Eger - napilap, 1934/2

1934-12-30 / 233. szám

1934. december 30. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 Egerben több mint húszezren szorulnak Ingyenes orvosi segítségre Meg lehet-e szüntetni a második tisztiorvosi állást? Eger, december 29. A belügyminitzter moit meg­érkezett szanáló rendeletének ▼an egy kölönöeképpen kénye* pontja: bz egyik vároii tiszti- orvod állá* megszüntetése. 1931- ben, amikor a városházán a sze­mélyi kiadásokat tíz százalék­kal csökkenteni kellett, a képvi­selőtestület elhatározta az egyik tisztiorvosi állás megszüntetését ■ a belügyminiszter most jóvá­hagyta ezt a határozatot, annak a kijelentésével, hogy mivel az egyik állás meg is üresedett, a megszűntetésnek már semmi aka­dálya nincs. A miniszteri döntős három év múlva érkezett meg a határo zatra, de ez alatt ez idő alatt a képviselőtestület belátta, hogy nagyon elhamarkodta a dolgot. Éppen ezért ez év elején újabb határozattal kimondta a má»o dik tisztiorvosi állás további fenntartását. Ez az utóbbi köz­gyűlési döntés azonban nem ke­rült még a belügyminiszter elé. Nem annyira az a küzdelem, vagy a határozat véletlen mel­lőzése teszi kényessé a minisz­teri rendelkezés vonatkozó pont­ját, hanem maga a lényeg, a- mely így foglalható össze Eger harmincezer lakosának, kiterjedt városi területének nem elég egy ügyvezető orvos és egy tisztior vos. Ez már nem is kérdés, hanem téDy, olyan tény, amelynek igazsá­gát megdöbbentő adatok támaszt­ják alá. Az ingyenes tisztiorvosi Ismeretes, hogy egész Gyön­gyös sporttársadalmát megdöb­bentette az a két határozat, ame­lyet az MLSz rgyeibirája és az Élast hoztak az ellőosztályú Gyak terhére, megfosztván a ki tűnőén szereplő gyöngyösi csa­patot 4 jogosan megillető baj­noki ponttól és zőldasztalnál el­határozták, ügylátszik, hogy le­törik hivatalosan az ambiciózus feltörekvő egyesületet, Először a Sic ellen beadott jogos Gyak óvá* elutasításával, majd a Dvtk jogtalan óvásának az elfogadá­sával sújtották a Gyak csapatát, úgyhogy az utolsóelőtti helyre esett vissza, A DVTK óvása teljesen alap­talan. Kosztya Zoltán ugyanis a kérdéses időben nem volt a Felsömezőgazdasági iskola ren des tanulója és nem tartozott a Kisok kötelékőbe.Viszont a Gyak rendelést azelőtt aránylag keve­sen vették igénybe, ma azonban, az általános ebzegényedés ide­jén, elképzelhetetlenül megnőtt az ingyenes kezelésre szorulók száma. Szilágyi József dr. ügyvezető orvos kijelentése szerint az orvosi hivatalban levő adatok alapján megállapítható, hogy a város harmiccazer lakosa közül ma már több mint húszezren veszik igénybe a tisztiorvosi kezelést, nemcsak földmunkások, hősiyai szegényemberek, hanem önálló kisiparotok, kiskereskedők, akik­nek vagyonuk nincs és jövedel­mük nem haladja meg a havi hatvan pergőt. Ennek a hatalmas tömegnek ellátására két orvos teljesen kép­telen, annál is inkább, mert a szegényebb lakosság inkább a külső területeken helyezkedik el s az utóbbi időben a város külső részei rendkívül megnyúl­tak. Attól eltekintve tehát, hogy a fiatal orvosgeneráció elhelye­zése szempontjából sem kedve­ző egy tisztiorvosi állás meg­szüntetése, teljesen megoldhatat­lan is a közegészségügyi érdekek szempontjából. Hiszen az orvo­sok az általános közegészségügyi feladatokkal sem tudnak foglal­kozni a szegénybetegek ellátása miatt. A város képviselőtestülete leg­közelebb tehát ismétalten meg fogja hozni határozatát, amely ben továbbra is fenntartja a má­sodik orvoti állást. Sic ellen beadott és visszautasí­tott óvásának súlyos indító oka volt: Szervioeky László jogoiu lattan szerepeltetése a Gyak el­leni mérkőzésen. A Gyíknak 4 pontjáról volt sző, mellyel az őt jogosan megillető 5 helyre ke­rült volna a tabellán. Szerviczby László 1934 tavaszán az S. Máv jog résen leigazolt játékosa volt és klubjában barátságos, sőt 3 bajnoki mérkőzést játszott a ta­vasz folyamin, A Sac pár hó­nappal ezután Sarviczky S. Máv- hoz szóló igazolványát meg­támadta, azért, hogy a játékost magának megszerezhesse. Érthetetlen okokból, egétz je lentéktelen alaki szabálytalan­ságok miatt, a Szövetség Szer- viozky igazolását megsemmisí­tette és azonnal a S choz iga­zoltéit. Kétszeresen súlyosan té­vedett a Szövetség először akkor amikor a S. Máv. igazolását meg­semmisítette, másodszor pedig, miaor a játékost az előírt idő letelte nélkül, azonnali hatállyal a Saohoz igazolta. Ilyen esetben hat hónapi, illetve 1 évi vára­kozási időt ír elő a szabályzat. Nyilvánvaló í*y, hogy Szerviczby jogosulatlanul szerepelt a Sac Csapatában. Gyöngyösön meg vannak botránsozva az igaz­ságaién határozat miatt, sokan Gyöngyös, december 29. Azoknak, akiket idegen orszá­gok gazdagsága, az idegenben váró jobb munkalehetőiőgek még ma is kivándorlásra csalogatnak, intő jelként szól az a híradás, amely egy poroszlói emerikás magyar hazatéréséről szól. Linka József poroszlói fiatal földmű­ves még a háború előtti évek­ben a könnyebb pénzgyűjtőé vágyával, nagy reménységgel indult neki az új világrésznek a most teljesen lerongyolódva és szinte csontig lesoványodva, ha­tósági úton érkezett haza rég nem látott osaládja körébe. Feleségét és három gyermekét hagyta itthon s az árva család maga is súlyos nélkülözések kö­zött élve, várta a messzi idegen­ben nehéz munkában senyvedő epét. Nagy örömmel toppant be hosszú ú ja után, bár nem ho­zott semmit magával, csupán a reszkető kezet, a megroggyant váltakat s & öntet a zsebében. Körülvette a falu a nagy utat járt embert, aki könyek között mondotta el, hogy utazásának két utolsó napján már semmit sem evett. Nem várja már a ki­vándorlókat Amerikában sem a könnyű pénz, mint valaha, Négy év őts teljesen munka nélkül állott, a szegényházba élt, aztán megbetegedett s kórházba került. Amint beszélte, még nagyon sok bizonyos tendenciát látnak ben­ne. A Gy»k vezetősége mindent elkövet igazának bizonyítása érdekében és nem riad vissza bizonyos lépések megtételétől sem az ML Sz., illetve az Élasz- szál szemben. Úgy tudjuk e kérdéssel kapcsolatban f<l akar­ják hívni ez illetékes miniszté­riumok figyelmét a lehetetlen állapotokra a Szövetségek mun­kájában. honfitársa él kint hasonló sor­ban. Örül, hogy visszahozhatta puszta életét legalább s nem kí­vánkozik soha el a szülőföldtől, amely ha nagy bőséget nem is adott, de megadta legalább a mindennapi áldott kenyeret. — Karácsony napjára kivirágzott a mandulafa az egri Irgalmasrend szőlőjében. A bob téli cioda, a második, sőt harmadik almater­més, vadgesztenyevirágzás után megérkezett a legújabb: kará­csony ünnepére kivirágzón az Irgalmasrend egri szőlőjében egy mendulafa. Dús virágok borítot­ták az ágakat s a kis fa így állt a többi közt, mintha hő födte volna. Ez a különös természeti tünemény rekordszámba megy, mert bármennyire enyhe is az idő, elvégre mégis — december végét jegyezzük már. — Az ÉGÉS-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG kiadóhivatala: Líceumi- Könyvnyomda. Telefonszama 176. A GYAK küzdelme a labdarúgó szövetségekkel Teljesen lerongyolódva, csontig lesoványodva érkezett haza Poroszlóra egy amerikai magyar Nyomorúság vár az idegenbe vándorlókra Amerikában is

Next

/
Thumbnails
Contents