Eger - napilap, 1935/2
1935-08-27 / 135. szám
1935. augusztus 27. EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG s két éi azután útnak indultak egyesületi autóikon gépeikkel együtt. Kora reggel dvontatták a Grunay Baby vitorlázógépé Má- íyásföldre, Bánhidy Antal éa Kotter La jo» pilóták Mátyásföldről azonban viuzejöttek Gyöngyösre, hogy a legnagyobb magyar vitorlázó repülőgépet, a Karakánt is hazavontaisák. Először Szolnokra repültek, hogy műszakilag megvizsgálják a harmadik magyar vitorlázó mártir Lovast István gépét, amely szombaton zuhant le. A szakvizsgálatból kitűnt, hogy Lovassnak még nem volt meg a képzettsége az autővontatáioi starthoz, ennek ellenére bravúros mutatvánnyal akarta szórakoztatni ismerőseit. Azonban rajtavesztett, gépe kb. 7 méter magasból se- benségvesztés folytán orral a földbe fúródott, pilótája pedig meghalt. Bánhidy és Kotter a szolnoki vizsgálat után visszarepültak a pipishegyi repülőtérre, ahonnan a Karakánt elvontatták. Az egész ország rendőrsége hajszolja a féllábú álfőhadnagyot, aki Egerben Is sok hiszékeny embert károsított meg Eger, augusztus 26. A vakmerő és mindenre kapható szélhámosságnak valóságos iskolafogásait követte el Egerben a múlt télen egy magát Vámos Béla hadirokkant huszárfőhadnagynak kiadó fiatalember, akit most az egri rendőrséggel együtt az egész ország nyomozó hatóságai üldöznek. Lapunk leplezte le a szélhámos özeiméit, mert a megkárosítottak tartózkodni kívántak a leleplezéstől. Az állítólagos huszár- főhadnagy főleg a női hiszékenységet használta fel a könnyű pénzszerzésre és csodálatosképpen mindig sikerrel. Féliábára rokkant volt s azt mondotta, hogy a háborúban sebesült meg. Mikor Egerben megjelent, megnyerő modorával azonnal sikerült beférkőznie az egyik egri vendéglős bizalmába, akitől «pillanatnyi pénzzavarában« nagyobb összeget kért és kapott, természetesen a visszafizetés reményében. Ugyanakkor a szélhámos főhadnagy tárgyalásokat kezdett egy egri trafikos nővel, akitől azzal a mesével, hogy gazdag rokonaitól rövidesen 8000 pengőt kell kapnia, amit a trafikba kíván befektetni, «előzetes kiadások« címén szintén jelentősebb összeget csalt ki. Mikor aztán melegedni kezdett a lába alatt a föld, eltűnt Egerből. Az ország majdnem minden városában feltűnt jellegzetes alakja, rövid ismeretség után a hiszékeny nőktől értékeket, pénzt csalt ki és meglépett. Most a vidéki városok nyomozó hatóságai, így az egri rendőrkapitányság is, teljes erővel megindították a nyomozást a vakmerő szélhámos kézrekeríté- sére, akinek mindezideig sikerült elkerülni a rendőrség és nagyszámú — menyasszonyai figyelmét. Egy miniszteri tanácsos gépkocsija árokbaforöult és összetört Gyöngyös határában Wallace Beery világhírű filmszínésznek is veszedelmes autókalandban volt része a hatvani országúton. Eger, augusztus 26. Vasárnap reggel súlyos gépkocsi szerenosétlenség történt Gyöngyös közelében. Egy hatalmas tűragépkocsi, amelyet Erős Béla pénzügyminisztériumi osztálytanácsos vezetett és rajta kívül még felesége, 9 éves kisfia, Iritz Péter fővárosi ékszerész és dr. Faragó Sándor budafoki orvos felesége ültek, az országúton felborut, összetört és utasait maga alá temette. A társaság Budapestről indult ki a Bükk hegységbe. Gyöngyös után mintegy 70—80 kilométeres sebességgel vezette Erős Béla a gépkocsit, amikor az egyik hátsó kerék felől hangos durranás hallatszott. A gumidefekt után a hatalmas kocsi lerohant ez út szélére, majd a hirtelen fékezés következtében felborult és az árokban égnek meredő kerekekkel állt meg. Erős Béla a homlokán szenvedett súlyos sérülést, feleségét agyrázkódás érte, Iritz Péter a balkarját törte el, a kisfiú könnyebb horzsolásokat szenvedett. A mentők a sérülteket a gyöngyösi közkőrházba szállították, ahol első segélyben részesítették, majd a mentőautón beszállították őket a fővárosba. Erős Bélát fejsebével a Kókus kórházban, a többieket pedig lakásukon ápolják. A rendőrségi vizsgálat a izerenciétlenség körülményeinek és a felelősség megállapítására megindult. A Magyarországon nyaraló világhírű amerikai filmszínésznek : Wallace Beery-nek is veszedelmes autó kalandban volt része a hatvani országúton. — A filmszínész Lillafüredre rán- dúlt ki vasárnap társaságával kát hatalmas gépkocsin. Hatvan után az első gépkocii egy pa- rasztizekér előtt hirtelen fékezett, a második kocái vezetője későn vette észre az akadályt és olyan erősen lefékezett, hogy az autó többször megfordult az úttesten saját tengelye körül« majdnem lesodorva az útról az első boctit, amelyben a filmszi- nézz is ült. A neves filmszínész, — akinek életét filmgyára európai útja előtt egy millió dollárra biztosította — este Egeren keresztül tért vissza a fővárosba. Vigyázz, ha jön a néma autó! Vélemények a csendrendeletről, amely óvatosságra inti — a gyalogjárót is. Háiom hete éi a csendrendelet, — amely bizonyos mértékben mentesíti a fő útvonalak lakosságát az eutőtülkök lármájától. Éjjel 10- 6 óra között tilos a tülköt és a villanykürtöt használni. Három hét alatt a rendelet átment a köztud atba — a vezetők között. Nem úgy a gyalogosok közt, akik saa is vidáman vágnak át az úttesten, minden meggondolás nélkül és ha a megkötött kezű vezető hajszálnyira húz el mellettük, készen vannak az őrök gyalogos- refrénre : — Miért nem tülkölt maga, stb.... De hát nem szabad tülkölni. Be kell látni mindenkinek, hogy nem leh9t felelőtlenül garázdálkodni a közlekedési szabályok berkeiben. Megkérdeztünk pár illetékest és ideiktatjuk az érdekes véleményüket. Az őrszemes rendőr véleménye szerint a gyalogjárók rendkívül hanyagok. — Naponta 8—10 «majdnem baleset» fordul elő, amikor a járdáról meggondolatlanul lelépő járókelő, egyedül a gyakorlott kezű vezetőnek köszönheti megmaradt testi épségét. Megesik, hogy nekünk keil az oktalanul megvádolt vezető védelmére kelni. Pedig a gyalogosnak nem kell mást tenni, mint körülnézni. A taxiioffőr s — Kényelmesek az emberek kérem, senki sem hajlandó egy pillantást vetni maga mellé. Azt hiszik, hogy ők a közlekedés primadonnái. Nekünk 6—7 műszerre és egyéb dolgokra kell figyelni, de a gyalogjáró ezt nem veszi figyelembe. Mi lesz itt november elsejére, amikor megszűnik a főútvonalakon a nappali dudálás is? Egy komoly gyalogos: — Én mindig jobbra nézek, mielőtt lelépnék a járdáról. Ami előttem van, azt úgyis látom, de nem kerül semmi fáradságomba arra figyelni, hogy mi van hátul. Ezt mindenki megtehetné. így áll a néma autó dolga. November elsején már nappal sem lesz szabad tülkölni a főútvonalakon. Az óvatosság egyet' len mozdulatba kerül, ennyit pedig megér mindenkinek a testi épsége. A vonatkozó belügyminiszteri osendrendelet értelmében novemberben a befordulásnál és útkereszteződéseknél 6 km. őránkénti sebességnél gyorsabban nem haladhat a gépkocsi. A novemberig nappal használatban tartható kéziduda mellett villanykürt jelzést csak abban az esetben lehet használni, ha hangja nem erősebb a bőzidudángl. HÍREK — Anyagforlódás miatt az Egri Ügyvédi Kamara hatvani közgyűléséről. az egri ügyvédjelöltek értekezletéről stb. legközelebb számo- lünk be. — Tizenkétezer pengőt törölni kellett Eger inségadójából. Az ínség- szolgáltatás költségvetés összeállításánál a szolgáltatások nagyobb mérvű csökkenésével kell számolni. 12.154 pengő inségadót törölni kellett a kivetésnél, egyrészt elhalálozások miatt, másrészt az adózók gazdasági helyzetének nagymérvű romlása, illetve adóalapjának megszűnése miatt. — A Magyar Revíziós Liga köszöneté Eger városnak. A Magyar Revíziós Liga a Magyar ügyért folytatott nagyjelentőségű munkája támogatására Eger városához kérelemmel fordult. A város a pénzbeli támogatást készséggel megszavazta, amiért a Revíziós Liga most meleghangú levélben mond köszönetét Eger város vezetőségének és polgárságának. * Egy üveg «Igmándi« mindig otthon legyen, hogy ha szükség van rá, gyorsan segíthessen! — A Kilián ucca lakói nem kaphatnak új közkútat. A Kilián ucca és környékének lakói kérelemmel fordultak a városhoz, az ucca sarkán egy közkút felállítása iránt. Tekintve, hogy a tervezett kút helyétől nem nagy távolságra kűtak állnak rendelkezésre, azonkívül pedig az űj közkút felszerelése 300 pengőnél is többe kerülne, a város a kérelmet elutasította. * Aki friss és egészséges akar lenni és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emésztése meg legyen zavarva, folyton fájjon a feje és bőre tele legyen mindenféle pattanással, az igyák hetenként egyszer-kétszer reggelizés előtt egy pohár természetes «Ferenc József» keserűvizet.