Eger - napilap, 1936
1936-10-24 / 169. szám
I 2 EGÉR-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1936. október 24. megoszlását tünteti fel. Az ülőhelyeknél a kővetkező volt a helyzet: az egri közönség kereken ezer darab ülőhelyet váltott, tiszteletjegyek és hivatalból járó ingyenjegyek címén 94 ülőhely került kiosztásra, az egri közönség tehát összesen 1100 ülőhelyet foglalt el. Az idegen közönség mindössze 850 ülőhelyet vásárolt, melyből az egész nap folyamán a. bizonytalan, esőre hajló időjárás miatt csak 90 darab került eladásra, míg a többi 760 darabot a közönség az előadás előtti félórában vásárolta meg. A sajtó képviselőinek és a menetjegyirodák vezetőinek stb. 77 tisztelet- jegyet szolgáltattak ki. A nézőtéren tehát összesen 2023 ember ült, ebből 1100 egri, 923 idegen. Az állóhelyeknél az alábbiakban alakult a helyzet: az egri közönség elővételben 53 jegyet vásárolt, az előadás napján 142 darabot, míg az előadás előtt egy órával 1336 jegy kelt el. Az egriek tehát összesen 1531 állóhelyet vásároltak. Az idegen (filléres) közönség, mint kötelező részvételi jegyet 3076 állóhely jegyet vásárolt meg. Ebből 846 darabot ülőhelyre váltott be, az állóhelyen tehát 2230 idegen foglalt helyet. Végeredményben az állóhely teljes létszáma 3761 fő volt. Ha figyelembe vesszük, hogy az egész nézőtéren 5800 főnyi közönség helyezkedett el, megállapítható, hogy a közönségnek csak 35 százaléka ült. Annál inkább méltánylást érdemlő körülmény az, hogy az ülő és állóhelyes közönség ilyen kedvezőtlen megoszlása mellett is a kiadási tételek lehető megszorításával sikerült a vállalkozás anyagi sikerét biztosítani. Kétezer sor újságcikk, 12 ezer tájékoztató Még néhány számadat jellemző az egri szabadtéri Lisz-hangver- seny előkészítő munkálataira. A budapesti lapokban a hengverseny- ről összesen 44 közlemény jelent meg 2100 sor terjedelemmel. A bizottság propagandacélra ezer falragaszt és 12 ezer 2 oldalas tájékoztatót készíttetett, amelyeket 32 főállomásra küldött szét. A színpad világítására 32 reflektor szolgált 20 ezer gyertyafénnyel, míg a nézőtér világítását 14 világítótest szolgáltatta 1600 gyertyalánggal. A nézőtér berendezéséhez 2840 szék és 86 pad került felhasználásra. Az előkészületekhez 112 fuvart kellett igénybe venni. Kétszáz egri polgár jutott keresethez Figyelmen kívül hagyva azokat az anyagi értékeket, amiket a háromezer főt meghaladó idegen ember egynapi ittartózkodása jelentett, szociális vonatkozásban is nagy értéke volt a Liszt-hangversenynek. A kiadások összegének 72 százaléka Egerben maradt, ebből pedig 2200 pengőt személyi díjazásra fordítottak. Ezen az alapon 228 egri polgár jutott kisebb-nagyobb keresethez. A jelentés végül köszönetét mond Huszthy Zoltánnak, Karczos Bélának, Bitter Dezsőnek és Kádár Eger, október 23. Kardoss Géza színigazgató társulata október 29-én, csütörtökön fejezi be őszi egri idényét, amelynek folyamán oly sok kellemes estét szerzett Eger szinházkedvelő közönségének. A búcsúhét plakátjai már megjelentek és kitűnik, hogy Kardoss Géza az utolsó héten két nagyszerű bemutatóval kedveskedik az egri közönségnek. Pénteken este Szilágyi—Buday „Csárdás“ című operettje kerül előGyöngyös, október 23. Most zárult be a gyöngyösi Hun- gária-szálló termeiben rendezett hat hetes háztartási vándortanfolyam és szaktanácsadó állomás. A tanfolyam végeztével a városháza tanácstermében nyilvános vizsgát tartottak, amelyen Suhajda Tibor, a földművelésügyi minisztérium kiküldöttje, a rádió ismertnevű előadója töltötte be az elnöki szerepet. A vizsgálaton a várost dr. Bakó Oszkár v. tanácsnok képviselte, míg az önálló gazdasági iskola részéről vitéz Gyu- tay István igazgató jelent meg. Szomorú volt itt is látni a város társadalma részéről az egész tanfolyam iránt megnyilvánult részvétlenséget, mert a nyilvános vizsgálóion alig hatan jelentek meg a szülők részéről. Pedig a tanfolyam előadói: Deák Erzsébet és Csuha Edith tanárnők, valamint Szalmásy Eger, október 23. Kökény Béla és Várady Gyula parádi cigányok télen hegedűlget- nek, nyáron vályogot vetnek. Nyári foglalkozásukból kifolyóan elvállalták Szakácsy István parádi lakos megbízását, amely szerint záros határidőre kötelesek hétezer vályogot verni és szállítani Szakácsy építkezéséhez. Egy alkalommal a vályogföldet adó domb tetején nézegette munkájukat Suba Ignác 22 éves cigánytársuk, aki gyengeelméjű külömben. Az aláásott domboldal leszakadt és a leomló föld Lászlónak, a hangverseny nagy erkölcsi sikerének, művészi színvonalának megteremtéséért, ugyancsak hálával emlékszik meg a zenekar és énekkarok közreműködéséről. adásra, amely a Budai Színház legnagyobb sikerű darabja volt a nyár folyamán, a jövő hét keddjén pedig HeltaiJenő remekművének: A néma leventének lesz a premierje. Csütörtökön este bezárulnak az egri színház kapui és a színtársulat az ózdi közönség hívására Ózdra utazik kilencnapos vendégszereplésre. Az egri előadások sorozatát nagy kabaré-esttel fejezi be a szín- társulat. Gyula dr. v. orvos kitűnő munkát végeztek, amely meglátszott a vizsgálatok nagyszerű eredményén is. A tanfolyamon tanult és készített munkákról egész napos kiállítást rendeztek, amelyet sűrűn látogatott a Hungária termében a közönség. A kiállított fehérneműk, ételek, sütemények, befőttek, gyümölcsízek és konzervek elkészítési módja a nagyközönség előtt nagyobbrészt újszerű volt és így nagy tetszést aratott. A tanfolyamon a következők vettek részt: Lúz Laura, Szu- lyovszky Kató (Tar), Fülöp Vera, Kozik Eta, Huszár Eta, Szalai Irma, Kardos Márta, Sike Sári, Csé- pány Klára, Krupánszky Kató, Tóth Lotti, Vlazák Magda és Budai Kató. Ezek közül egy kivételével mindnyájan oklevelet nyertek. A tanfolyam Gyöngyös után Ormospusztára helyezi újabb állomását. maga alá temette a domb tetején álldogáló gyengeelméjű cigányt. Gerince eltörött, holtan húzták ki az omlás alól. A két vályogvető muzsikust gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt most vonta felelősségre az egri törvényszék dr. /Szabó-tanácsa. A bizonyítási eljárás után a törvényszék fejenként 14—14 napi fogházra Ítélte a két füstöst, akik megnyugodtak az ítéletben, csupán Kökény állt elő azzal a kéréssel az ítélethirdetés után, hogy szeretné később kitölteni a büntetést. Az elnök faggatására nagy nehezen közölte, hogy éppen igen fontos elfoglaltságban van: nagybőgőzni tanul, ezért volna szükség még egy kis szabadságra, hogy „tanulmányait“ befejezhesse. A kir. ügyész méltányolta a nyomós érvet és november 10-ig halasztást engedélyezett a büntetés megkezdésére. EMERICANA — Az Esztcrházyana Famíliája október 22-én tartotta familiáris ülését. A távollevő v. Zákányt Győzőné domina helyett vitéz dr. Somlay Mihályné vicaria üdvözölte a famíliát, a convent nevében dr. Tóth József prior, a curia részéről pedig Völgyi Tibor consenior köszöntötte a nagyasszonyokat és kisasszonyokat. A továbbiak során az évi program egyes pontjait beszélte meg a Família, végül Szitás István senior beszélt az emericanás sajtóról. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Táviratok a világ minden részéből. A német jogi akadémia Münchenben tartotta ez évi nagygyűlését, amelyen Magyary Zoltán egyetemi tanár is előadást tartott. Ciano gróf külügyminiszter tiszteletére a berlini olasz követségen fogadás volt, amelyen részt vettek Németország vezető személyiségei is. — Berlin és Róma elismeri a burgosi kormányt. — Olaszország támogatja Németországot abban a törekvésében, hogy a Szovjetet kiszorítsa az európai politikából. — Németország és Olaszország megegyeztek a Közép-Európai kérdésekben. — Ciano gróf hazatérése után nagy külpolitikai beszédet fog mondani. — A Stampa nagy cikkekben méltatja a berlini tárgyalások eredményeit. — A nemzeti csapatok körülzárták Escoriál városát. — A madridi kormány Barcelonába teszi át a székhelyét. — A Londonban ülésező spanyol be nem avatko- zási nemzetközi bizottság ma ülést tart, amelyen a német jegyzéket fogják tárgyalni. Grandi olasz nagy követ pénteken átnyújtja a bizottságnak az olasz jegyzéket. — Van Zeeland belga miniszterelnök tegnap nagy rádióbeszédet mondott, amelyben élesen állást foglalt a rexistákkal szemben és bejelentette, hogy addig nem engedélyez semmiféle gyűlést, amig rendzavarástól lehet tartani. — Az angol fasiszták Londonban nagygyűlést tartottak, amelyet a kommunisták megzavartak. A gyűlés végén újabb rendzavarás történt és ennek során a rendőrség négy kommunistát letartóztatott. — A francia radikális szociá- lista párt Biaritz-ban tartotta a napokban nagygyűlését, amelyen súlyos nézeteltérések merültek fel. — Moszkvai hírek szerint a trockijis- tákat az ország belsejébe költöztetik át, ami egyet jelent: a száműzetéssel. A kiszivárgott hírek sze♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Kardoss Géza csütörtökön fejezi be őszi egri Idényét Egerből Ózdra megy a társulat kilencnapos vendégjátékra Tizenhét okleuelet osztottak ki a gyöngyösi háztartási uánöor- tanfolyam uizsgáján A büntetés leülésére haladékot kapott a cigány, mert nagybőgőzni tanul