Eger - napilap, 1934/2

1934-11-15 / 208. szám

4 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG. 1934 november 15, Vitézi értekezlet. Eger váró« vitézei november 11-én tartották meg szokásos örzí vitézi értekezletüket, melyen megjelent vitéz Kemény Alajos vitézi tzékkapitány ia. Az érte­kezletet dr. vitéz Jávor Ernő vitézi hadnagy megnyitó beszé­de vezette be, majd ugyanó be­számolt a júliusi vitézi kirándu- Iáiról, a szeptemberi díjazáioa vitézi cőllövóverienyről, a deb­receni vitézek októberi egri látogatásáról, Benkóczy Emil »Hévetvármegye Vitézeit című könyvének előmunkálatairól, va­lamint a december 8 i nagyiza- báiű vitézi nap előkészületei- ről éa bemutatta a Rendelkezési Alap azámadáaát. A vitézi hadnagy elöterjeiz- téaei után Szálasy Ferenc őr­nagy tartotta meg »1914-től 1934-ig« o. előadássorozatának befejező előadását, mellyel nagy­szerű felkészültséggel építette rá eddigi előadásaira a tetőze­tet, ahonnan telje« világossággal tekinthető át a mai európai hely­zetkép. Az előadót az értekezlet hoiszasan ünnepelte, majd egye­sek az előadássorozatával ös­szefüggő kérdéseket intéztek hozzá, melyekre megadta a vá­laszokat. A magas színvonalú, rendkívül tanulságos vitézi ér­tekezlet a Himnusz eléneklésé- vel ért véget. — Áthelyezés. Dr. Z»igmond János hatvani rendőrfogalmazót, akit olvasóink mély és halk han­gulatú verseiből is ismernek, sa­ját kérelmére Hatvanból Hegyes­halomra helyezték. A távozó rendőr­fogalmazó Hatvan irodalmi életé­ben jelentős szerepet játszott és rendőrbírói, valamint egyéb irá­nyú rendőrségi teendőit is a kö­zönség teljes megelégedésére vé­gezte, ezért távozása Hatvan tár­sadalmi és irodalmi életének nagy vesztesége. — A Dobó István sportegylet va­sárnap este 8 órakor a Keresztény Iparoskörben disznótoros sport­vacsorát rendez. Egy teríték 1 P 20 f. Jelentkezni az Iparoskörben és az egyesület tagjainál lévő gyüjtöívek aláírásával lehet. * A Héber-féle kétaknás re­kord-kályha a leggyengébb mi­nőségű szeneket is teljesen korom­mentesen tüzeli el, a fejlődő gázo kát tökéletesen elégeti, úgy, hogy a szénfogyasztás minimális. Árla­pot ingyen küld Héber Sándor kályha- és tűzhelygyára Budapest, Vilmos császár út 39 * Új sorsjáték — új remény­ség. Osziálysorijegyet venni nem fölösleges kiadás, hanem életszükséglet. Vegyen tehát mi­előbb sorsjegyet a Sajtószövet­kezetben. Film. Uránia. Szerdán és csütörtökön Toto és Tata francia vígjáték, csak 16 éven felülieknek. Varázs- szőnyeg és Fox-híradó. Előadások kezdete 6 és fél 9 órakor. Pénte­ken a Tavaszi parádé bemutató előadása, mely négy napig marad műsoron, Gaál Franciskával. — Szentek városa. Mártírok vé­rét, szentek sírját őrzi az örök- város minden talpalatnyi helye. Ide szólította lelkűket az isteni küldetés éledre és halálra, ural­kodásra és engedelmességre, apos- tolhodásra és vezeklőire. Ezért lett Róma a szentek városa, — írja Walter János ez Élet uj számában. A lap gazdag tartal­mából kiemeljük Nyisetor Zoltán amerikai útirajzát, Arady Zsolt és m. Déchy Liane cikkeit. No­vellát Raab Zsiga, Nagy Méda és Oarády Mária, versei Rónay György, ifj. Detsényi Béla, Szé­kely László és Finta Sándor ír­tak az uj számba. Ráth János és Páloay Éva regényein kívül bő könyv-, színházi-és filmszem­le egészíti ki a katolikus csalá­dok pompás hetilapjának friss számát. Mutatványt szívesen küld a kiadóhivatal: Budapest, VIII, Szentkirályi utca 28. Egyes szám ára 28 fillér. — Elveszett egy arany karóra, a felhúzőján kis kékkővel, arany­lemezekből összeállított karkötő­vel Felsőtárkány és Eger kö­zött. A beciületes megtaláló az egri rendőrség detektívszobájá- ban jelentkezzék, ahol illő juta­lomban réizesül. — Az Országos Frontharcos Sző vétség gyöngyösi főcsoportja vasár­nap tartotta jótékonycélú teadél­utánját a Hungária nagytermében a szegénysorsú baj társak felsegé­lyezésére nagyszámú vendégsereg jelenlétében. A rendezőség kelle­mes meglepetéssel szolgált a meg­jelenteknek : a honvédelmi minisz­ter engedélyével megszerezte az I. számú regőscsoport közreműködé­sét, így a tea-délután műsorát a regősök jórészt énekszámokból álló produkciói szolgáltatták. A közön­ség több ízben élénk tapsokkal köszönte meg a regősök hazafias dalait. — Nagy sikerrel tartotta meg hangversenyét a Gyöngyösi Iparosok Dalköre. Vasárnap este fél 9 órai kezdettel rendezte meg a Gyön gyösi Iparosok Dalköre a Bruck­ner összes helyiségeiben tánccal egybekötött serlegavató hangver­senyét. A műsort a Dalkör nyitá­nya után Kovát« Gyula elnök serlegavató beszéde vezette be. Lelkes taps jutalmazta dr. Török Zoltán »Lehullott már a fa levele« kórusát, mellyel a dalkör a pécsi, III. országos iparos dalosverse nyen, mint kötött kórussal, serleg­nyertes lett. Külön élmény volt Pátzay János kántor, orgonamü- vész zongoraszáma: Chopin »E« moll keringőjének előadása. A klasszikus valcerek nagy szerzőjé­nek örökszép hangjai méltó kivi­telt találtak Pátzay technikás uj- jai nyomán. A Nemzeti Zenede igazgatójának, Noseda Károlynak hallgatói: Katalin pusztai nóták a dalkör énekének finomságáról, egy­ben tömörségéről tettek bizonysá­got. A Szenthegyi—Tomits-jazz új­szerű volt a hangversenyen. A nyolctagú zenekar hívatásos mu­zsikusokat utolérő készséggel adta elő a tangó, keringő és fox-szá- mokat Benkő János magyar nótái hálás tapsokat s követelő újrázá­sokat váltottak ki. Nagy Ferenc ügyv. elnök záróbeszédében kö­szöntötte a jelenlévőket és a köz­reműködőket. Befejező szám a hallhatatlan valzer: Strausz János Kék Duna keringője volt, Pátzay János zongorakísérete mellett a Dalkör előadásában Az énekkart Kőröni János áll. tanító, karnagy a tőle megszokott biztonsággal, ritmusérzékkel dirigálta. A közön­ség a hangverseny után is együtt maradt s a hajnali órákig táncolt. SPORT A bajnokság állása: II. osztály. 1. VASAS 7 5 1 1 18:10 11 2. MESE 6 4 2 — 23 : 3 10 3. GYKASE7 4 2 1 12:2 10 4. MFSK 6 3 2 1 12:8 8 5. BLASE 7 4 — 3 17 :16 8 6. Dobó 7 1 2 4 5 :18 4 7. GYAKII. 7 — 2 5 8:27 2 8. BTK 7 — 1 6 9:20 1 Vasárnap a MESE csapata Mezőkövesden játsza szezőnzáró bajnoki mérkőzését. A MESE barátai részére 12 órakor külön autóbusz indul. Részvételi díj 1'50 P. Jelentkezni lehet a Sajtó- szövetkezetben. * Menetrendkönyv legújabb őszi kiadás már kapható a Saj- tőszővetkezet könyvkereskedésé­ben.___________ ____ ______ B udapesti rádió-műsor. Csütörtök, november 15. 6.45: Torna. Utána: Hangleme­zek. 9.45: Hírek. 10: »Mungo Park fogsága az afrikai négerek­nél.« (Felolvasás.) 10.40: »Török mesék.« (Felolvasás.) 11.10: Nemzet­közi vízjelzőszolgálat. 12: Déli ha­rangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Fejes Já • nos szalonzenekara. 1230: Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és víz­állásjelentés. 1.30: Országos Pos­tászenekar. 2.40 Hírek, élelmi szerárak, piaci árak, árfolyam­hírek. 4.10: »A disznótorról.« Víz- váry Mariska előadása. 4.45: Idő­jelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: Gazdatanfolyam. 5.35: Lakatos Tóni és Misi cigányzenekara. 630: »A magyar erdő szerelmese.« Lö- rinczy György megemlékezése. 7.05: Senyey Szabó IIus énekel zongora- kísérettel. 7 45: A rádió külügyi negyedórája. 8 05: Színmüelöadás a Stúdióból. »Aranylánc.« Opti­mista komédia 3 felfonásban. 9.50: Hírek, időjárásjelentés, ügetőver- senyeredmények 10 10 : Emlékezés Festetics Leó grófra halálának öt­venedik évfordulóján. 10.50: Far­kas Jenő és cigányzenekara muzsi­kál, Szántó Gyula énekel. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztéssel megbízott: Dr. Kapor Elemér. Felelős kiadő: Radii Károly. Az egri kir. jbiróság, mint tkvihatóság.- 11327 szám. 1934. Árverési hirdetmény kivonat. Schwarcz Ede végrehajtatnak Lúd- nai Mihály éa neje szül. Bánfi Erzsé­bet végrehajtást szenvedők ellen in­dított végrehajtási ügyében a telek­könyvi hatóság a végrehajtási árverést 154 a P tőkekövetelés és járuléka be­hajtása végett az egri kir. járásbíró­ság területén levő, Eger városában fekvő s az egri 4585 sz. betétben A I. 3. sorsz. 1210 hrsz. alatt felvett Könyök uccai ház és udvarból Ludnai Mihály és neje Bánfi Erzsébet nevén álló 9/10 ed részre, annak alkotó részei és tartozékaira a C. 16 és O. 19. sorsz. alatt Ludnai Mátyás javára bekebele­zett haszonélvezeti jog és kikötmények fenntartásával 3640 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1984 évi december hó 1.. napján délelőtt 10 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében fdszt. 12. sz. ajtó, fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlant a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t -c. 42. §-ában meghatározott ovadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési fel­tételeket aláírni. (1881, LX. te. 147, 150 170. §§; 1908. LX. te. 21. §) Az aki az ingatlanért a kikiáltási ár­nál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyom­ban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészí­teni. (1908. XLI, 25. §.) Eger, 1934 évi aug. hó 18. napján. Dr. ÉRTÉKES FERENC sk. kir. jb. titkár. A kiadmány hiteléül: KORPONAY JÓZSEF segédhivatali tisztviselő. KIHIRDETÉS ■=~— Minden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fillér. CSIKY u. 19. sz. ház eladó. KÁLYHA eladó. Cím a kiadóhivatal­ban. JÓL süt, főz a takaréktűzhely, ha Fe- rencz kályhás megigazította. Koszorú u. 11. sz. KÜLÖNBEJÁRATÚ uccai bútorozott szoba kiadó. Almagyar ucca 20. MALACP0RKOLT tarhonyával csütör­tökön este a Kócán vendéglőben. * Nincs többé tinta-és toll- pocsékolás! Vásároljon bármi­lyen tolira és tollszárra szerelhető tintafelfogőt, mellyel egyszeri be- mártással négy teljes ívnagyságű oldalt írhat. Ezen szenzációs ta­lálmány csupán 30 fillérért kap ható a Sajtőszövetkezetben. Rz Országos Szarvasmarhatenyésztő Egyesület ellenőrzése alatt álló felnémeti tehenészetéből AZ ÉRSEKI URADALOM literenként 16 fillérért friss teljes tejet házhoz szállít Előjegyzéseket elfogad AZ ÉRSEKI URAD. GAZD. HIVATALA. (208) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. - Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly

Next

/
Thumbnails
Contents