Eger - napilap, 1935/2
1935-08-22 / 132. szám
EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1935. augusztus 22. üzemek igazgatóága feljelentést tesz a rendőrségen ebben az ügyben él arra béri a hatóságot, hogy a sárkányeregető gyermekeket utasítsa a város területén kívüli szórakozásra, a futballisták játékát pedig a meg nem engedett helyeken akadályozza meg. Eger—Gyöngyösi Újság panaszkönyve. Miért nem épít a MÁVAUT várócsarnokokat a fontosabb megállóhelyekre. Sok panasz merült fel az utóbbi időben emiatt, hogy a MÁVAUT a fontosabb és nagyobb forgalmú megállóhelyeken nem állított fal fedett várócsarnokokat, aminek következtében az autóbuszra várakozó utasok ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. Főleg Mátrafüreden és Gyöngyösön, ahol a MÁVAUT igen nagy forgalmat bonyolít le, hangzanak el a MÁVAUT-ot éppen nem dicsérő kifakadások esős időjárás esetén. Már tavaly hirlett, hogy a MÁVAUT Gyöngyösre vagy Mátrafüredre helyezteti a budapesti Oktogon térről egyik fe dett várócsarnokát ős építtet is egyet, azonban mindez csak terv maradt. Gyöngyös város vezetősége is nyomatékosan felhívta a MÁVAUT vezetőségének figyelmét erre a hiányosságra ■ a mátrafüredi várócsarnok fel építéséhez maga is hozzá kívánt járulni, smidön a szükséges faanyagot nobilisán felajánlotta a MÁVAUT vezetőségének. A csarnok felépítésének azonban ennek ellenére idáig sor nem került Pedig magát a nagy- közönség filléreiből fenntartó vállalatnak igazán illene egy kissé a közönség kényelmével, egészségével is törődnie. Az esti órákban Gyöngyösön, amikor a lillafüredi és a kékesi járat megérkezik, egyenesen botrányosak az állapotok. Az autóbuszból kiszálló közönség teljesen elfoglalja a járdát, úgy hogy azon kőnyökőlés nélkül közlekedni nem lehet. Erre a körülményre külön felhívjuk a gyöngyösi rendőrség figyelmét is, meri a közérdek megköveteli, hogy ezek a visszás állapotok minél hamarább megszűnjenek. — Ököllel bezúzta az ablakot — elvágta az ütőerét. Hodák Lajos 26 éves egri napszámos hétfőre virradó éjszaka a Deák Ferenc-űt 84. számú házban lévő Erdélyi féle vendéglő ablakát ököllel bezúzta, eddig ki nem derített okok miatt. Az üvegdarabok véresre sebezték karját sőt ütőerét is elvágták. A kivívott mentők az Irgalmasok kórházába szállították. Hirdessen Eger— Gyöngyösi Újságban HÍREK — Az idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: További esők északon és nyugaton, a hőmérséklet süllyed. Egerben a ma reggeli hőmérséklet 20*2, a talajmenti minimum 15, a tegnapi maximum 26.4 C fok volt. A légnyomás 762 6 mm., süllyedő irányzatú. A csapadékmagasság 8 mm. — Pántokén Komáromy Pál a rádióban énekel. Pénteken délután 715 órától 7’50-ig Budapest műsorán Komáromy Pál operaénekest lesz alkalma hallgatni az egri közönségnek. Programmja első részében Meyerbeer «Hugenották» c. operájából a Csatadalt, Lortzing *Fegyverkovács»-ának egy áriáját és két orosz dalt mutat be, a má sodik részben pedig négy eredeti néger spirituális dalt énekel. * Dr. Hallay Imre kórházi főorvos szabadságáról visszaérkezett és rendelését újból megkezdte — Nem mehetnek három heti szabadságra az egri városi dijnokok. Eger város legutóbbi közgyűlése a tíz évnél hosszabb idő óta szolgálatot teljesítő díjnokoknak évi szabadságidejét két hétről bárom hétre emelte fel. A közgyűlési határozat most került a törvényhatóság közgyűlése elé, amely a határozatot nem hagyta jóvá, tekintettel arra, hogy a fennálló rend szerint a díjnokokat az állami és törvényhatósági hivatalokban is csak két heti szabadságidő illeti meg. — Asztalos szakosztály taggyűlés az Ipartestúletben. As egri a«st* ionmesterek szakosztálya aug. 22-én, ciütörtökcn este 6 órakor taggyűlést tart az Ipartestül«!- bar, amelyre a tagosat ezúton is meghívja az elnökség. — Megtámadtak és összerugdostak egy legényt. Bodnár István 20 éves Cifrakapu utcai lakost tegnap este 10 óra tájban ismeretlen tettesek megtámadták, földre döntötték és összerugdosták a fejét A szerencsétlen fiatalember segítségért kiáltozott, mire a támadók a szájába, arcába tapostak, azután eszméletlenül otthagyták az út porában. A kihívott mentők vérző fejjel az Irgalmasok kórházába szállították, ahol bekötözték nem annyira súlyos, mint inkább kellemetlen sérúléseit és a lakására vitték. — Kenyér helyett a karjába vágott. Kormos András 40 éves egri napszámost könnyen végzetessé válható baleset érte Kenyérszelés közben az éles ojtókés megcsúszott a kezében és a bal alsőkarjába szaladt. A rendkívül éles bicska a bal alsókarján olyan mély és súlyos sebet ejtett, hogy valósággal kétfelé feslett a könyöktől le felé. A mentők részesítették első segélyben. — Beszakították a koponyáját. Kelemen Ferenc 14 éves gyereket tegnap súlyos szerencsétlenség érte kavicsháború közben. Az egyik ellenséges bomba homlokon telibe találta és beszakította a koponyáját. A kisgyerek vérző fejjel, sírva szaladt a tűzoltó őrtanyára, ahol első segélyben részesítették, majd lakására szállították. — Minden előfizető negyedévenként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig két ingyenes kishirdetésre Jogosult. * Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél, melyeket romlott ételek okoznak — tehát főleg húsmérgezés vagy gombamérgezés előfordulásakor — a gyorsan ható természetes «Ferenc József* keserűvíz azonnali használata rendkívül fontos segédeszköz. Híres orvostudományi könyvekben felemlítik azt is. hogy a «Ferenc József* víz ólommérgezésnél, mint specifikus ellenszer, teljes mértékben beválik. — Kik adakoztak a Szegónygon- dozó Bizottság népünnepélyére. Bor- adományok: özv. Alfőldyná 5, dr. Ambiui litván 10, Bajzfith László él József 20. Braun Jakab 8, Braun Károly 10, Caglédy Gáspár 5, dr. Cianády László 10, Csillag Ziigmoed 10, dr. Dallos Iván ős Károly János 5, Dálnoky Nagy Aladár 100, Dániel Jenő 5, Dobrányl Lajos 10, Erdélyi J.5, dr. Ern«z Ede 10, Fazekas Alber« 5, Fejér Henrik 10. Fitcher Simonná 5, Gröber Jenő 25, Győrffy Ferenc 10, dr. Hscier József 15, dr. Hevessy Sándor és Gusztáv 10. öjv. Hibay Gy.-nő 20, Horőnszky Bernét és József 15, dr. Horváth Mihály 5, Irgalmas nővérek 25. Irgalmas rend 25, dr. Ivánovich Emil 50, Jur- ctik örökösök 10, Kripka József 5, Kovács András 10, özv. Kovácsé 5, özv. Kuczora Ferencnő 10, Losonczi András 5, LőwBéla 5, MagyaryPál 5, Minorita rend- ház 25, Nagy Testvérek 10, Növök Sándor 50. Perger Ignácné 10, Petrovay Béla 5, özv. Plank Sándorné 5, Polátsik Jenő 5, Preszler S’mon 10, Propper Ferenc 10, Raisz Fereno 5, Ridár- ciik Imre 10, dr. Rotsild Oszkár 5, Rózenfeld József 2, Schwartz István 5, Schwartz Arnold 10, Servita rendház 10, Sípos Kálmán 10, dr. Sir Lajos 5, Szőlészeti és Borászati Szakiskola 10, Vall Ferenc 5, VaDyek József 5, Varga Miklós 5, Várkonyi Ignác 5, Velcsey István 5, Vida Ferenc 10 liter. * «Igmándi»-ból nem kell pohárszámra inni, negyed vagy fél pohár elég szokott lenni! KÖZGAZDASÁG Borpiaci jelentés. A borpiscoa az érdeklődés változatlanul az alacsonyabb fokú borok falé irányul. Az esőzések az ország egyes helyein elhárították a katasztrófát, mely a termést megsemmisüléssel fenyegette. Sok helyen nem esett az eső, így a Balaton vidékén és a Tiszántúl, valamint Tokajhegyal- ján nagyon panaszkodnak a szárazság miatt. A borpiacon az utóbbi napokban némi lanyhaság állott be. A fogyasztás a nyári nagy meleg miatt bizonyos mértékben megciappant. Az új termésre vonatkozóan történtek kötések, ezek rendesen az eladd nagy pénzszükségletével vannak összefüggésben. Termésbecslésekről még pontos képet alkotni nem lehet. A korai csemegeszőlők iránt állandóan nagy a kereslet, főleg S Csillárok szép modern, nagy választékban, izzók olcsó árban Klein Zoltánnál. Üveg, porcellán készletek, evőeszközök, képkeretezés, üvegezés. külföldi számlákra vásárolják azokat. Kecskemét. A kereslet a borpiacon továbbra is az alacsonyabb fokú borok felé irányul. Ezeknek ára 38—3*5 fillér között mozog Malligand-fokonként. Szeged. Termelők részéről vontatott a kínálat, a kereskedelem a kisebbfokű borok iránt érdeklődik jobban, de 11 percentesnfil kisebb egyáltalán niucs. Szekssárd. A nagy szárazság hátráltatja a fejlődést. A terméskilátások mennyiségileg és minőségileg kedvezőek. Sillerborok 38—46 fill., fehérborok 46—48 fillérei áron keltek el. lolna. A szemek szépen telnek Sí érnek. A korai szőlők piaci ára 50—70 fillér. A borüzlet lanyha ■ csak kiskereskedelemre szorítkozik. Az árak minőségileg 40 és 69 fillér között mozognak. Tapolca. A szőlők állása kielégítő, csak az eső igen kellene; a szőlőszemek nem fejlődnek Borpiac csendes. 12 fokos borok 44 fill., 13 fokos borok 48 filléres áron beinek el. Gyöngyös. A szőlők fejlődése jónak mondható, termés azonban igen gyengén lesz. A készletek fogynak, az árak 3—3'5 fillér között mozognak fokonként, Vi8onta. A szőlők zsendülnak. Sok a szőlőmoly. Heves. Az eső következtében a bogyók kezdenek puhulni, a szőlő iiméi fejlődik. Domoszló. Az eső a fonnyadó fürtöket felüdítette. További eső kellene még. Kis tételben 40—45 filléres áron kelt el a bor. Sárospatak. A szárazság tovább tart, a borszőlő emiatt nem fejlődik. Gyengébb borokat állandóan keresnek. Sátoraljaújhely. Égető szükségét látják bőséges elapadóknak. A borpiacon változatlanul szilárd a bommersz-bor, finomabb árú kereslet nélkül. Must iránt az érdeklődés tart. Film. * Uránia. Szerdán, csak 16 éven felülieknek: Metropolis pusztulása, Towler Wright regénye az újkori vízőzönröl és Anny Ondra legújabb vígjátéka: Knock-Out kisasszony. Anny Ondra partnere férje Max Schmeling Előadások kezdete 6 és Vsö órakor. — Csütörtökön, csak egy napig Fata morgana szerelmi dráma. A főszerepeket Lukács Pál és Constance Cummings játszák. Fenti két műsor még ketten egy jeggyel, míg szombattól kezdve egy újabb kedvezmény lép életbe, mit az Uránia vezetősége külön falragaszokon hirdet.