Eger - napilap, 1935/2

1935-07-30 / 119. szám

2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1935. július 30. lapított fajták termesztését kell izorgalmazni. A városi faiskola évente legalább 10—15 ezer da- raj) fát bocsájt majd a gazdák rendelkezéséi a germeridorfi és pünkösdi fekete fajtákból, de szaporítani kell a téli körtét, diót és mandulát is. Végre keli hajtani a külső határ gyümölcs­fái és beültetetlen területeinek kataszterizálását. A készülő hegyközségi törvény alapján át kell alakítani a hegyrendésze­tet, gyümölcs és zöldségcioma- golö csarnokot kell építeni. Nemcsak gazdasági, hanem idegenforgalmi célokat szolgál a noszvaji út kiépítése, amellyel lehetővé válik a síkfökúti nya- ralőtelep kifejlesztése. Súlyt he­lyez a diákszálló kibővítésére, a várbeli ásatások folytatására, a kerámiai műhely fejlesztésé- rasa fürdők további kiépítésére. Igen fontos egy türdőszálló fel­építése a dr. Petro-villa melletti telken. Ki kell építeni és pormentessé kell tenni az összes belvárosi utakat, és el kell látni köz­művekkel és utakkal a fejlődő városrészeket. Emelné a város nívóját a tisztilak újjáépítése, fontos feladat a múzeum beren­dezése, a szövő háziipar fejlesz­tése, modern sportpálya létesí­tése, hogy a fürdővendégek ré­szére parkká lehessen átalakí­tani az Érsekkertet, továbbá a parkosítás folytatása. A város fejlődése szempont­jából legsürgősebb a tüzérség idetelepítése, erre most kínálko­zik alkatom a katonai létszám­emeléssel kapcsolatban. Ez any- nyira fontos a városra nézve, hogy még némi áldozattól sem szabad visszariadni. Ez irány­ban a tárgyalások ősszel meg­indulnak. Életre akarjuk hozni a városi zeneiskolát, ha a bultuszkormány megfelelő támogatást biztosit. A vízműveknél gazdaságos a második, úgynevezett almagyari medence megépítése, mert a haj dűhegyi medence mindössze 600 köbméter vizet tud tartalékolni s így az esti, drágább egység- árú árammal üzembe kell tar­tani a szivattyúkat, hogy a víz­ellátást biztosítani lehessen. Az új medenc9 ettől a kiadástól men­tesíti a várost. Törekedni fog arra a polgár- mester, hogy az üzemek függő tartozásaikat minél gyorsabb tempóban letörlesszék, mert ez esetben az üzemi szolgáltatások egységárait minden nehézség nőikül le lehet szállítani. A közegészségügyet fogja szol­gálni a piaerendezés és a vágó­híd modern átépítése. A szegény betegek jobb ellá­tása érdekében visszaállítják a harmadik orvosi állást s felál­lítják a nemi• és tüdőbeteggon- doző intézetet. Ugyanosak a köz­egészségügy rendkívüli előnyé­re fog szolgálni az Irgilmasnö- vérek Szent Vinoe kórházában jövőre megnyíló fertőző osztály. Fejlesztendő még a városi men- ház és még két nyilvános illem­hely szükséges és pedig a szín­háznál és a piacon. Pfogrammja ismertetését a polgármester lelkes éljenzés kö­zepette ezekkel a szavakkal fe­jezte be: Most pedig fel a mun­kára. A következőkben Frank Tiva­dar köszönte meg a képviselő­testület bizalmát. — Amikor a főjegyzői állást elfoglalom — mondta — tudom, hogy az sú­lyos kötelességet ró rám. De eddig is gyönyörűség volt szá­momra a város javára munkál­kodni s a közönség bizalma ösztönözni fog a további, még teljesebb munkára. .Tudatában vagyok annak, hogy az Blkotő munka nehéz,de nem lehetetlen. Nem tudom eléggé hangoztatni, hogy Egernek az elsők közé kell megát fslküzdenie a vidéki városok sorában. A városnak minden adottsága megvan, hogy a belső idegenforgalomban ki­vételes helyet foglaljon el és a gyümölcstermelés empőriumává legyen. Nem fogunk megszűnni ezekért munkálkodni. ígérem, hogy soha nem leszek érdemet- len a polgárság bizalmára. — A hosszas tapssel fogadott beszéd után dr. Kálnoky László mondott köszönetét a közgyű­lés előlegezett bizalmáért és tett fogadást, hogy azt ki fogja érdemelni. A képviselőtestület részéről Dutkay Pál pápai prelátui üd­vözölte az uj vezető tisztviselő­ket. Eger jövője — mondolta — két kipróbált, erős pilléren nyug­szik és reméljük, még soká fog nyugodni: a polgármester és a főjegyző személyén. Mindketten megmutatták, hogy akarnak és tudjak a város érdekében dol­gozni. Az elhangzott programm óriási vonalakban mutatja azokat a feladatokat, amelyeknek meg­valósításáért valamennyiünknek össze kell fognunk, hogy Eger városa naggyá legyen. Valameny- nyien egriek vagyunk és nem választhat el egymástól a köz érdekében végzendő munkában se cím, sprang. Ha ez sikerül, Eger várost oda fogjuk emelni, ahová az ő szeretetük és lelkes fáradozásuk akarja. Az Isten áldása legyen munkásságukon. A tisztújító közgyűlés után rendes közgyűlést tartott a kép­viselőtestület, amelynek érdeke­sebb határozatairól legközelebb számolunk be külön cikkek for­májában. Az évnegyedes jelen­tés kapcsán dr. Heller József fűzött beszámolót a választás­hoz. Az a képviselőtestület — mondotta többek közt — amely ilyen egységesen tud állást fog­lalni, azt a reményt kelti ben­nünk, hogy ha részletekben sok­szor különböző véleményen va­gyunk is, a város iránti szere­tőiben egyek vegyünk. A kép­viselőtestületnek egységesen kell állni a vezetőség mögött, de meg kell lennie az összhangnak a vezetőségben is. A választások eredménye rendkívül alkalmas arra, hogy a tövist kihúzza a leikekből. A fogalmazó megvá­lasztásával a polgárság hono­rálta egy érdemes főtisztviselő értékes munkásságát és apai szívét kárpótolta azzal, hogy fiát itt nevelheti szeretett városa szolgálatára. Ez a helyes ösztön­nel történt választás lesz a híd a vezetőség egységének meg­teremtésére. Az üdvözlések A városháza tisztviselői kara ős alkalmazottai hétfőn déli fél egykor keresték fel hivatalában Braun Károly polgármestert, hogy üdvözöljék megválasztása alkalmából. A tisztviselők és al­kalmazottak jókívánságait Frank Tivadar főjegyző tolmácsolta meleg szavakkal, amiket a pol­gármester meghatottEn köszönt meg, hangoztatva a lelkiisme­retes közös munka szükséges­ségét. Kardosé Géza a debrecan—egri színtársulat igazgatója ma dél­lelőtt a társulat küldöttsége élén kereste fel Braun Károly pol­gármestert és Frank Tivadar főjegyzőt és örömmel üdvözölte őket a maga és társulata nevé­ben megválasztásuk alkalmából. Kedden 50 százalékos Eger-nap: „Három sárkány“ vígjáték Eger, június 29. A színház direkciójával kötött megállapodásunkkal sikerült ol­vasóinknak a július 30-1, keddi műsordarab 50 százalékos ked­vezménnyel Eger-sajtőnap kere­tében történő megnézését lehe­tővé tenni. Ezen a napon Hu­nyadi Sándornak a Három sár­kány című zenés vígjátékát is­métli meg a Kardoss társulat. A jóízű, vidám meséjű, kac gtatő színdarabban Kardoss Géza a közönség elé lép s akik a darab eddigi előadásában látták, azok tudják, hogy fellépése ez előadás fél sikere. Az alant közölt szel­vényt a szokott módon olva­sóinknak kell kivágni és meg­jelölve rajta az igényelt helyet, a színház pénztáránál felmutat­ni, mire a pénztár a jegyet fél- áron szolgáltatja ki. Utalvány egy darab félárú színházi jegyre a Három sárkány július 30-iki, keddi előadására. Egy darab jegy ......................................... helyre. L ezuhant és szörnyethalt a gyöngyöst repülőtéren Borhy György sportpilóta A vizsgálat megállapította a zuhanás okát Gyöngyös, július 29. \ Gyászos napjuk volt vasár­nap a gyöngyösi viíorlázőrepü* löknek. Mint ismeretes a Magyar Aero Szövetség augusztus 10— 26 között a gyöngyösi Pipis he­gyi repülőtéren, melyet nem ré­giben nyilváníiotl az ország leg­jobb repülő terepének Gaorgii darmstadti műegyetemi tanár • rendezi meg első magyarországi vitorláző-jamboree-t. A hatalmas megmozdulásra körülbelül 20 gép, — köztük a hírneves Kara­kán — és közel 150 vitorlázógép érkezése várható, és a gyöngyösi Movero 20 tegja a leglelkiisme­retesebben készül arra, hogy ezt a két hetet az ország leg­jobb terepéhez illően felejthe­tetlenné tegye az összegyűlt magyar vitorlázóknak. Már hó­napok óta hetenként kétszer: szerdán és vasárnap Molnár Ár­pád hírneves repülő vezetésével I szorgalmai tréningeket tartot­tak. Ilyen gyakorló repülőst végez­tek vasárnap délelőtt is, amikor bori Borhy (Stramszky) György 24 éves joghallgató, a gyön­gyösi Movero »B« vizsgás re­pülője, aki két éve tagja az egyesületnek a »Hol’s der Teu- | fel tipusú gépen repülést vég­zett, mely a kedvező, nyugati szélben azzal a reménnyel ke­csegtette a fiatal repülőt, hogy a »C« vizsga jelvényt mely a pilóta cím használatával együtt jár, megszerzi. Háromnegyed 11 óra volt, amikor Borhy, Molnár Árpád utasítását meghallgatva startolt. Mintegy 2 és fél percig tartózkodott a levegőben, ami­kor az alant állók észrevették, hogy Borhy gépe a levegőben, 12 méter magasságban megállt, majd orra bukva, egy hirtelen jött szélrohamtól átfordítva,

Next

/
Thumbnails
Contents