Eger - napilap, 1936
1936-04-02 / 53. szám
1936 április 2. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 VILAGOSFEJ VÉDJEGYŰ • • ? v SÜTŐPORT ARA12 FILL. Cbzídcfi&uzj NE KÍSÉRLETEZ HANEM SÜTÉ HASZNÁLJA A BEVÁL i károkat okoz. Gyöngyösön ez a helyzet, hogy a cipőiparban és a cipőkereakedelembsn, a megindult tavaazi munkálatok miatt bekövetkezett jobb kereaeti lehetőségek után is, teljesen pang a forgalom. Áz utóbbi napokban több feljelentés érkezeti a gyöngyösi péozügyőrségre és ennek alap ján tegnap Gyöngyősiolymoion négy oiempészt letartóztattak, akiknek nevét a nyomozás érdekében egyenlőre titokban tartják, és akiknek lakásán 200 pár Bata cipőt találtak. Pelláry Lajos ipartestületi jegyző táviratilag kérte a pénzügyminisztériumot, hogy vezényeljen ki nyomozó pénzügyőröket Gyöngyösre, akik sürgősen leleplezhetik a többi csempészeket is, mert az elfogottak vallomása alapján még két ezer pár cipőt rejtegetnek a környékben, amelyet 3—4 pengős áron bociájfonak áruba a csempészek. Érdekes azt is megemlíteni, hogy a múlt héten Nagyrédéről egyik napról a másikra, tíz jobb szőlőmunkás eltűnt. Már mindenki azt hitte, hogy valami szerencsétlenség érte őket, amikor kiderült, hogy a megszállott területen, Rimaszombatban kaptak alkalmazást egy nagyobb szőlőtelepítésnél, mint szakemberek. Természetesen a szőlőojtványo- kát Gyöngyös környékéről csempészték át. A jogtalan határátlépés miatt mindegyik ellen eljárás indul. — Az Egri Urak Mária Kongregáciőja április 6—7—8 án intelligens férfiak részére, a ferencesek fehértermében este 6 órai kezdettel lelkigyakorlatot tart, amelyre a részt venni óhajtó vendégeket szívesen látja a vezetőség. Valóság ds csDÓaszappan Orvosi kezelés dacéra már oéf-y év óta kínoz egy tejbörbaj, amely azonban a T li i o s e p l • szappannal történt kétheti használat után teljesen eltűnt. Valóságos csodasznppan! őszinte tisztelettel B. I). 1926 junlus 2. EMERICANA — Megalakult FQzasabonyban az Emerlcanás Colonia. Üanepies külsőségek között gyűlt összes március 29 én Füzesabony község igen szép számú katolikus intelligenciája, hogy megalakítsa az Egedia Corporatio Goloniáját. A gyűlésen dr. Barsy József esperes-plébános elnökölt, aki ékes szavakkal juttatta kifeje- zésrz az intelligencia körében már rég élő kívánságot, hogy a Foaderatio életébe bekapcsolódjék. Tóth József dr. jogakadémiai tanár részletesen ismertette azután a Foederatio célját, szervezetét és történetét, mBjd pedig az elnöklő esperes-plébános ismételt lelkes beszéde után a Colonia kimondotta a megalakulást. Magnin Alfréd főjegyző indítványára lubpriorrá dr. Barsy Jőzs6f esperest választották meg. Magnin Elek dr. prior az anya- corporatio nevében köszöntötte az új alakulatot és fogadta az Egedia kötelékébe. Urbán Gusztáv dr. referendarius a vidéki Coloniák fontos szerepére mutatott rá. Papp Endre jegyző záró- szavaiban a megalakulás tényét méltatva, a Colonia lelkesedésének adott kifejezést. — Az Eszterhazyána corporatio márc’uii első curiftlis ülésén Sei- tás litván senior bejelentette a curiának a második félévi programútól, majd Illyés Zoltán tartott sikeres felolvasást a Hitte- rizsám fejlődéstörténete címmel. — Március 31 én a corporatio ugyanosak curiölis ülést tartott, amelyen Szitás litván senior a nagyböjt szelleméről mondott megnyitó beszédet. A szociográfiai bizottságok beszámoltak a végzett munkáról, majd a senior tartott felolvasást a «Korunk szava» és ez «Újkor» haroairől. * Felhívás. Nagykőrösre vagy Kecskemétre a közeli napokban bútor, bor, vagy egyéb dolgok elszállítását vállalom. Vitéz Tanosa autófuvarozási vállalata, Dobó u. 29. szám. — Egy bólapátfalval kislány tűz- szerencsétlensége. Rendkívül súlyos szerancaétleaség történt tegnep Bélapátfalván Bajzát Olga 6 éves kislánnyal, aki több társával a szomszédjukban lévő kertbe ment játszadozni. A kert gazdája éppen akkor fejezte be az összegyűjtött gaz elégetését és mikor a gyerekek összejöttek, még izzott a paráez a hamu alatt. Bajzát Olga beleült a parázsba és ruhája pillanatok alatt lángra lobbant. A közelben tartózkodók ciak akkor vették őszre a bajt, mikor a kislány, mint élő fáklya szaladgált ős sikoltozott a kert barázdáin. Segítségére siettek, de a szerencsétlen gyermek akkorra már egész testében súlyosan összeégett. Azonnal vonatra tették és Egerbe szállították a Szent Vince kórházba. Itt megállapították, hogy harmadfokú égési sebeket szenvedett. Állapota életveszélyes. HÍREK Gyöngyösi társadalmi naptár. Április 5: Délután 6 órakor a Szent Bertalan-templomban templomi hangverseny a Kát. Énekkar rendezésében. — Az idő. A Meteorológiai In- tézet jelenti ma déli 12 órakort Kevesebb felhő, több napsütés, reggel még sok helyen köd, néhány helyen futó zápor, elsősorban északon Gyenge légáramlás, a nappali hőmérséklet kissé emelkedik, az éjjeli hőmérséklet nem változik. — Gyászmise IV. Károly király halálának évfordulóján. Ma, április 1-én, a tragikus sorsú IV. Károly halálának évfordulóján ünnepi gyászmisőt pontifikáit az egri főszékesegyházban Kriston Endre püspök, nagyprépost. A misén megjelentek a hivatalok, testületek és társadalmi egyesületek is. — Kultúrdelután a Cifranegyedi Olvasókörben. Nagy érdeklődés mellett rendezte meg utolsó tavaszi kultűrdélutánját a Cifranegyedi Rom. Kát. Olvasókor és Ifjúsági Egyesület. Az előadást ezúttal Novak Sándor apát, kanonok, plébános tartotta, akit a tagok nagy szeretettel vettek körül. Az előadás végén az előadó kanonok- plébános köszönetét mondott Szabó Vilmos és dr. Szabó Vilmos olvasóköri igazgatóknak a kultúrdólutá- nők rendezéséért, őthőnapi fáradságos munkájukért, a tagoknak pedig szép érdeklődésükért. — A gyöngyösi réálgimnáziamban most tartották a lelkigyakorlatokat, amelyeket közös szentgyőnás és szentáldozás követett. Az ifjúság .mély áhítattal hallgatta dr. Csengő Nándor igazgató bevezető szavait és dr. P. Karáttonyi Aladár ferenoes teológiai tanár beszédeit. * Gyöngyösön, Határ u. 3. alatt modern lakás, 2 szoba, előszoba, mellékhelyiségekkel május 1 re kiadó. Érdeklődni: Bujalka István fűszerkereskedőnél. — Felhívás a tényleges és nyu* galmazott MÁV alkalmazottakhoz. A Hadviselt Magyar Vasutasok Országos Szövetsége elhatározta, hogy emlékművet állít Miskolcon az üsletvezetöség hősi halottainak megörökítésére. A Szövetség kéri a MÁV tényleges és nyugalmazott alkalmazottait, hogy jelentsék be mindazokat, akik a harctéren mint katonák, vagy a hadtápterületen azolgálat közben ellenséges fegyvertől hősi halált haltak, vagy akik sebesülés következtében későbben haltak meg. A bejelentésnél a név, a katonai és vasúti rang, a osapattest, a hősi halál helye tüntetendő fel. A bejelentéseket Április 20 ig kell beküldeni a miskolci üzletvezetőséghez. — A Gyöngyösi Iparosok Dalkörének felhívása. A balatoni vándordíjáé dalosversenyt ebben az évben Siófokon tartják Pünkösdkor b azon Magyarország nagyobb dalosegyesületei között a Gyöngyösi Iparosok Dalköre is részt- vesz ötventagű férfikórusával. A Dalkör ezúton is értesíti a gyöngyösi daltszerető közönséget, hogy sikerült kieszközölni a verseny rendezőségénél azt, hogy a nagyszabású balatoni ünnepségre igen kedvező feltételek mellett kísérők is mehessenek. A rendezőség a 66 százalékos kedvezmény mellett igen sok más előnyt is (élelmezést, lakást, hajókirándulást, fürdést stb.) helyezett kilátásba. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást kaphatnak a Dalkör ügyvezetőjénél, Dózsa Kálmánnál. Jelentkezni április hő 16 ig lehet. * 2 szoba, konghás, kertes lakás, vízvezetékkel azonnal kiadó. Gyöngyös, Ferdinánd u. 27. — Váséráthelyezós Hevesen. He- veivármsgye alispánja Heves község béreimére a község április hö 13 ra eső országos vásárját kivételesen április hő 6. napjára helyezte át. * Ha májd ön Is rájön, mit tud az «Igmándi», alkalomadtán csak azt fogja használni! /tU cfjXi megjeng,ecüíeti n\JX uáXyíkIK/ mer, ai még nem ,UXUSi ha egy csésze FRANCK kávépótlékkal Ízesített KNEIPP malátakávét iszik. Tápláló és olcsó mindennapi ital.Az élvezetért pedig, amit elfogyasztása nyújt nem is kell külön fizetnie, ez a gyártmányi sajátsága. Franck ésK K a' v e' p o'. t I e' K tv a l a t a k a' v e' a tokxvUkPikcdőknaK^