Eger - napilap, 1936

1936-08-01 / 122. szám

1936. augusztus 1 EGEK—GYÖNGYÖSI DJSÁG s mondotta, hogy Lackó László- nak hívják miskolci Máv. intéző fia. Tegnep biciklin megszökött otthonról, mert a szülei szakács­nak akarták adni, ő pedig sem­mi hajlandóságot nem érzett ehhez a pályához. A biciklit Egerben 20 pengő­ért eladta, és 10 psDgőért egy rend piros női ruhát vásárolt Eger, júlim 31. Az OTI és MABI munkaválla­lók sorsát a körülményekhez ké­pset biztosították a társadalom­biztosítási jogszabályok és a befizetett szolgáltatások ellen­értékűképpen a munkavállalók díjmentes kezelésben és külön­böző, egyre fejlődő üdültetési akciókban részesülnek. A munkaadók azonban, akik­nek jelentős része maga is hoz­zájárul a két iniézmény fenn­tartásához és terheihez, nem részesülnek semmi kedvezmény­ben. A munkaadók számára kíván előnyöket kivívni egyik kitűnő budapesti szaklapnak: az OTI és MABI Tanácsadónak felelős szerkesztője, Kóssó Bála, aki egy érdekes, szinte amerikai szellemű terv megvalósítása ér' Eger, júlim 31. Érdekes tárgyalást tartott az egri törvényszék szüneti taná- c<a Gálbory József törvényszéki elnök elnökletével. A vádlott Farkas Móga Félix hevesi ci­gány volt, aki a vádirat szerint még 1919-bsn különféle rabláso­kat és rabláii kísérleteket kö­vetett el a környéken. Egy éj­szaka behatolt Kilcin János 82 éves szőlőpásztcr kunyhójába i*, az alvó öreg pásztort baltá­val álmában leütötte, bőrtarisz­nyáját, kenyerét-szalonnáját és pénzét elrabolta. Ezután még több házban kísérletezett fenye­getéssel pénzt szerezni, de nem sikerült, menekülnie kellett. A hatóságok sokáig kutatták, da csak most sikerült kézrekerí- teni az elvetemült embert. Rablás bűntettével vádolva áilott a törvényszék előtt. Azzal védekezett,hogy öitudailanségig ittas volt a bűncselekmény el­követése idején, szí sem tudta mit csinál. A sértett és a tanuk az őcikasoron, majd a nyilvá­nos illemhelyre ment, ahol in­kognitóba öltözött. Azért folya­modott ehhez az eszközhöz, mert attól félt, hogy körözik és azt remélte, hogy így nem ismerik fel. A rendőrség a fiút haza- zsuppolta Miskolcra, szülei há­zába. dekában utazott a napokban Egerbe. Kóssó Béla lapjának előfize­tői táborából akarja megvaló­sítani az OTI és MABI munka­adók kedvezményes szanatóriu­mi, kórházi ápolását és üdülte­tését és ezzel kapcsolatban egy Egerben felépítendő üdülöház tervét kívánja tető alá hozni. A szaklap felelős szerkesztője már tárgyalásokat folytatott a város vezetőségével és elvben tájékozódott, hogy a város mi­lyen támogatásban részesíti a mozgalmat s a város kifejezte hajlandóságát Smrecsányiutcai telkének díjmentes átadására. A terv kifejlődése és megva­lósulása elé nagy várakozással tekint az egész magyar munka­adói társadalom s Eger városa is, amelynek rendkívül hasznos volna az üdülő létesítése. legtöbbje a bűneset óta elhalá­lozott, a tárgyaláson megjelent és kihallgatott néhány tanú je­lentéktelen vallomást tett. A tárgyaláson felolvasták dr. Wáhl Andor községi orvos látle­letét, amely szerint a szőlőpátz- tor sérülésének gyógytertama 16 napig is eltarthatott. Alföldi Bála dr. védő indítványozta ellenőrző orvosszakériő meg­hallgatását, mert a súlyos testi- sértés megállapítása a rablás bűntettében psrdöntő jelentősé­gű. A vád szerinti cselekmény ugyanis 15 év alatt évül el, ha a nyolc napon tűi gyógyuló sú­lyos testisértés megáliapíthatő. Ha azonban a sérülés nyolc napon belül gyógyult, tehát csak könnyű testi sértés párosult a rablással, a bűacselekmécy tíz éven belül évül el s tekintve, hogy & vádlott bűncselekménye 10 évnél korábbi keletű, cse­lekménye elévül s így büntetés nem szabható ki. Dr. Szilágyi József törvény­széki orvosszakértö véleménye szerint a pásztor sérülése nyolc nspon belül gyógyulhatott. A szakértői vélemény alapján elé­vülés címén a bíróság felmen­tette a vádlott cigányt. Az íté­let jogerői. “hírek Egri társadalmi naptár. AÚgusztu8 9: Este 8 órakor színi­előadás a fehérteremben. Színre kerül dr. Tordai Ányos «Margit királylány* című darabja Augusztus 15: Az Országos Front­harcos Szövetség egri főcsoport­jának jótékonycélű táncmulat­sága a Tulipánkertben, délután 4 órai kezdettel. Gyöngyösi társadalmi naptár. Augusztus !: A mátrafüredi üdülő­bizottság kerti ünnepélye este fél 10 órai kezdettel. — Űj gyalogjáró az Érsekkert aiegetti városrészben. Az Apponyi, Tisza, Ipolyi és Határ utcák la­kói hosszabb ideje aszfallgya- logjárő építését kérelmezték a várostól. Az építés 2600 pengős költségéből 2200 pengőt az ér­dekeltek kétharmad többségben hajlandók voltik vállalni, mig a fennmaradó 400 pengőt a vá­ros adta volna hozzájárulás­képpen. A fenti feltételek mellett a város a legutóbbi közgyűlésen hozzájárult a járdaépítéshez az­zal a kikötéssel, ha az érdekel­tek a rájuk eső részt előre be­fizetik a váróinak. A terhet váll dóknak esetleg részletfize­tési kedvezményt adnak. Memento. Egy év múlt el azóta^ hogy S'ramszky Borhy György fiatal vére kifolyt a pipishegyi repülőtéren a msgyar aviati­káért vívott hősi küzdelem­ben. B aj társai, az izső naptői és széltől lebarnulva most is, épp-n úgy, azzal a néma áhí­tattal és magilletődéssel állták körül friss, poaapiző virágok­kal telehintett sírját, mint egy évvel ezelőtt álltak elcsende­sült szíve fölött. Bajtársi ba­bérkoszorújukat odahelyezták márvány síremléke elé s néma Bjakkal küldték utána áhíta- tos fohászukat. A síremléken a kiterjesztett szárnyú sas, mintha jelképezné a büszke szárnyalást, amellyel kegyet­len végzete előtt pár perccel még ámulatba ejtett minden­kit. A hidig sírkövön fakó lánggal ég ez örökmőcias s a lángból kibontakozik egy is­mert kedves fej, szelíden mo solygő szájjal, acélos szemek­be). Giak emlék már, de el- feledbetetlen emlék szülőknek, barátoknak és bajtársaknak. Hirdessen az Egér-Gyöngyösi újságban! — Fejesugrásból hátgerinctörós. A legényei virtuskodásnak esett áldozatul tegnap délután egy fi­atal gyöngyösi szabősegéd. An* tál Ferenc 24 éves fiatalember több ttriával fürödni ment a halászi patakba. Meggondolatla­nul fejest ugrott a sekély vízbe, teste azonban beleütődött a pa­tak medrébe és hátgerince eltö­rött A gyöogyösi mentők része­sítették első segélyben a szeren­csétlen fiatalembert, majd beszál­lították az Alapítványi Közkőr- házba, de mivel súlyos műtétet kellett rajta végrehajtani, azon­nal egy budapesti klinikára szál­lították. — Feltörték egy egri fakereske- dós kasszáját. A besurranó tolvaj- lásokon kívül még egy betörés is történt Egerben péntekre virra­dóra. A Reiner fakereskedés Deák Ferenc utcán lévő telepén feltör­ték az iroda ajtaját és a kézipénz­tárból, valamint az íróasztalból 40 pengőt vittek el. A rendőrség a tettesek nyomában van. — Hót tűzrendészed kerület lesz az országban. Rövidesen megjele­nik az ország tűzrendészetének átszervezéséről szőlő 1936. évi X. t.-c. végrehajiási utasítása, amelynek tervezete már elké­szült, részleteit azonban még az érdekelt szakminisztériumok­kal tárgyalják le. Az egész or­szágot hét tűzrendészed kerü­letre osztják és e kerületek székhelye a végleges döntés ize rint Budapest, Szombathely, Győr, Pici, Szeged, Debrecen és Miskolc less. — Gyilkosság fóltókenységböl Gyön­gyösön. Korpás Imre 36 éves gyön­gyösi földműves állandóan félté- kenykedett Mészáros Antal 34 éves gazdatársára. Tegnap a két férfi találkozott a Temető-utcában, szó­váltás után mindketten kést rán­tottak és rövid dulakodás után Korpás halálosan összeszurkálta Mészáros Antalt, aki a kórházban pár óra múlva belehalt súlyos fej-, nyak- és hátsérüléseibe. Korpást letartóztatták. Kihallgatása során önvédelemmel védekezett. * Keresek fiatal vadászkutyát. Érdeklődni Eger szerkesztősé­gében. — Minden előfizető negyedéven­ként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig két ingyenes kishirdetésre jogosult. * Az Eger—Gyöngyösi Újság régebbi példányai kg-ként 18 fillérért kaphatók a kiadóhiva­talban. Heizer harmadik lett Budapesten a magyar-ju goszláv mérkőzésen a [jugoszláv rekordot üsző Vilfan és Gombos mögött 1:146 mp.-es idővel a 100 m es hátuszásban. Az Eger Gyöngyösi Újság gyöngyösi szerkesztősége és kiadóhivatala: Szent Bertalan u 1. Telefonszáma: 322 Egy magyar szaklap meg akarja valósítani az OTI és MáBI munkaadók kedvezményes üdültetését Meghaltak a tanúk: orvosi vélemény alapján felmentették a vádlottakat a tizenhét évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmény alól

Next

/
Thumbnails
Contents