Eger - napilap, 1935/2
1935-09-03 / 139. szám
1935. szeptember 3. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG s adag rumot (öt decit) homlított le Székely éa Cherei és mig a tanítóők a feörmeneten voltak ki- fosztották az alaprajz nyomán a lakást. Ékszereket, aranyórát, gyűrűt, valamint szivart és cigarettát zsákmányolt Cheri, és 30 peDgőt, mig Székely a kapu előtt őrködött. Az egri törvényszék Hollós* tanácsa Cseri Imrét, és Székely Jánost betöréses lopás bűntette miatt egy-sgy évi börtönre és 3 évi jogvesztésre, Dameter Istvánt ugyanezen bűncselekményért, mint felbujtót két évi fegyházra és 5 évi jogvesztésre ítélte. Az i élet nein jogerős. ZENE. Uj Zsasskovszky ima- és énekfüzet. Az Egri Keresziéuy Sajtóazö- vetkezet kiadásában ez országos népszerűségnek örvendő Ziaea- kovszky-Tárkányl féle imakönyvnek új, népszerű és az újabb egyházzenei követelményeknek megfelelően átdolgozott Ima és énekfütet hagyta el legutóbb a könyvsajtőt. A megjelent mű első állomása annak a reform- missziónak, amelyet az Egri Keresztény Sajiőszövetkezet ima- és énekköoyv kiadványainak átdolgozásával maga elő tűzött. A Sajtószövetkezet célkitűzése jelentős eredményeket készít elő az egyházi népáneklés újabb alkalmazású módszerének népszerűsítésével és ezzel a katolikus e- gyatemesiég hitéletének dőbbre- viteléve! i*. A 64 oldalas, Ízléses kiállítású fűzetet az eredeti Zsasakovazky- könyv szellemének megőrzésével állították össze szerzői, ügy, hogy a hívek csak szeretettel és örömmel fogadhatják s amellett a mű az újabb egyházi zeneirodalom reformbívánságait is teljes mértékben kielégíti. A fűzet imarésze ez összes elemi iskolai imákat tartalmazza, bár összeállítása felnőttek számára is ked- veltté teszi a művet. Az énekrész teljesen az újabb kiadású, átjavított Zsasskovszky: Ima- és énekkönyvhöz alkalmazkodik és a szokott énekek mellett néhány gyakran haiználatos,űj temploméneket is magába foglal. A fűzet célszerűen valósítja meg a templomi népéneklés városi és falusi követelményeinek gyakorlati összhangba hozását s etekintetben hiánypótló jelentőségű. A fűzet szerkesztését dr. Petró József pápai kamarás, teológiai tanár irányítása mellett r. k. bittanárok és tanítókból alakult bizottság útmutatása alapján a városi és falusi egyházzenei élet legalaposabb ismerői: dr. Székely László hittanár és Kádár László r. k. tanító nagy szakértelemmel és buzgalommal végezték, a szöveg szakszerű át nézését pedig Szügyi-lrajtler Gáza ig. tanító látta ti. Az egyházhatőságilag jóváhagyott, magán és iskolai használatra igen ajánlható muokát 20 filléres árban az Egri Keresztény Sajtószövetkezet árusítja. béta. HÍREK — Jól sikerült az egri Kát. Legényegylet évadnyitó családi estje. Az egri Katolikus Legényegylet vasárnap este az egyleti élet őszi megnyitójaként családias estetrendezett székháza helyiségeiben, ahol az egri iparos fiatalság nagyszámban jelent meg és az egyleti zenekar hangjaira fesztelenül vidám hangulatban szórakozott a késő éjszakai órákig. A jólsikerült családi est jövedelmét iparosjótékonysági célra fordítják, — Halálozás. Részvéttel vettük a bír», hogy szenei Molnár Géza Zala vármegye nyug. árvaszéki ülnöke, f. hó 1-én életének 44, házsaiégának 13. évében, Egerben meghalt. Temetése szeptem[ bér 3 áu, délután 4 órakor lesz a Fájdalmas Ssűzről nevezett temető halottas házából. — Újabb névmagyarosítások Gyöngyösön. Legutóbb a következő névmagyarosítások történtek Gyön gyösön: Schramek Aladár moz donyvezető, jelenleg budapesti lakos Stilai-vv, Zudla Imre Cirill oki. tanító, most diósgyőri lakos Zádor-ra és Weiss József MÁV bádogos, jelenleg kispesti lakos, azonkívül Ferenc, Sándor, Erzsó bet és András kiskorú gyermekei Fámos-ra változtatták családi nevüket. A névmagyarosítás megindítása óta ez a 128. névváltoztatás Gyöngyösön. * Erős vérbő, kövér emberek számára a természetes Ferenc József keserüvíz naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bólmükö- dést biztosít. — Póthaíratások az egri állami polgári leányiskolában. Az egri áll. polgári leányiskolában szeptember 6. és 7 én lesznek a pótbeíratások d. e. 8—12 óráig. — Három százalék a postatakarékpénztári betétkamatláb. A pénzügyminiszter szeptember 1-től kezdve a postatakarékpénztár takaréküzletégában a rendes betétek után fizetendő törzskamatlábat évi 3, a különleges kamatozású betétek kamatlábát pádig évi 3 és egynegyed százalékban állapította meg. — Elmetszette az ujját az összehajtható kertiszék. Erős Gizella 4 éves kislány tegnap a Balassa Bálint ucca 1. számú házban egy kertiszékkel foglalatoskodott, a szék egy óvatlan pillanatban öszszecsu- kódott és a kislány jobb kezének középső ujját teljesen szétroncsolta. A kislányt a mentők szállították az Irgalmasok kórházába, ahol amputálni kellett a sérült kéz középső ujját. * Bél infectiónál «Igmánd« gyorsan segít, mert pár óra alatt gyomrot belet tisztít. — Jelentés a gyöngyösi exportpiac felhozataláról és arairól augusztus 3l-ón. Körte (nyári) 2 q 40— 35 f, alma (nyári) 1 q 30—20 f, szilva (kék) 5 q 24—20 f, dinnye (sárga) 25 q 6—3 f, dinnye (görög) 30 q 6—4 f szőlő (saszla) 350 q 25 f, szőlő (bor) 25 q 25— 20 f, őszi barack 2 q 50—35 f, burgonya 10 q 20—10 f, ugorka (salátának) 1 q 8—6 f, ugorka (eltenni) 2 q 20—15 f, zöldbab 1 q 35—30 f, paradicsom 10 q 10—6 f, tök 5 q 4 —3 f A felhozatal a tegnapi esőzés ellenére elég erős volt. A kereslet lanyha Vásárlások német, osztrák és belföldi számlára történtek a tegnapi letört áron. Az exportpiac felhozatali cikkeiből elszállítottak 2 vagonnal Lengyel- országba, 2 vagonnal Budapestre, 6 vagonnal Németországba, 1 autóval Budapestre és 8 kocsival vidékre. — A vagyonváltság búza szeptemberi ára. A pénzügyminiszter a mezőgazdasági ingatlanok va- gyonváltsága fejében fizetendő búza árát a földművelési miniszterrel egyetértőén szeptemberre métermázsánkéat 15 pengőben Állapította meg. Olcsóbb lett a vili ÁM tisztító Y lLLAJTi SZÄPPÄNPOR 8, 22 és filléres csomagolásban mindenfitt kaphatók! Ezzel tisztít mindenki! — Kémény tűz a plébánián. Vasárnap este 8 úra után telefonon értesítették a tűzoltókat, hogy a Hunyadi téren lévő plébánia épületének kéményében iűz ütött ki. Két tűzoltó puttony- fecskendővel vonult a helyszínre és rövid időn belül eloltotta a tüzet. A tűz vslőszíoű oka: hanyag kéményseprés. * Emésztési gyengeség, vérszegénység, lesoványodás, sápadtság, mirigybetegsőgek, ekcémák, furunkulusok eseteiben a természetes «Ferenc József» keserűvíz gyorsan szabályozza a belek any- nyira fontos működését és a vért biztosan felfrissíti. * Komáromy Mariska a zene- művészeti főiskola tanári bizottsága előtt vizsgázott zongora- és műénekoktató a zongora- és műénektanításra kezdő és haladó növendékek tanítását vállalja és előkészítését a zeneművészeti főiskola akadémiai osztályaiba az 1935— 1936-ik tanévre. Jelentkezni lehet naponta d. e. 9—12*ig és d. u. 3—6 ig. A minden évben és az idén tartott nagysikerű hangversenyen, amelyeken a növendékek általánosan elismert feltűnő sikerrel tettek tanúbizonyságot szakavatott zenei kiképzésükről, úgy a szülök, mint zenebarátok és a sajtó a legnagyobb elismerés hangján emlékeztek meg. — Hivatkozással ezen pozitív eredményekre, értesíti azon tisztelt szülőket, kik gyermekeiket szakszerű zenei nevelésben óhajtják részesíteni, lehetőleg szept. hó 1-től szept. 15-ig jegyeztessék elő, hogy az órák beosztásánál az egyéni kívánságokat figyelembe vehesse. Lakás: Tárkányi B u. 10. szám, a Korona-szállóval szemben. * 8 fillér nem nagy pénz, de már ennyiért ia ksp egy csoaag •Villám» tisztító ezappanport. Elismert minőség, Haidekker gyárimáoy! — Megkövezték az utcagyerekek. Az ószövetségre emlékeztető jele- net játszódott tegnap le az Újsor- utcában, ahol az utcagyerekek Trezsenyik Anna 22 éves leányt a szó legszorosabb értelmében megkövezték. A leány a fején olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentőknek kellett beszállítani az Irgalmasok kórházába.