Eger - napilap, 1935/1
1935-06-16 / 95. szám
4 szép magyar földet és vidám embereit. Nálunk Finnországban magányosak és nem ilyen vidámak az emberek. Megható ez a meleg szeretet, amellyel a magyarok mindenütt fogadnak minket. Mezőkövesden, az ősi, izín- pompás viseletbe öltözött lakosság a finn nemzeti himnuszt énekelte megérsezésünk alkalmával. Erre mi is elénekeltük finnül a magyar himnuszt és egybedobbant az egymástól oly távolra szakadt testvér népek szíve.____________ _______ A z Eger— Gyöngyösi Újság panaszkönyve. Tüz elt SzerkfcSZiöség ! B. lapjuk még hűsvét előtt szővátjtte a Kotsuih-iéren felhalmozott s ponyvával letakart kupacok éppen ízlésesnek nem nevezhető látványát, amelyet mint a húsvéti ünnepek és körmenet áhitaiát zavaró körülményt tett szóvá a lap egyik olvasója. Ezek a bup coít még ma is ott dísz- telenkednek a Kosiuth-téren a DobÖ szobor körül s elgondolni sem tudom, hogy ezekre délután is, amikor mér az áiútítás szünetel, mi szükség lehet ? Napnap után látom, hogy onnan nem fogynak el soha, pedig jó ízlésű helyben lakó szemei is kell,hogy sértse, annál inkább megütközhetnek rajta az idegenek, akik városunk szépiégeit jönnek megtekinteni. Felszólalása meghallgatásáért köszönetét mond: egy szépet szerető egri. — Az egri érseki felsőkereskedelmi végzett növendékeinek első tizevss találkozója. Az egri érseki felsőkereskedelmi iskola nővén deka közül hi 1925. Évben végzettek tarják 16 án az eliö tízéves találkozót a Líciumban. Az iskola termeiben, a Líceum II. emeletén találkoznak a diákok reggel 9 őrakor, 10 órakor pedig szentmisét hallgatnak a kápolnában. Este banketten vesznek részt a volt növendékek. — Bsíratások az elemi iskolákban. Az 1985—36. iskolai évre a beiratások az összes állami és felekezeti elemi iskolákban, valamint az állami gazdasági népiskolában is f. évi junius 18-án és 19 én délelőtt 8—12 őréig lesznek. Eger város polgármestere ezúton is felhívja a szülőket, gyámokat, munkaadókat és szállásadókat, akiknek gondozása alatt tanköteles korban lévő gyermekek vannak, hogy a 6—12 éves ború gyermekeket valamelyik elemi népiskolába, a 12—15 éves korú gyermekeket pedig a gazdasági népiskolába, vagy valamelyik magasabb fokú tanintézetbe írassák be a lakóhely szerinti körzetben. Aki a felhí várnak eleget nem tesz, az kihágást követ el. mely egy hónapig terjedhető elzárással és magas pénzbírsággal büntetendő. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG “ tánc a kioszkban HÍREK Egri társadalmi naptár. Június 16: A Szvorényi-űti r. k. Földmíves Olvasókör zászlószentelése délelőtt 9 órakor a főszékesegyházban. Június 16: Fógelné Kaufmann Emmy és Gyárfásáé Hubert Jolán növendékeinek vizsgahangversenye este 8 órakor a Kaszinóban. Június 16: Az Egri Polgári Lövésztársulat zártkörű nyári táncmulatsága délután 5 órakor saját helyiségében. Június 18: Komáromy Mariska növendékeinek vizsgahangversenye fél 6 órakor a Koronában. Június 20 : Az Egri Polgári Asztal- társaság családi összejövetele délután 4 órakor a Lövölde kerthelyiségében. Július 7: Az egri Szegénygondozó Bizottság nagy kerti ünnepélye az Érsekkertben az egri szegények javára. Gyöngyösi társadalmi naptár. Június 15: este 9 órakor a Katolikus Énekkar hangversenye és műsoros estje a Brucknerban. Június 16: Az Emericana évzáró gyűlése Mátrafüreden. Június 21: A kereskedelmi szak- tanfolyam évzárója. — Dokiorrá avatások. Erdélyi László főkáptalani uradalmi segédkönyvelőt a szegedi Ferenc József tudományegyetemen az államtudományok, Pécs Márkot, az egri érseki jogakadémia volt hallgatóját pedig a jogtudományok doktorává avatták. — Meghalt dr. Böhm Alajos ny. törvényszéki elnök. Réizveutl vettük a tiírt, hogy dr. Böhm Alajos ny. kir. törvényszéki elnök jún. 15-án reggel életének 75., boldog házasságának 44. évében elhunyt. Temetése jüciu* 17-án dé.után fél 6 őrakor lesz a Fajdalmai Szűzről nevezett temető kápolnájából, lelke üdvéért az engesztelő szentmise áldozatot 17 én reggel 8 őrakor mutatják be a Ferencrendiek templomában. — Dr. Böhm Alajossal Eger társadalmának rendkívül értékes tBgja dóit ki az élők söréből. A jő ember él a jó bíró minta képe volt, aki a jogszolgáltatás funkcióját mindig szívvel, lélek kel tudta megtölteni. A legna- kezebb időkben vezette ez egri törvényszéket, amikor a fel bomló társadalmi rend már-m^r kikezdte a bírói tekintélyt, de ő mindig férfias eréllyel helyén állt a bírói talár védelmében. Halála városszerte nagy részvétel keltett. — Beiratások az egri angolkisasszonyok leánygimnáziumában. Az angolkisasszonyok egri érseki le ánygimnáziumában a beiratások június hó 18- és 19 én lesznek, mindkét nap délelőtt fél 9 órától 12 óráig Az intézet kebelében a jövő évben megnyilik a női keres kedelmi szaktanfolyam is elegendő számú jelentkezés esetén. Jelent kezni a tanfolyamra június 29 ig lehet. — Fógelné Kaufmann Emmy és Gyárfásné Hubert Jolán növendékei nek vizsgahangversenye. Az újabb nemzedék zenei nevelésében gazdag eredményeket felmutató Fógelné Kaufmann Emmy és Gyárfásné Hubert Jolán zeneiskolájának növendékei június hó 16 án, este 8 órakor rendezik meg szokásos évvégi vizsgahangversenyü két a Kaszinó nagytermében. A növendékek ez alkalommal a nagy nyilvánosság előtt adnak számot a zenetanulásban elért eredmények ről s arról, hogy oktatóik zenepedagógiai módszerét mennyiben tudták felfogni és zenetudásuk gyarapítására felhasználni. A hang versenyen a kezdő és haladó fokon mintegy 30 növendék fog a közönségnek bemutatkozni 21 zenei műsorszámban, könnyebb és nehezebb műfajban. * Esküvő. Kredencz Erzsébet Eger és Schwinger Sándor (Rio de Janeiro) vasárnap, 16 án déli 12 órakor tartják esküvőjüket az Újvilág uccai izraelita templomban. (Minden külön értesítés helyett ) * Hegedűtokok, bangszer-al katrószes kaphatók a Sajtőszö- ▼etkezot könyvkereskedésében. — Szépen sikerült az egri cserkészek tomboiajátéka. A nemrégiben megtartott érsekkerti cserkésztombola eredményének mérlegét most dolgozta fel a játék rendezősége s — amint értesülünk — az erkölcsi sikeren felül anyagiak ban is szép eredmény mutatkozik úgy, hogy a nyár folyamán a ber- vavölgyi ház építését is tovább lehet folytatni. A tombolajáték rendezősége ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a sikert adományaikkal, munkájukkal és megjelenésükkel elősegítették. * Balilla asztali ventilátor egyedárusítója Rudlof, Városház. Ára P 2450. Telefon 159. 4—6 havi részletre is kapható. Tavaszi legújabb divatlapok már megérkeztek és azok kölcsönbe is kaphatók a Sajtószövetkezetben. — Pályázat 120 állami tanítói ál Iá8ra. A kultuszminiszter a tanév végével megüresedő ás a jövő tan évben betöltésre kerülő 80 állandó helyettes állami elemi iskolai ta nító és 40 helyettes tanítónői ál lásra pályázatot hirdet. A kérve nyék benyújtásának határideje 1935 július 5. Az 1934. és 1935. év júniusában oklevelet szerzett tanítók és tanítónők pályázati kérvényét nem veszik figyelembe. A pályázók részére nyomtatványok állnak rendelkezésre, amelyeket a Néptanítók Lapja kiadóhivatalától kell igényelni, mert ezek a pályázati kérvény elengedhetetlen feltételei. Akiknek a minisztériumban már bent van a kérvényük, azoknak új kérvényt nem kell benyuj tani, a fentebbi kérdőlapot azonban feltétlenül be kell küldeni a minisztérium VI. ügyosztályához. * Ha betegség gyötri, arra legyen gondja, «Igmándival« emésztését mindig rendben tartsa ! hT^g¥ígyöngyosi ÚJSÁG kiadóhivatala: Líceumi Könyvnyomda. Telafonszáma 176. 1935. június 16. — Az Egri Polgári Asztaltársaság jótékonycólú családi összejövetele. Az Egri Polgári Asztaltársaság a szegénysorul hadiárva iparos tanulók íelruházási alapja javára június 20-án, Űrnapján délután 4 órai kezdettel a Polgári Lövéiztársulat kerthelyiségében bugliveriennyel, [nagy tűzijátékkal, juxbazárrai, az Országos Frontharcos Szövetség egri főcsoportja fúvós zenekarának és oigáDyzenekar közreműködésével családias összejövetelt rendez. BalépCdíj személyenként 60 fillér. Kugliverseny kezdete délután 2 őrakor. Nagy tűzijáték este 9 órakor. Kedvezőtlen idő esetén az összejövetelt június hő 23-án tarják meg. Tekintet- tel a jótékony célra, felülfizeté- ■ebet köszönettel fogad a rendezőség. * Bútorozott szoba kiadó, konyhabútort és fehérszobát veszek. Cím a gyöngyösi szerkesztőségben. — Felvétel a Pesti Szent Imre Kollégiumba. (Budapest, IX., Ráday- utca 43 — 45. sz) A Szent Imre Kollégiumba felvételt nyerhetnek azok az érettségizett katolikus ifjak, akik tanulmányaikat a budapesti egyetemeken vagy főiskolákon kívánják folytatni. A kollégium modernül berendezett neve lőintézet (központi fűtés, fürdő, könyvtár, társalgó), melyben 300 főiskolás diák nyerhet felvételt. Központi fekvésénél fogva mindegyik egyetemhez közel fekszik. A növendékek teljes ellátást nyernek, valláserkölcsi nevelésben részesülnek ős állandó felügyelet alatt vannak. Tartásdíj teljes fizetéses helyen havi 85 P, kedvez menyes helyen havi 75 P, kettős szobában havi 60 P. A felvételi kérvényeket lehetőleg június végéig az igazgatóság fenti címére kell beküldeni. Tájékoztatót az igazgatóság kívánatra szívesen küld. — Az iskolaév végén óriási gondot okoz minden szülőnek, hogy milyen intézetbe, milyen internátusba adj'a gyermekét, milyen életpályát válasszon neki. A tanintézetek, internátusok részletes tájékoztató címtára könnyít a szülők gondján, amikor eligazítja őket a kérdések, nevek, címek útvesztőiben. Ennek a nagyszerűen összeállított Címtárnak most megjelent negyedik kiadását kívánatra bárkinek 20 fillér portóköltség beküldése ellenében iDgyen és bérmentve küldi meg Erdőn József hirdető irodája, Budapest, VI., Te réz-körűt 35. * Vegyen Osztálysorsjegyet a S jjtőszövetkezeiben. Szeren- cléjét csak azzal biztosíthatja. — A Pesti Tőzsde 16 oldalas új száma dr’ Fenyő Miksa, vitéz Me- csér András, Észenyi Jenő cikkeit illetve nyilatkozatait közli. Érdekes cikkben számol be a lap a tejproblémáról, az új magyar —cseh kereskedelmi megállapodásról, a Textilgyárosok és Vegyészeti Gyárosok Egyesületének évi jelentéséről, valamint az idegenforgalom készülő nagy eseményeiről Érdekes textil, biztosítási, vegyészeti, vas- és gépipari, vidéki hitelélet rovatok. — Minden előfizető negyedévenként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig két ingyenes kishirdetésre jogosult. Hirdessen az Eger—Gyöngyösi Újságban!