Eger - napilap, 1935/2
1935-12-25 / 202. szám
1935 december 25. EGER—GYÖNGYÖSI ÜJSÁG n Az ÉrsekSöpásztor átengedte Eger városnak a sporttelep építéséhez szükséges út területét Eger, december 23. Innerste», bogy az Országos Testnevelési Tangos elnökének i Kelemen Kornélnak látogatása után az Egerben régóta nélkülözött modern sporttelep tervét sikerült az illetékeseknek reália alapokra helyezni. A mai idők követelményének megfelelő sportpálya felépítésére vonatkozóan Kelemen Kornél ígéretén kívül Marion Béla képviielő, a NÉP főtitkára is leczögezte egri látogatása alkalmával, bogy támogatni fogja azokat a törekvéseket, amelyek az anyagi lehetőségeket biztosítják. Az «Egri stadion» megépítése mégis lassan haladhat csak a megvalósulás felé, meri az első kapavágáshoz szükséges pénzt még eddig nem lehetett előteremteni. A pályához szükséges út te rületét, amely az érsekség tulajdona volt eddig, dr. Szmreesányi Lajos érsskfőpásztor áldozatkész elhatározással, a város kérelsaé- | re átengedte a sportpálya cél- i jaira. A legutóbbi városi közgyűlésen Ropcsák József műszaki tanácsos ismertette az Ér- sekfópásztor leiratát, amely szerint a Bárány-villa mellett lévő út mintegy 900 négyszögölnyi területét azzal a kikötéssel adta át az Érsekföpászlor a városnak, bogy az ottiévő kőfalat helyezzék át a tervrajzban megjelölt módon és a felső Érsek- kert kőfalát, amelynek fönntartását még 1920-ban elvállalta a váró», de többszöri sürgetésre sem tatarozta, javítsák ki. A köt gyűlés az Érsekfőpász- tornak újabb nagylelkű adoma- nyozása alkalmából egyhangú lelkesedéssel köszönetét szavazott, majd elhatározta, bogy a felső Ereekkert falát kijavíttatja és ez űt-piiésre, valamint a kőfal áthelyezésre szükséges 3800 pengőt ez 1937. évi költségvetésbe állítja be. Lepje meg ismerőseit Jakobovics Rózsitól veit kézimunkával. Gyöngyös, Király u. 10. flz ország egyik legmodernebb kórházává fejlődik az Irgalmasrend egri gyógyintézete A magyar közegészségügyi szolgálat évről-évre statisztikailag kimutatott népesség-veszteséggel mutat rá azokra a veszedelmekre, amelyek a magyarságot egészségvédelmünk konzervatívizmusa miatt fe- fenyegetik. Beláthatatlan számoszlopok jelzik a magyar népegészségügy szomorú veszteséglistáján azokat, a- kik éppen a közegészségvédelem elhanyagolt állapota miatt hulltak ki a magyarság vérrel és szenvedéses heroizmussal összekovácsolt alkotó és dolgozó közösségéből. Ma már a hivatalos fórumok is észrevették a közegészségügy terén hosszú évtizedeken keresztül elmulasztott teendők sürgősségét és erélyes közegészségügyi politikát kezdeményeztek. A hatóságok mellett szinte felbecsülhetetlen feladat vár ezen a téren a magánintézményekre, amelyek a nemzettartó erőknek új erőforrásaiként teljesítik mindenütt az országban evangéliumi és emberi missiójukat. Az Irgalmasrend egri kórháza messze kimagaslik az ősi város ódon tetői fölé, diadalmasan állva őrt 30 ezer és még ki tudja, hány ezer ember testi jóléte s ezzel boldogulása és boldogsága fölött. Ennek a csodálatos és impozáns palotának márványtiszta falain, pompás berendezésén és szinte katonás szervezetén meg kell torpannia minden konok veszedelemnak. Ezt érzi az ember, amikor elmegy tükrös ablakai alatt, de ugyanakkor minden egri érzi azt a mélységes tiszteletet és bálát is, amely e ház felé áldón áramlik és azok felé, akik bent a csillogó műszerek világában szívvel és tudással ostromolják az anyag iszonyú akaratát, amellyel a megszűnés, a nemlét örök harmóniája felé tör és mozdul. Mindenki tudja azt is, hogy az egyszerű egri Irgalmas testvérek kórháza azóta éli valósággal reneszánszát, amióta Berecz Fidél rendi tanácsost, perjelt állította felettes egybázbatósága igazgatóként a kórház élére. A fáradhatatlan szellemek örök permanenciája a jóban, hajtja őt új és új munkára, amelynek nyomán kimagasodott és felterebélyesedett Egerben az ország egyik legszebb és legmodernebb gyógyintézménye. a ÍL Állandóan nagy gonddal és szinte felbecsülhetetlen anyagi áldozattal fejleszti és gyarapítja az egri kórházat. A nyár folyamán hatalmas befektetéssel új emeleti traktust létesített, két teremben mintegy 50 ággyal. Azonkívül a már meglévőkhöz 7 tökéletesen berendezett kü- lönszobát alakítottak az elmeosztályon. Végigtekintve az épületeket, szinte percenkint megállítja a nézőt az a tökéletes tisztaság, csín és rend, amely az egyes osztályokon uralkodik. Üvegtiszta folyosókon vezet az út végig az új termekig. Közben bepillantunk a csempézett fürdőkbe, konyhába, hálótermekbe, pihenőkbe, társalgókba, téli napban fürdenek a szobák, jótékony békességben foglalatoskodnak rögeszméikkel az ápoltság és jóltápláltság jeleit mutató betegek. Az új különszobák kis, fényűzően berendezett szalónok, minden elképzelhető kényelemmel. Az ember úgy hihetné: itt, ebben az idilli békességben, a szellemi hajótöröttek e könnyű és öntudat- san világában találja meg az igazi értelmet s ott kint, a fényben és rohanásban az egészségesek kerge üzekedése egy beteg világot forgat keserű levében. .. A közelmúltban azonkívül még a röntgenlaboratoriumot modernizálták. A sziszegő és viliódzó fényeket csillogtató gépek külön termet töltenek meg. Felvételi, terápia és átviláéitó- röntgengépek fölött megszámlálhatatlan acélcsövek, huzalok, emelők feszülnek. Itt minden csoda. Az orvostudomány csodája. Itt egy 4 ventillcsöves röntgenalapgépet, egy korszerű kapcsoló asztalt, azonkívül egyéb kisebb műszerek sokaságát állította a kórházvetőség a gyóMa minden fillérre néznek, Nagy értéke van a pénznek, Csak megbizható árut vegyen, Cipője csakis SCHIFFER [legyen: ♦♦ Árusítja kizárólag a „Márta« cipőáruház Eger, dr. Kállai] Z. u. 5. (Líceummal szemben). Olcsó karácsonyi vásár! Áruforgalmi könyvecskére 6 havi hitelt nyújtunk. gyítás szolgálatába. A szomszédteremben van az előhívó, ezzel az egész országban csak négy kórház rendelkezik. A szomszéd-szoba: fizikális szoba, kvarc-lámpával, cardiog- raffal és anyagcsere-ellenőrző készülékkel. Minden gép ezer és tízezer pengőket képvisel. Most pihennek, de figyelnek és várnak. Történjék valami csontrendszeredben, szívedben, az egész hatalmas apparátus megmozdul, hogy az élet febérköppenyes hőseinek egy intésére megrohanjon, titokzatos karjai közé emeljen és hideg érintése alatt az élet szent lángja lobbanjon tovább beteg testedben. Áldás rajtuk és áldás feketereve- rendás, fehérköppenyes hősein . . . . Fellner Béla. — A gyöngyösi frontharcosok karácsonyi ünnepélye. Szombaton délután rendezte meg a Gyöngyösi Frontharcos Szövetség karácsonyi ünnepélyét, amelyen dr. Valkó Károly mondott bevezető szavakat, Tóth Antal káplán pedig ünnepi beszédet tartott. Az ünnepség kapcsán, mintegy negyven szegáDy frontharcos családot részesítettek segélyben, kik között fát, szenet, sőt, zsírt, lisztet, kenyeret osztottak ki 300 pengő értékben. Ezenkívül még 120 gyermek kapott ünnepi uzsonnát és szereltető- megot. Az ünnepély dr. Török József zárőszavaivai fejeződött be.