Eger - napilap, 1936
1936-09-06 / 142. szám
^-ger, XL VII.142. a* 10 FILLER ♦ Vasárnap » Trianon 17, 1936 szeptember 6. ? .ÖFIZETÉSI DÍJ A POSTAI SZÁLLÍTÁS- -.4L EGY HÓNAPBA 3 I PENGŐ 50 FILLÉR, NEGYEDÉVRE 4 P, FÉLÉVRE 7 PENGŐ 60 FILLÉR. —EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 8 F, VASÁRNAP 10 FILLÉR. — POSTA- fAKARÉ RPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA 54 558 8ZERKESZTÖSÉGi EGER, LIOEOM, FÖLDSZINT 3. SZÁM. - TÉLEFON: 11. KIADÖ HIVATAL: EGER, LÍCEUMI KÖNYVNYOM DA. — TELEF.ON: 17S — GYÖNGYÖSI SZER« KESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : SZABÓ JÓZSEF, SZT. BERTALAN U. 1. TÉLEFON: 322. A várad! rablás Irta: Dr. Fejér Béla A mai erdélyi írógárda egyik legkimagaslóbb alakja — aki magyarságáért a sziguranca börtöneit is megjárta — Daday Lóránt (írói I nevén Székely Mózes) „Zátony“ című regényében megrázóan ecse teli az erdélyi magyarság Trianon utáni pusztulását. Az erdélyi végek í halálhörgése sikolt a „Zátony“ fe- j jezeteiből, mikor az új impérium urai céltudatosan kirántják a magyarság alól múltját, jelenjét, mindenét, — a földet. Most a nagy zátonyrajutás tragédiája nyilai belénk újra, arra a hírre, hogy a román kormány elkobozta a nagyváradi premontrei rend minden vagyonát. A hivatalos indoklás szerint a váradi fehér papok a múlt század hetvenes éveibpn kapták fekvősé- geiket a magyar államtól tanítási tevékenységük anyagi alátámasztására és mivel most nem tanítanak, vagyonuk a román államra száll. Arról a bukaresti ukáz mélyen hallgat, hogy miért nem tanítanak 5 ma a premontreiek. Az a tény, hogy Anghelescuék kultúrpolitikája folytotta meg a diákkacajt, a nagyváradi premontrei gimnázium ódon falai között, ez az elkobzás in- ! dokolását szerintük nem zavarja, j Még kevésbbé törődnek a trianoni j békeparanccal, melynek pedig idevágó rendelkezése (191. cikk, 2. bek.) kimondja, hogy az utódállamok a magyarállam nagyonát (amennyiben ők a több mint fél évszázada elajándékozott ingatlanokat ma is államvagyonak tekintik) csak a jóvátételbe való betudás — illetve ennek megszűntével megfelelő ellenszolgátatás — fejében sajátíthatják ki. A román kormány lelkiismeretét már megedzette az az évtizedes akció, amellyel eddig már több mint kétmillió holdat rabolt el a magyarságtól. Te hette pedig ezt azért, mert Genf kisebbségvédelmi szerkezetéből rég kifogyott a wilsoni eszmék olaja s Ttitulescu szerint ott úgysem adnak igazat a magyaroknak. A nagyváradi rablás egy újabb korbácsütés az erdélyi magyarság halódó gazdasági és kultúrális életén és ennek visszhangot kell kelteni a csonka ország lelkében is, melynek népe — valljuk be — kicsit könnyen felejti, a mindennapi élet küzdelmeiben az elszakított részek élet-halálharcát. Csak az ismétlődő barbár merényletek élesztik mindig újjá a kisebbségi magyarság pusztulásának és Trianon ezernyi átkának fájó tudatát. A mai erdélyi magyar fiatalság egyik folyóiratában a kisebbségi sors keserűségébe mártott tollal írta Albrecht Dezső: „Egyedül vagyunk rokon nélkül. A magyarnak csak egy rokona van: Európa s ez az egy rokon sem akar tudni rólunk.“ S valóban ez a rokon beteges közönnyel nézi a balkáni szellem garázdálkodását a Kárpátok medencéjében. Az utódállamok földreformjai, a szerb kiutasítások, a cseh „államvédelmi“ törvény, Dérer iskolapolitikája, a román nyelvvizsgák meg az elszakított magyarság irtásának többi megnyilatkozásai nem jutnak el a genfi palota urainak lelkiismeretéig. Nem Leljük, hogy Genf van-e messze Magyarít .jtmiBmMmmmmim I országtól vagy a lelkiismeret van-e • messze Génitől, de a Csonka or- i szag magyai ságának ezeket a stá- ■ ciókat jól számon kell tartania. Mert a váradi rablásnak nemcsak anyagi jellegű háttere van. Az erdély magyarirtás újabban a görögkeleti hitre való térítés eszközével is folyik. A románosítás ilyen módjának pedig sziklaszilárd akadálya a katolikus magyar klérus. Ezért jutottak koldusbotra a váradi fehér papok! A váradi rablás, melynek kulisz- szái mögött az anyagi kapzsiság mellett egy tervszerű lélekrablás húzódik meg, a premontreiek pusztulásával ismét egy mécset oltott ki az erdélyi magyarság éjszakájában. De minnél sötétebb ez az éjszaka, bennünk annál mélyebben kell égni a sedani francia mondásnak : Nem beszélni róluk, de mindig reájuk gondolni! Eredményesen fejeződtek be vitéz Subik Károly pápai prelátus tárgyalásai: Sikerült sokkal enyhébb feltételekre bírnia a MOKTÁRt a 170 ezer dolláros kelesén törlesztése ügyében Lehetséges, hogy egyetlen százalékkal sem kell emelni a pótadót Eger, szeptember 5. Eger város egész polgársága, de különösképpen a háztulajdonosok aggódó figyelemmel és reménykedéssel kisérték vitéz Subik Károly pápai prelátus budapesti tárgyalásait a Magyar Országos Központi Takarékpénztár vezetőségével. Az egri házvagyon sorsa, élete, vagy pusztulása függött ezektől a tárgyalásoktól és amilyen nagy érdekek forogtak kockán, vitéz Subik Károly olyan erővel és tapintattal próbálta megoldani a nehéz feladatot, amelynek elvégzésére az egész város egy emberként, osztatlan bizalommal kérte fel. És ma, a tárgyalások végeztével meg kell állapítani, hogy a város polgársága nem is tehette volna súlyos gondját jobb kezekbe és szinte az utolsó pillanatokban helyesen érezte meg, hová kell fordulnia segítségért, támogatásért. Mert vitéz Subik Károlynak sikerült az, ami úgyszólván lehetetlennek látszott a hónapok óta tartó tárgyalások alatt: a perrel fenyegető és végül is súlyos fizetési feltételeket szabó pénzintézet vezetőségét érveinek súlyával és tekintélyével sikerült megértésre hangolnia s a polgárság nagy örömmel veheti tudomásul, hogy a komoly veszedelem elmúlt feje felől és a tárgyalások olyan fizetési feltételeket eredményeztek, amelyeket megbír a város háztartása anélkül, hogy a pótadót nagyobb mértékben emelni kellene, sőt az is lehetséges, hogy a pótadó egyetlen százalékos emelésére sem lesz szükség. Ismeretes, hogy a város a belvárosi utak megépítésére két ízben 85 ezer dolláros kölcsönt vett fel a MOKTÁRtól 1931-ben. A kölcsön törlesztésére a város az államtól 1936 végéig évi 56 ezer pengőt kapott azon a címen, hogy az átépített utak között állami út átkelési szakaszát is megjavította a város, a vármegyétől pedig 10 ezer pengőt, mert az átépített útvonalak között törvényhatósági utak is voltak. A város eddig csak ezt a két hozzájárulásként kapott összeget fizette be a takarékpénztárnak. A MOKTÁR ezt nem tartotta elegendőnek és az adósság nagyobb mértékű törlesztését sürgette. A helyzetet nagyban nehezítette az is, hogy az 56 ezer pengős állami hozzájárulás az idén lejár. A bank és a város között folyó tárgyalások nem jártak kedvező eredménnyel, mert amint Braun Károly polgár- mester a legutóbbi városi közgyűlésen megemlítette, a MOKTÁR 1936-ban 40 ezer pengőt, a további három évre 150 ezer pengő tőke- törlesztést kívánt. A feltételek teljesítését a város csak 40—50 százalékos pótadóemeléssel ‘‘tudta volna biztosítani, ez pedig teljesen tönkretette volna az egyébként is válságba jutott egri bázvagyont. Ekkor kérte fel a város képviselőtestülete vitéz Subik Károly pápai prelátust a MOKTÁRnál való közbenjárásra. Hz új fise»tésí feltételek Vitéz Subik Károlynak hosszú és nehéz tárgyalások után a következő eredményeket sikerült elérnie : A városnak 1937—38— és 39- ben tőketörlesztés és kamat fejében évenkint mindössze 100 ezer pengőt kell fizetnie, 1940-ben 150 ezer pengőt, 1941-től kezdődőleg pedig, egészen az adósság kifizetéséig évi 180 ezer pengőt. Ezeknek a részleteknek a fizetése már nem okoz nagy nehézséget, mert bár 1937-ben a város már nem kapja az államtól az 56 ezer pengős hozzájárulást, a városi gépüzemek segítenek a kifizetésben, amennyiben az üzemi költségvetés 1937-től a szóban forgó három évig évi 50 ezer pengős üzemi hozzájárulást ad a városnak erre a célra. Mivel pedig a vármegye még folyósítja az évi 10 ezer pengős hozzájárulást, a városnak három esztendeig ^supán 40 ezer pengő beállításáról kell gondoskodnia a költségvetésben. Ennek a 40 ezer pengőnek a beállítása már csak 13 százalékos pótadóemelést jelent. Nem valószínű azonban, hogy erre egyáltalán sor kerül, mert a költségvetési bizottság most tárgyalja az előirányzat tételeit és rajta múlik, bogy sikerül-e a kiadási tételeket annyira lefaragni, hogy ez a negyvenezer pengő beilleszthető lesz a megtakarítások helyére. Az üzemek függő adósságai 1939- ben már majdnem száz százalékig
