Eger - napilap, 1935/1
1935-01-29 / 17. szám
1935. január 29. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 Iák le a még mindig vadul hadonászó Erdélyi litvánt. Orvos- hoz vitték a megiérült földbirtokost, eki ellősegélyben ráize- i!tette, majd kórházba szállították, ahol operációt hajtottak végre rajta. Áz orvotok szerint, ha komplikációk nem jönnek közbe, a földbirtokos néhány hét múlva felépül libáiból. Egyelőre még attól tartanak, hogy a késsel valami tisztátalanéig jutott a te bekbe s esetleg fertőzés állhat ba. A czurkáló alkalmazottat a otendőrség letartóztatta 8 vizsgálatot indított a véres eset okának és körülményeiaek tisztázására. Vasárnap az ugró versenyekkel befejeződtek Magyarország sibajnokságai a Mátrában Estélyi és báli 5glygmuiÓQn5ágok megérkeztek a Hangyába Gyöngyös, január 28. Az országos magyar síbaj* * nokságok és a nemzetközi ver- sanyek véget értek. A verseny soha el nem múló emléke lesz & mintegy száz főnyi versenyző gárdának, köztük az osztrák síelők tizennégy tagú exportjának. A vasárnapi forgalom minden eddigi méretet felülműlt. Tizenkét állandó Mavart autóbusz járat, a Mjgyarság, Uj Magyarság társas autóbuszai, több, mint háromszáz autó, kocsi szállította sz érdeklődőket a befejező ug- rőversenyre. A szállodák mind zsúfolva voltak. Mátraházán 112, s Kékes szállóban 250, aK?parő- háznál 27 vendéget helyeztek el, de a Honvédtiszti Üdülő és környékbeli villák is mind tele voltak vendégekkel, úgy, hogy a vasárnap a Mátra látogatottsága közel járt hétezer főhöz. Az autóúton, a kanyarokban sokszor percekig várni kellett a nagy torlódás miatt. Gyöngyösön 4 fokot mértek, a Mátrában azonban a hőmérséklet fagypont körűi járt b mig lent pocsolyában gázollak az emberek, odafönt 30 centiméteres vakító fehér hő fedte a hegyeket. 10 őrá volt, amikor megkezdték az összetett ugró versenyeket, s az egyéni bajnokságokat. Általában megállapították, hogy a magyar versenyző gárda ta. valy óta meglepő fejlődést mutatott, bár technikailag még mindig messze áll az osztrákoktól. A verseny előtt a szakemberek abban reménykedtek, hogy a mérkőzéseken sikerül snegdön- teni a híres norvég versenyző: Sigmund Rund 615 méteres sánc- rekordját, sajnos, azonban a tapadót hó miatt meg kelletett elégedni Markus Mayer éi Max Kariinger osztrák versenyzők 57 méteres ugrásával. A magyar versenyzők közül Marsik 47 métert, Balatoni 45 métert ért el. Az ugrő versenyt több, mint ezer főnyi közönség nézte végig, köztük vitéz Rapaioh Richárd altábornagy, b Magyar Síszövet* ség elnöke, dr. Franz Martin, az OiztrákSíszövetség elnöke, Had nagy Demeter tábornok, az OTT kiküldötte, Zsitvay Tibor ny. miniszter, dr. Puky Árpád polgármester kíséretében. A dijakat délután 3 órakor osztotta ki a Mátraháza éttermében vitéz Rapaich Richárd, a Síssövetség elnöke.—Lelkes szavakkal mondott köszönetét dr. Puky Árpád polgármesternek és a Mátraegyletnek azért a jőaka- ratú támogatásért, amelynek segítségével lehetővé vált, hogy a magyar síbajnokságot, az előző évhez hasonlőaD, az ország legjobb pályáján és sáncán mintaszerűen megrendezhették. — Mi azonban — folytatta, — azért is szívesen hozzuk ide a fiatalságot, hogy innen, csonka hazánk legmagasabb ciúcsáről megláthassák az elrabolt Tátrát és Fátrát és a kékesi Trianon- kereszt előtt letérdeljenek és imádkozzanak azért, hogy adja Isten minél előbb a Felvidék ormi iról szemlélhessük a Mátra csúcsait. — A továbbiak folyamán örömmel állapította meg, hogy a magyar 'ifelők örvendetesen fejlődnek és lesiklásban már ciak egy két másodperc választja el őket a legjobb osztrákoktól. Sajnos, mint mondotta, futásban és ugrásban a fejlődés nem olyan szembetűnő, mert ' a in e gyár versenyzők az idén alig két hétig tudtak gyakorolni a késői hő miatt. Majd az osztrák versenyző gárdához fordult és folytatta: Unsere Kameraden! Kőszö nőm, hogy megjelenésükkel versenyünk nemzetközi jellegét megadták és az osztrák—magyar sportbarátság elmélyülése mellett tanúskodtak. Különösen köszönöm, hogy dr. Franz Martin, az Osztrák Síszövetség elnöke váratlan megjelenésével a versenyt megtisztelte. A páros-ugrás, amelyet délelőtt a magyar Marsik és az osztrák Cordin végeztek, legszebb kifejezője a két nemzet testvéri barátságának, a- mely hisszük, még továbbra fog fejlődni. Ezután díszei emléktárgyakat adott át Márkus Mayernak, a magyar síelők oktatásáért és dr. Martinnak a versenyen való megjelenéséért. Dr. Puky Árpád Gyöngyös város háláját tolmácsolta vitéz Rspaicb elnöknek. — A Mátra bőzkicciünk —, mondotta —, ennek a szegény országnak ezt meg kell baciül- ni s a koldus ország kincsekben * Izületi csúznál, ischiásnál, neuralgikus és arthritikus fájdalmaknál egy pohár természetes Fe renc József keserűvíz reggel éh gyomorra bevéve, gyorsan előmozdítja a gyomor és a belek műkő dését s igen könnyű, lágy székletétet, jó emésztést és kellemes közérzetet biztosít. gazdBg Mátrája, mely Gömbös Gyula miniszterainök ős Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter nagy támogatását élvezi, sok szegény gyöngyösi embernek ad kenyeret és sok szegény gyermek szeméről törli le a könnyet. En ezek nevében mondok a Magyar Siszövotségnek köszönetét. Ezután dr. Franz Martin meleg szavakkal tolmácsolta az osztrák gárda köszönetét a mindenre .kiterjedő figyelmes vendéglátásért. A díjkiosztás ideje alatt a Kékes-szálló jégpályáján Vivi- anne-Hutten svéd korcsolya- bajnoknő mutatott be szebbnél- szebb téncfigurákat és művészi mutatványokat. A fiatal, tehetséges bajnoknőt a hatalmas nézőközönség nagy ünneplésben részelhette. Az egri egyházközség családvédelmi előadás- sorozatának csütörtöki rendje Buchner: Az anyai szív.Énekli: az Eizterházyana Corporatio énekkara. A katolikus nő egyéni és társadalmi tevékenysége az egyesületeken kívül és az egyesületekben. Előadó: Kurics Adal- barta, rendfőcöknő, »Nsm lehat .. .« Előadja : az Eszterhá- zyana Corporatio Szavalőkőrusa. Isten világkoraányző és gondviselő munkája. Előadja: Dr. Rubovstky Férenc, tsol. tanár. Hol bölcsőm ringott... Éaekli: az Eizterházyana Corporatio férfikara. * Orvosi hír. Dr. Vtreb Lajo3 bőr- és nemibetegségek szakorvosa rendelőjét Gyöngyösön a Vachott S. ucca 11. sz. alá (Pápay ügyvédféle ház) helyezte át. Gyógykoz- metikai rendelés d. u 3 —5-ig. — Az idő. A Meteorologiai In tézet jelenti ma déli 12 órakor: Északi északkeleti szél, sok helyen eső, később havazás. * Torontáli, spárga és cocus- sz'nyegekben a legnagyobb vá laszték Pál Károly divatáruházá' ban. HÍREK Egri társadalmi naptár. Február 2: Az Agria corporatio jelmezestje a Korona-szállóban. Február 3: Délután fél 4-kor az Izr. Leányegylet gyermekelö- adása az Izr. Kultűrházban. . Február 9: Az egri Vasas Sportklub társasvacsorája a Kaszinóban. Gyöngyösi társadalmi naptár. Februar I: Este 9 órakor a Protestáns Szeretetegylet teaestje, tánccal egybekötve a Hungáriában. Február 2: Este 7 órakor a Főegyházi Énekkar műsoros estje a Felsővárosi Ifjúsági Egyesület kultúrtermében. Február 3: Este 7 órakor a gyöngyösi Iparos Leányegyesület teaestje, tombolával egybekötve a Kát. Legényegylet nagytermében. Február 17: Délután 5 órakor a Gyöngyösi Öregdiákok Szövetségének összejövetele a Bruckner nagytermében. — A Katolikus Népszövetség propaganda gyűlése Tiszafüreden. A tiszafüredi katolikus Egyházközség vasárnap délután a Legényegylet termében népszövetségi propaganda-gyűlést rendezett. A megnyitó beszédet Véber János szentszéki tanácsos, plébános mondotta. Borián Ferenc országos titkár, a Katolikus Népszövetség megalakításának jelentőségét hangsúlyozta, Fejér Béla joghallgató, egri kiküldött a katolikus sajtó propagálásának szükségességére mutatott rá. A gyűlés dr. Schlemingen László földbirtokos, világi elnök zárószavaival ért véget. A jelenlévők tömegesen írták alá a Katolikus Népszövetségbe való belépési nyilatkozatot. — Kultúrdélután a Cifranegyedi Róm. Kát. Olvasókörben. Igen szépen sikerült kultúrdélutánt rendezett a Cifranegyedi Róm. Kát. Olvasókör vasárnap délután. Az előadást az Olvasókör tb. elnöke : dr. Vizy Miklós, prépost, kanonok tartotta, akit a Kör igazgatója szívből jövő szavakkal üdvözölt kanonokká kinevezése alkalmából. Az Olvasókör zenekara több szép zeneszámmal szerepelt Borbds Gábor ifj. egyesületi elnök és Juhasz István nagy hatással szavaltak, Pázmándi Sándor pedig néhány szép dalt adott elő. — Vizsgabizottsági tag kinevezése. A belügyminiszter Gibás Imre dr. pénzügyi titkár az egri községi közigazgatási tanfolyam vi2«gabizottsági tagjául kinevezte.