Eger - napilap, 1936
1936-09-24 / 152. szám
1936. szeptember 24. EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG ható keretek között búcsúzott a régi vendéglőtől, amely sok híres bál, sok szép nyár kellemes emlékeit őrzi. Az épületet felvirágozták, homlokzatára ugyancsak virágból rakták ki építésének és lebontásának évszámát: 1892—1936. Az uj vendéglő megépítésére az Alapítvány versenytárgyalást hirdetett, amelynek határideje szeptember 24-én, csütörtökön jár le. A versenytárgyalást Budapesten tartják meg és azon részt vesz több egri vállalkozó is, akik együttesen adták be pályázatukat a munka elvégzésére. Remélhető, hogy az Alapítvány az építkezésnél figyelembe veszi a hevesmegyei építőipar érdekeit és egyenlő feltételek esetén egri vállalkozók kapják meg az építkezést. Az építkezés, a foglalkoztatára kerülő munkások számánál s a nagy vállalati összegnél fogva nagyjelen- ; tőségű abból a szempontból, hogy a vármegye legszegényebb járásában, a pétervásárai járásban munkaalkalmat teremt. •SZÁJÁPOLÁS a tökéletesített ODOL jelzése, melynek fertőtlenítő hatását nagy mértékben fokpztwK 3 Két gyanúsítottja van a Cifrakapu utcai halálos verekedésnek Id. Kindornaji György halálát elvérzés okozta Eger, szeptember 23. losvégü verekedésnek eddig két Jelentettük, hogy vasárnap a gyanúsítottja van, akiket az egri Cifrakapu-utcában néhány ittas le- rendőrkapitányság őrizetbe vett. A gény megtámadta id. Kindornay vizsgálat tovább folyik a tényállás Györgyöt és hasonló nevű fiát. A pontos tisztázására és annak meg- legények késsel és karókkal ron- állapítására, hogy a két gyanúsítottak rá a két emberre és id. Kin- totton kívül résztvett-e más a ve- dornay Györgyöt a nyakán érte rekedésben, amelynek halálos áldo- szúrás, amely átmetszette az ütő- zatán kívül egy súlyos sérültje is eret és így elvérzés okozta a sze- ! van ifj. Kindornay György szemé- rencsétlen ember halálát. A hala- lyében. Temetés közben ledőlt egy márványsírkö a gyöngyösi temetőben és agyonsujtott egy gyermeket Gyöngyös, szeptember 23. A vasárnap megtartott gyöngyösi szüreti mulatság hangulatát egy fiatal fiú öngyilkossága zavarta meg. Lukács András 21 éves bőrkeres- kedő-segéd, Rosenthal Nándor Petőfi S. utcai bőrkereskedő alkalmazottja a mulatságban találkozott egy lánnyal, akinek hosszabb idő óta udvarolt, de akivel legutóbb összeveszett. A mulatságon kibékítették őket, a fiú azonban úgylátszik, mégis szívére vehetett valamit, mert reggel 4 órakor főnöke üzletházában lakó barátja lakására ment, ott lefeküdt, de meghagyta, hogy üzletnyitáskor, fél 7-kor költsék fel. Reggel, amikor barátja a szobába lépett, ágyában vérbefagyva, átlőtt halántékkal találta lakásán, mert pillanatnyi elmezavarában öngyilkos lett. Tegnap délután nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára Lukács Andrást. Sírjánál tragikus jelenetek játszódtak le. Legjobb barátja, Tóth István fájdalmában idegrohamot kapott és eszméletlen állapotban szállították kórházba. Ugyanakkor pedig az óriási tömegben egyik asszony nekidőlt egy régi sír mellett álló hatalmas, mintegy 25 métermázsás márványemléknek, amely a következő pillanatban a tömegre dőlt, maga alá temetve Kolláti Irma 15 esztendős varróleányt, aki egy családhoz kiutalt 11 hónapos lelencgyermeket tartott a kezében. Az óriási súlyú emlékmű agyonütötte a gyermeket, a leánynak pedig eltörte mindkét felsőlábszárát, i Súlyos állapotban szállították be a i gyöngyösi közkórházba. EMERICANA Az Agria Corporatio gyászülése Intze Trak Géza emlékezésére. Az Agria Corporátio Con- ventje, elhunyt öregura Intze Trak Géza ny. polgármester emlékére szeptember 23-án, szerdán délután 6 órakor az Agria cancelláriájában (Líceum fsz. 2.) capitulum triste-t, gyászülést tart, melyre a Convent öregurait s az elhunyt tisztelőit meghívja a Prioratus. Az emlékbeszédet Frindt Jenő pápai kamarás, érseki titkár mondja. FILM * Uránia. Szerdán és csütörtökön: Szeress őrökké a szezon egyik legszebb filmoperettje a Carmen, Rigoletto és a Bohémélet énekszámaival. Fox-híradó. Előadások kezdete egynegyed 7 és fél 9 órakor. — * A gyakorlati gyümölcstermesztés kézikönyve: Mohácsi Mátyás kertészeti igazgató szerkesztésében szept. hó elején jele nik meg. Előfizetési ára szept. hó 1-ig 10 P. Bolti ára 12’50 P. Meg rendelhető: a S j tószövetkezet könyv keres kedé ében. Táviratok a világ minden részéből. HÍREK Olaszország kilép a Népszövetségből, mert Genf nem tud dönteni az abesszin kérdésben. Litvinov még Franciaországgal is szembefordult és Abesszínia pártját akarja fogni. — Péntekig adott haladékot Mola tábornok Bilbao és Santander átadására. — Toledo körül újra győztek a nemzeti csapatok és rövid időn belül fel tudják menteni a felrobbantott Alcazar romjait még most is védő hősöket. — Madrid ostroma rövidesen megkezdődik. A városban utcai harcok folynak az anarchisták és kommunisták között. — Cabalerro spanyol kormányelnök Toledóban nagy katonai szemlén vett részt. — A csehszlovák katonai delegáció elutazott Moszkvából. — 2800 brit katona Haifába érkezett. Palesztinában az arab terroristák újabb zavargásokat rendeztek. — A belga miniszterelnök kihallgatáson jelent meg III. Lipót királynál. A hírek szerint az új belga kormány egyaránt független lesz a szocialistáktól és fassiszták- tól. — Moszkva állandó futárszolgálatot tart fönn Párissal és Madriddal. — Kánya külügyminiszter Genfbe érkezett. — Uruguay megszakította a diplomáciai viszonyt a madridi kormánnyal. — A bécsi Neue Freie Presse Magyarország belpolitikai helyzetével foglalkozva leszögezi, hogy a magyar belpolitikában nem állott be változás. — A francia kommunisták megostromoltak egy zárdát. — Hamis dollárokat hoztak forgalomba Temesváron és Bukarestben. Egri társadalmi naptár. Szeptember 27: Kárpáti Károly és Zombori Ödön olimpiai bajnokok részvételével birkozóverseny a Városi Színházban. Gyöngyösi társadalmi naptár. Október 4-én este fél 9-kor a Gyöngyösi Iparosok Dalkörének hangversenye a Brucknerban. Hátrálékban lévő előfizetőinket tisztelettel kérjük hogy tartozásukat október 1-ig beküldeni szíveskedjenek, nehogy kénytelenek legyünk a lap további küldését beszüntetni és követelésünk költséges behajtása iránt intézkedni. EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG kiadóhivatala. — Alföldi Béla dr nyilatkozik a Szent Lajos Egyházközség temetője ügyében elfoglalt álláspontjáról Alföldi Béla dr. ügyvéd, képviselőtestületi tag a következők közlésére kérte fel lapunkat: „Az Eger-Gyöngyösi Újság ez év szeptember 22-i számában az egri Szent Lajos egyházközség temetőjének ügye cím alat írt tudósítást úgy lehet értelmezni, mintha én a temetőterület megadása ellen szavaztam volna. Pedig én e kérdésben a képviselőtestületi ülésen egyáltalában nem szavaztam abból az indokból, mert az az álláspontom, hogy ilyen, kizárólag az egyházat érintő kérdésben, csak a képviselőtestület katolikus vallásu tagjai vannak hivatva dönteni.“ Kiváló tisztelettel: Alföldi Béla dr. * Házasság. Dr. Kazella József orvos Gyöngyös és Dvoratsek Sarolta Tát, házasságot kötöttek. (Minden kölön értesítés helyett). * Porhanyó kiflik. Hozzávalók: j 25 deka liszt, csomag dr. Oet- ker-féle sütőpor, 10 deka cukor, 1 csomag Oetker-féle vanilincukor, 2 kanál rum, 2—3 kanál tej, 12 deka vaj. A behintés őrölt mogyoró, vagy kristálycukor. Elkészítése: A hoz- j závalókat jól eldolgozzuk, kis kif- j liket formálunk, tojással bekenjük, j mogyoróval vagy kristálycukorral beszórjuk, közepes tűznél kb. 25— 30 percig sütjük. Ne nagyon barnára süssük. — Jelentés a gyöngyösi gyümölcspiac tegnapi felhozataláról és árairól. Kékszilva 50 q 10 f, q saszlaszőlő 565 q 18—20 f. Elszállítottak Ausztriába 3, Lengyel- j országba 1, Svájcba 2, Budapestre i 1 vagónnal és vidékre 5 kocsival. ' JÖVŐ héten Egerben CIÁNOZUNK. Garancia 40 éves cég, meglepően olcsó árak, Érdeklődők címeit kérjük Strasser, Budapest, :: Aggteleki u, 4. ::