Eger - napilap, 1936
1936-08-23 / 134. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1936. augusztus 23 Érsekkert bejáratánál, a fürdők környékén, a Vár-feljáratnál, mindf nütt. Da majdaem hasonló mértékben folyik a háti koldulás is. Valőizíaüleg éppsn a kis u'oii kéregetök szülői járják a házakat, ételoemfit, ruhafélét gyűjtögetve több kevesebb eredmény- nyel. Sok helyen megszánják őket, másutt azonban zárt ajtókra találnak, de a kéregetés szőrt folyik zavartalanul tovább. Ideje, hogy a tiltott kéregetök ellen a hatóságok erélyss intézkedéssel lépjenek fel a akadályozzák meg az idegenek, de a helyi polgárok zaklatását is. Elsősorban magának a közönségnek kell erélyesen állást foglalni a koldusok elleD, akik ha ta- tepasztalni fogják, hogy céljukat nem érik el, maguk is más módon fogják keresni magélhsA Magyar Gazdák Országos Livasegyssületének rendezésében vasárnap délben egy órakor 33 főnyi holland lovaicio- port érkezett Gyöngyösre Mati- revitt tábornok vezetésével. Az összeomlás utáni időkben a hollandok nagy szeretettel látták vendégül a magyar gyermekeket és ezt a szeretetet most Györgyös viszonozni akarja. A gyöngyösi fogadó bizottság fái egy órakor találkozik a Hungáriában. Egy órakor lesz a hollandok fogadása, melyen Mag- nin Adorján prápost-plébános mond németnyelvű üdvözlő beszédet s a holland űrhölgyek virágosotokat kapnak. Délben 2 órakor a Hungária szállóban ebéd lesz, amelyen a hollandok magyarkíséróikkel vesznek részt. Délután, rövid pihenés u án a hollandok a fürdőbe mennek jő idő esetén, majd a méntelepet tekintik meg. D. u. fél 6 őrekor pia- celátogetással kapcsolatos uzsonna lesz, ahol a háziasszonyi tisztet ötv. Winohkltr Iatvánné látja el. A hideg uzsonnát a gyöngyösi űriasizonyok és űrilányok tálalják fel. Az uzsonna férfiaknak 1 pengőbe kerül, a nők vendégek. Este fél 9 órakor az Or- szágzászló előtt rövid ünnepély Eger, augusztus 22. Az Egri Városi Zeneiskola szeptemberben kezdi meg második évét. Az első évben általános érdeklődés fordult a F6- gelné Kaufmann Emmy kitűnő szervezésével és igazgatásával megalakult ztnei intézmény felé tőségüket. Az Egri Norma helyszíni szemle alapján állandóan nyilvántartja a nincsteleneket és ha a rossz gazdasági viszonyok miatt szűkebb keretek között is, a lehetőséghez képest gondoskodik elsőrendű életszükségleteikről. A koldulásra tehát ezek a szegények nem szorulnak rá. Tehát akkor, amikor a hatóságok erélyes intézkedéssel akadályozzák meg az u’oai zaklatásokat s a közönség szánalmát a szegénykataszterben nyilvántartott, valóban rászorultak támogatása elő t nyitja meg, kötelességet teljesítenek, közérdeket támogatnak és valóban vérző szociális sebeket takarnék be — esetleg rikító rongyokba takart, de talán kevésbbé fájdalmas sebak helyett. keretében a hollandok megkoszorúzzák az Országzászlőt. A levente egyesület őrséget és zenét ad. A cigány eljfitsza a holland himnuszt, Cseh Sándor pedig tárogató számokat ad elő a Hungária erkélyéről. Este fél 10 órakor közös vaúiora a Hungáriában, egy teríték ára borravalóval, ital nélkül 2 20 pengő. Vaoiora után tánc következik. Az uzsonnára és vacsorára ifj. Fazekas József id. forg. hivatali vezetőnél lehet jelentkezni. * Eger, augusztus 22. A holland urlovasok cioport- ja hétfőn déli 1 órakor érkezik Egerb?. A Koronában szállnak meg. Ebéd után a városi fürdőt keresik fel, majd megtekintik a Várat, este 8 órakor vacsorán vesznek részt a Koronában, ahol üdvözlésükre megjelenik a helyőrség tisztikara is. Kedden autóbuszon Lillafüredre ránduluak ki, ehonnan visszatérve a város nevezetességeinek megtekintésével töltik a napot. Este vacsora után tánc lesz a vendégek tiszteletére a Koronában, amelyre Eger város társadalmát is minél nagyobb számban meghívják. A vendégek szerdán reggel indulóik el Egerből. s a tanári kar lelkiismeretes és szakképzatt munkája nyomán ez űj alapítású zeneiskolák között az első helyet foglalta el hatvanas növendéklétszámával. Az érdeklődés most még fokozottabban nyilvánul meg a Zeneiskola iránt, mert a város társadalma elismeréssel látta azokat a tanulmányi eredményeket, amelyeket a növendékek valamennyi tanszakon elértek, ügy, hogy a második év még népesebbnek Ígérkezik. A Zeneiskolában azok a növendékek, akit az előírt tan- anypgot elvégzik, szabályszerű bizonyítványt kapnak, a vizsgák pádig a kultuszminisztérium, vagy a Zeneművészeti Főiskola hivatalos biztosa jelenlétében Heves vármegyében is egyre n8gyobb méretesben folyik a községek egészségvédelmi megszervezése az úgynevezett zöldkereszt mozgalom keretében. A községek egymásután jelentik be csatlakozásukat a mozgalomhoz, hogy annak nagy népegészségügyi előnyeiben részesüljenek. A legutóbbi vármegyei törvényhatósági kisgyűlésen is több község csatlakozását hagyta jóvá, amivel kapcsolatban Krisztián Imre törvényhatósági bizottsági tag amiatti panaszának adott kifejezést, hogy a községeket felsőbb presszióvel kényszerítik ez egészségvédelmi szervezethez való csatlakozásra. Szerinte a nehéz háztartási helyzetben lévő községeknek súlyos megterhelést jelentenek a zöldkereszt-mozga- lomhoz való csatlakozás költségei s Ilyen körülméoyek között nem szabid a községekkel szemben kényszererőt alkalmazni. A felszólalásra Csekkel Ferenc dr. kir. tiszti főorvos, majd Hedry Lőrinc dr. főispán válaszolt »z 8ggodalmasbrdő hlzottEger, augusztus 22. Heves vármegye 1937 évi köz? üti költségvetésének tárgyalása alkalmával ez útfenntartást százalékot 12 százalékban állapította meg a vármegye közigazgatási bizottsága, ami egy százalékos emelést jelent a múlt évihez képeit. Az útadó százs- lák megállapításával kapcsolatban Okolicsányi Imre alispán bejelentette, bogy a közúti adóalap költségvetésének egyensúlya érdekében tulajdonképen 3 százalékos emelés volna szükséges, azonban nem tartja célszerűnek egyszerre ilyen súlyosan megterhelni a községeket, ezért csak az egy százalékos, múlhatatlanul szükséges tmalést viszik Árjegyzék. Tűzifa I. o. I száraz, rövidre hasogatva, q-ként 2-50—2-60. Kőszén, darabos q-ként 2‘— P. - Faszén is a legolcsóbban kapható. Fehér József, Kaszinó u. 4. fognak lefolyni, ami még jobban alátámasztja ez iskola komoly szakszerűségét. A Városi Zmeiakolában a bairatások szeptember 1-én kezdődnek ez összes működd tanszakokra. ségi tagnak. Dr. Csekkel Ferenc válaszában utalt arra, hogy a vármegye alispánja korábban intézkedett arról, hogy a községi képviselő- testületek ez r gészségvédelmi mozgalomhoz velő csatlakozás előtt részletesen tájékoztatva legyenek a cjatlakozás módozatai, terhei és előnyei felől. A zöld- kereszt-mozgalom minél tzéla- tebbkörű elterjedése eltőrendű fontoiságű nemzeti érdek, mert etek testbsn-lélekban ép, erős nemzedék képes eredményeket elérni, amint azt az olimpiai versenyek is megmutatták. Hedry Lőrinc dr. főispán megnyugtatásul kijelentette, hogy a községek csatlakozása nem kényszer hatására történik, sót a kia- gyűlés esetenkint külön-külön foglal állást a községek kérelme ügyében és minden esetben visz- szaküldi a község határozatát azzal, hogy még egyszer fontolja meg az egészségvédő körzethez való csatlakozást, annak terheit és előnyeit, mielőtt végleges döntést hozna a csatlakozás kérdőiében. keresztül. A közúti adóalap költségelőirányzata egyébként 1.120.287 psngő, melyből csak a legszükségesebb útfenntartási munkálatokat tudja elvégeztetni a vármegye. IJjabb utak kiépítésére a jelen körülmények között nem lehet gondolni, azonban a viszonyok javulásával újabb útszakaszokat is felvesznek a kiépítendő utak sorába. A nehéz gazdasági helyzet ellenére is tíz év alatt 400 kilométerről 850 kilométerre emelkedett a kiépített utak hosszúsága s az úthálózat jó karban tartott. Gondot okoz az elsőrendű utak portslaDÍiáia, a hevesi, tiszafüredi, pásztói portalanitott utak mintájára a jövőben építendő utakat is hasonló eljárással fogják pormentessé tenni. Vasárnap érkezik Gyöngyösre a holland úrlovasok csoportja Két napot töltenek Egerben a holland vendégek Nagy érdeklődés mellett kezdi meg második évét az Egri Városi Zeneiskola Fontos nemzeti érőek a községek egészséguéóelmi beszervezése Aggodalmak a hevesmegyei községek egészségvédelmi szervezkedése körűi Tíz év alatt megkétszereződött a kiépített úthálózat hossza Heves megyében