Eger - napilap, 1935/1

1935-03-15 / 42. szám

w EGÉR-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1935. március 15. 2 Még mindig az adóhátralékok ügye foglalkoztatja a közigazgatási bizottságot Eger, március 14. Havesvármagye súlyos adófi­zetési helyzete állandóén foglal* koztatja ez illetékes hatóságo- kát. Az adófizető polgárság múlt évi hátraléka 5 és fél millió pan­gó s ez idei kivetéssel együtt több mint 9 millió p ingőre nőtt az adótartozások összege. Hsvesvármegye kőzigazgatáti bizottsága már három hónap óta sorozatosan mondja ki a dologi végrehajtásokata hátralékosok el­len, részben pedig törli a behajt­hatatlanná vált köztartozáso­két. A közigazgatási bizottság már- c'ui 18-fin, hétfőn délelőtt 10 óra­kor tartandó ülésén is mig sok dologi végrehajtás szerepel, ami azt mutatja, hogy nehezen lehet szabadulni a hatalmas méretűvé nőtt közadósságok terhe alól. A bizottság ülése után, dél­előtt 11 órakor a faisgyűlés tart ülést. Heues udrmegye alispánja meghiröette a pályázatot a gyöngyösi számtiszti állásra Eger, március 14. Az Eger városi számtiszti ál­lás betöltésével Gyängyös vá­rosánál megüresedett számímti állásra Okolicsányilmre alispán most hirdette meg a pályázatot A pályázati felhívás szerint a megfelelő okmányokkal felszerelt pályázati kérelmeket április hő 4. napjának déli 12 órájáig kell a vármegye főispánjához címez ve sz alispáni hivatalban be­adni. Minősítési kellékek : érett­ségi és államszámviteli vizsga. Az éllamszámviteli vizsga nélkül pályázók szóéban — mint isme­retes — kinevezésük után 6gy évan belül megszerezhetik az ál- lassszámviteli képesítési. Egy év után azonban a kinevezett, ha a vizrgát nem teszi le, állását el­veszti. Az állásra valószínűen mindkét megyei városból több pályázó fog jelentkezni. jövő évben megkezdik az egri iskolákban a rend­szeres iilmoktatást Mit mond a tanár és diák ? Eger, március 14. \ A korszerű pedagógia nem nélkülözheti- a szemléltetésnek ! modern eszközét, a filmet sem, amely a jövő iskolai évtől kezd­ve az egri iskolákba is bevonul. Már évekkel ezelőtt rendszeresí­tette ugyan a kuliutzkormány s magyar oktatásügy fejleszté­sére a diákelőadásokat, de azok inkább az általános ismeretter­jesztést szolgálták s mint isme­retes legutóbb már teljesen meg is szűntek, meri a diákelőadáso» kát teljesítő filmvállalat felosz­lott. Előkészítés alatt áll az új film- oktatási rendelet, emely a fil­met, mint tanító eszközt rend­szeres használat tárgyává teszi. Lesznek úgynevezett osztály- filmek egy-egy anyagrésztet szemléltetésére, azonkívül össze­foglaló filmek és végül a tudó mfiny haladását számontartő al- kslmi filmek. Egerben, az istro­Smith Jeremiás meghalt. Smith Jeremiás, a Népszövet­ség volt magyarországi főbizto­sa 65 éves borában elhúoyt. A megboldogult a békekötések al­kalmával, mint az Bmerik&i bi­zottság pénzügyi szakértője fis tanácsadója, majd 1924—1926 kö­: iavárosban nagy szerepe lesz a j filmnek a népoktatásban^ a kö- ! zépfokú és isboiánkívüli okta­tásban egyformán. Épp3n ezért nem tartottuk érdektelennek meg­kérdezni ez egri psdagőgiai kö­rök véleményét a film-anítás rendszeresítéséről. A Nevelő ezt mondja : a fílmoktatás rendsze­resítését tanítóink és a tanár- íár»adaIom nagy örömmel fo­gadj a, mert ezáltal a tananya­got igen rövid idő alatt őlmény- ezerűea lehet majd előadni, te­hát a tanulók kedvvel fogják a tananyegot megtanulni. Kérdés, hogy a filmtanítás mennyiben és milyen űj terhet jelent majd a nagy tanítási gondokkal küz­dő szülőknek. A diák azt mondja: A mozit minden diák szereti,« nagyon jő lesz, ha például a fizikai törvé­nyeket filmen mutatja a tanár űr. Csak nem lehetne a latint is filmen tanítani ? . . . zott, mint a magyar korona talpraállításának elősegítése cél­jából kiküldött népszövetségi megbízott fejtett ki értékes mua- bfit. __ ___ * Ha Ön gyorsan akar, jól megkönnyebbülni, használjon «lg- mándit« s be fog teljesülni. Gazdag Idegenforgalmi programmra készül fel Gyöngyös Olasz festőművészek a Mátrában Hatalmas méretűnek ígérkezik Gyöngyös városának idei ide­genforgalma. Nem régiben hírt adtunk erről, hogy 5—6 t?gu mű- véaztelepat akarnak a Mátrában alakítani, melynek irányítója Rudnay Gyula festőművész, a Képzőművészeti Főiskola tanára lenne. Ugyancsak szóltunk már arról is, hogy az Országos Ma­gyar Tűzoltőszövatség ez év aug. 18. és 21.-ike között Gyön­gyösön országos íflzoltőversenyt és kongresszust fog rendezni, közel 4000 résztvevővel. A város vezetősége méltó fénnyel akarja megünnepelni Gyöngyös várossá létének 600 éves jubileumát, a so­rozatos ünnepségeket, kiállítá­sokat és előadásokat magában foglaló »Gyöngyösi Hét« kereté­ben. Most az eddig is gazdag pregramm egy újabb eseméDy- nyel gazdagodott. Budapest szé­kesfőváros idegenforgalmi hiva­tala átiratot küldött Gyöngyös város polgármesterének, dr. Puky Árpádnak, amelyben egy 20 tagú olasz festőművész társatággyÖD- gyösi, illetve környékbeli elhe­lyezésének lehetőségeiről van sző. A levélben többek közt ezt írják : — A Györgyös városában ren­dezett szépiikerű Málraaljí Bok­réta előadás éa mátrai télié port bemutatása alkalmából, hivatali titkárunk, dr. Mátáka József és a Polgármester úr között történt megbeszélésre hivatkozva, kö­zöljük, hogy a Mátravidáki köz­ségek néprajzi érdekességei, a fővároshoz való közelség foly­tán a külföldiek figyelmére mél­tán számot tarthatnak. Ezért kérjük a gyöngyösi ide­genforgalmi hivatalt, hogy kö­zöljék velünk a Gyöngyöshöz legközelebb lévő érdekes nép­viselettel bíró községek, mint Gyöngyöshalász, Gyöngyöspata, Nsgyréde és Aikár közlekedési viszonyúit, a szentmisék pontos időpontjait stb. A külföldiek kö­rében igen nagy érdeklődés mu­tatkozik a nyári és az őszi idény­ben az aratőünnepségek, szüreti mulatságok és menyegzők iránt, ezért igen hasznos lenne, ha bennünket ilyen események pon­tos időtartamáról értesítenének. Glatz Oszkár festőművész kez­deményezésére ez év augusztu­sában egy hb. 20 tagból állő olasz festőművész társaság ér­kezik Budapsstre, akik néhány hetet akarnak a magyar falvak­ban dolgozva eltölteni. Ezzel kapcsolatosan kérdezzük a pol­gármester urat, hogy Gyöngyös városa hajlandó volna-e ezeket elvállalni és a környékbe beve­zetni, hogy az illetők a nekik tetsző munkálkodási helyet ki­választhassák. Mint értesültünk a város ve­zetősége mindent előkészít a vendégek méltó fogadtatására. Ez a látogatás kétségkívül egyik legjobb propagandája lesz a Mátrának, de különösen a nem régiben megalakult Mátraalji Bokrétának. Ma délután temetik a motorbaleset áldozatává lett egri rendőrt Eger, március 14. | Bányai József egri rendőr­főtörzsőrmestert. aki kedden este* az egar felnémeti országúton motorkerékpárt vezetve, a sötét úton szembejövő szekérbe ro­hant és a baleset következtében halálos sérüléseket szenvedett, ma délu án 3 órakor temetik el az Irgaimasrend férfikórházának halottas házából. A gyásszerter­| tás után pedig szülőfalujának, Kistályának temetőjében helye­zik örök nyugalomra. Az egri rendőrség kapitánysága megható gyászjelentétben vesz bűosűt a tragikusan elhalt rendőrbajtára- től, aki 33 éves korában, négy gyermekes családot hagyott ma­ga után. Bányai József főtörzsőrmester nem a kötelesség hű teljesítése

Next

/
Thumbnails
Contents