Eger - napilap, 1935/2
1935-11-09 / 176. szám
EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1935. november 9. 2 a fiz OTl székházat épít Gyöngyösön a tauasz folyamán Elejtették a székházvasárlás tervét A nehéz gazdasági viszonyok között nem ki« örömet váltott ki Gyöngyösön az iparosok körében most elterjedt hír, hogy az Országos Társadalombiztosító elhatározta: a jövő év tavaszán megépítteti az évek óta tervezett gyöngyösi Bzékházát. Nemrégiben még a Kossuth Lajos utcában lévő hatalmas Téven-ház megvételéről tárgyalt az OTI, az eladó azonban 126 ezer pangó vételárral oly óriási összeget kért az épületért, hogy az OTI igazgatósága elállt a vételtől. Most azonban, mint értesültünk elhatározták, hogy a korábbi elgondoláshoz híven inkább űj épületet emelnek, melyben mintegy 16—20 irodai helyiség, vezetői és szolgai lakás kapna elhelyezést. Az épület kétemeletes lesz és mieden valószínűség szerint a járásbírósággal szemben, a most falpsrcallázandő régi vásártéren épül íel. Az előirányzott költség 100 ezer pergő. Országos mozgalom indult a katolikusellenes Miklós-napi krampuszok ellen Győr városából nemrégiben mozgalom indult ki, amelynek célja, hogy Miklós napra, e gyermekek örömöt hozó Mikulás ünnepére az idegen vallási elemeket őrző s éppen ezért a katolikus lélektől és fölfogástól távol- álló krampuszokat kikapcsolja a Mikulás ünnepi kultuszából. A lapok hasábjain a magyar katolikus közélet legnevesebbjei emelik fel szavukat a krampusz- szokás ellen, ugyanakkor a másik oldal, amely az elterjedt s jövedelmezd krampusz-divat megszűnése miatt üzleti hasznát félti, a krampuszok mellett száll síkra. így hát dúl a krampusz- háború, a vöröiposztős, kajánul vicsorgó puttonos ördög körül. A katolikus felfogás szerint a mozgalom nem jelentéktelen a i gyermeki lélek hiibuzgalmi nevelése szempontjából és csak helyeselhető, ha a serdülő gyerek leikétől a vörös ördög éppen nem katolikus vallási hagyományokból fennmaradt kultuszát és ezzel a rosse fogalmát távoltartjuk. Hiszen helyét pótolhatja a lassan kiszoruló, jóságos, nagy- szakálű Mikulás-bácsi, aki a szépet é« jót testesíti meg a december 6. i egyházi ünnep fogalmában. A krampusz-ellenes mozgalom egyre nagyobb hullámokban terjed az ország katolikus városaiban. Talán csak napok kérdése, hogy az érseki városban, Egerben is megmozduljon a katolikus társadalom és csendes zár alá helyezze a pogány világ kaján hírnökét, a vörös ördögöt. Lenyelte manikürollójdnak felél a titokzatos egri toluajnő a büntetéstől ualó félelmében Gyanú szerint bűntársával az ország egész területén dolgozott Nagy Lajosné Eger, november 8. Az elmúlt héten adtunk hírt arról, hogy egy egri kereskedő feleségének gyanújára a rendőrség őrizetbe vett egy besurranó tolvajnői, aki egy férfivel együtt több lakásból kabátokat, ágytakarókat, ruhanemüeket lopott. Az elegáns, bundás, lefátyolozott arcú tolvajnőt Schwarcz Dezsőné juttatta a rendőrség kezére, akinek lakásából előző este három kabát tűnt el. A kereskedő felesége a piacon sétált, amikor feltűnt neki az elegáns hölgy, aki hatalmas oiomagok között várakozott. Kis idő múlva egyik kereskedés ajtaján kilépett egy elegáns űr, szintén hatalmas bőrönddel kezében. — Schwarcz Dezsőné gyanút fogott és megkérte az őrszemes rendőrt, hogy igazoltassa a két idegent, mert — mint mondotta — úgy érzi, hogy ezek lopták el kabátjait. A rendőr igazolásra szólította fel a két idegent, akik hevesen tiltakoztak az «inzultus» ellen, a nő kijelentette, hogy egy varrőgépgyár ügynöke,Egerben nyaralt, itt bejelentett lakása van, a most férjével együtt hazautazik Budapestre. A károsult asszony a csomagok közül találomra kikapott egyet és azt ki vánta, hogy a rendőr elölt nyissák ki. A osomagot bi is nyitották és valóban megtaláltak benne az eltűnt három kabát közül kettőt. A tagadás már mit sem használt s az asszonyt azonnal őrizetbe vették a rendőrségen, ahol elmondta, hogy Nagy Lajosné született Gajdos Máriának hívják és Debrecenben lakik. Társát — aki igazoltatás közben a tömegben megszökött— Kmetti Sándornak hívják és Miskolcon ismerkedett meg vele. A rendőrség rádiókörőzést adott le és széleskörű nyomozást indított s rövidesen olyan gyanú- okok merültek fel, hogy az állítólagos Nagy Lajosné külöcbözö neveken az ország több városá ban, így Miskolcon, Sátoraljaújhelyen, Debrecenben, Szegeden Székesfehérvárott több hasonló tolvajlást követett el s ezekért már büntetve is volt. Társát országszerte kutatják. A bét elején Nagy Lajosné félelmében öngyilkossági fei-é" letet követett el, valőszíoüleg az ügyészség fogházába való szállítása közben. Amikor ugyanis megérkezett a fogházba, nagy fájdalmakról panaszkodott és vérzett a torka. Hosszas kérde zösködés után bevallotta, hogy manikür ollóját szétszedte és an- nak felét lenyelte. Az asszonyt azonnal beszállították az Irgalmatok kórházába, ahol megröntgenezték ős megállapították, hogy az öngyilkossági kísérlet igen szerencsésen sikerült, operációra nincs szükség és az olló eltávolítását a szervezel természetes működésére lebet bízni, amennyiben Nagy Lajosáé nem hegyével, hanem gömbölyű to• gojával lefelé nyelte le a ma- nikürollót. fiz egri Barőcsy majdnem legyőzte a pillangóúszds uildghírű amerikai felfedezőjét Kitűnően szerepeltek az egri úszók az amerikai— magyar - úszómérkőzéseken Eger, november 8. Sok baj és akadály között, amelyek hovatovább a reménytelenség látszatát keltik az egri űszösporí iránt, néha-néha feltűnik egy egri siker, ami azt mutatja, hogy a város úszó- sportja nagy erőtartalékokkal rendelkezik, a fejlődéshez megvan a tsbatségbeli alapja, tehát érdemes, sőt szükséges, hogy útjából minden akadályt elhárítsanak és erőinek teljes kibontakozására minden lehetőséget biztosítsanak. Megköveteli ezt a város bíre, múltja és eddigi nagy sportsikeref. A most lezajlott amerikai— magyar úszóversenyen ismét bebizonyult ez ez igazság. Olyan siker kapcsán, amely csak a kedveződen véletlen miatt nem lehetett világsiker. Ismeretes, hogy amerika hírei úszója, Brydenthal új úszási formát fedezett fel, az úgynevezett «pillangőűszást,» amely a kezek különleges, sprintszerü mozgásából áll. Azóta élénk vita folyik az úszás új formájáról, kétségtelen azonban, hogy igen jő eredményeket lehet vele elérni. Az emerikai — magyar úszó- mérkőzésen a pillangőűszásra is sor került és jóllehet az úszó szövetség tudott már arról, bogy b fiatal egri úszó, Barőcsy milyen szépen dolgozik az űj stílusban, alig akarták meghívni a mérkőzésre, csupán pótlólag kapott meghívást. Ilyen előzmények után is teljes sportlelkesedéssel, igazi egri szellemmel állt ki Ba- róosy és majdnem megverte az új stílus apját. Csupán a kötélbe való véletlen beúszásának és az ezzel való bajlódásnak tulajdonítható, hogy bár nyolcvan méteren át vezetett a mezőnyben, 1162 parcas idejével második helyen végzett Brydenthal 1146 perces ideje mögött. Ba- rőcsy ezek szerint azelső és legnagyobb pillangőúsző tehetség, amelynek elismerését csak fokozza az a körülmény, hogy mindössze egyheti edzéssel készülhetett a varsenyre. Ez az eredmény újból, erőteljesebben felhívja a figyelmet az egri űszősportra a már említett szempontok figyelembevételével. Ugyancsak kitűnő eredményt ért el Budapesten Heizer a 100 méteres ifjúsági hátűszásban (117 8 perc) és Webermann, aki a 100 méter pillangó mellúszásban csak izomgörose miatt szorult a második helyre. EMERICANA — Az Egedia corporatio november 6 án tartotta curialis ülését. Az ülés jelentőségét nagy mértékben emelte dr. Halmos Mi hály hitoktató «Az Emerioanás jegyző a falu életében« s dr. Palos Bernardia eiizt. tanár ■ Az amerikai magyarság problémái* címen tartott előadása. Előadásaikkal a leendő jegyzők szociális gondolatvilágát bővítették, és a «Mindent a faluért* eszméjére lelkes szavakkal hívták fel a corporatio tagjainak figyelmét. — Minden előfizető negyedévenként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig két ingyenes kishirdetősre jogosult.