Eger - napilap, 1936

1936-08-18 / 131. szám

1936. augusztus 18 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG S A Debreceni Nyári Egyetem 52 hallgatója meglátogatta Egert Kilenc nemzet fiai csodálták a város történelmi nevezetességeit gyönyörűségű díizlete elölt. A sápadt, betegesen tűlfeszült bis parasztlány bámuló csoda- látása valami elsodrő transzban változott át mozdulatai szelid hallásával, lőréiével a halál erős paranoiában vergődő lélek tragikus küzdelmévé, összeomlá- sává, egyéni bája és szépiége oiak emelte a ballada költőilé* gél, mellette Vera Ilona sötéten hullámzó anyai kétségbeeiéte adta a kemény aláfestést, majd a kitörő és elciukiő fájdalom ki* fejezéiét. Tökéletesen fogták meg mindketten a ballada lelkét, ho­mályát, amely a népi világ leg­titkosabb rétegeiből tör fel az örökértékű versek soraiban. Egymásután elevenedtek meg a históriái énekek, bordalok, vi­rágénekek, pásztor- és betyár- nóták, majd a különböző társa­dalmi osztályok táncai, közöttük Harangozó Gyulának, az opera­ház szóló táncosának daliás, hetyke számai és egy művészien bemutatott részeg groteszkje, majd a Thália Egri Színjátszó Társaság tagjai: Leatál Miklós, Babocsay Zoltán, Hollósy Tiva- dtr és Vida Gyula adták elő ízes, friss játékukkal Móra Fe­renc Betlehemi történetét. A műsor amerikai részében Elsie Goddard és Gulnar Botch betanítása nyomán a négerek vallásos könyörgései hangzottak fel hatásos tömegjelenet kereté­ben, a néger lélek megalázott- ságának és reményeinek kifeje­zői, majd a sudár amerikai lá­nyok farmertáncokat jártak öt­letesen, jó temperamentummal. Bájos volt az egri lányok és fiúk egri népviseletbe öltözött cso­portja, amely egri nótákat és tánookat mutatott be. Végül az amerikai növendékek búcsúztak Eger városától a bájos, utánoz­hatatlan angol kiejtéssel elénekelt nótával: Szép egri legények, Isten veletek, ki tudja mikor beszélek veletek. Faj a szivem nékem, hej, de hiába, el kell nékem menni Amerikába. A közönség nagy lelkesedés­sel ünnepalte az est előadóit s Stunyoghné Tüdős Klárát és Karczos Bélát, aki a icanikai rendezésben sok ötlettel, ízléssel és fáradhatatlan munkával tette művészivé az előadás külső (zipségeit. k. e. * Az Eger—Gyöngyösi Újság régebbi példányai kg-ként 18 fillérért kaphatók a kiadóhiva­talban. Az Eger-Gyöngyösi Újság gyöngyösi szerkesztősége és kiadóhivatala: Szent Bertalan u. 1. Telefonszáma : 322 Eger, augusztus 17. A Debreceni Nyári Egyetem­nek tizedik jubiláris évében 700 hallgatója volt a világ minden részéből. A magyar vidék meg­ismerését az egyetem vezetősége úgy segítette elő, hogy a jelleg­zetes, patinái városokba kirán­dulásokat rendezett. így jutott el másodszor is Egerbe szom­baton este a Dabrecani Nyári Egyetem 52 hallgatója. A láto­gatók sajnos későn érkeztek és így nem jutottak el az ameri­kai művésziskola színházi elő­GyöngyÖ8, augusztus 17. lakács Ferenc szikvizsgázott erdőőr elhalálozásával még a tavasszal megüresedett Gyöngyös váróiénál az egyik erdöőri állás, amelynek betöltése a napokban fog megtörténni. Az állásra, Gyön­gyös város gazdasági tanácsno­kához a következők nyújtották be pályázataikat: Kovács György Eger, augusztus 17. Véres éjszakai tűzherc zavar­ta meg az egri Mészöly Géza utca lakóinak nyugalmát szom­batra virradóra. Félórán keresz­tül puskalövésektől volt hangos a város déli negyedében lévő utca környéke s a puskaharc- nak két súlyos sebesültje nehéz lőtt sebekkel fekszik az Irgal­matok kórházában. Eddig a kö­vetkezőket lehetett megállapíta­ni a véres éjszakai küzdelem részleteiről: Losoncti András 47 éves sző- vömunkás, akit a kommün ide­jén elkövetett bűncselekményért statáriális úton 15 évi fegyházra ítéltek, büntetése egy részének kitöltése után feltételes szabad­ságra a váci fegyintézetből ha­zatért Egerbe, ahol más munka hijján orvvadászattal foglalko zott. Losonci szombaton este egy barátjával betért ez egyik Mak­iért úti bormérésbe, ahol már oi- teratző mellett szórakozott ba­rátaival Vasas János 23 éves téglagyári raktárnok, a Windt- féle téglagyár tisztviselője. Lo­sonci fiatal barátja állítólag el adására. Vasárnap reggel az Ide­genforgalmi Hivatal idegenveze­tői között elosztották a 9 nem­zethez tartozó hallgatókat és végigvezették a város történelmi nevezetességei között. Németek, angolok, belgák, olaszok, osztrá kok, hollandok, lengyelek, fran­ciák csodálták meg újra Eger patináját és ismerték meg szak­szerű kalauzolás mellett a ma­gyartörténelmet, amelyben Eger olyan jelentői szerepet játszott. Vasárnap délután az Egyetem kirándulói elutaztak Egerből. Bükkzsérc, Kugler Ferenc Jász- ■zentandrás, Nemes László Kará- csond és Szivák Sándor Gyön­gyös (Márifüred). A helybeli pá­lyázd kivételével a pályázók mind állásban vannak és ezért, remény szerint, méltányosságból a gyön­gyösi Szivák Sándor szakvizs- gázott erdőőrrel töltik be az állást. akarta kérni a zeneszerszámot s ezen szóváltás keletkezeti Va­sas és a fiatalember között. Losonczi ekkor eltávozott és katonai fegyverből átalakított vadorzó puikával tért vissza. Erőien italos lévén, már az ut­cán néhány lövést adott le ri­asztásul, mire a téglagyári tiszt­viselő kiment, hogy megnézze a lövöldözés okát. Szembetalálta magát a fegyverével vadul ha­donászó fegyenccal, akit a sötét­ben nem ismert fel és hozzá lépett, hogy érdeklődjék a lövé­sek felöl. Az ittas fegyeno hir­telen a gyanútlan tisztviselőre támadt s mislőtt még az védeke­zésre gondolhatott volna, a pus­ka tusával hatalmas ütést mért a vállára. Vasas a dühöngő em­ber támadása elöl menekülésre gondolt, mire az fegyverével utána lőtt, felszólítva, hogy azon­nal álljon meg. Vasas szembe­fordult, abban a hitben, hogy a frgyerc már minden töltését ki­lőtte, azonban az újabb lövése­ket adott le közvetlen közelből a tisztviselőre. A lövések közül í kettő gyomron érte a raktárno­Értékálló zongorát az ország egyetlen zongora­gyárában vásároljon MUSICA-nál BUDAPEST, VII., Erzsébet-körút 43. (Royal Apolló). Szent István hetében 10% külön engedmény. Vétel-csere-javítás -hangolás. kedvező fizetési feltételek, váltó nélkül, kezelési költség nincs. kot, ebi véresen kiáltozott segít­ségért. A kiáltásokra roham­lépésben közeledett egy katonai őrjárat ■ üldözőbe vette a me­nekülő merénylőt. Az futás köz­ben a katonákra is lövéseket adott le, sserenciére azonban a golyók nem találtak. Az elszánt fegyencet erre a katonák is fegy­verrel igyekeztek ártalmatlanná tenni. Az egyik lövés combján találta és Losonczi fegyverét el­dobva, rövid futás után össze­esett. Az áldozatot és merénylőjét beszállították ez Irgalmatok kór­házába, ahol megállapították az orvosok,hogy Vasas János gyom­rát fúrta ál a merénylő fegyveré­nek két lövedéke, amelyek össze­vágott ólomból készült, durva serőtes töltések voltak.Loionozit combján érte a katonagolyó és eltörte a csontját is. Zsebeiben a megmotozásbor több éles ka­tonai fagyvergolyőt és betörés­hez használatos szerszámokat találtak. Vasas állapota súlyos, de remélik, hogy műtéttel sike­rül megmenteni ez életét. A rendőrség széleskörű nyo­mozást indított az éjszakai lö­völdözés részleteinek a megálla­pítására, egyben a katonai ha­tóságok is megindították e vizs­galatot az őrjárát fegyverhasz­nálata ügyében. — Jól sikerült az egri fronthar­cosok kerti mulatsága. Vidám han­gulatban zajlott le az Országos Frontharcos Szövetség egri fő­csoportjának nyári mulatsága izombiton este a Tulipánkert vendéglőben. A rendezőség sok szórakoztató ötlettel igyekezett a mulatság sikerét biztosítani s a megjelent közönség: fronthar­cos bajtársak ét igen sokan a volt frontkafonák barátai és is­merősei közül is emelkedett han­gulatban szórakoztak vidám ze­neszó mellett a Tulipánkert Íz­lésesen feldíszített helyiségeiben. A tréfás verienyszámoknak, mu­lattató rendezői ötleteknek nagy közönségük volt s ezek is nagy­ban hozzájárultak a mulatság »ikeréhez. A tiszta bevételi front­harcos jóléti célokra fordítják. — Minden előfizető negyedéven­ként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig két ingyenes kishirdetésre jogosult. Négyen pályáztak a gyöngyösi városi erdőőri állásra Egy feltételes szabadságon lévő fegyenc kétszer a gyomrába lőtt a téglagyári raktárnoknak Ä lövöldöző embert a katonai őrjárat fegyverezte le ■

Next

/
Thumbnails
Contents