes-plébános német nyelven köszöntötte őket és vezetésével megtekintették az 1473- ban épített, ritka szép gótstílű templomot, többen fényképet is készítettek a domborműves oltárról, melyeket közölni fognak lapjaikban. A község vezetősége Hauer Lajos főjegyző rendezésében vacsorát adott tiszteletükre, amely után a társaság táncra perdült és az osztrákok a magyarokat is megszégyenítő hévvel járták a csárdást. Szabó Lilly a Neues Wiener Tagblatt képviselője, valamint az angol Ruth Roy jártak elöl a táncban, s a patai népviselet színes ruháját öltve magukra fáradhatatlanul táncoltak a derék patai legényekkel. A vendégek ma reggel a kilencórai vonattal folytatták útjukat Bécsbe és magukkal vitték — mint mondották — két nap örömének és látnivalóinak feledhetetlen élményét, amelyről a nagy bécsi, illetve londoni lapokban r számolnak be. fl parlament munkarendjén az ügyuéöi reform köuetkezik A kormánynak a felsőház és a képviselőházban történt bemutatkozása után e héten sor kerül azoknak a törvényjavaslatoknak a bizottsági tárgyalására, amelyeket a miniszterelnök s a kormány többi tagjai ismertettek. A törvényjavaslatok közül elsőnek Lázár Andor igazságügyminiszter ügyvédi rendtartási reformjavaslata kerül bizottsági tárgyalás elé, amellyel a képviselőház igazságügyi bizottsága már kedden délelőtt tíz órakor foglalkozik. Lázár Andor igazságügyminiszternek ez a törvényjavaslata a legnagyobb érdeklődés közepette kerül az igazságügyi bizottság elé. Az ügyvédi rendtartás reformját tárgyaló törvényjavaslat után a képviselőház igazságügyi és külügyi bizottságának együttes ülésér csütörtökön délelőtt féltizenegy órakor kerül sor a kiadatást és bírói bűnügyi jogsegélyt tárgyaló magyar-lengyel egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslai megvitatására. Csütörtökön délután öt örakoi kerül bizottsági tárgyalásra Kozmí Miklós belügyminiszter által beterjesztett törvényjavaslat Budapesi székesfőváros közigazgatásáról szóló 1930. évi XVIII. törvényeik! újabb kiegészítése és módosítási tárgyában. & Ez a hét végre meghozza a döntést azokban a személyi kérdésekben is, amelyek a kormány meg alakulásával kapcsolatosan még füg gőben maradtak. Ezek közé a személyi kérdések közé tartozik a nemzeti egység pártvezetőségének megválasztása is. Ebben a kérdésben a hét folyamán összehívandó pártértekezlet lesz hívatott dönteni és amint értesülünk ez a pártértekezlet egy harminc főnyi pártvezetőséget fog választani. A személyi kérdések legnagyobb érdeklődéssel várt része az állam- titkárságok, főispánságok betöltése, melyre most már e héten ugyancsak sor kerül. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Lemondott állásáról a gyöngyösi felsőmezőgazdasági iskola újonnan megválasztott igazgatója. Gyöngyös, október 26. A gyöngyösi két egyházközség közös tanácsának legutóbbi ülésén Magnin Adorján prépost, plébános, elnök bejelentette, hogy a múlt hónapban a felsőmezőgazdasági és polgári iskolai igazgatói állásra megválasztott Cseh Jenő, csongrádi téli gazdasági iskolai tanár, állásáról lemondott, a földművelésügyi minisztériumból a közoktatásügyi minisztériumba való átminősítése körül támadt nehézségek miatt. Az egyházmegyei főhatóság most tárgyal a minisztériummal, hogy az állást újból meghirdetik-e, vagy a két másik jelölt egyikével töltik be. Bejelentette továbbá, hogy Stiller Kálmán gimnáziumi tanár az új választás megejtéséig zavartalanul el tudja látni igazgatói megbízatását. A felsőmezőgazdasági iskolánál Szántó Lőrinc tanár távozásával megüresedett magyar-német tanári állást a jövő gyűlésen töltik be. A kereskedelmi szaktanfolyamon Kmoschek Elek reálgimn. tanár lemondása folytán az igazgatói teendőket Szondy László felsőkereskedelmi iskolai tanár látja el, az iskolában óraadóként alkalmazzák Cserháti Hona polgári iskolai tanárnőt is. A XX. század közszükségleti cikke az írógép. Ha írógép, legyen MERCEDES! mert megbízható, gyorsjáratú, nagyteljesítményű, legolcsóbb, a legjobb. Minden erszénynek megfelelő modellek! Előnyös fizetési feltételek! Kérjen még ma díjtalan ismertetést! Bemutató gépet egy két napi próbára kiad* juk. Hitelképes egyéneknek ::: 6, esetleg 12 havi részletfizetési kedvezmény. :: Egri Keresztény :: Sajtószövetkezetben. EGER - GYÖNGYÖSI ÚJSÁG kiadóhivatala: Liceumi Könyvnyomda. Telefon 176.