Eger - napilap, 1935/2

1935-09-08 / 142. szám

2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1935. szeptember 8. jából határozottan hátrányos. Áz igazgató a hét tanszak ellá­tására Budapestről kíván tan­erőket alkalmazni, mivel Eger­ben erre képesített tanár nincs. Az egri zenei kultúra sajátos irányát vette tehintetbe a Városi Zeneiskola igazgatója,amikor az iskolát legújabban egyházzenei szakkal bővítette ki, ahol a kántorképzés körébe vágó z^cei ismereteket (korális ének, har­monizálás stb.) tanítják, főleg a tanító- és tanítónöképzö intéze­tek hallgatóira gondolva. Ezt a Isnszekot Szalay Lajos orgona- művész, főszékesegyházi orgo­nista vezeti. Egyébként a Vároii Zeneiskola iránt örvendetesen nő az érdek­lődés, amint a beiratások számá­ból megállapítható. A Gyöngyösi Öregdiákok Szövetsége emléktáblával Jelöli meg a Szent Korona-házat Szeptember 22-én lesz a leleplezés Megemlékeztünk arról, hogy a Gyöngyösi Öregdiákok Szö­vetsége a Szent Bertalan Egy házközség által megvásárolt Szt.- Eorona házat emléktáblával fog­ja megjelölni, annak emlékére, hogy 1809 szeptember 21 én, mi­kor a Szent Koroaét Egerből Budára vitték, Almissy Pál ko­ronaőr egy éjszakára ebben a házban helyezte el a nemzet féltve őrzött híreiét. Az emléktáblát a történelmi mu'tű épület boltíves kapuja alatt helyezik el és a mozgalom Csengő Nándor dr. reáigimná- 7iumi igazgató, a Gyöngyösi Öregdiákok Szövetségének el­nöke vezetésével annyira előre­haladt, hogy a leleplezési ünne­pélyt szeptember 22 én megtart­hatják. Az egri éléskamrákban nem lesz befőtt gyümölcs a télen Itt a befőzés ideje, de nem lehet megfizetni a magas árakat Eger, szeptember 7. Itt van az őszi befőzés ideje, más években ilyenkor már aranysárgára, vagy karminvö- rösre gőzölt, selyempapírral cif­rán fedett üvegek sorakoztak az éléskamra polcain, örömre hiz­lalván a háziasszony szemét. Az idén azonban alig-alig lesz alka­lom 8z eltevésra, a gyümölcihi- any és a megfizethetetlenül ma­gas árak miatt. Egyedül a paradicsom, uborka és a gyenge bab iránt mutatko­zik téli eltevésra nagyobb ke­reslet, ami az árak alakulásán rohamosan érezhető is. A ta­valyi 4—6 filléres paradicsom árak mellett most egy kiló pa- radiciomért 12—14 fillért is el­kérnek, egy kis kosár uborka ára 120 pengő. Berakni valő gyümölcsöt az egész piacon nem lehet kapni az egy magvaválő kékszilva kivé­telével, amelynek kilójáért 26 fillért kértek ma hajnalban. Van belőle elég, szinte kéklik a piac a magasra rakott puttoQOktól. Egyéb befőzni való gyümölosöt a vidékről és a fővárosból hoz­nak Egerbe a piaci kereskedők, de olyan magas árakon, hogy azt egy közepes polgári háztar­tás nem bírja el. Ezeknek a családoknak ae éléskamrája üres marad az idén, nem kerül befőtt gyümölcs az asztalra, de még gyümölcsíz sem, aminek pá­dig különösen gyermekes ház­tartásban van fontos szerepe egész éven keresztül. Csemege­szőlőt sem látni felét se annak, mint más esztendőkben. A ter­melő nem is hozza piaora a ter­mését, azt mondván, inkább le ae szedi, mart alig kap rá ve­vőt, s jobban jár ha a tavaszi fagytól megkímélt gyenge bor­termés faljavítására hagyja a tőkén a csemegeszőlőjét. Az 1935. fagy és jégverte esz­tendő ezek szerint a gyümölcs- telenség jegyében telik el. Nem­csak nyáron volt ritka öröm a legtöbb kisfizetésű osalád terített asztalán a ropogós gyümölcs, de még egész télen is hiányos lesz az ételrendünk, ami a sta­tisztika szerint a népegéazség nívóvonalát is a mélypont felé téríti el. A piac stagnálása természete­sen éppen olyan súlyosan érinti a termelőket is, akik a katasz- trófálisan gyenge termés miatt előállott gyümölcshiányban egész évi bevételük majdnem teljes egészétől elesnek és kilátástalan helyzetben néznek a tél elé. — Jövedelmező a főldieper ter­melés Egerben. Sikerüli 25 ezer paláutat kitenyészteni abból a föidiepsr fajtából Egerben, a- mely az egri talajt leginkább kedveli és amely iránt a legna­gyobb kereslet nyilvánul meg. A főldieper tenyésztés igen szép jövedelmet biztosit a termelők­nek. Érdeklődök forduljanak a Gyümölcstermelők Or»z. Egye­sülete egri fiókirodájához, Tár- káoyi utca 10. Egri előadók rendeznek előadássorozatot Budapesten a kapitalizmus reformjáról A Keresztény Szocialista Szak- egyesületek központjának szék­háziban (Budapest VIII, József u. 61. I.) szeptember 8 tói 13 ig előadássorozatot rendeznek a • Kapitalizmus reformja» címmel a Quadragesimo Anno gazdasági rendjéről és a Bell-féle gazda­sági reformtervről közgazdasági és társadalompolitikai szempont- bői. A kérdés megvitatásának külöa érdekessége, hogy sz elő­adók valamennyien egriek. Az előadássorozat rendje a következő: Szeptember 9-én: Dr. Pálosi Ervin: A keresztény középkor gazdasági rendjének alapdvei. — Hogyan keletkezett a kapita­lizmus? Szeptember 10-én: Dr. Pálosi Ervin: A kapitalizmus nem gaz­dasági törvények szülötte, ha­nem a gazdasági élet urainak hatalmi rendszere. — A kapita­lizmus gazdasági gépezete. Dr. Molnár László: A termelés tech­nikai gépezete. Szeptember 11-én: Dr. Pálosi Ervin: A kapitalizmus gazdasági gépezete. — Tőkegazdasági gé­pezete. Dr. Molnár László: For­galmi gépezete. Szeptember 12 én: Dr. Molnár László: Szocializmus. Kommu­nizmus. Dr. Kővári Bála : Faicis- mus és nemzeti szocializmus. Szeptember 13 án: Dr. Nádor Béla: A kapitalizmus keresztény ellenrendsserének keretei a Quad­ragesimo Anno-ban. Dr. Pálosi Ervia: Az ellanrendszer gazda­sági gépezete a Ball-féle gazda­sági reform terv szerint. Az előadások pontosan este 7 őrekor kezdődnek. Leszállították az OTI munkaadói igazolványok árát Eger, szeptember 7. A Hivatalos Lep ma reggeli száma közli a belügyminiszter rendeletét ez OTI munkaadói igazolványok árának leszállítá­sáról. Hosszú évek őta folyik az OTI tagok harca a 20 filléres munkaadói igazolványok leszál­lításáért. A magas megterhelé­sek különösen a szegénysorsű betegeket érintették súlyosan, akik sokan a magas illetékek mi«tt pz orvosi kezelést sem tud­ták igénybe venni. A belügyminiszter az OTI el­nökének előterjesztésére most rendeleti úton intézkedik, hogy a munkaadói igazolványok dí­ját az eddigi 20 fillérről 10 fil­lérre szállítsák le, október 1 töl kezdődd hatállyal. A leszállítás a háztartási alkalmazottak iga­zolványaira nem vonatkozik. Az intézkedést valószínűen követni fogja az egyéb illetékek leszál­lítása is. Ismét megkezdődik a vármegyei népművelési bizottság olcsó nyelvtanfolyama Eger, szeptember 7. A Hevesvármegyei Törvény­hatósági ItkolAnhfvüli Népmű­velési Bizottság az idén is meg­tartja a múltban nagy sikereket elért nyelvtanfolyamát. Szinte fölösleges hangsúlyozni, hogy milyen nagy szükség van ma az idegen nyelvekre. Meg­csonkított országunk határai oly kiosinyek, hogy pár lépés ■ már idegen földÖD, idegen emberek között vegyünk. Da ha a trianoni béke vérlázitő igazságtalanság­gal szabdalta is körül országun­kat, ami megmaradt nekünk be­lőle, még mindig szép és vonző és soha annyi idegen nem láto­gatott bennünket, mint éppen mióta kiciik, mióta szerencsétle­nek lettünk. Bármerre megyünk, sétatereken, fürdőkben, színhá­zakban, mindenütt idegen beszéd üti meg fülünket,lépten nyomon német, angol, francia, olasz sza­vasba ütközünk. Talán az ország szépsége, talán éppen a meg­nyomorítottakkal való együtt­érzés, vagy a részvét vezeti hozzánk ezeket az idegeneket. Akármi is ez, ami idehozza őket, hazafias kötelességünk megmutatni nekik, hogy kik va­gyunk, hogy vagyunk valakik « bogy országunk nem az a bal­kán ország, aminek azelőtt hit­ték, ha ugyan egyáltalán tudo­mást vettek róla, s népe nem as a nép, amit egyetlen tollvonás­sal le lehet törülni Európa tér­képéről. Est pedig osak úgy ér­hetjük el, ha nyelvüket bjszél- jük. Ezt a kötelességet akarja mindenki számára lehetővé ten­ni a Vármegyei Iskolánkívüli Népművelési Bizottság akkor, amikor nyelvtanfolyamot hirdet és pedig oly kedvező feltételek­kel, hogy abban mindenki részt- vehessen. Heti két őrá mindösz- sze 3 P-ba kerül havonként, a tanítás pedig könnyű, gyakor­lati módszerben folyik, úgy, hogy ez sem okoz senkinek nehézsé­get. A már múlt ővban is elő­adott nyelvekből most két tan-

Next

/
Thumbnails
Contents