Eger - napilap, 1935/1
1935-03-14 / 41. szám
1935. március 14. EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG ír örök ezt gondolták, hogy qiak kisebb perpatvar folyik a tanyán és nem vocuUsk ki. Amikor délután Eovéci litván és sógorai Besse Jánoi éi Betze. László látták, hogy az öreg gazda ciertd- őrök nélkül tér vissza, vérszemet kaptak és újra lövöldözői kezdtek, mire Oadr'c káék banaene- kültek ez istállóba. A támadók erre betörték az istálló ablakait, revolverrel, vasvillával és ásóval, behatoltak, leütötték az öreg O dr^cikát, ezután Kovács áss ifj. Ondrécika Györgynek esett, tkit megszűrt és fojtogatni kezdett. A fi a tál Oidrécika egyik kezével védekezett, másik kesére! elövette zsebkésát, a fogaival kinyitotta azt, majd Kovács István fejéba dcf.p, aki azonnal eszméletlenül terült el a hídláton. B - ■ ze László a halálosan seb;sült Kovács I.tvánt kocsira tette és Gyöngyösre akarta szállítani, vele ment a szekéren testvére: Baize Jánoi is, A szekérrel az esti ködben eltévesztették az utat, egy vízmosásnak hajtottak, a koc.i felborult, , maga alá temette Basze Jánost, aki a helyszínen szörnyet balt. Kovács Istvánt beszállították a gyöngyösi kórházba, de fejsérülésébe, amelyet ifj. Oadrécika szúrása okozott, öt nép múlva meghalt. Az egri törvényszék Hollós- tanácsategneptárgyalta az ügyet. Az ügyészség jszándákos emberölés bűntettével vádolta ifj. Ond- réctke Györgyöt, A tanúvallomások alapján azonban a bíróság; ítéletében felmentette a vádlottat, mivel a jogos védelmet bizonyítottnak találta. Ugyancsak ekkor tárgyalta a bíróság B^sze László ügyét is, akit azzal vádolt az ügyészség, hogy gon datlansága miatt dóit fel a kcc.i és ennek következtében halt meg a bátyié. Tanúvallomások ős dr. Molnár László ügyvád védőbeszéde után a törvényszék fel- mentetta a vádlottat, megálle* pítva ítéletében, hogy Beszél nem terheli gondatlanság bátyja halála ügyében. A felmmtó ítélet mindkét vádlottra jogerős. Nemzeti reformok és telepítés. A Jogakadómial Kör vitadólutánja. Az Egri Jogakadémiai Kör kedden délután rendezte meg nagy érdeklődés mellett első vitadélutánját, amelyen Fejér Bála, a Jogskadémiai Kör elnöke tartott előadást »Nemzeti reformok és telepítőt« címen. A mindvégig érdekes, mélyreható tanulmányok alapján megírt s a kérdést. szakszerűen kimerítő előadásban történelmi visszapillantást vetett a telepítés ügyénak fejlődésére az eurőpai államokban és bő statisztikával ismertette az egyes államok telepítési politikáját. Rámutatott a telepítés nagy szociális jelentőségére, s arra, hogy életerős és egészséges birtohoiosztály teremtésével lehet és kell a nemzeti erőforrásokat gyarapítani. A magyar föidbirlok-reform és telepítési mozgalmakat tárgyalta ezu án, iamtrtatte a magyar földbirtok- politika nehézségeit, majd egy életrevaló telepítési akció féltéGyöngyös, március 13. Gyöngyös városának kihágási bírósági ügyköre legutóbb egy szabályrendelet kapósán bővült, amennyiben a nyílt árúiíiáiú üzletek zárórájának ellenőrzését hatáskörébe utalták. Eszel kapcsolatosén kérdést intéztünk dr. Bakó Oszkár v, tanácsnokhoz, az ip ri és kihágási ügyek vezetőjéhez, «hi az új helyzetről a kővetkezőket mondta : — Az általam ellátott kiháMa reggel értesítették a mentőket, hogy a Dobó uccj 32. sz. házban lakő Goldstein Deztőné 67 éves özvegy asszony felvágta az ereit és kórházba kell szállítani. Mire a mentők megjelentek az idős asszony hslálsápadt ere- c,al, halaiméi vőrtőosébin feküdt lakása szobájának p idlójár, mellet e pádig egy borotvapange hevert a földön. Azonnal első segélyben részesítették, kötést alkalmaztak s így sikerült elállítani a vérzést. Az öngyilkos assso y leánya, aki a tragédiát felfedezte, kétségbeesetten mo id- ta el a kérdtzőifeödésre, hogy * Köszönetnyilvánítás Min azoknak, akik felejthetetlen jő férjem illetve apáin temetésén megjelenésükkel fájdalmunkat enyhítették, hálás köszönetét mondunk. Özv. Jánoshalmi Janusek Zoltánná és leánya Király Vilma. teleit. As értékes előadás után n’vős vita indult meg, amelynek során több felszólalás hangzott al. — A következő vitadélutánt márciui 19 án tarlják délután 5 órakor a Liceun földszint 2. íz. termében. Előadó: Ringelhann György dr.: »L'ihet-a függetlenség és öűcSluiég egy bo'dui- társadalomban* cí®m 1. * gási büntető bíróság ügyköre legutóbb bővült az által, bogy a város szabályrendeletben intézkedett a nyílt fifútítású üzletek zárórájának ellenőrzéséről. Eddig az ezzel kapciolatos ki- hágási büntető ceelekméoyeket a rendőri büntető bíróságok bírálták e), ez új városi szabályrendelet azonban a kihágási büatető bíróság hatáskörébe, tehát ez én ügykörömbe utalta a felettük vilő intézkedést. nyugtalankodott a dálamerikai Argentina fővárosába, Buenoi Airesbe került felnőtt fia sorsa miatt. , íj A fiú évekkel ezelőtt indult ej.-hogy Dilamarikába próbáljon szeretőiét. Az utóbbi időben semmi hír sem érkezett róla, levelet sem írt s valőszíofileg a fia iránti sggődás viselte meg az idős asszony idegzetét any- nyira. hogy tragikus tettére elszánta magát. Golditeinné a nagy vérveszteség miatt válságos állapotba fékeik ez Irgalmasok kórházában. Életben maradásához kevés a remény. * Öregedő egyéneknél ha az erek meszesednek, Igmándival se gíthetnek s évekkel tovább élhetnek. r Hirdessen az Egér-Gyöngyösi újságban! * Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél, melyeket romlott ételek okoznak — tehát főleg húsmérgezős, vagy gombamérgezés előfordulásakor — gyorsan ható természetes Ferenc József keserűvíz azonnali használata rendkívül fontos segédeszköz. Híres orvostudományi könyvekben felem lítik azt is, hogy a Ferenc Jó zsef víz ólommérgezásnél, mint specifikus e lenszer, teljes mértékben beválik. ÜIREK Az Eger—Gyöngyösi Újság a március 15 i Nemzeti Ünnep miatt pen- taken délután rum jelenik meg. péntek helyett azonban csütörtök délután rendes időben megjelenik a lap. — Papai kitüntetések. X. Pius pápa Őszentsége dr Schlfiminger Lászlót, a tiszafüredi rom. kát. egyházközség világi elnökét a »Pro Ecclesia et Pontifice«, Hvitdos Flóriánnét, a tiszafüredi Margit Leányegyesület elnöknőjét a «Croce di bene merenti» érdemkereszttel tüntette ki — Halálozás. Mély részvéttel vettük a hírt, hogy schmä'hoffi li mon Béla, az egri székesfőkápta - lan ny. műszaki tanácsosa, életének 83, boldog házasságának 5Ö. évében rövid szenvedés után március 11-én délután elhunyt. Timon Bálával Eger város egyik jellegzetes alakja távozott az élők sorából. A hosszú, fehér szakállú öregúr a szívjóság és a becsületesség fényes jeleit hordta homlokán és akik ismerték nemes egyéniségét, megtanulták becsülni munkáját, tudták, hogy ezek a külső jelek áz emelkedett lélek és a meleg szív értékeiből kapják fényességüket. Régi mérnökember volt, aki gazdag tudását még késő öregkorában is állandó tanulással fejlesztette és teljes szellemi frissességgel látta el hivatását. Törhe etlen, egyenes jelleme méltón szolgálhatott példaképül az ifjabb nemzedékeknek.— Temetése március 13-án, szerdán délután 4 órakor lesz a Fájdalmas Szűzről nevezett (hatvani) temető kápolnájától a városi (Gröber) te-? metőben lévő családi sírboltba. Az elhunytat a nemestacskándji Csergheö, riedhofeni Guggenberg, madai Meyer, Bugarin Horváth és mindszenti Erdélyi családok gyászolják'. — Az idő. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakori Kissé felhős8bb idő, sok helyen ködképzödés, az éjjeli lehűlés mérséklődik, a nappali hőmérséklet alig változik. o ■{! — Az Urak Mária Kongregációja szerdán délután 6 órakor r. gyűlést rendez, amelyen Erdélyi Guido ó. ciszt. gimnáziumi tanár tart előadást A gyűlésre ezúton is meghívjá a tagokat a prefektus. A gyűlés előtt 5 órakor a magistratus ülésezik. — Kedvezményes utazás Budapestre. A mezőgazdasági vásár al- kalm bői a MÁV félárú vasúti kedvezményt biztosít budapesti viszouylatban. A kedvezményt odautazásra március 15-én 0 órától 26 án délelőtt 9 óráig, visszautazásra március 21-én délután )6 órától április 1-én 24 óráig lehet igény bevenni. — A kedvezmény igénybevételére jogosító igazolványok 1 P 30 fillérért már kaphatók az Idegenforgalmi hivatalban. ÁLLODA 1 BUDAPEST IV., BÉCSI UCCA 2. ■,p, Telefone 81-4-94 és 81-8-96. .-j " ,, Igen mérsékelt árú szobák! Olcsó panzió-rendszer, tetszésszerinti beosztásban! Töltsön nálunk tavasszal néhány feledhetetlenül szép napot a világhírű budapesti Belváros szívében! ■) » . . .4 '' • I ‘ BELVÁROSI NÍVÓ - POLGÁRI ÁRAK! A nyílt árusítás! üzletek ellenőrzését Gyöngyös a kibágási bíróság hatáskörébe utalta Öngyilkosságét követett el egy idős egri asszony, mert nem írt a fia Délamerikából Válságos állapotban fekszik a kórházban édeienyja legutóbb többizör