Eger - napilap, 1935/2
1935-12-25 / 202. szám
6 RGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG, 1935. december 25. NÉHÁNY ÓBA A GYÖNGYÖSI EGYHÁZI MÚZEUMBAN ÍRTA: SZABÓ JÓZSEF Gyöngyös városa évről-évre ro- az itt járó idegenek őszinte elis- liamosan fejlődik. Közel két évtized- j mérését vívja ki megnyugtató vádéi az 1917-es borzasztó tűzvész j rosképével. után, a város, poraiból megéledve, 1 Károly Róbert hatszáz éves vá1688-ban a rácok száma — amint említettük — csak 180 körül volt, addig ez a szám 1693-ban már 693-ra emelkedett. Nagy tétel ez, ha meggondoljuk, hogy ezzel a számuk az egész lakosság 25-3°/o-át tette ki. Másrészt a görögkeleti vallású polgárságot gyarapította a később bevándorolt görög, makedónjai kereskedők tömege, akik, ha az eredeti rác lakosságtól fajilag különböztek is, de vallásuk egy lévén, az összetartozás megvolt közöttük. Ilyen viszonyok mellett nem csoda, ha a rácok fenn tudták tartani az eklézsiát, javíttatni, sőt építtetni a templomot. A régi építményt 1745-ben alapjától megújították, 1753-ban tornyot építettek reá, 1760-ban pedig elkészült a ma is meglévő lelkészházuk. A nálunk különösen módos nagyvagyonú polgárok azonban még ezzel sem érték be. Bár lélekszámúk most már — a fejlődő magyarságéhoz képest — mindinkább csökken: hatalmuk, gazdagságuk megmutatására 1777-ben még egy újabb, nagyobb templom emelésére határozták el magukat. És ha Eger püspöki városban az építkezés előkészítése, az engedély megszerzése lassan is haladt, — II. József, a kalapos király uralkodása idejében, az 1784 április 5-én kelt folyamodásuk meghozta a kívánt eredményt —: ekkor már nem volt akadálya az újabb munkák megindításának. így aztán a város északi részén, a „Ráchóstya“ kiemelkedő pontján megkezdődhetett az építkezés. A hatalmas méretű, messze kiemelkedő templom kora ízlésének megfelelően az akkor Egerben is általánossá vált XVI. Lajos stílusában épült, mint az akkor vele egyidős Líceum, nagypréposti palota stb. is ennek az építési iránynak részleit tüntetik fel. Különösen szépek a karcsú torony jól mintázott toronysísakja, a dél felé néző bejárati kapu (ez egyébként, kis eltérésekkel azonos az egri Ferencrendi templom kapujával) -- valamint a templom belső, hatalmas ikonosztáza és gazdagon faragott bútorberendezése. A templom a XVIII. század utolsó évében lett teljesen készen. Am mire elülhetett a munka zaja, pár óv alatt sokat fordult a világ és a szép, „cifra templom“ hiába hívogatta már a régi hívők seregét falai közé. A bevándorolt ősök, az egykori „rácok“ késői utódai lassan elfogynak, elszélednek. Ha maradt is belőlük néhány közöttünk: magyarrá lettek azok is sorra, akiket ma már legfeljebb csak elődeik megmaradt neve emlékeztet itt, a mi régi Ráctemplomunk alatt az elfutott múltra. * Az Egri Keresztény Iparoskör f. évi december 31-én este 8 órai kezdettel zártkörű családias teaestélyt rendez. Teajegy ára 80 f. Asztalfoglalás meghívó felmutatása mellett ifj. Taray József kalapos üzletében. * Rendkívül megbízható munkát ad és tartós b hordozható Mercedes írógép Ára csak 178’50 P. Eger és Gyöngyösön több helyen használtul) n.Dix írógép üzem. Budapast, Podiraniczky DOC'S 1. * Családi szórakozás a rádiói Standard és az összes gyártmányok Illés Béla rádiószaktizletében, Eger, Hitelbank palota. rosának mindene van, csak épen látható történelmi emléke nincs, mely szép múltját dokumentálná, mert a letűnt évszázadok vészei mindent elhamvasztottak. S épen azért mindenkit örömmel tölt el az a mozgalom, amely arra irányul, hogy a város ezer évbe hajló történelmére fényt vessen. művelője Guba Pál ny. piarista tanár, kórházi lelkész, aki ezelőtt öt évvel a régi Mátra Múzeumból ösz- szehozta az anyavárosháza földszintjén elhelyezett Gyöngyös Városi Múzeumot és most a Szt. Bertalan templom jobboldali kórusán Egyházi Múzeumot létesített. A két múzeum közül, a későbbi kezdeményezés ellenére az Egyházi Muzeum nagyobb anyaggal rendelkezik. A muzeum a jobboldali kórus elfalazott részében, mintegy 40 négyzetméter területet foglal el. A hatalmas bejárati ajtón, az 1750-es évszám díszeleg. A muzeum helyiségében a falmelletti állványokon a Szent Bertalan plébánia évszázadokon át ösz- szegyüjtött könyvei sorakoznak, mintegy 1200 kötetben. Telogiai, filozófiai és történeti könyvek, a legtöbb latin, azután görög, héber, francia, német és angol nyelven, de igen sok a magyar nyelvű is. Akad közöttük 1 méter magas és 12 kilós munka is. Az egyik könyv ezer oldalas mű, vastag itatósszerű papíron nyomva, gót betűkkel. Az elejéből ötven oldal hiányzik, latin nyelvű biblia. Az egyik oldalon széljegyzet 1612-es dátummal: Biblia 1498-ból, Értékes ritkaság hiszen az első magyarországi nyomtatvány, a Budai Képes Krónika 1473-ban jelent meg Hess András budai nyomdájában. Ismét egy 600 oldalas, hatalmas könyv ragadja meg a figyelmet. Pázmány Péter bíborosnak, az irodalmi nyelv megalapítójának prédikációi. Nagyszerűen olvasható címlap : A’ Római Anyaszentegyház Szokásából minden vasárnapokra és egy-néháuy ünnepekre Rendelt Evangéliomokrul PRÉDIKÁCZIOK méllyé két élőnyelvnek tanitása-után írásban foglalt cardinal Pázmány Péter esztergomi érsek. Most újabban a méltóságos fejedelem Széchenyi György esztergomi érsek Költségével ki-nyomtattatták és kibocsáttatták Nagyszombatban, az Academiai bötükkel, Hórmann János által, M.DC.XGV Esztendőbe. Megint egy régi könyv, szintén magyar nyelven: Juda és Jerusalem királya Siralmas Szedechiás, Vátzon, Ambro Ferentz Ignatz Püspöki könyvnyomtató által 1769. Esztendő. A jezsuiták gyöngyösi tartózkodására vet fényt a másik kéziratos könyv, mely 1742- ből való, latin nyelven Írva s a benne lévő megjegyzésekből látható, hogy a thuróczi társház könyvtárából került Gyöngyösre. A pálosok, kiknek Markazon volt rendházuk 1689-ből egy remek kéziratu kottás könyvet: Antiphonum Ro- manum-, hagytak itt a rend eltörlése után emlékbe. Kopott külsejű, arasz vastagságú könyv tűnik most szemem elé. Belül egymásután hosz- szu sorban nevek és nevek. Érdeklődve a könyv után megtudom, hogy Gyöngyösön 1600 végén a jezsuiták „Jó Halál“ címen társulatot alakítottak, mely társulat tagjainak adományaiból földet vásároltak és 1721. április 9-én Zólyomi Ferenc gimnáziumi jezsuita hitszónok a földesurak és a tanács jelenlétében az Urdombján letette a Ilyen mozgalom megindítója és Olcsó árakt Nagy választék! Bútorvásárlása előtt tekintse meg dúsan felszerelt raktárunkat. Telehálók, ebédlők, kombinált berendezések, kiváló minőségű féltelehálók, egyszerűbb szoba- és konyhaberendezések és különböző kivitelű színes bűtorok. — Ízléses előállításban garnitúrák, ágyfotelek, különböző rumbafotelek, rekamierek, fotelek, sezlónok, díványok és matrácok. — Antik garnitúrák behúzását elsőrendűen végezzük. — Ebédlő- és futószőnyegek, kókuszok és linóleumok. — Legmodernebb gyermekkocsik. Kedvező lizetési feltételek. Takarékossági vásárlásnál is készpénzár. Beszerezhetők: BARANYAY ÉS LOSONCZY asztalos, kárpitos és géperőre berendezett hútorüzemében Eger, Széchenyi ucca 25. szám alatt.