Eger - napilap, 1935/2
1935-11-28 / 187. szám
1935. november 28. 2 EGER—GYÖNGYÖSI ,ÚJSÁG zá. Megállapításai szerint az or- ■zftg gyümölcstermelése a faál- lonány szaporítását illetőleg évi alig negyedszázaikkal gyarapodik, ezzel szemben a fogyasztás rohamosan nö és maholnap nem maradnak exportfeleslegek az amúgy is jelentékeny gyű- mölciieportu cionka országban, Balogh Istvánnak a H.G E. igazgatójának és Kabay István külkereskedelmi hivatali felügyelőnek felszólalása után dr. Végh József indítványozta, hogy jja kormányt kérjék fal a vizszabá- lyozások haladéktalan államosítására, a víztzabályozási társulatok kényszer felszámolására. A belügyminiszter a lakosságnak az országgyűlési képviselői választói névjegyzék űj összeállítását megelőző összeírásánál és a válasz éi jogosultak vei- lomásszolgáltatásánát követendő eljárásról körrendeletét booaáAddig is szüntessék be az eddigi kormánybiztossági rendszert és tiltsa meg a kormány, hogy miniszteriális, illetve állami alkalmazásban álló tisztviselők a vizszabályozó társulatoknál kormánybiztosi, vagy más bizalmi állást ba'ölthessenek. A gyűlés az indítványt egyhangú helyesléssel elfogadta. A gyűlés befejezéséül dr. Schlei- minger László üdvözölte a gazdasági egyesületet és köszönetét mondott Borhy György elnöknek a nsgy fáradságot igénylő gyűlés megrendezéséért s ez előadók felvilágosító munkásságáért. tott ki. A lakosság összeírását ez év decemberében, ez év de- cambsr 1-i állapotnak megfelelően kell végrehajtani. A rendelet a hivatalos lap keddi számában jelent meg. HÍREK Egri társadalmi naptár. November 30: Este 8 órakor az Érseki Jogakadémia Barátai Szövetségének közgyűlése és társasvacsorája a Korona szálló fehér termében. November 30: A Magyarországi Kárpát Egyesület Egri Osztályának táncestje a Koronában 9 órai kezdettel. December I: Délután 6 órakor a Gárdonyi Társaság nagygyü léte a ciszterci gimnázium tornatermében. December I: Délelőtt 11 órakor az Egri Jogakadémiai Kör jubiláns díszközgyűlése a városháza nagytermében. December I: Délután 4 órakor frontharcos nemzetvédelmi előadás a frontharcos székházban. December 5: A Ferencesek kará csonyi vásárjának megnyitása. A vásár egy hétig tart December 5: Este fél 9 órakor az Agria corporatio Mikulás estje a Korona-szállóban. December 7: A hevesvármegyei Vitézi Szék ünnepi díszelőadása a Városi Színházban. Új választási névjegyzék készítését rendelte el a belügyminiszter Nagy sikerrel indult meg az egri báli idény a jogászifjúság Katalin-báljával Eger, november 27. Az egri Jogakedémiai Kör ■zombati Katalin-tfinoeatje nagy ■ikerrel zajlott le. A jogász- ifjúság hagyományos mulatsága vármegyeszerte nagy érdeklődéit keltett ■ bár az esőire változott időjárás hátrányos volt a bál látogatottságárs, így is zsúfolásig megteltek a Korona termei a jókedvű fiatalsággal. A tánoaitSt Fejér Béla jogász- elnök dr. Csepreghy Lászlönéval és Holiday Ervin vigalmi bizottsági elnök dr. Schönviteky Berta- lannőval nyitotta meg a<Nemütik a jogászt agyon» pattogó ritmusára s pillanatok alatt nagyszerű hangulat alakult ki. A megnyitó után nyolo pár dlszpalotásl mutatott be Gröber Lujza tánctanárnő művészi betanításában. A régi, szép udvari tánc nagy tetszést keltett. A megjelentek névsorát (az érkezés sorrondjében) a rendezőség az alábbiakban bocsájtotta rendelkezésünkre: Aaatonyok: Hiesz Ferencné, Husovssky Kálmánná, dr. Sir Lajosné.MaccBssy Antalné, Sztup- ka Melánia, Barchetty Jőzsefué, Négyessy Mártonná, Csepreghy Lászlóné, Orosz Antalné, Bakonyi Lászlóné, Bánhidy Ödönné, vitéz Galánthay Istvánná, Ciif- fáry Vazulné, Lestál Miklósné, özv. Baán Sándorné, vitéz Fiuok Gusztávné, Alberti Jőzsefoé, Bődi Antalné, Szűcs Józsefné, Dávay Dezsőné, Szunyogby Józsefné, Patkó Andrásné, Nányey Kálmánná, Szokolovizky Béláné,Toll Ferencné, Szigeti Józsefné, Csánk Mártonná, özv. Szilassy Ödönné, Nagy Gusztávné, dr. Bodnár Istvánná, dr. Hollóty Tivadarné, V rjú Báláná, Horváth Lajosné, Mondok Istvánná, Szakáosy Mi- hályné, Mayer Andrásné, Bodnár Flóriánná, dr. Kálnoby Istvánná, Kruppa Lajosné, ifj. Bánhidy Ödönné, Bodó Lászlóné, Schönvitzky Bertalanná, Szeredy Ferencné, vitéz Elekes Ferencné. Leányok: Lokosánssby Gitta, Merteu»z Magdolna, Huiovazky Loncy, Hayde Böbe, Macoasiy Noémi, Banyó Babi, Barchetty Klári, Barchetty Erzsi, Négyessy Klára, Orosz Anna, Orosz Margit, Schéra Mioi, Lestál Mária, Baán Bözsi, Barta Sári (Tisza- polgár), Fiuok Klára, Alberti Kali (Pély), Bődi Ilonka, Dózsa Juci, Gáspár Lenke, Dévay Gabi, Szunyoghy Vali, Kőrösy Klára, Patkó Matild, Hromatka Babi, Nányey Joci, Bogma Gabi, Enk Panni, Szigeti Eta, Szilassy Vali, Gál Erzsi (Gönc), Pöpl Manói, Bánk Juci, Nádasdy Anoi, Mondok Julia, Szakácsi Ella, Szakácsi Rózsi, Szirom Márta, Kirják B->boi (Gyöngyös), Kruppa Baba, Bánhidy Ica, Szilágyi Lili, Az- nát Pálma (Mármarossz:get)Nagy Auguszta, Bodó Bambi, Szeredy Kata, Rővay Stöszi (Salgótarján). Samsovios Katalin (Salgótarján.) — Minden előfizető negyedévenként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig két ingyenes kishirdetésre jogosult. Gyöngyösi társadalmi naptár. November 30: Este fél 9 órakor a Kát. Kultűrházban Ungár Béla zongoraművész hangversenye. DtiCsmber 7: Este 8 órakor a Katolikus Kultűrházban a m. kir. Szondy György 7. honvédtüzér- osztály Borbála estje. — AZ idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor i Várható időjárás a következő 24 órára: gyenge légáramlás, változó felhőzet, sok helyen köd, az ország északi részén esőzés vagy havazás, a hegyekben havazas. A hőmérséklet alig változik — Egerben a talaj mentén —2 8 fokot mértek, a ma reggeli hőmérséklet —01 fok, a tegnapi maximum 4 9 fok. A légnyomás 7627 milliméter, süllyed. — Kinevezés. Vitéz Vestprémy- Bangka Bálát m. kir. követségi attachévá nevezték ki és az újonnan felállított moszkvai m. kir. követséghez osztották be. Az űj attaché már el is foglalta űj állomáshelyét. — Szülői értekezlet. At Angol- kisasszonyok érseki r. k. leány gimnáziumában a szép számban megjelent szülők nagy érdeklődése mellett november 25-én folyt le az I. félévi szülői értekezlet. Előadást tartott vitéz Veszprémy Dezső tanügyi főtanácsos igazgató <A csa ládi élet befolyása a leányok sorsára» címen, amellyel mindvégig lekötötte a szülők figyelmét. Az előadás után a tanári testület tagjai adtak felvilágosítást az érdeklődő szülőknek leányaik előmeneteléről, magaviseletéről és szorgalmáról. — A Hevesvármegyei Vitézi Szék december 7-i díszelőadására november 28 án reggel 9 órától lehet jegyeket előjegyezni a Vit-ziSzék helyiségében. Az előjegyzés december 5-én déli 12 óráig tart. Tekintettel a díszelőadás iránt megnyit vánuló hatalmas érdeklődésre, ajánlatos a jegyekről előjegyzésben gondoskodni. temetkezési válla- Slidnakay lat Eger, Széchenyi ucca 66. sz. — Telefon: 115. — A Ciszterci Diákszövetség közgyűléséről és más eseményekről anyagtorlódás miatt legközelebb hozunk beszámolót. — Ünnepség az egri Orsolyáknál a rend 400 éves jubileumán. Négyszáz évvel ezelőtt alapította meg Bresciában Merici Szent Angela az első női tanítórendet, az Orsolyák rendjét A rend, amely 12 taggal kezdte meg működését, rohamos fejlődésnek indult és a valláserkölcsi tanítómunka terén nagy eredményeket ért el. Ma az egész világon 12 ezer szerzetesnő végzi ezt a munkát. Heves vármegyében Egerben és Hevesen van a szerzetnek rendháza. Az egri rendház M. Horváth Aloisia főnöknő vezetésével az északi külső városrész lelki gondozásával szerzett nagy érdemeket. A 400 éves jubileum alkalmából háromnapos ájta- tosságot tartott az egri rend, a a triduumbeszédeket dr. Vízy Miklós, prépost, kanonok mondotta. Befejezésül szép ünnepséget rendeztek az iskola tanulói. A bentlakók énekkara Petrovics Lajos rk. ig tanító vezényletével énekelt. A rendház vendégül látta a tanulókat a 780. sz Szent Kristőf-ap ródcserkészcsapattal együtt, a megjelentek nevében Szentgyörgyi Gyula parancsnok üdvözölte a jubiláló rendet — Katalin morzsa a Koronában. A jogakadémia ifjúsága november 28 án, csütörtökön este 8 órakor rendezi utolsó össztáncát «Katalin- morzsa» elnevezéssel. — December 5 én nyílik meg a Ferencesek karácsonyi vásárja. A Szent Ferenc rend az simult évek nagysikerű karácsonyi vásárjai mintájára az idén is megrendezi egy hetes jótékonycélú karáctooyi kiállítását és vásárját a ferences Katakomba-teremben. ízléses háziipari készítmények, karácsonyi dísztárgyak, háztartási es egyéb hasznos használati cikkek mellett művészi értékű berendezési tárgyak kerülnek kiállításra a vásár keretében. A karácsonyi ajándékozásra igen alkalmas és olcsó árai miatt kelendő anyagokból álló vásár ünnepélyes megnyitása december 5-én lesz és a vásár egy hétig tart. — Az egri szegények gyűjtésében közreműködtek az Űrleányok kongregációjából : Rakvách Margit, Kovács Mária, Köles Ilona, Bohati Ilona, Ripka Erzsébet, Csomós Irén, Takács Rózsi, Langer Elvira, Pa- taky Vera, Hodák Ilona, Takács Irén, Dezseri Margit, Grutev Ilona, Mikuska Mária, Nagy Hona, Zöld- erdő Teréz, Fügedi Mária, Rakusz Terézia, Kovács Mária, Kovács Ilona, Nagy Ilona, Édes Ilona, Győry Márta, Egedi Mária, Pócsai Julia, Kápolnay Margit. Polányi Katalin, Szalőczi Jolán, Jahász Mária. * A modern gyermek már nem lovat, hanem huiói kíván. Autója lehet még önnek is, ha részt vesz a 65-ik jótékonyoélű m. kir. állam'orajátékon. Kis szerencsével 40.000 aranypangöt nyerhet, összesen 17 000 nyeremény, melyek mind készpénzben fizettetnek ki. Ha nem nyer, akkor vigasztalja az a tudat, hogy a nyomorgókon segített. Hűzás már december 5-én. * Nincsen párja sehol az «Igmándi» víznek, mert hűséges őre jókedv s egészségnek.