Eger - napilap, 1936

1936-10-13 / 163. szám

1936. október 13. EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 Molnár nyakába szúrta. A kés a főütőeret találta és Molnár pilla­natok alatt elvérzett. Kis Vilmost szándékos emberölés bűntette miatt ma vonta felelős­ségre az egri törvényszék dr. Szabó-tanácsa és a vádlott mindent beismert. A perbeszédek elhangzása után a törvényszék hat évi fegyházra ítélte Kis Vilmost, enyhítő körülménynek véve, hogy még alig hagyta el a férfikor határát. Vitéz Hunyor Sán­dor dr. kir. ügyész fellebbezett az enyhe Ítélet miatt, a vádlott és védője ugyancsak fellebbeztek. Legszebb, legolcsóbb PÓK CSILLÁR üveg, porcellánárúk, alpacca, képkeretek, dísztárgyak táb­laüveg. Pók üv^güzlet, Érsek ucca és Piac sarok. \ I Táviratok a világ minden részéből. A pozsonyi magyar párt tiltako­zik a cseh kormánynál Vörösmarty és Katona József szobrának a pozso­nyi színház előcsarnokából való el­távolítása ellen. Hivatkoznak arra, hogy a színház a magyar áldozat- készség alkotása. — Grandi londoni olasz nagykövet a spanyol be nem avatkozási megállapodás megsér­tése miatt közzétett szovjetvádak­ra adott nyilatkozatában kifogá­solta, hogy éppen London volt az, amely a Szovjet kétszínű vádasko­dását a be nem avatkozási bizott­sághoz közvetítette. Szembe szállt a Portugália elleni vádakkal és el­lenezte az ellenőrző bizottság ki­küldését a spanyol-portugál határ­ra. — Spanyolországban tovább folyik a nemzeti csapatok terv­szerű előnyomulása. Oviedó körül több hadászatilag fontos helységet és támpontot foglaltak el a nem­zetiek. Nemzeti repülők röpcédulá­kat szórtak le Madridra amely­ben megadásra szólítják fel. — Elszász-Lotharingiában tegnap kom­munista tüntetések voltak. Rend­zavarásra nem került sor. Metzben a kommunisták elleni szövetség gyűlést tartott. Összeütközések miatt a rendőrség közbelépett. — Lon­don keleti részében fasiszta-ellenes gyűléseket tartottak vasárnapija bal­oldali csoportok. Néhányszáz fiatal­ember felvonulást rendezett és 15 áruház ablakait betörte. — A fran­cia társadalmi párt De la Rocque ezredes nyilatkozatát közli: irtó­zunk az erőszaktól és vérontástól, de ha erőszakkal állítanak szembe, készek vagyunk utolsó csepp vé- Tünket ontani szeretett hazánkért. — A svájci szakszervezetek tanácsa elutasította a Szovjettel, vagy a szovjettbefolyás alatt álló minden szervezettel való szövetkezést. — Sztojadinovícs jugoszláv miniszter- elnök ünnepélyes fogadtatást rende­zett Antonescu román külügyminisz­ter tiszteletére Belgrádban. — A román hadgyakorlatokon az erdélyi Belinszk község közelében két ro­mán repülő összeütközött. A veze­tők meghaltak. — A Fülöp-szige- teken borzalmas forgószél pusztí­tott. 50 haláleset, 400 emberről nem tudnak. — A Szent Kereszt-apáca- rend a beteg apácák részére Zsám- békon üdülőházat emelt. Svoy La­jos püspök ünnepélyesen szentelte fel az üdülőházat. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ HÍREK Egri társadalmi naptár. Október 13: Délelőtt 1/z10 órakor az egri vár felszabadulásának emlékünnepélye a Kossuth-téren. Október 13: Este 8 órakor az Egri Jogakadémiai Kör első össz­tánca a Kaszinó nagytermében. Október 17: Szombaton este 8 órakor jótékonycélű társasvacsora a Legényegyletben. Október 17: Este 8 órakor Far- nadi Edit Liszt-zongorahangver- senye a Kaszinó nagytermében. Október 18: Délután 5 órai kez­dettel műsoros vitézi értekezlet a Katolikus Legényegylet dísz­termében (Belépődíj nincs). Gyöngyösi társadalmi naptár. Október 13: Délután fél hatkor ' az Emericana Conventjének gyű­lése a Szent Koronaház díszter­mében. Október 18: Délelőtt 10 órakor a reálgimnázium tornatermében a Gyöngyösi Öregdiákok Szövetsé­gének közgyűlése,o a reálgimná­zium Wachott Önképzőkörének bevonásával. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: élén- Jcebb szél, több helyen újból eső, a hegyeken havazás, a hőmérséklet alacsony marad, éjjel sok helyen talajmenti fagy lesz. — Hz Egri Érseki Jogaka­démia Mária Kongregációja október 9-én tartotta első’ gyűlését. A gyűlésen dr. Tóth József jogaka­démiai tanár, a kongregáció vezető tanára üdvözölte dr. Palos Bernar- din ciszt. gimn. tanárt, a kongre­gáció új prézesét, aki lelkesítő be­szédet intézett a kongreganisták- hoz. A kongregáció tagjai a követ­kező tisztikart választották meg: prefektus: Tóth Béla III. é., I. asz- szistens: Szitás István III. é., II. asszistens: Domlai Béla II. é., tit­kár: Illyés Zoltán III. é., háznagy: Schmidt István II. é., könyvtáros: Jenőffy Benedek II. é., pénztáros: Kelemen Ferenc I. é.; tanácstagok: Völgyi Tibor III. é., Mártonffy La­jos III. é., Kiss István II. é., Köd- mön József II. é., Antal Máté I. é., Kiss András I. éves. A tisztikar nevében Tóth Béla prefektus kö­szönte meg a tagok bizalmát, az ifjúság nevében köszöntötte az új prézest és röviden vázolta a kon­gregáció évi programmját. * Hz Eger—Gyöngyösi Újság régebbi példányai kg-ként 18 fillérért kaphatók a kiadóhiva­talban.-Műsoros vitézi értek ^ CilapoSQn ÜStÜl és let Egerben. Eger város és *znen fdmadja Dl* egri járás vitézei október 18-án> Q fog zománcéi vasárnap délután 5 órakor műso­ros vitézi értekezletet rendeznek az egri Katolikus Legényegylet nagytermében. Az értekezletet vitéz dr. Jávor Ernő vitézi hadnagy nyitja meg, a továbbiakban vitéz Zákányi Győző ezredes tart előadást, majd, az egri Városi Színház primadon­nája és bonvivantja énekszámokat adnak elő. A műsort több szavalat egészíti ki. A vitézek a műsoros értekezletre meghívják a város tár­sadalmát, a vitézi Rend barátait is. Belépődíj nincs, 20 filléres ruha­tári jegy megváltása kötelező. — A gyöngyösi hentesek harca a piaci libasütő asszo­nyokkal. Gyöngyös híres volt már régi időktől fogva libasütő asszo­nyairól, akik az ízletes pecsenye il­latával jellegzetességei voltak a város heti piacainak. Mintegy tíz libasütéssel foglalkozó asszonyt tar­tanak számon Gyöngyösön, akik év­tizedek óta, legtöbbször szüleiktől örökölve űzték a szabad ipart. Né­hány héttel ezelőtt azonban a gyön­gyösi hentesek beadvánnyal fordul­tak az elsőfokú iparhatósághoz, melyben kérték, hogy a libasütést nyilvánítsák húsiparnak és annak gyakorlóját kényszerítsék ipariga­zolvány váltására. A legutóbbi kép­viselőtestületi gyűlésen Rusznyák Dezső interpellált a libasütők érde­kében, azonban az iparhatóság mégis húsiparosoknak nyilvánította az asz- szonyokat és iparigazolvány váltá­sára kötelezte őket. — Nem mondja meg a sebe­sült, mi történt vele. Tegnap tetőtől-talpig súlyos ütlegelések, zúzódások nyomaival szállították az egri Irgalmasok kórházába Losonczi Andrásné 42 éves, Kapás-utca 31. szám alatt lakó fóldművesasszonyt, aki a kórházban a hozzáintézett kérdésekre megtagadta a feleletet és semmiképen sem volt hajlandó elárulni, hogy sebesüléseit milyen körülmények között szerezte. A hall­gató sérültet ápolás alá vették. — Jelentés a gyöngyösi gyü­mölcspiac tegnapi felhozatalá­ról és árairól Saszlaszőlő 150 q 20—22 f, othellószőlő 10 q 10—12 f, borszőlő 5 q 14—16 f. Felhozatal némileg javult, szilárd árakon, élénk kereslet mellett, vásárlások svájci és belföldi számlára történtek. * Szerencsés csak úgy lehet, ha a Sajtószövetkezetben vesz Osz­tálysorsjegyet. Húzás: október 17— 20. 78 3-50, !/* 7‘—, V’14-—, 1 egész 28 P. — Országos vásár Hevesen. Heves községben a legközelebbi or­szágos állat és kirakodóvásár ok­tóber 18-én, hétfőn lesz. Vészmen­tes helyről, szabályszerű járlattal mindenféle állat felhajtható. — Minden előfizető negyed­évenként lapunk hétköznapi számai­ban 10 szóig két ingyenes kishir- detésre jogosult. * Szív- és idegbajosoknál, vese- és cukorbetegeknél, kösz- vényben és csúzban szenve­dőknél az enyhe természetes «Fe­renc József« keserüvíz kitünően beválik, mert a beleket alaposan kitisztítja, a gyomor és a máj mű­ködését előmozdítja, az emésztést és az anyagcserét pedig lényegesen megjavítja. EMEHICANA Az Emericana gyöngyösi Conventje kedden este fél 6 órai kezdettel összejövetelt tart a Szent Koronaház dísztermében, amelyen dr. Somogyi István volt nemzet­gyűlési képviselő „Katolikum és integritás“ c. tart előadást. Ugyan­csak ezen az összejövetelen bú­csúztatják el az Emericana buzgó munkálkodásu nagyasszonyát, vitéz Oóthay Bélánét, aki férjének Bé­késcsabára történt áthelyezésével megválni kénytelen az Emericana gyöngyösi Conventjétől. Az Eszterhazyana Corpo­tio október 10-én curialis ülést tar­tott. Szitás István assessor senior Gömbös Gyula miniszterelnök el- hunytáról emlékezett meg kegyele- tes szavakkal megnyitó beszédében. Majd a Curia első szemeszteri pro­gramját vázolta. Utána az egyes tisztviselők számoltak be az eddig végzett munkáról. Végül Szitás István a salzburgi nyári egyetem­ről számolt be, személyes tapasz­talatai alapján. * A gyakorlati Gyümölcster­mesztés Kézikönyve. Mohácsi Mátyás kertészeti igazgató szer­kesztésében. Szept. hó elején jelent meg. Előfizetési ára P 10. Bolti ára 12 50. Megrendelhető a Sajtó­szövetkezet könyvkereskedésében. — A Pesti Tőzsde uj számá­ban Kadosa Pál (Pozsony), Gallia Elemér János (Milánó), Ilovszky János, Magyar Miklós, Havas Jenő és mások nyilatkoznak. Az áru- és értéktőzsdei hosszról stb. rendkí­vül érdekes cikkek számolnak be. Textil, biztosítási, vegyészeti, vas- és gépipari, vidéki hitelélet rova­tok. * Toilet-papir 11 csomag P 150 a Sajtószövetkezetben. * Menetrendek, őszi kiadás, már kaphatók a Sajtószövetkezetben. Az Eger Gyöngyösi Újság gyöngyösi szerkesztősége és kiadóhivatala: Szent Bertalan u. 1. Telefonszám 322.

Next

/
Thumbnails
Contents