Eger - napilap, 1934/2

1934-12-28 / 231. szám

2 EGER—GYÖNGYÖSI ÜJSÁG 1984. december 28. íss együtt még a bora esti órákban látogatóba ment Barna Jenő vároii főszfimvevóhőz. Az itms- retlen tettetek valószínűleg ki­telték a család távozását és köz­vetlen ezután behatoltak a la káiba. Parraghék kevéssel éjfél után tértek haza ét megdöbbenéttel látták a fosztogatás nyomait. A betörök a n»eyér*éfeű családi ékszereken kívül evőeszközöket ét ruhákat vittek el, mintegy háromezer pangó értékben. A járáibiró azonnal jelentéit tett a rendőrségen ét megindult a nyomozói. Eddig két egyént vet­tek őrizetb», mindketten nemrég szabadultak a fogházból, akik alaposan gyanusíthatók a bűn- oielekmény elkövetésével. fi gartízőa egri legények megtámadták a rendőrt, aki kardot rántott és megsebesítette két támadóját Eger, december 27. Karácsony első napján hangol társaság mulatozott Pók Pál korcsmájában az Almagyar ut­cán. Bóta András 20 évei legény a bortól fölhevülve lörni zúzni kezdett, mire a korcsmáros rend­őrért ment ■ a Káptalan utcán szolgálatot teljesítő Somodi Jó­zsef rendörőrmestert hívta le- gítiégül. Mikor a rendőrrel a 2 izámu postahivatal elé érkeztek, a legények mír az utcán han­goskodtak. Somodi figyelmeztet­te őket, hogy ne káromkodjanak és hagyják békén a járókelőket. A legények nem engedelmesked­tek, sőt bicibával a kötelességét teljesítő rendőrre támadtak. A rendőr szorult helyzetében kar dot rántott él a legények közül Birinosik Sándort a fején, Bóta Andrást pedig a kerján súlyo­san megsebesítette. Az ünnep- rontó legények ellen szigorú el­járás indult. Felmentették a zsarolás vádja alól is Fülöp Andrást, aki a Kisasszony- utcában agyonlőtt egy fuvarost Eger, december 27. Az egri törvényszék négy ér­deklődés mellett tárgyalta ez év októberében azt a halálosvégű verekedést, amelynek során Fü■ lop András 42 éves egri fuvaros pisztolyával agyonlőtte a rátá­madó haragosát Tábori András fiatal fuvsroitársá?. Az egri tör- vénytzék «zárdából eofrb'rölés bűntette miatt vonta felelősségre Fülöp Andrást, de a főtárgyaiéi terjedelmes bizonyítási anyagá­ból megállapítva t> jogos védel­met, a fuvarost felmentette. Nemsokkal később a felmentett fuvaros ismét a bíróság elé ke­rült egy zsarolási ügyből kifo­lyóan. Fülöp András az ellő íz­ben mcg'er'ott tárgyaláson ií­mertetett vádirat szerint eladott egy lovat Csirmaz Mihálynak s a vételár hátralékos részét, 25 pengőt, erőszakos fellépéssel a- karta megszerezni a lő új gaz­dájától, sőt a lovat is hazahaj­totta, mikor a pénzét nem kapta meg s a lovát követelő Gsirmact a feleségével együtt fenyegetések és ütlegelések közölt kergette ki a portájáról. — Az egri törvény­szék ma tőrgyalta ismét az ügyet s helyet adva vitéz Szabolcs István ügyvéd védekezésének a fuvarost és feleségét felmentette, mivel a vád tárgyává tett cse­lekmény nem Dyert bizonyítást. Példátlanul szerencsés autóbaleset ért egy egri családot Gyöngyösön Az autó áttörte a híd korlátját, de első kerekeivel megállt a mélység felett Eger, december 27. Kelaodorfilmekba illő különös szeretőiének köszönhető, hogy több életet nem követelt áldo­zatul az az autóbaleset, amely i egy ismert egri keretkedőcialád hat tagjával történt Gyöngyösön. A Pollák egri kereskedő csa­lád hat tegjaBuick gyártmányú hasszemélyes kocsin utazott Bu­dapestről haza, Eger felé. A sze­mélyautóban árú« hoztak ■ a ha­talmas koosit Pollák Jenő vezet­te, akinek mint régi vezetőnek szabá’yszerű hajtási igazolványa van. Este 10 óra tájban sűrű ködben, ciűszős talajon mintegy 25 kilométeres tempóban értek Gyöngyösre, ahol a példátlanul szerenciés kimenetelű baleset történt. Az autó a Mérges patak fölé épített úgynevezett Zöld-hidra kanyarodott fel. A vezető elfor­dította a kormányt, azonban észrevette, hogy a súlyos kocsi a síkot hídfeljárón nem vesz új irányt. A kővetkező pillanatban a gépkccíi nekifutott a híd vas­tag kőkoriátjfinak és azt áttörte. A vezető teljes erejéből féke­zett » a kocsit első kerekeivel a több méterei mélyben folyó patak felelt, az utolsó pillanatban sikerült megállítani. Az autó első része az ütődés következtében összetört, az utasoknak azonban kisebb horzsolásokon kívül ko­molyabb bajuk nem történt. A katasztrófát főleg az hárította el, hogy az autó áruval rakott há- tuiaő része nagyobb súlyával visszatartotta az egész gépkociit a mélységbe zuhanástól. Az el­járás a baleset körülményeinek tisztázására megindult. — Aki december 31 ig kifizeti az 1934. évre kirótt adóját, 2 százalé­kos kamattérítést kap. Megírtuk, hogy azoz, akik ez adóval hát ralékban vannak, december 31-ig teljesíihatik a befizetést. Aki 1934 évi adóját teljesen kiegyenlíii dec. 31 ig, az egész befizetett összeg után (tehát nemcsak a hátralék után) 2%-oa kamattérí­tést k p. Kis történet a szótlan emberről. írta: FELLNER BELA. Filozopternek készült, aztán gon­dolván, hogy már mindent tud, elúnta azt is. Elmerült a semmit­tevésben, amely mindig mélyebbre vonta. Csak a fantáziája volt éber s a figyelme ajzott, de minden gya­korlatiasság nélkül. Egy estén arra ébredt, valami öreg fűz alatt, hogy a beszéd is hiábavaló, mert mér­hetetlen az ür, ami a gondolatot és a szót elválasztja. Minden szó gü­gyögés csak s a fogalmak tisztá­zása, viszonyba állítása, kapcsolása és értelmezése csupán az értelem belső munkájában bizonyos. Mihelyt szóba tördeli szét, minden szétfo­lyik, elillan, vagy legalább is el­ferdül az eredeti gondolat síkjából. Kétségbeesett. Élete titkaiba nem avathat be senkit s nem beszélheti ki az ég, a fű, a tenger, a kövek s az erdő hallgatag dolgait, amik még szót érdemelnek. Az öreg fűz derekának dőlt. Nagy hallgatás volt benne és körülötte, csak a vadmadarak kiabáltak mesz- szebb a vizek között. Egyre bizo­nyosabb lett benne és terjedelme­sebb a némaság. Most már nem fog többé beszélni. Felnézett a fel­hők felé s megkeményítette aka­ratában ezt az egy szót: nem. Aztán elindult a város felé. * Embert akarok látni, — mon­dotta az ordító város sarkán, égre lövellő fényár alatt, — embert, aki elfogadja némaságomat is, nem kér­dez, nem szigorú és méltó, hogy mellettem maradjon. Bement a leg­fényesebb uccába s minden ember szemébe belenézett. Megrémült. A szemekben rombolás, trágár viga­lom, menekülő félelem és furcsa gőg volt. S az emberek, — ki hová tartozott, — sokszínű zászlók alatt meneteltek. Odaadó vágyakozással keresett ismerőst közöttük, de az oszlopok harsogó indulókat éne­kelve mentek el mellette. A zava­ros kórusból az életről és megvál­tásról énekeltek, kiki a maga száj­íze szerint. Menekülni akart, de egy lobogó szemű berántotta az osztag­ba, nagyot kiáltva: testvér. A menet élére lökdösték s ő szembetalálta magát ezer arccal, amelyeken várakozó hallgatássá me­revült a sokféle indulat. — Testvér, énekelj nekünk. Te éne­keld nekünk az új dalt, amit hasz­talan keresünk. Halljuk, csende­sedjetek emberek. Állt és feszülő szemeit végig­hordozta az arcokon. Valami döb­benetesen igazat, szánalmasan meg­mutató szavakat akart mondani, de valami befojtotta a torkát és a hangok tompán visszahulltak belé. Állt és tétován hallgatott. — Ember, megnémnltál? Hallat­szott az emberek közül. Tán gombóc akadt a torkodba ? Egy fél sülttök repült az arcába. Kövek és karók vertek rá csufondáros nevetés köz­ben s néma ajkán kibuggyant a vér. Ott hagyták. Sekonnai volt, — hallatszott a távozók felől. Mélységes szánalom fogta el ön­maga és a tovarohanók iránt. Föl­kelt és sebes testét az országút felé húzta. Szél futott az úton. Ment a szél után. * Nagyot lélegzett az enyhe reg­gelben. A csúcson már vidáman dalolt a nap. Fütyörészett és nem tudta most, hogy némaságot foga­dott. Megsimogatták a teremtett világ örömei, s néha felnevetett. Két napja már, hogy itt élt az ün­neplő színeket öltött erdőn. Izzó délidőn befeküdt virágos sátrába s hallgatta a föld meleg titkait. Hall­gatta a végtelen idő porlását s az apró kövek görgősében a dolgok örök változását. Kileste a terem­tést és a halált, amelyek ott zaj­lottak le szemei előtt. Barátságot kötött a magányos nyárfákkal s megértette panaszaikat. Kis dalo­kat rögtönzött a rigók kórusát utá­nozva s túláradó lélekkel azt hitte: minden törvény benne oldódik vég­telen harmóniává. Esténkint felhá­gott a csúcsra s borzongva figyelte az ég titkos lehelletétöl örvénylő csillagok aranyporát, amely játéko­san sodródott a végtelen ür felhő­résein, hogy eltűnjön ismét a mély­ben. Hangok keltek lelke mélyén, de mikorra ajkára értek, megtöre­deztek és megintcsak omló sírássá váltak. * Valami nagy csodát keresett. A némaság igájába szorítva cipelte megint életét. Mennie kellett tovább. Ment, maga sem tudta hová, milyen cél felé. A negyedik napon észre­vette az út porán, valaki jár előtte. Meggyorsította lépteit. Két nap múlva feltűnt előtte az idegen. Ki­áltott felé, de az nem állt meg. Minden erejét össze kellett szednie, míg utólérte. Az idegen szelíd mél­tósággal járt és feje fölött összebo­rultak a lombok. Fáradság nem lát­szott rajta. * Mikor beérte, a vándor hátrafor­dult és kezét a kezébe vette. Aztán csendesen mondta: tudtam, hogy jönni fogsz. Jöjj és nyisd meg temp­lomaimat és beszéld igéimet. Majd igazat teszek melletted. Csak kezét fogta az Idegen, de mintha a szívébe nyúlt Volna e moz­dulattal. Szédülés fogta el, mintha köd vette volna körül, aztán meg­indulva tört ajkára az első szó: me­gyek veled Uram. Áradjon a zsoltár és az áldás. S elindultak tovább a völgy felé. Ettől fogva beszélt az embereknek, akik hallgatták öt.

Next

/
Thumbnails
Contents