Eger - napilap, 1935/2
1935-08-11 / 126. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1935. augusztus 11. galmét éi halion oda, hogy ezt a törvényt már az őszi ülé*- ■zabon megalkossák. Mindenkinek házára rászállhat a vörös kakas, mindenkinek érdeke tehát, hogy törvényen épüljön fel az ország lakosainak tűzbiztonsága. Az országos tűzoltó szövetség 8Ugu«ztus 17—20 raepEger, augusztus 10. A vízfogyasztást ellenőrző órákat több belvéroii utcában felszerelték már s a szerelési munkálatok jelenleg is folynak. Most a Szvorényi utcában végzik a gépüzemek szerelői a munkálatokat. A háztulajdonosok körében — amint írtuk is — némi ellenszenv nyilvánul meg a vízmérő órákkal szemben, ami azzal magyarázható, hogy az érdekeltek a jövőben redukálni lesznek kénytelenek a vízfogyasztást, helyesebben kénytelenek lesznek véget vstni az edAz egész ország népe megmozdul augusztus 20-án, hogy méltóképpen ünnepelje meg az országalapító Szent litván magyar király emlékezetét. A fővárosban már folynak a Szent litván-heti ünnepségek előkészítési munkái s az idén az eddiginél is nagyobb fénnyel és pompával várja Budapest a pazar látványosságokat nyújtó un* nepre felrándulő magyar vidéket. Az Államvasutak, hogy a fővárosba való utazást megkönyEger, augusztus 10. A kormány 7-én életbe léptetett munkarendelete intézkedik az ipari munkaidőről és ezzel kapcsolatosan a bérminimálás kérdéséről. A nagy jelentőségű ügyben az egri asztalosmesterek csütörtökön szakosztályi gyűlésre jöttek össze, hogy hangot adjanak állásfoglalásuknak a kormány rendeletével kapcsolatban. A gyűlésen Papp László szakosztályi elnök vazetésével az egri asztalosipar képviseletében 22 asztalosmester jelent meg a több felszólalás hangzott el. A felszólalók általában helyeslőén vették tudomásul a 8 órás munkaidő bevezetését, mert az szociális szempontból haladást jelent a munkanélküliség letörésében, — Atekintetben merülhetnek fel csak aggodalmak, hogy a nyolc jain, Györgyösöd tartandó nagygyűlésének is kiemelkedő pon.ja lesz a tűzrendészeit törvéry megalkotása melletti állásfoglalás. A tűzrendészet! törvényről kölőnban olvasóinkat állandóan tájékoztatni fogjuk, mint amely kérdés a sürgősen megoldandó problémák közé tartozik. digi mértéktelen vízpociőkolás- nak. Valószínűen táplálják ezt az ellenérzést szók a hírek is, amelyek szerint a vízórák felszerelése, illetve használta új díjkivetéssel jár, tehát a háztulajdonosok terheit növeli. Esek a hírek minden nlsp nélkül valók. A vízórák felszerelésének célja semmi más, mint a vízfogyasztás ellenőrzése s a felszerelést a gépüzemek teljesen díjmentesen, egy fillér költségét- hárítás nélkül végzik. Semmiféle díjat nem szednek a vízórák használatáért sem. □yítse, az idén is 50 százalékos kedvezményt biztosít Szent litván hetében a vidéki közönség részére. A kedvezmény augusz« tu* 17-én éjfélkor kezdődik és augusztus 20-án délelőtt 9 Óráig kell legkésőbb Budapestre megérkezni. Visszautazni 20 án déltől 23 áu éjfélig lehet a kedvezménnyel. A menettérti jegyhez semmiféle külön igazolványt váltani nem kell. Jegyeket már lehat kapni a vároti Idegenforgalmi hivatalban. órai munkaidő, — vagy az esetleg 1—2 órával külön engedélyijei meghosszabbított munkaidő is — a nyári főszezonban rövid lesz, különösen a gyors, úgynevezett poitamunkák elvégzésére. A minimális munkabérekről intézkedő rendelet nem közli a bérmegállapításokat, illetve a minimálái mértékét. Etekintetben a gyűlés várakozó álláspontra helyezkedett, mert csak a bérminimálás végrehajtása után lehet érdemben foglalkozni az űj helyzettel. Általában az a nézet alakult ki, hogy a két rendeletet egy- időben kelleti volna érvénybe léptetni, mert így nehézségek lesznek a szombati bérfizetések körül. Többen kifogásolták a rendelet be nem tartása esetén alkalmazható büntető szankciókat, amelyek az asztalos ipar állását és tekintélyét áshatják alá. Különösen nagy figyelmet keltett az egyik felszólalás, amely a rendelettel kapcsolatban a kontárkérdést tette szóvá. Régi, életbevágó problémája az egész iparnak a kontárkérdés. A gyűlés egyhangúan elfogadta a felszólaló indítványát, hogy intézzenek átiratot az Asztalosmesterek Országos Szövetségéhez, kérve, hogy a munkarendelet megjelenése alkalmából illetékes helyen erélyesen lépjen fel és kérje a kontárkérdés végleges rendezését. A mai erélytelen büntető-intézkedések mellett a kontárok a nyomaszd gazda Firenze, augusztus 9. Alig mult el a világháború, alig tették le a fegyvert a nagyhatalmak, a különböző háborúk és háborúságok áradata indult meg. A békét követő rövid 15 év alatt egymásután jöttek a görög-török, az abd el krimi arab-francia, belső binai, a mandzsű, a jemeni arab, a gran- chacői stb., és most az Abesszín, vagy etiőpiai háború. Európát természetesen ez az utolsó érinti leginkább. Ennek következtében nagyarányú politikai eltolódások állottak be. Az eddig az Algir és tuniszi gyarmatait féltő francia kapva kap az alkalmon, hogy vetélyiárca figyelmét más irányban összpontosítsa. A legnagyobb sietséggel és készséggel ígéri meg semlegességét. És ezt még azzal is alátámasztja, bogy a Vőröslenger déli kapujában őr tálló szigetét «nemzeti ajándék» gyanánt odaadja Olaszországnak?! Most már hiába minden tiltakozás és osztozkodni vágyás az angolok részéröl. Mussolini így válaszol a Népszövetségnek, szócsöve az II popolo d’Italia vezércikkében. Az, bogy mi a műveltséget, a kultúrát visszük magunkkal Abesszíniába, ez mind csupán jelsző, üres beszéd. Nekünk a népfölöslegünbet valahová el kell helyezni. Ez pedig az egyetlen kínálkozó alkalom. Mi olaszok már sok pénzt, áldozatot belefektettünk az etiopiai ügybe. A Népszövetség tehet amit akar, de mi a jövő boldogulásunkról le nem mondunk. Nem is beszélve arról, bogy a már befeketett áldozatainkat nem hagyjuk veszni. Az a szerencse, hogy a művészetek egyik gócpontjában, Firenzében időzhettem, egészen közel hozott e kérdés tűzfészkéhez. Éspedig azért, mert az olaszok három hadosztály 1912 es születésű évjáratát küldik a harc- mezőre. Ez a három hadosztály a firenzei, meisinai, és a izardiUtazik Budapestre? Ne felejtse el meglepni Magát vagy hozzátartozóit egy JOLIE-ékszerrel! A most olyan divatos fülclips sróf 1'— P töl, karkötő 3, különleges sze- rencsetalizmánnal 3 P-től, legszebb poudriéra 3 P töl. Tenyésztett igazgyöngysor 85 Ptől. Igazgyöngy- függő, sróf aranyfoglalatban 18 P-től. JOLlE-nál, Kígyó ucca 4-6. sági viszonyok miatt egyre szaporodnak, aminek első sorban a közönség ez oka. A közönséget kell szigorúan rászorítani, hogy kontárokkal ne dolgoztasson s c-rrenázve kérik az érdekképviselet eljárását az egri asztalos- mesterek. niai (sardegnai.). Természetesen itt Firenzében, a parancsnokság székhelyén rengeteg katona van. Az Afrikába indulókat arról lehet megismerni, hogy a rendes sorkatonaság ruhája szürke, o- lyan színű, mint a budapest villamos-kalauzok nyári ruhája, ellenben az Abesszíniába szálii- tandóké keki zsávolyruha, ugyancsak kehi trópusi kalappal. Lent Etiópiában már eddig közel 100.000 fehér van a szeptember 20., április 1. stb. hasonló nevű önkéntes fasiszta alakulaiokkal és a műszaki munkásokkal együtt. Itt, — ahol a ravasz taliánok az Eger-patak vizénél nyáron valamivel bővebb vizű Arnőt gátak segítségével olyan nagyra földuzzasztják, hogy Firenze egyik főbüczkesége, a Ponte vecchio alatt egész tekintályes nagyságban áll a víz, a komoly nagy folyó csalfa képét mutatva, — találkoztam fürdés közben egy, néhány nappal az afrikai űt előtt álló fiatalemberrel. Természetesen, amint beszéd közben megtudiam, hogy nemsokára Etiópiába indul, rögtön a politikai és a hadászati kérdésekre tereltük a szót. Nagyon megfontoltan beszélt, részint mert északi olasz volt, másrészről pedig nemsokára nagy fába vágja a fejszét bajtársaival együtt. Megtudtam tóle, hogy a gép- kocsiosztagnál szolgál és hogy már uagyou sok gép, és hadiút várja harcrakészen a szeptemberben kezdődő hadműveleteket. Beszélt a hadászati nehézségekről, amiket elsősorban a terep nehezen járható volta, az éghajlat forró nedvessége, végül az egészséges ivóvíz hiánya idéz elő. — Láttam a pályaudvaron egy hosszú szerelvényt. Lapos vasúti teherkocsikra fölrakva cmpa könnyű tehergépkocsi, mindegyikre laj(formájú tartályt szereltek fel «aqua da bere» vagy «squa potabile» felirattal. — Elmondotta azután, hogyan képzelik el az ottani háborútNem Jelent külön megterhelést a vízórák felszerelése a háztulajdonosoknak 17-én kezdődik a Szent István-hét íélárú utazási kedvezménye Az egri asztalosipar állást foglalt a 48 érás munkaidő és a bérminimálás kérdésében H fasiszta Olaszország első uizsgája Olaszországi benyomások az abesszín kérdésről.