Eger - napilap, 1936
1936-06-16 / 96. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1936. jűniu3 16. Vanyek József, Kovács Ferenc, Rakuiz Barnát, Bőta Vince, Ctoiző Sándor éi Bőta Antal, a Maklári-űi iskolába Kcciis Ferenc, Siller János, Pongrécz János, Meilinger Ödön, a Széchenyi utcai iskolába Vass Barnát, özv. Mártonlfy Lajosné, Ho- ránszky Jőzief, Vanyek József, Losonczy Sándor, Szsbő Vilmos taniSci-, illetve képviselőtestületi tagokat küldte ki. Végűi a közgyűlés tárgyalta Eger város képviselőtestületének átiratát, amelyben a város kéri az egyházközséget, bogy a Kiiasz- szony temetőben Lenkey János Aradról hazaszállított hamvainak díszsírhelyet adományozzon, olyan tágas helyen, amely alkalmas ünnepségek rendezésére is. Az egyházközség hazafias kegyelettel fogadta a kérdést és a legnagyobb készséggel teljeif- tatte. Elhatározták, hogy a letemető rendezésekor bizottság fogja kijelölni Lenkey hamvainak díszsírhelyét. REUMAFÁJDALMAIT csak az ERZSÉBET- FÜRDÖ iszapfürdője GYÓGYÍTJA SIKERESEN! Háromnapos filléres gyors indul a Balaton mellé Egerből és Gyöngyösről Jelentkezés és részletes tudnivalók az Idegenforgalmi Hivatalban A Máv. megfelelő utaslőtszám előzetes jelentkezése esetén június 27—28—29 nepján háromnapos filléres gyorsot indít Sátoraljaújhely, Miskolc, Szerencs, Eger és Gyöngyös városok bevonásával a Balaton mellé. A filléres gyors megáll, illetve a le- és felszállás meg van engedve Siófokon, Balatonföldvároo, Balatonlellén és Fonyódon. A filléres vonat indításához előzetes jelentkezés szükséges az útiköltség lefizetésével. — A gyorsvonat menettérti jegye Siófokra 7*50 pengőbe, Földvárra 7 80, Laliéra 820 és Fonyódra 8 40 pengőbe kerül. Ebbe az összegbe — amely a jelentkezők száma széria! mő- doiul — Egertől Füzesabonyig a szokásos társasutazási kedvezményt nyüjtő jegy ára is beleszámít. Jelentkezést Egerben junius 18-án estig az Idegenforgalmi Hivatal vesz fel, ahol minden más felvilágosítás is megkapható. A Hivatal szállásról és ellátásról is gondoskodik, ha VBlaki erre igényét a jelentkezésnél előzetesen bejelenti. Hagy sikerrel zajlóit le a kékesi pénzintézeti kongresszus második napja is A kongresszus táviratilag üdvözölte Fabinyi Tihamér pénzügyminisztert Gyöngyös, június 15. A Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete dr. Hegedűs Lóránt elnökletével vasárnap folytatta a Kékes-tetőn országos pénzintézeti értekezletét, amelyen megjelent dr. HedLry Lőrinc főispán, OkoliC8ányi Imre alispán, dr. Puky Árpád gyöngyösi és Braun Károly egti polgármester is, valamint a kongresszuson részt vett a hazai közgazdasági és pénzügyi élet százhatvan kiválósága. A vasárnapi értekezlet szentmisével kezdődött, melyet Mag nin Adorján gyöngyösi prépost- plébános mondott, majd Hegedűs Lóránt elnöki megnyitója után Versényi Tibor, a TÉBE debreceni körzetének elnöke tartotta meg előadását a «Pénzintézetek és a munkanélküliség» címmel A munkanélküliség leküzdésére a pénzintézeteket áldozatok vállalására hívta (el és a bankok feladatát a hitelélet megindítá| sában jelölte meg, mely a mun- | kanélküliség leküzdésének egyetlen hatásos eszköze. Dr, Puky Árpád gyöngyösi polgármester városa nevében szeretetteljes szavakban köszöntötte a TÉBE kongresszusát ét a megjelentek figyelmét a Mátrára hívta fel, amelynek természeti kicosei még nagyrészt kiaknázatlan értékei a magyar gazdasági életnek. Hr. Nyúláséi János a TÉBE igazgatója a gazdavédelmi rendeltek végrehajtásáról adott elő, dr. Miksa Károly a Szabolcsi Központi Takarékpénztár vezérigazgatója az alakítandó Birtokközpont tárgyában tett előterjesztést. A tulajdonképpeni szerep az ezer holdon felüli birtokoknál várna a Birtokközpontra, ezek szanálásánál, mely úgy képzelendő e), hogy az adós ingatlanainak egy részét, esetleg ■ár most átengedi hitelezőinek, vagy pedig íztnálás ellenében ingatlanai részben, vagy egészben a hitelezők kielégítésére szolgálnak. Dr. Makai Ödön a Hódmezővásárhelyi Takarék- pénztár ügyésze a pénzintézetek adóügyi ellenőrzőiéről mondott figyelemreméltó megállepításo kát, majd a bizottságok tettek jelentést munkálataikról. Az elhangzott indítványokat és határozati javaslatokat a kongresszus egyhangúlag elfogadta és dr. Hagedűi Lóránt TÉBE elnök indítványára dr. Pabinyi Tihamér pénzügyminisztert táviratilag üdvözölte. Ugyancsak az ö indítványára kimondta az értekezlet, hogy 1937. évi kongresszusát Tatán, ez 1938. évit pedig Székesfehérváron fogják megtartani. Délután 2 órakor közös-ebéd volt Gyöngyös város vezetőségének teljes részvételével. Az előkelő vendégek este hagyták el kitűnő hangulatban a Kékeit és külön megköszönték Szabó Jágő vezérigazgatónak az értekezlet gyöngyösi megszervezőjének mindenre kiterjedő páratlan figyelmességét, valamint ifj. Fazekas Józsefnek az Idegen- forgalmi Hivatal vezetőjének állandó szolgálatkészségét és derűt keltő szórakoztatását. Ez a nap Gyöngyös fejlett idegenforgalmának erős próbája volt, de mert igen jól sikerült, egyben hatásos propagandának is bizonyult, mert a kongresszus résztvevői közül sokan már a közeli napákban visszajönnek, hogy itt tölthessék nyári szabadságukat. Súlyos ezreket mosott el az eső Eger idegenforgalmi bevételeiből Az első «komohp nyári vasárnapot finnek, svédek, hollandok, németek töltötték Egerben Eger, június 15. Az abto?mÍ3Bn és szokatlanul bosszú időre húzódott csapadékos időjárás nemcsak a mező- gazdaságban okozott károkat, de jelentős károkat könyvelhet el az idegenforgiloa is. A hétvégi és egyéb ünnepi prograai- mokat legtöbbször elmosta a naponta következetesen lezúduló zápor I csak vállalkozó kedvű kirándulók indultak hosszabb útra. Természetesen legtöbbet vesztenek az idegenforgalomra berendezkedett városok, mint Eger is, mely az állandó kedvezőtlen időjárás miatt megcsappant idegen- forgalom következtében súlyos ezer pengőktől esik el. Az Idegenforgalmi Hivataltól nyert értesülésünk szerint az esős idd miatt az idegenforgalom kára — igen nagy. Számokban ezt a kárt még nem lehetett kifejezni, tekintettal arra, hogy az idegenforgalom eredményeit csak egész évi átlagban lehet lemérni, a végső összegezés után. A vendéglátó ipar májusban és június elején hatalmas vecdégtömegről volt kénytelen állandóan lemondani az időjárás miatt és a vendéglátás jövedel- mnoeí csökkenése fermészetsze- rűen közvetve a város egész gazdasági életében érezteti hatását. Ebben a helyzetben általános optimizmust hozott a vasárnap. Végre mégis kisütött a nép és egyszerre kánikulai forróság lett. A felélénkült emberek nagy tömegekben indultak ki a zöldba ■ az első »rendes« nyári jellegű vasárnap sok idegent hozott Egernek. A nagyszámú motoros kiránduló mellett élénk feltűnést keltett egy 32 tagú finn csoport, amelynek hölgy tagjai szíopom- pás és Egerben még nem látott eredeti nemzeti viseletben adtak külön színfoltot Eger vasárnapi idegenforgalmának. Karozos Bélának, az Idegen- forgalmi Hivatal vezetőjének kalauzolásával délelőtt megtekintették a várost, megfürdettek és a Koronában elfogyasztott ebéd után autóbuszon iodu’tak tovább Mezőkövesd felé. A Korona szülő vendégkönyve szerint kisebb-nagyobb csoportok töltötték a vasárnapot Egerben Svédországból, Hollandiából és Németországból, amelyek az Ibusz űtiprogrammja keretében Budf pástról rendeztek kirándulási Egerbe. A vendéglátó ipar reméli, hagy a nehezen várt jőidőben kárpótlást kap az i ddigi veszteségekért. Amikor a vádlott mindent beismer és nyomorára hivatkozik Földi Sándor 30 éves szolnoki születőm, állástalan mechanikus, aki lopásért több ízben volt mér büntetve, március 1.-én éjszaka Hsveivezekényen özv. Sipos Miklősné lakásából, órát, arany gyűrűt, ezüst láncot, nagyobb mennyiségű fehérneműt és több rend ruhát lopott mintegy 117 pengő értékben. Földi Sándort most vonta felelősségre az egri törvényszék /■foíída-tanáoia. A mechanikus- segéd töredelmesen beismerte a