Eger - napilap, 1936
1936-05-16 / 78. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI UJSÄG 1936. május 16 latok miatt a Szövetkezet építkezőié csak moit érkezett a döntői itádiumftbB, ■ a Szövetkezet az építkezői színhelyéül a fellő Mátrát jelölte ki. A megegyeződ feltételeket tartalmazd egyhangúlag hozott kőpviielő- teitületi határozat szériái a Szövetkezet legalább 25 izobáböl állő, 50 ágyai éi 4000 légköbmétert meghaladd objektumot kötelei építeni a várói által 400 pengői holdanként! egyiégáron a gyöngyöt—parődi orizágűt 12-ei kilométerkövénél rendel- kezéiére booiájtott két él fél holdnyi területen. A várói gondolkodik az üdülőház vízellátásának a megoldásáról, oly formában, hogy a Gyökerei forráitől megépített vízvezeték legítiégével legalább napi 8 köbméter víz izállítáiát biztosítja, természeteién a vízdíj szedés jogával. Feltételként szerepel a terület átengedőiéhez, hogy a Szövetkezet az építkezést gyöngyösi építőiparosokkal tartozik kiviteleztetni s egyenlő árajánlat eie‘én az anyagbeszerzésnél is a gyöngyösi kereskedőket köteles támogatni. Ugyanoiak ezen a gyűlésen határozott a képviselőtestület a Kékeiszállő R. T. részéről érkezett, továbbépitkezésére vonatkozó ajánlat ügyében is. A képviselőtestületi határozat szerint a város építkezés esetén 900 méterei tsngerszin magasság felett 1 kilométerei körzetben 50 esztendőre szőlő építkezési tilalmat mond ki, ■ a 800—900 méter közötti sávra ii különböző építkezési korlátozásokat állít fel, ha a társaság 50 szobából, 10 fürdőszobából állő épületet emel a város által átengedett területen. Puky Árpád dr. polgármester a határozatok elfogadása előtt felhívta a képviselőtestület figyelmét, hogy a javaslatokban a város rész őröl hozott áldozatok tulajdonképpen csak látszólagosak, a város vezetősége a tárgyalások folyamán mindig a város érdekeit tartotta szem előtt. Ma már mindenki tudja, hogy a mátrai idegenforgalom Gyöngyös város életében igen komoly gazdasági tényező, a Mátra fejlesztése, a fejlesztés következtében emelkedő különböző bevételek végső eredményben a gyöngyösi polgárok jólétét jelentik. A várói vezetősége, amikor áldozatokat hozott az építkezések elősegítésére, a város jövő boldogulását munkálta. A javallatokat a feözgyű- | lés egyhangúlag fogadta el. Reumát,e9bU,osabban Erzsébetfürdő iszapfürdője gyógyít! Nyári tánchely épült a Korona-szálló kertjében változó színű hangulatvilágítással Egtr, május 15. A Korona-szálló agilis bérlője, Unterreiner János újabb és újabb ötletekkel, létesítményekkel fejleszti a szállodát és állandóan figyelemmel kísérve az egri közönség és az idegenforgalom kívánságait, igyekszik a szálló európai színvonalát és hírnevét minden igényt kielégítően fenntartani. Az év elején a Kis Korona létesítésével a Korona egyik, régen érezhető fogyatékosságát szüntette meg ős olyan téli szórakozóhelyet teremtett, amely biztosan felveheti a versenyt a főváros bármely hasonló tánchelyi- ségével. A legutóbbi városi közgyűlésen a polgármesteri évnegyedei jelentéi nagy elismeréssel emlékezett meg a Kis Koronáról és hangsúlyozta, hogy a pompás kiállítású éi kitűnően vezetett Kis-Korona Egernek újabban idegenforgalmi látványossága és létesítéséért méltán illeti díoséret Unterreiner János bérlőt, aki ezzel újabb szolgálatot tett a Korona nívójának emelése és az idegenforgalom fejlesztése érdekében. Az elmúlt napokban a Korona-szálló ismét újabb létesítménynyai bővült. A közönség a szállő megépítése óta nélkülözte a nyári, szabadtéri tánchelyet, amely nagy területénél és sima műkő- lemez burkolatánál fogva kiválóan megfelel a célnak. A tánc- terület fölött háromféle alapszínű villanykörtékkel felszerelt tej- üveg-bűrák függnek s ezeknek a világítása tetszés szerint szabályozható. A táncteret Seáse Bála építész tervezte és építette, e pompás hangulatvilágítást Krip- kő József villanyszerelő készítene. Az egri közönség tehát moit már a Korona tánoterraszán is kellemesen szőrakozhat a meleg nyári estéken. * Tapasztalt nők nemcsak azt tudják, hogy milyen értékes a kölnivíz használata általában a nő szépségápolásában, hanem azt is tudják, hogy éppen a «LADY» Chat Noir kölnivíz az, amely szerencsés összetétele következtében egyesül a bőr természetes illatával és megadja azt az egyéni vonást, amire egy igazán ápolt nő olyan nagy súlyt helyez * Toilette- egészségi gyógy- papír, vegytiszta és hygienikus, legolcsóbban a Sajtószövetkezetben kapható. Egy csomag —‘15 fillér. Tíz osomag P 1'35. Száz csomag P 12'—. A Gyöngyösi Katolikus Énekkar vasárnap újabb hangversenyt rendez a szombathelyi utazás javára A gyöngyösi Katolikus Énekkar a szombathelyi országos dalosversenyre eredetileg 60 taggal nevezett be, az egyesület tagjai azonban oly nagy számban jelentkeztek a versenyre valő részvételre, hogy a vezetőa vezetőség május 17-re, vasárnapra, világi hangversenyt hirdet, melynek bevételét ugyancsak a szombathelyi ut költség geire fordítja. A hangversenyt a Bruckner szálló nagytermében este fél 9 órakor tartják [ KÉNYSZERKÖLC5ÖNT, tós ezüstöt legjobb árfolyamon vásárol DEUTSCH SIMON banküzlete. 1 lég további 26 tagot jelentett be, úgy, hogy a dalosversenyen 86 tagú együttes vesz részt. A taglétszámnak ez a felemelése rendkívül előnyös, mert az egyes szólamok közötti erőviszonyok arányosakká váltak és a kar igen értékes hanganynggal szaporodott. A létszám felemelése azonban a vezetőséget súlyos probléma elé állította, mert az eredetileg tervbe vett költségelőirányzatot 50 százalékkal fel kellett emelni és gondoskodni kell a többlet előteremtéséről. A szomb ithelyi versenyen való részvétel céljára rendezett templomi hangverseny nagy erkölcsi és anyagi sikere után meg értékei műsorral. Az énekkar a gyöngyösi Atlétikai Klub múlt vasárnapi országos kongresszusán a megjelent előkelőségek és nagyszámú közönség előtt nagy sikerrel szerepelt és a közönség legteljesebb elismerését vívta ki. Dr. Puky Árpád polgármester akkor kilátásba helyezte, hogy maga is elkíséri az énekkart a szombathelyi versenyre. Az énekkar tagjai a kritika és a közönség elismerésén lelkesülve, remélik, hogy az országos dalosversenyen is elismerést és dicsőséget fognak aratni Gyöngyös hírnevének öregbítésére. fiz egri magyar-szabósegéöek is beszüntették a munkát Az órabérek 50 százalékos emelését kérik Az ipari muokassezeknek a tavaszi idénnyel jelentkező nagyobb konjunktúráját béremelési törekvésekre használták fel a gyöngyösi szobafestő segédek után az egri magyar szabőmua- bások is. Az egri magyar-szabő- segédek még május 7 én beadvánnyal fordultak az Ipartestü let elöljáróságához, kérve a szakmában éivényben lévő és szerintük méltánytalanul alacsony munkabérek 50%-oi felemelését. Az elöljáróság áttette a kérelmet a szabó szakosztályhoz, amely a- zonban a közbeeső egri vásár és vidéki vásárok miatt nem tudott összejönni a megfelelő állásfoglalásra. A magyar-szabó szakmában foglalkoztatott mintegy 25—30 segéd erre tegnap tudomására hozta az Ipartestület elöljáróságának, hogy a munkát latelta és mindaddig sztrájkolnak, amíg a kérelmük ügyében döntés nem történik. Ipari körökbon elitélik az igények érvényesítésének ezt az erőszakos módját, bár megállapítják, hogy a béremelési mozgalmak, tekintettel különösen a más iparágakban bevezetett bérminimum megállapításokra, méltányosak, ha nem is 50 százalékos mértékig. Négyévi fagy házra Ítélték a feleséggyilkos hasznosi gazdálkodót Eger, május 15. Hasznoson ez év februárjában Illés Sándor 26 éves gazdálkodó késszűrfiisal halálosan megsebesítette feleségét, azután az asszony segítségére siető anyósát is súlyosan összeszurkálta. A merénylő gazdát szándékos emberölés és súlyos testi ■értés miatt tegnap vonta felelősségre az egri törvényszék Hollós-tanácsa. A vádlott megrendülve mondta el a tragédia részleteit. Egy évi házasság után pletykálni kezdtek a feleségéről, sőt hírét vette, hogy az asszony vásári lopásba keveredett. Amikor ezért felelősségre vonta, az asszony késsel és vasalóval támadt eliene és megfenyegette, hogy álmában megöli, majd ősszeszedtj holmiját és anyjához költözött. Még a jegyző ia kérlelte, hogy térjen vissza, de az asszony nem hajlott. A mull év februJr 28-án