Eger - napilap, 1936
1936-08-02 / 123. szám
6 EGER—GYÖNGYÖSI ÜJSAO. 1936 augusztus 2. KÖZGAZDASÁG Az idő mutatja, mi az igazság Ha az ember visizaemlékezik élete folyamára, számos olyan dolog jut eszébe, amely hirtelen feltűnt, amihez nagy reményeket fűzött, de amily hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnt. Ugyan* ezt tepaiztalhatiuk a mezőgaz* daságban is. Hány olyan varázs* szert, ciodagépet gyártottak ős ajánlottak, aminek ma már a nevét sem (udjuk. A gazdáknak közismert konzervatizmuia jű védekezés az ilyen műlő találmányok ellen, sok feleslegei kiadástői ővja meg őket. Ezzel izemben azonban vannak nem kis számban olyan találmányok, olyan szerek is, amelyek kiállották a legszigorúbb birálő, az idő kritikáját is. így ma már több mint fél százada annak, hogy a legelső műtrágyát, a vtuptrfoszfátot, Magyar- országon először alkalmazták és azőta is — eltekintve egyes, há- ború, vagy válság okozta visz- szaeséstöl — a szuperfoszfát- fogyasztás állandőan emelkedik, nemcsak külföldön, hanem hazánkban is. Az egész világon évente több mint 115 milliő métermázsa szuperfoszfátot szórnak el, ami annak a bizonyító ka, hogy a szuperfoszfátot az egész világon megbecsülik, mert ismerik annak termésfokozó hatását. Magyarországon is a szuperfoszfát az, amely úgyszólván az ország minden talaján egyformán beválik, használja nagybirtokos, kisbirtokos egyaránt, sajnos azonban, még igen mesz- sze vagyunk attól, hogy a külföld hatalmas műtrágyafogyasz- tását még csak meg is közelítsük. Az idei jőtermés lehetővé teszi, hogy a magyar mezőgazdaság jobban felkaro'ja a műtrágyázást, az elmúlt évek visszaesése is icdokoljp, hogy megadják a talajnak azt a fontos növényi tápanyagot, amit a kalászosokkal évente negymenoyi- Bégben kivonunk és ami a búza- kivitel révén a magyar mezőgazdaság részére véglegesen elveszett. Budapesti rádió-műsor. Szombat, augusztus I. 3.50: Az Olimpiász ünnepélyes megnyitásának közvetítése Berlinből. 5 25i A rádió szalonzenekara. 6.35: Zágon István vidám negyedórája. 7: Tánclemezek. 7.30: A rádió külügyi negyedórája. 8.10 : Vígjátékelőadás a Stúdióban. «Autőn szerzett menyasszony.* Vidám, ze nés rádiójáték 3 részben. 9.50: Hírek, időjárásjelentés. 10.10: Az Ostende kávéház 24 tagú kis ci gánygyerek-zenekara muzsikál. Majd: Parádi Jóska és cigányzene- kara. li: Forini Erzsébet énekel, zongorakísérettel. 11.30: Smiling Boys-jazzenekar. 0.05: Hírek. Vasárnap, augusztus 2. 9.30: Hírek. 10: Református is tentisztelet a Kálvin téri templomból. II: Egyházi zene és szentbeszéd a kir. udvaoi és várplébánia- | templomból. 12.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 12.30: Hanglemezek. 1.40: ‘Világhír adó.* Máthé Elek dr. előadása. 155: Per- tis Jenő és cigányzenekara. 2.15 •Egészségügyi kalendárium.* Felolvassa Ferenc. 3: A m. kir, föld* mívelésügyi minisztérium rádió- előadássorozata. 3.50: A rádió szalonzenekara. 4 30: ‘Idegenforgalmunk fejlesztése és az ünneplő Budapest.* (Felolvasás.) 5 30: Ré- vay Géza elbeszélései. 6: ‘Hőhullám* Közvetítés Budapest fürdőiből. 7.10: «Nyári hangulatok.* Szép Ernő csevegése. 7 35: Kér- pely Jenő gordonkázik zongorák! sérettel. 8.10: Olimpiai híradás. Beszélő: Pluhár István. 8 40: Operettrészletek. Közreműködik: Kőszegi Teréz, Szedő Miklós dr. és a Budapesti Hangverseny Zenekar. (0: Hírek,sportered-mónyek, 10 30: Bura Sándor és cigányzenekara. 11.20: Tánclemezek. 0.05: Hírek. — A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt II óráig feladni. Hétfő, augusztus 3. 6.45 : Torna. Utána: Hangleme zek. 7.20: Étrend. 10: Hírek. 10.20: «Régi magyar írásokból: a nevetésről és a csúfolódásról » (Felolvasás) 10.45: «Vidám versek.* (Felolvasás.) Ü.I0 : Nemzetközi víz- jelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. 12.30: Hírek. 1.15: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés 1.50: Maly Győző énekel zongorakísérettel, 2.40: Hírek, étrend, élelmiszerárak, piaci árak és árfolyamhírek. 415: <Mikor a Góbi sivatag haragszik » Barátosi—Balogh Benedek előadása. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: ‘Némzetközi idegenforgalmi politika.* Monori Kovács Gyula előadása. 5.30: <Csáth Géza emlékezete.* (Felolvasás.) 5.30: ‘Negyvenöt perc Amerikában,* Az amerikai Columbia radiótársaság műsora hanglemezekről 6.l5:<Csáth Géza emlékezete > (Felolvasás.) 6.45: Kopslandné Bartók Hona zongorázik. 7 20: Hangjátékelő- adás a Stúdióban. ‘Ludas Matyi* Hangjáték 7 képben 8.30: Olimpiai híradás. 9: Vidák József és cigányzenekara 10: Hírek, időjárásjelentés. 10.20: «A jubiláló honvédzenekar.* Vitéz Barkó István előadása. Közreműködik a Mária Terézia 1. honvédgyalogezred ze nekara. 11.20: Komor Géza jazz- zenekara. 0.05: Hírek. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET, Felelős szerkesztő Dr, Kapor Elemér. Felelős kiadó Radil Kérőig. * Gyöngyösön, Határ u. 3. alatt modern lakás, 2 szoba, előszoba, mellékhelyiségekkel azonnal kiadó. Érdeklődni: Bujalka István füszerkereskedőnél. FILM * Heti műsor az Urániában. Szombat—vasárnap : Varieté. Fő szerepben: Annabella. Magyar világhíradó. Hétfőn nincs előadás. Kedden : Alkonyati vihar dráma és így született a rapszódia, magyar tárgyú zenés film. Szerdán és csütörtökön Kárász László K. Lakatos Ica személyes fellépte film-műsor keretében. Filmen bemutatásra kerül az «Utolsó éjszaka* és Fox híradó. — Előadások kezdete hétköznapokon Ví? és vasárnap 4, Vr? és 7s9 órakor. MEGHÍVÁS. Az 1898 : XXIII. törvénycikk alapján alakult Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tartozó Eger és Vidéke Hitelszövetkezet, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja 1936. évi augusztus hó 10-én d. u. 6 órakor, — határozatképtelenség esetén 1936. évi augusztus hó 19 én d. u. 6 órakor a helyiségében rendes közgyűlést tart, melyre a tagok az alapszabályok 37. §-a értelmében meghívatnak. NAPIREND: 1. Múlt évi üzleteredményről szóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgálása és a felmentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta jövedelemről való rendelkezés. 6. Az igazgatóság 5 tagjának választása. 6. Az árverésen vett Aezlajtner Bernét, Nyári János és Kánitz Miklós-féle ingatlanok vételének és eladásának jóváhagyása. 7. Netaláni indítványok. 1935. évi január hó l én a tagok száma 690, üzletrészeinek száma pedig 1960 volt, az év folyamán belépett 89 tag 210 üzletrésszel, kilépett 18 tag 64 üzletrésszel, tehát maradt az 1935. év végén 561 tag 2106 üzletrésszel. 1936. évi január hó 1 étől pedig a közgyűlést megelőző július hó végéig belépett 50 tag 128 üzletrésszel, kilépett 17 tag 43 üzletrésszel, marad 794 tag 2191 üzletrésszel. A felügyelöbizottság által megvizsgált 1935. évi mérleg a szövetkezet helyiségében kifüggesztetek és mindenki által megtekinthető. Kelt Eger, 1936, évi július hó 31-én. Az Igazgatóság. Pk. 10.928—29/1935. sz. Árverési hirdetmény. Az egri kir. Járásbíróság Pk. 10.928 —29/1935. számú végzése folytán Fel- sőtárkányi kér. fogyasztási és ért. szövetkezet és társainak javára 40 pengő hátrálékos tőke és járulékai erejéig lefoglalt és összesen 1055 P 40 fillérre becsült ingókat és pedig faecet, hordók, lepároló készülék, regenerátor, faszén, teherautó alváz stb. a végrehajtást szenvedőnek telepén, Felsőtár- kány községben, Peskővőlgyben 1936. évi augusztus hő 3. napján délután 4 órakor megtartandó bírói árverésen eladom. Egerben, 1936. évi július hó 8. napján. ROLIK LAJOS s. k. kir. bírósági végrehajtó. 457/1936. vhsz. Árverési hirdetmény-kivonat. A sajószentpéteri kir. járásbíróság Pk. 8349—1925. számú végzése folytán Klein Zoltán javára 87 P 24 fillér hátrálékos tőke és jár. erejéig lefoglalt és összesen 1 200 pengőre becsült ingókat éspedig házibútor a végrehajtást szenvedőnek — Bélapátfalva — községben lévő lakásán 1936. évi augusztus hó 5 napján délután háromnegyed 3 órakor megtartandó bírói árverésen eladom. Sajószentpéter, 1936. évi július hó 2. napján. Tüzér Ervin sk kir. bírósági végrehajtó. EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG kiadóhivatala: líceumi Könyvnyomda. Teisfonszáma 176. KISHLRDETÉS Minden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fillér. KELEMEN TESTVÉREK divatflzleté- ben divatgombok, csattok, klipszek, gallérok, jabók, gobelinpárnák és képek nagy választékban kaphatók. Ma és holnap este disznótoros vacsora Pozsgaynál (Filléres borozó). ORVOSNAK alkalmas 4—5 szobás lakást keresek. Cím a kiadóban. ELADÓ 2 kát. hold szőlő a Síkhegy- dűlőben. Ozv. Szilágyi Lászlóné, Arnyék- szala 147. sz. Deák F. n. 25/a villában 1 udvari szoba, konyha, éléskamra, fürdőkamra, fáskamra és tornáchelyiség azonnal kiadó. Érdeklődni Kisasszony u. 28. sz., 1—5 óráig. 1-3 villanymotor alig használt, eladó. Cím kiadóban. KIADÓ november 1-re Györgyényi u. 7 alatt földszinti 4 szoba előszobás, összkomfortos lakás. Érdeklődni ugyanott délelőtti órákban. DlAKSZOBABA két egyszerű, tiszta ágy és mosdó eladó. Verbőczy u. 1. NÉGYSZOBAS lakás vagy három azonnal kiadó. Erdődy-tér 6. ERDŐDY-TÉR 3. számú ház egészben,, esetleg megosztva, kedvező feltételek mellett eladó. NAGY szaletli- és veranda-ablakok eladók. Gárdonyi u. 5. EVÓSZERVIZ, függönyök, cselédágy, kávédaráló, evőeszköz, asztalok, mindenféle háztartási cikkek, ágytoll olcsón eladók. Cím kiadóban. ~ KÜLÖNBEJARHTÚ szoba, bútor nél- kül (esetleg bútorral) kiadó. Szent János u. 9., I. cm., ugyanitt gyermekfürdőkád és ágy eladó. ADÓMENTES, új báromszobás báz kedvező fizetéssel eladó. Malom utca 3. "ÜZEMKÉPES, 540 cma motorkerékpár, angol márka, P 450 eladó. Cím a kiadóban. KETTŐSZOBA, konyha, kamra november elsejére kiadó. Értekezni Mile Kálmán fűszerkereskedésben, Szarvastér. 350-es «Méray»-motorkerékpár kifogástalan karban, olcsón eladó. Megtekinthető ifj. Fecskénél, motorkerékpárjavító, Széchenyi u. KÉT—HÁROM személy részére két bútorozott szoba ellátással kiadó, vagy irodának is alkalmas. Széchenyi u. 9. KIADÓ Szent Imre tér 1. alatt 4 szoba, konyha, fürdőszoba és mellékhelyiségekből álló lakás kedvező bér mellett. Érdeklődni: Szent Imre-tér 9. alatt a Ház' felügyelőnél vagy Széchenylu 47. alatt. KIADÓ Zseb-köz 3. alatt nagy borházas pince, mely borkereskedésre igen alkalmas. Érdeklődni: Széchenyi u. 47. alatt. CIMBALOM, Schunda-féle eladó. Ho» ránszky u. 46. EGY (esetleg kettő) szobás, egészséges, kertes házat bérelnék. Cím leadandó a kiadóhivatalban. ÉRSEKKERT mellett, Bakócz Tamás utca 13. alatt modernül épített két szoba, két konyha, üvegveranda és minden mellékhelyiséggel ellátott adómentes házamat sürgősen eladom. Érdeklődni lehet Goldman Vilmos ügynöknél, Szekfü utca 8. HAT darab szalongarnltura, rézháló, képek, vadászfegyver, konyhakredenc, stb. eladók. Makiári út 56. KIADÓ novemberre háromszobás összkomfortos, magányos lakás. Vörösmarty utca 14. Érdeklődni a Hevesmegyei Takarékpénztár ügyészénél. CS1KY SAndor U. 2t. sz. alatt négy- szobás, vízvezetékes lakás november hó 1-re kiadó. BÉRAUTÓ vidéki túrákra kedvezményes árban megrendelhető Meilingernél, Arnyákszala u. 2. Telefón 139. (123) Nyomatost as Érseki Uccsnl Nyomdába*. — Felelő* ssyomdaigssgaió t Rsdsl Károly