Eger - napilap, 1936

1936-02-15 / 26. szám

1936 február 15. EGEK—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 EMERICANA Az Emericana Agria korporatíoja, azerdln eate disznótoros vacio- rát rendezett a Minorita rend­házban lévő Eszterhazyanás ci- merteremben. A vacsora előtt rö­vid filéz volt, amelyet dr. Urb&n Gusztáv prior nyitott meg, majd Mészáros Károly zzenior tartal­maz bezzédben mutatott rá a corporatiők együttse munkájának szükségességére. A vacsorán Lé- vay Jőzief magister komoly, Szó Elemér víg pohara után Vas István olvasta fel krónikáját. Az Egedia Corporatio kiskáp- ialanján »Hogysn védekezzünk az egyke ellen emericánás szel­lemben* címmel tBrtott felolva­sást Torma Gábor apród. Rávi­lágított az egyke pusztításaira és az ellene való védekezés tör­vényhozási és társadalmi lehe­tőségeire. Nagy tetszéssel foga­dott felvasás után Básti Dazső apród saját verseiből adott elő. A gyöngyösi Convent legutóbbi ülésén nagy számú és előkelő kö­zönség előtt tartott előadást Ko- rompay Károly dr. nyíregyházai igazgatófőorvos. Az iliusztris elő­adó réizletesen kifejtette, hogy korunk betegségének legfőbb oka az, hogy a társadalom letéri az erkölcsi alapról, amit Itten a világ számára rendelt. E termé­szeti törvény örök, egyetemes és föltétien. A fejlődés menete nem az, hogy fij berendezkedést, új rendet keressünk, hanem hogy az erkölcsi törvényeket minél alaposabban megismerve ahhoz alkalmazzuk magunkat. A tíz­parancsolatban röviden le van rögzítve ez a törvény, csak az a baj, hogy nem akarja megát senki alávetni. Az emberiség kettős életet él. Az egyik a vallásos élet a tem­plomban, a másik erkölcstelen a templomon kívül. Az egész be­rendezkedésünk rászorítja az embert az erkölcstelen életre. A tízparancsolat azt mondja: Ne lopj! A legfontosabb érték az élet, a munkaerő, mégsem adjuk meg a munkának az ellenérté­két, hanem létminimumot álla- pítgatunk meg és a zsíros mun­kanélküli üzletkötések lesznek az ideálok. A munkanélküli jö­vedelem meglopása a társada­lomnak. Előadása végén a hall­gatóság meleg ünneplésben ré­szesítette dr. Korompayt, végül Stiller Kálmán prior keresetlen szavakkal köszönte meg a Con­vent nevében az előadást. * Jelmezeket kölcsönbe keres a Lsgőnyegylfct. Címeket a Sijtő- szövetkezeibe és a Legényegy­letbe kérünk. — A gyöngyösi úri, férfi és női szabók vasárnap este rendezték meg hét évi szünet után hagyomá­nyos, tánccal egybekötött teájukat. Az est sikere Doby János és Szántó Sándor nagyszerű előké­szítő munkájának érdeme. Minden vasárnap délután tea-tánc O a KIS KORONÁBAN JJ*g“?£.1X3ÍS‘ • HÍREK Egri társadalmi naptár. Február 15: Délután fél 5 órakor a Hevesmegyei Nőegylet választ­mányi gyűlése az Árvaházban. Február 15 : Este 8 órakor a MESE zártkörű farsangi vacsorája vi­dám esttel egybekötve a Kaszinó összes termeiben. Február 15: A m kir. Dobó István 14. gyalogezred karpaszományos iskolájának táncestje 9 órakor a Koronában. Február 16: Délután 5 órakor a ciszterci gimnázium Önképző körének farsangi ünnepsége Február 22: Az Egri Érseki Tanító­képző Intézet farsangi előadása a Városi Színházban Február 22: Az Egri Dobó István Társaság farsangi vacsorája az Iparoskörben. Gyöngyösi társadalmi naptár. Február 15: Este 8 órakor a Kát. Legényegyletben < Hazudik a muzsikaszó* c. népszínmű elő­adása Február 15 : Este 9 órakor a Hun­gáriában a Gyöngyösi Jótékony Nőegylet jelmezestje. Február 16: Délután 3 órakor a Gyöngyösi Ipartestület 33. évi rendes közgyűlése * Február 16 Délelőtt fél 12 órakor a Gyöngyösi Kaszinó Egyesület évi közgyűlése. Február 16: Délután 2 órakor a Katolikus Legényegylet évi köz­gyűlése. Február 16: Este fél 9 órakor a Gyöngyösi Iparosok Dalkörének Liszt Hangversenye. — Az idő. A Meteorológiai In­tézet jelenti ma déli 12 órakor: Élénk nyugati, északnyugati szél, né hány helyen kisebb havazás, a hő mérséklet csökken. — Egerben: a ma reggeli hőmérséklet —5*1, a ta­lajmenti minimum —6 5, a tegnapi maximum —j—2*7 C fok volt. A lég­nyomás 760 8 mm., süllyed. A hó foltokban. — A Szervita Rend hét szent alapítójának tiszteletére a rend templomában február 13-, 14- és 15-én háromnapos ájtatosságot tar­tanak és pedig reggel szentmisé­vel, délután 4 órakor ájtatosság és szentbeszéddel. Február 16-án, va­sárnap a hót szent rendalapító ünneplésére reggel 7 órakor szent mise közös szentáldozással, 11 óra­kor ünnepi nagymise. Délután 4 órakor szentbeszéd és ájtatosság. A szentbeszédeket Sülé János fel­németi plébános tartja. — Február 14. ét csendőrnappá nyilvánította a kormányzé. Vitéz nagybányai Horthy Miklós Ma­gyarország kormányzója legfel­sőbb elhatározásával február 14. napját csendörnappá nyilvání­totta. A ciendőrségnek ez ez egyetlen ünnepnapja van, ami­kor kegyelettel emlékszik meg a világháborúban hősi halált halt és a forradalom alatt vértanuságot szenvedett hőseiről. Ebből az al­kalomból ma délelőtt istentiszte­let volt Egerben a minoritáknál és a felekezetek templomaiban, amelyen megjelentek a testülete­tek, egyesületek és hivatok kép­viselő is. — Meghalt Csóka Sándor rém. kát. tanító. Érzékeny veszteség érte az egri rőm. kát. tanítótes­tületet egyik legértékesebb tag­jának, Cséka Sándor rk. tanító­nak elhunytával. Nemes egysze­rűség, puritán becsület, erős ha­za és hivatásszeretet, meggyö- ződéses vallásosság, fiatalos ta­nulni*, haladnivágyás jellemezték munkájában, amelyet egyházi és világi elöljáróinak elismerése, a i tanítványok rakaszkodása kisért. 1 Haláláról az Egri Rőm. Kát. Egyházközségi Képviselőtestület és Rőm. Kát. Tanítótestület bo­csátott ki gyászjelentést. Az el­hunytat szombaton délután 3 órakor temeti Novák Sándor epátkanonok, egyházközségi el­nök a Fájdalmas temető kápol­nájából. — A Hevesmegyei és Egsrvidéki Jótékony Nőegylet február 15-én, délután fél 5 orakor az Árvaház­ban választmányi gyűlést tart, a- melyre a tagok minél nagyobb számban való megjelenését kéri az Elnökség. — Ifjúsági előadás az Angolkis­asszonyok intézetében. Az Angol- kisasszonyok Egri Érseki Rom. Kát. Leánynevelő Intézetének ösz- szes iskolája ifjúsági előadást ren­dez február 17. 18 19 és 20-án. Színre kerül: Gyöngyike. Tündér­mese. A műsor belépő jegyül szol­gál s az intézet portáján előre megszerezhető. — A Hevesmegyei Gazdasági Egye sülét közgyűlésé. A Hevesmegyei Gazdasági Egyesület Egerben, a Vármegyeház kistermében febr 15 én, délután fél 4 órai kezdettel tartja meg rendes közgyűlését az alábbi tárgysorozattal: Elnöki meg nyitó. Napirend előtt. Tagállomány, tagok törlése és tagdíjak behajtá­sa. Igazgató jelentése Költségvetés az 1936. évre Az 1936 évi állat díjazások időpontjának és helyének elhatározása. Az alapszabályok 22. § a értelmében 10 igazgató vá­lasztmányi tag választása. — Frontharcos előadás. Az egri főcsoport elhalasztott nemzetvé­delmi előadását február 16 án, dél után 4 órakor rendezi meg a front­harcos székházban. Előadókul Hamza Gábor főhadnagyot és Lám Károly hadnagyot kérte fel a vezetőség, amely az előadást kö- vetőleg a volt tiszt bajtársakkal fontos megbeszélést tart Az elő­adáson való megjelenés az összes tagok számára bajtársi kötelesség — A Magyar Turista Egyesület Egri Bükkosztálya február 16 án gyalogtúrát tart. Útirány: Eger­vár állomás, Donát, Tiba, Várkút, Bikkbérc, Éged, Várállomás. Ta lálkozás 8 órakor. Vezető: 7Yír- kányi Zoltán. Kedvező hóviszo­nyok esetén a ti-szakosztály tú­rája. Útirány : Egervár állomás— Szarvaskő (vonat), Rocska-völgy, Gilitka kápolna. Telekesy mh., Ka szálás, Berva tető, Felnémet— Eger (vonat'. Találkozás 8 órakor. Vezető dr. Havassy Béla. * Eger terményeinek (ubor­ka, cseresznye, saláta, zöldség) ked­vező értékesítése ügyében február 16-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a városháza nagytermében gazda-értekezlet lesz Vasárnap d u. 4 órakor ugyancsak a város háza nagytermében az asszonyok számára lesz értékesítési előadás. * Gyomor-, bél- és anyag­cserebetegségeknél, vérsze­génység, sápadtság és lesoványo- dás eseteiben reggel éhgyomorra egy pohár természetes Ferenc Jó­zsef keserűvíz az emésztőszervek működését hathatósan előmozdítja s így megkönnyíti a tápanyagok vérbejutását. — Az egri frontharcosok műsoros estjéről írt beszámolónkból kima­radt Lanther Jánosnak, a mél­tán népszerű konferansziének a neve. Lanther János nemcsak azért érdemel elismerést, mert a műsoros esten szép, komoly műsorismertetése őszinte sikert aratott, hanem azért is, mert lá­zas betegen, mindvégig kitartás­sal töltötte be feladatát. — Pótervásárán magyar nótaestet rendezett ifj. Burai Böek Sándor egri joghallgató, aranyokleveles zeneszerző. A nótaesten nagyszámú közönség jelent meg és a gitár­kísérettel előadott szép magyar nótákat nagy tetszéssel fogadta. — Megindultak a jelentkezések Egerben a Köztisztviselők Színház- és Hangverseny Egyesületébe. Jelen­tettük, hogy a Köztisztviselők Színház és Hangverseny Egye­sülete Egerben is megkezdte szervezkedését az Idegenforgal­mi Hivatal útján. Az Egyesület iránt nagy az érdeklődéi, mert az egypengős évi tagsági díj fejében jelentős kedvezménye­ket biztosít tagjainak a buda­pesti színházakban, hangverse­nyeken, mozikban, fürdőkben, ügy, hogy akkor is érdemes az Egyesület kötelékébe lépni, ha évenként csak egyszer, vagy kétszer utazik valaki a főváros­ba. Az egyesületnek nemcsak köztisztviselők lehetnek tagjai, hanem katonák is, de mindenki, aki a köztisztviselőkhöz hasonlő társadalmi elhelyezkedésben él. A jelentkezések már megindul­tak az Idegenforgalmi Hivatal­ban. * Meghívó- Földműves rom. kát. Temetkezési Egyesület f. hó 23-án délelőtt 10 órakor Szvorányi úti Olvasókör helyiségében tartja évi rendes közgyűlését, amelyre a tagokat tisztelettel meghívja az El­nökség. — Felvétel a Zsófia Gyermeksza- natériumba. A Zsófia Országos Gyermekszanatórium Egyesület balatonszabadi, balatonalmádi és a hűvösvölgyi nyaralótelepén a leg­kedvezőbb feltételek mellett nya­ralhatnak az üdülésre szoruló gyermekek. A nyaraltatási akciót az egyesület az idén is megszer­vezi. A gyermekek a havi 60 pen­gős ellátási és 5 pengő kedvez­ményes menettérti űtiköllség elle­nében naponta ötszöri bőséges ét­kezést és szakorvosi gondos fel­ügyeletet kapnak. Felvehetők 4—15 éves, fertőző betegségben nem szenvedő gyermekek. A balatoni nyaralás különösen vérszegény, ideges, fejlődésben elmaradt gyer­mekeknek ajánlható Jelentkezni lehet Egerben dr. Kálnoky István v tanácsnok hivatali helyiségében a“hivatalos órák alatt. — A Pásti Tőzsde új számában az értéktőzsde vezetői nyilatkoznak a nagy részvény- és kötvényhossz­ról Cikket írtak a lapba: Fellner Alfréd, Csiha Győző stb Rendkí­vül érdekes osztalékhírek, kitűnő textil, biztosítási, vas- és gépipari, vegyészeti információk, vidéki hi­telélet rovat egészítik ki a Pesti Tőzsde legújabb számát.

Next

/
Thumbnails
Contents