Eger - napilap, 1935/2

1935-09-05 / 140. szám

2 EGER—GYÖNGYÖSI ÜJSÁG 1935. szeptember 5. A gyöngyösi gimnáziumban bevezetik a magyaros ruhaviseletet osztálya a dsbreceni polgármei- ter és a miskolci városi tiszt­viselők fegyelmi ügyeivel volt elfoglalva, úgy, hogy alig jutott idő a városok költségvetésének elbírálására. A városi számvevőség két hé­Budapest, szeptember 4. A hivatalos lep keddi számá­ban jelent meg a kormánynak a gazdatariozáiokra vonatkozó rendelkezésében megállapított egyes batáridők meghoiszabbí- tása tárgyában kibocsátott ren­deleté. A rendelkezésnek lényege a következő: 1. Olyan esetben, amelyben a bíróság a védettség törlőiének elrendelését a gazdaadósnak az 1934 évi rendkívül súlyos aszály­kára miatt felfüggesztette, a fel­függesztés határa 1935 október 31-ig meghosszabbodik, hacsak a törlés elrendelésének tárgyá­ban hozott határozat jogerőre nem emelkedett. A felfüggesztés kedvezményét tehát a felfolya- modási eljárás során is d lehet érni. 2, Ha a gazdaadős hiieltérdam- lően kimutatja, hogy a védett­séggel kepcsolatos fizetéseknek Mindenkinél* élénken emléke­zetében él Lovash Antalnak a kiváló vegetariacus futóbajnok- nak múlt évi látogatása, amikor a veterán futóbajnok Budapest­ről Kassára/ futott és érintatte Egert is. idén Miskolcon akadt dolga Lovashnak és ezért már szombaton elindul Budapestről, hogy 8.-ára elérhesse célját. 7.-én, azaz szombaton este 7 és 8 óra között érkezik Egerbe és a Hő­sök emlékművénél tiszteleg, az­után lepihen, hogy másnep Lilla ­Eger, szeptember 4. A kultuszminiszter az új szín­házi évre vonatkozóan most ál­lapította meg az ország színi- kerületi beosztását és az egyes színtársulatok állomáshelyét. A rendelkezés értelmében Heves vármegye területén öt szin társu­lat kapott játszási engedélyt 1935 szeptember 1-töl 1936 augusztus 31-ig terjedő időre : Kardosé Géza igazgató ismét a régi közönség előtt játszik Debrecenben, Eger­ben, ózdon és Sátoraljaújhelyen. Mint ismeretes Kardosa igazga­tóval Debrecen városa egy évre hosszabbította meg a szerződé­sét, amelynek lejárta után a debreceni koncessio sorsa bi­ten belül befejezi az új költség­vetés összeállítását, annál is in­kább, mivel a folyó költségvetés jóváhagyása néhány napon belül megérkezik. így az előirányzatot a szeptemberi közgyűlésen le­tárgyalhatja a képviselőtestület. egyelőre azért nem tudott eleget tár ni, mert az 1935. évi termésé­ben jégverés, vagy szárazság, vagy más hasonló természetű ctapáa rendkívül súlyos károso­dást okozod, a bíróság a védett birtok feljegyzésének törlése iránti eljárásban sz érdemleges határozathozatalt — ugyancsak 1935 október 31 ig felfüggeszt­heti. 3, A gazdaadős bizonyos nél­külözhetetlen ingóságéi, valamint olyan ingatlan tekintetében, a- melyak védettségét az előírt fize­tések elmulasztása okából fel­függesztették, a bíróság az ár­verés határnapjának kitűzését ez előirt előfeltételek fennforgása esetén az adős kérelmére 1935 október 31-ig függőben tartja. Ez a rendelkezés áll arra az esetre is, ha a bíróság az adős i részére már korábban engedő- j lyezett ilyen árverési halasztást. füred falé friss erővel folytat­hassa útját. Az 50 esztendőt meghaladó korú futőbajnoknak az idén ez az első nagyobb teljesítménye, amely méltán válthat ki az egri sporttársadaloeban osztatlan ér­deklődést. A MESE atlétikai szakosztá­lya fogadja és üdvözli a Hősök Emlékművénél. Lovash Antalt Szikszay Gíza dr., fővárosi or­vos, és Sulyok János magán- tiiztviselő kísérik motoron. zonytaianná válik. Gyöngyösön Radó László társulata játszik, Hatvanban Szalag Károly, Recs- ken Radó Imre, Páiztőn és Ti­szafüreden ifj. Halmi Jenő új igazgató, ezenkívül vitéz Bánky Róbert és Alapi Nándor az egész ország területére komaraelőadá- sokra kaptak engedélyt az ál­landó társulat játszási idején kívül. A miniszter a rendelettel kap­csolatban felhívja a városok köz- igazgatási és rendőri hatósá­gait, hogy a színtársulatok mű­ködését minden eszközzel moz­dítsák elő és az engedély nél­küli társulatok szereplősét pedig akadályozzák meg. Gyöngyös, szeptember 4. Érdekes újításokat léptetett életbe a most következő tanév­ben dr. Csengő Nándor igazgató a gyöngyösi reálgimnáziumban. Elsősorbin minden tanuló szá­mára kötelezővé teszi az egyen- sapka viselését s ugyanakkor az eddigi diáksapkát megváltoztat­ja. Az új egyensapka kék posz­tóból készül és Boonkay formájú lesz. A változás nem jelent a szülök számára külön kiadást, mert a gyermekek a régi sapkát továbbra is viselhetik, csupán a most vásárlókat kötelezik az új formájú sapka viselésére. Ezen­kívül az ifjúság ruházkodására vonatkozólag is körözvéay je­lent meg. mely hazafias gondo­latával kétségkívül alkalmas ar­ra, hogy a tanulóifjúság körében HÍREK — Közel ezer hivő vett részt a bélapátfalvai zarándoklaton. A mély­ségesen vallásos lelkűiét közel ezer hívőt szólított zászló alá a bél­apátfalvai fogadalmi zarándoklat napján, vasárnap, amikor a Ferenc- rendiek templomából P. Imre ser­vita atya 150 főnyi gyalogos csa­pattal indult, a vonaton utazókat pedig P. Ottó ferences, P. Szera- fin minorita páterek, P. Marhy Cirill servita tartományfőnök és P. Ambrus servita prior vezették. A délelőtt folyamán P. Rajner fe­rences házfőnök és P Kornél mi­norita prior vezetésével kocsin és egyéb járműveken még mintegy 170 hívő utólagosan kapcsolódott be a zarándoklásba, úgyhogy a résztvevők száma majdnem elérte az ezret. Az ősrégi fogadalmi templomban szentmisével és szent- beszéddel kezdődtek a szertartá­sok, délben szentséges körmenet­ben vettek részt a hívek, a kör­menet után ünnepélyes szentmisét mutattak be. Délutáni litánia után lélekben megerősödve tértek haza a hívek a Ferencesek templomába, ahol ünnepi hálaadás fejezte be a zarándoklást. — Beiratások az Angolkisasszo­nyok érseki leánygimnáziumában. Az Angolkisasszonyok érseki leány­gimnáziumában a beírásokat 6. és 7 én tartják délelőtt 9—12-ig. Veni Sancte 9-én reggel 9 órakor kezdődik, a rendes tanítás pedig 10 én 8 órakor. A különbözeti és javító vizsgálatra 5 én délelőtt 9 órakor kell jelentkezni. Igazgató­ság. — Pótbeiratások a róm kát. elemi iskolákban. Az egri belvárosi (Lí­ceum)-, a Deák Ferenc úti Szent Imre-, a Maklári-űli Szent Ist­ván-, az egri Angolkisasszonyok zárdája- és a Széchenyi-utcai Szent Orsolyarendi zárda róm. kath. elemi iskolákban a pőt- beiráaok szeptember 7 én, szom­baton délelőtt 8 órától 12 óráig tartatnak meg. 9-én reggel 8 óra­kor Veni Sanote. A tanulók fél 8 órára jelenjenek meg. 10 én ren­del tanítás. a nemzeti öntudat szép eszméjét fejlessze. Csengő igazgató ugyan­is a jövő tanév folyamán hozzá akarja szoktatni a diákokat a magyaros szabású és zsiaőrozá- ■03 egyenruha viseléséhez. A Bocikey sapkát és a magyaros egyenruhát a helybeli kereske­dők meghozatták és náluk a sap­ka, a régi áron, az egyenruha pedig egy jobb sötétkék ruha árán kapható. A magyaros öltö­zéket azonban kívánatra bár­melyik gyöngyösi szabó is elké­szíti. Dicséretes az igazgató elhatá­rozása, aki a hazafias nevelés érdekében, sok más iskolát meg­előzve, elsőnek valósítja meg az »öltözködjünk magyarosan« nem­zetnevelő gondolatát. Az egyen­ruha nem kötelező. — Halálozás. Részvéttel vettük a hírt, hogy Székely Lajos a nagy­váradi latin szert, egyházmegye meg nem szállott területének volt egyházmegyei tanfelügyelője, nyug. iskolaigazgató, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Wodiáner-díjának nyertese, a Gyulai Erkel Ferenc Dalkör megalapítója és díszkarna­gya stb. feleségének hirtelen halá­lát követő tizenötödik napon, fá­radhatatlan munkás életének 74. évében, szeptember 2-án, Gyulán meghalt. Temetése 4-én, szerdán délelőtt 9 órakor történt meg a gyulai Szentháromság-temetőben. — Az elhunytban dr. Székely Ist­ván egyet, magántanár, az egri érseki jogakadőmia tanára édes- apját gyászolja. — Lapunk ezután ismét közli a megjelenése délutáni rádióműsort. Több olvasónk levelet írt az Eger Gyöngyösi Újság szerkesztőségéhez, szóvátéve a lap megjelenése dél­utánjának a múltban közölt féinapi rádióműsora hiányát Szerkesztő­ségünk méltányolva olvasóink ké­relmét, készséggel eleget tesz an­nak azzal, hogy mától kezdve dél­után 4 órától kezdődően ismét közli a rádió műsorát és természetesen teljes egészében a következő napi műsort, úgy vélvén, hogy ezzel is szolgálatára lesz olvasótáborának. — A gyöngyösi felsőmezőgazda­sági iskola javitóvizsgálatai. Szep­tember 5-éu, ciütörtőkön délelőtt tartják Gyöngyösön a falsőme- zőgazdasági iskolai javító érett­ségi vizsgálatokat, amelyeken, »int az elmúlt évben is, a bu­dapesti felsőmezőgazdasfigi is­kola jelöltjei is vizsgáznak. Mi­niszteri biztos dr. Lotzka L sjos középisk. igazgató, a Közokta­tásügyi Tanács tagja, az érseki biztos pedig dr. Iremko Ferenc m. kir. főállatorvoi. — Az egri mentőállomás augusz­tus havi működése. Az egri mentő- állomás augusztus hőnapban a kö­vetkező munkát végezte: Balese­tekhez kivonult 25, betegszállítás­hoz 7 esetben. A gyakoribb bal­esetek okai: Elgázolás motorke­rékpártól 1, lovasjárműtöl 1, erő­szakos beavatkozás 7 (!), sport 1 esetben, öngyilkosság egy történt. (Feltűnő az erőszakos beavatkozá­sok aránylag magas száma.) Az összes működés tehát 46. Meglelent a gazdaadósságok meghosszabbítására vonatkozó rendelet 5zombaton Egerbe fut Budapestről Louash fiatal, a ueterán futóbajnok Öt színtársulatot kapott Heves megye Egerben és Gyöngyösön a régi igazgatók játszanak

Next

/
Thumbnails
Contents