Eger - napilap, 1934/2
1934-12-15 / 224. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÜJSÁG 1934. december 15. mester. Heves: Besenyey József kée*ény«pprőms0ter. Tiszafüred: Wagner Márton kőműve*,Pásztó: Herczeg Károly szabómester. A listák sikerültnek mondhatók annál is inkább, meri a kereskedők és iparosok maguk állapították meg őszinte bírálattal, hogy kik azok, akik érdekeik képviseletére legalkalmasabbak a megyt bizottságban. A szavazás a városháza nagytermében lesz reggel 9 órától este 8 ig. Gróf Miklós hegedű- estje. Eger, december 14. Gróf Miklós hegedűművész, Hubay Jenő zseniális volt növendéke szerdán este tartotta hangversenyét a Kaszinó dísztermében Huszthy Zoltán kísérete mellett. Műsora első számában Händel—Hubay: Larghet- tójában hatalmasan zengő gyönyörű tónusát juttatta érvényre, majd Mendelssohn E moll hegedűversenyében tolmácsolta a még európai viszonylatban is elsőrangú művészi kvalitásait a nagy- közönségnek. Az első tételét magával ragadó lendülettel és közvetlenséggel, a másodikat mély érzéssel és nemes egyszerűséggel, a har- madikatpedig oly bravúros technikával és főlénnyel adta elő, hogy a közönség percekig tartő tapsviharral ünnepelte. Műsora második feléből Schu- bért bájos Wiegenliedjét, Ere isler hangulatos bécsi keringójét kell kiemelni, de Monti: Csárdását is o’y tomboló lelkesedéssel fogadták, hogy meg kellett ismételni. N gyón szép stílusban játszotta Bach: Aér-jéts és Hu- bay: Hullámzó Balaton o. ciár- dajelenetével zárta le értékes műsorát, majd a közönség őszinte nagy tetszésnyilvánítására még Beethoven : G-dur Menüetjét is eljátszotta. Hmethy Zoltán művészi hozzáértéssel pompás alkalmazkodással látta el a zongorakiséretet és igazán méltó partnere volt Gróf Miklósnak. A művész kőrútjának legközelebbi állomása DabreceD, majd Nyíregyháza lesz, és a főszezonban a budapesti Vigadóban is rendez önálló zenekari hegedűsetek — Husvétkor ismét külföldre indul és folytatja megszakított turnéját, hogy minél több dicsőséget szerezzen világhírű mesterének Hubay Jenőnek és a magyar névnek. — Kultúrdólután a Felsővárosi ifjúsági Egyesületben A gyöngyösi Felsővárosi Ifjúsági Egyesület va sárnap délután 5 órai kezdettel kultűrdélutánt rendez székházában. A kultúrdélutánon Magnin Adorján prépost-plébános tart előadást. Szombaton rendezik meg az egri középiskolai tornászok jeluényszerző uersenyét Eger, december 14. A középiikoiai testnevelés szempontjából nagyjelentőségű országos tornászverienyt írt ki a Magyar Országos Tornászó- vétség. A versenyeket városon- kint rendezik meg a a bíráló bizottságok előtt legszebb teljesítményt mutató tornászok vas, illetve bronzérmet kapnak kitüntetésül. Az egri versenyre száz középiskolás diák nyújtotta be nevezését. A verseny) ez egri középiskolák ifjúsága december 15-én, szombaton délEger, december 14. A Jugoszláviából kiüldőzött magyar testvéreink megsegítésére megmozdult társadalom részvétét Egerben egyesek máris könnyű pénzszerzésre használják fel. Egerben tudvalévőén a belügyminiszter felhívására hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket az ide küldendő kiutasítottak elhelyezésére, mindezidáig azonban a belügyminisz- teriuu Egerben nem helyezett el jugoszláv menekülteket. Sokan azonban tudni vélik, hogy Egerben is vannak menekültek. Ezt egyesek arra használják fel, hogy Az osztrák kancellár és külügyminiszter a kormányzónál. (M.T.I.) -Schuschnigg osztrák kancellár és Berger■ Waldenegg külügyminiszter ma déli egy óráig tárgyalást folytatott Gömbös Gynla miniszterelnökkel és Kánya Kálmán külügyminiszterrel. A tárgyalások után a királyi várba hajtattak a vendégek, itt a kormányzó villásreggelin látta őket vendégül a magyar kormányférfiakkal együtt. Délután kát pesti felső leányiskolát látogatnék meg, majd a parlamentben tesznek látogatást. A budapesti osztrák kolónia fogadása után ez Operaház előadását nézik meg a az estét Kánya Kálmán külügyminiszter vacsorájával fejezik be, Az Egri Sakk Kör 1934. évi bajnoka: dr. Juhász József. Eger, december 14. Lezárult az Egri Sakk Kör bajnoki versenye. Az utolsó fordulók rendkívül éles játszmái során dr. Juhász József btbiztosí tóttá megérdemelt elsőségét. — Győzelem-sorozatával beválltva a hozzáfűzött reményeket, szeután 8 órai kezdettel rendezi meg a reáliskola tornacsarnokában. A résztvevőknek a nyújtón, korláton, lovon, gjűrűhintán, ugrőtzekrényan és függesztő kötélen kell egy egy előirt gyakorlatot bemutatni a bíráló bizottság előtt. A szombati versenyekre a belépés díjtalan, adományokat köszönettel fogadnak a szerb menekültek megsegítésére. A verseny iránt az egri sportkörökben nagy érdeklődés nyilvánul meg. jak miguket s végigjárva a házakat a közönségtől könyörado- Hiányokat kérnek és fogadaak el. Legutóbb ez egyik háznál kopogtattak be s természeteién a lakók bőven ellátták mindennel a »szerencsétlen« »kiüldőzött« testvért. Felhívjuk a közönség figyelmét, hogy Egerben Jugoszláviából kiüldőzött s támogatásra szorűlő magyar ezideig nincs s eszerint senki sem jogosult ilyen óimén — a saját részére legkevésbé — könyöradományokat kérni. Az ilyen kéregető szélhámost a legközelebbi rendőrnek kell átadni. mélyében találta meg az Egri Sakk Kör a Nemzeti Mester je- löltverstnyre küldendő legmél- tőbb reprezentánsát. Az erős mezőnyben Garay Ernő osak a második helyet tudta elfoglalni. Örvendetes meglepetés Nagy B. harmadik helye, aki rendkívüli teljesítményével alapot falkő- ezölUégröl a nagy küzdőhépes- ségről tett tanúságot. Á részletes eredmény a következő: bajnok dr. Juhász József 7 Va pont, 2. Garay Ernő 6V2 pont, 3. Nagy Béla 6 pont (207 50), 4. Níményi Andor 6 p. (197 50), 5 Sztrapkovich J. 5l/s pont, 6. Weinstock F. 41/« pont (132 50), 7. Kádár Bela 41/* pont (130), 8 B<rát Pál 3V, pont. — A Pesti Tőzsde uj számában dr. Klein István a Georgia vezérigazgatója írt vezető cikket a világ gazdaságpolitikai irányelveiről. A tőzsdei helyzetről, az uj exportüzletekről, a várható osztalékokról, rendkívül érdekes és fontos információkat közöl a lap, amely a textil-inzolvecciá- kai legelsőnek és legrészletesebben közli. Igen érdekes biztosítási, textil, vegyészeti, vaséi gépipari, vidéki hitelélet-rovatok egészítik ki az uj számot. HÍREK Egri társadalmi naptár. December 15: A reáliskola »Dobó István« cserkészcsapatának műkedvelői előadják Jandik József Magyar fantázia c darabját a Városi Színházban. December 15 és 16: Délután 5 órakor az árvaház növendékei tartják műsoros estjüket. December 16: Az egri Érseki Rőm. Kát. Tanítóképző 150 tagú énekkara énekel a főszékesegy házban a 9 órai főkáptalani nagymisén. December 16: Vasárnap délután 6 órakor az egri önkéntes Tűzoltó- és Mentőegyesület karácsonyfaünnepélye az őrtanya gyűléstermében December 23: Délután 3 órakor az árvaház növendékei tartják karácsonyfa ünnepélyüket. Február 2: Az Agria corporatio jelmezestje a Korona-szállóban. Februar 9: Az Eszterházyana corporatio zártkörű piknik estélye a Katolikus Körben (Panakoszta- ház, este 8 óra. Meghívó igénylés !) Március 2: Az Agria családi estje a Koronában. Gyöngyösi társadalmi naptár. December i5 : Este fél 9 órakor a budapesti Melles vonósnégyes hangversenye a Hungária-kávé- házban. December 15. és 16-án: Délután 5 órakor a Katolikus Leánykor előadása a jugoszláviai kiüldözöttek javára a Kát. Kultúr- házban. December 16 án: Délután 5 órakor az Alsóvárosi Elemi Iskola Szív- gárda-csoportjának karácsonyi előadása az iskola dísztermében. December 17: Este 6 órakor Max Hilbert salzburgi alpinista és síoktató vetítettképes előadása az Apolló-mozgóban. December 23 án: Délután 5 órakor a Felsővárosi Elemi Iskola Szív- gárdacsoportjának karácsonyi pásztorjátéka a Felsővárosi Ifjúsági Egyesület kultúrtermében. December 25 : Délután 5 órakor az iparostanonc iskola 776. sz. Hertelendy - cserkészcsapatának műsoros teaestje az Ifj. Egyesület kultúrtermében. — XI. Pius pápa adománya a jugoszláv menekülteknek. Angelo Rótta pápai nuaoius a pápa szán- déka szerint korábban ezer pengőt adományozott a Jugoszláviából kiutasított magyarok részére. Most a pápa megbízásából újabb kétezer pangőt juttatott a budapesti Karitász-központboz, a menekültek között való szétosztásra. XI. Pius pipa mélyen fájlalja az üldözöttek sorsát é> vigasztalásukra atyai áldását küldi. — Halálozás. Részvéttel vettük a hírt, hogy Augusztiny Béla pénzügyi segédtitkár életének 35. évében tragikus hirtelenséggel el hunyt. Temetése ma délután 3 órakor lesz a Hatvani temető halottas házából. — Nincs egyedül, ha telefonja van, mert az odahozza jó ismerősét bárhonnan, bármikor. Szélhámos „Jugoszláv menekültek“ könyöradományokat gyűjtenek Egerben jueo*z'áv kiöldfizöttf’ek mnnd-