Eger - napilap, 1934/2
1934-10-30 / 199. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1934. október 30. ,^-^-^(rrr^rrrirr ..-rJr-ifir-.T|[-)rr. |r|... Il(|l |lll|l||l||ail|||| |(lll ,1,! ,m Nagy ünnepségek közt szentelte meg Kristen Endre püspök a Szent Beréalan-templom ú] orgonáiét Szombaton vette át az új orgonát dr. Puky Árpád polgármester rendőrség létszáma nem elég, vasárnaponként egy-egy csendőr- járőrt bell a hőslyákra küldeni. Radii Károly szővátette ezt a körülményt, hogy gyümölcs és csemegeszőlő termelésünk nem áll kielégítő fokon, ugyanakkor már Gyöngyös, Kecskemét és Nagykőrös után a harmadik helyre küzdötte fel magát. Meg kell értetni a gazdákkal, hogy nemes fajú exportképes gyümölcsöket és főleg a jól értékesíthető csemegeszőlőt termeljék. Aggodalmát fejezi ki a vízellátás nehézségei miatt. Előfordult a nagy vízszükségletű nyár ihőnapokban, hogy a források nem tudtak elég vizet szolgáltatni a az egyik szivattyú működését szüneteltetni kellett. Sürgős intézkedésre vau szükség, mert lehet, hogy a város vízellátását veszedelem fenyegeti. Szakértőkkel kell a dolgot megvizsgáltatni s ha szükséges egy tartalék kútról kell gondoskodni. A Líceum melletti nyilvános illemhely körül is bajok vannak. A Líceum közvetlen közelében víznyelő kutat létesítettek a Líceum esővizének elnye- letésére. A víznyelő kút azzal a veszedelemmel fenyeget, hogy a Káliay Zoltán uccai házak pincéje helyett ezután a Líceum pincéjébe folyik majd be a víz. Vállalja-e ezért a város a felelősséget. Sós Mihály őrül az idegenforgalom fellendülésének, de abból a gazdáknak is ki kell venni részüket azzal, hogy a pincéiket felkereső idegeneket ne riasszák el a tűlmagas árakkal. Bőta Viktor a Pacsirta-utca útjavítási munkálatainak megindítását sürgeti. Kakuk Ignác : A gyümölcstermesztésre nagyobb gondot beli jEger, október 29. Az aradi temetőben nyugvó Lenkey János negyvennyolcas honvédtábornok hamvainak hazaszállítása közeledik a megvalósulás felé. Eger város szombati képviselőtestületi ülésén Braun Károly főjegyző ismertette a hamvak hazaszállítására indított akció állását. Javaslatára a képviselőtestület kimondotta, hogy a város közönsége egységes kívánsággal hazahozatja a hős tábornok hamvait s természetesen a szállítás költségeit is fedezni fogja. Bejelentette még az ügy referense, hogy a minisztérium már meg is tette a szükséges diplomáciai lépéseket Lenkey János hamvainak kiadatására b a bukaresti magyar követet utasította, hogy a szükséges intézkedéseket a román korfordítani, mert az elsőrendű jő védelmi forrása Egernek. Felhívja a figyelmet arra a szanálási javaslatra, amelyet az állástalan ifjúság érdekében nyújtottak ba a városhoz. Miskolczy István a Kisvölgy- ucca bövevetőneb rendbehozását sürgeti. Nagy László a revíziós ország- zászló felállítását s a revíziós gondolat állandó ébrentartását tartja szükségesnek. Alföldi Béla dr.: az idegen- forgalom érdeke, hogy a vidék is nálunk vásároljon. A forgalmas úton levő üzletek előtt nem engedik megállni a szekereket addig sem, amíg felrakják rá a megvett portékát. Az elnöklő polgármester válaszolt ezután a felszólalásokra. Örömének ad kifejezést, hogy elismerik az idegenforgalom érdekében végzett munkának az eredményeit, őszinte örömmel tölti el az a spontán megnyilatkozó üdvözlés is, amelyben felgyógyulása után az egyik képviselőtől része volt. Isten segítségével teljes egészségben tért vissza hivatalába s teljes erővel azon lesz, bogy friss energiákkal, képességeivel és lelkesedéssel a varos érdekeit továbbra is maradéktalanul szolgálja. Bejelentette, hogy a városi szanálási bizottságot a következő hét folyamán össze fogja hívni, ugyanakkor megkeresi az áílamren- dőriéget i*, hogy vasárnaponként az elharapózott uccai verekedések megakadályozására sűrűbb őrjáratok vigyázzanak a közrendre. A vízművek fenyegető problémáját igazgatósági ülés fogja megtárgyalni s megteszik a szükséges intézkedéseket is. mányüál tegye meg. Az ügy tehát már folyamatban van. Felszólalt a kérdésben dr. Petro Kálmán országgyűlési képviselő is. Kijelentette, hogy maga is alkalmat fog keresni a külügyminiszterrel való találkozásra s mindent elkövet, hogy Eger hős tábornoka profán kezektől nem zavarva, szülőföldjén találja meg nyugalmát. — Meghalt, mert nem engedte megoperáltatni magát. Megírtuk, hogy Horton Torma Mihály gazdát az est sötétjében egy szekér rúdja halálosan megsebesítette s a szerencsétlen ember a gyöngyösi közkőrházban meghalt. Torma a kórházban nem engedte magát megoperáltatni s ez okozta halálát. * Elveszett vasárnap este félpár szürke antílopkeztyű. Megtaláló 2 P jutalomba részesül. Fő ucca 30. Gyöngyös, október 29. Kevés olyan szép ünnepe volt Gyöngyös városának, mint a va- aárnapi orgonaszentelás. Ennek a fejlődő váróinak minden hite, társadalmának egysége, jő érzése megmutatkozott ezen a naponi olyan meggyőző erővel, csodálatraméltó nagysággal, hogy lát- ; tán aenkiben sem maradhatott ! kétség Gyöngyös jövője tekint?- \ tében. Az a város, amely így tud hinni, dolgozni és így összetart a fontos kérdésekben, ki tudja harcolni a boldogulást magának j és polgárainak, különösen olyan ; kezekben, mint dr. Puky Árpád polgármesteré. Az orgonaszsnteiási ünnepben résztvett a város egész társadalma. Az új orgonát szombaton délben vette át a polgármester, szakértő bizottság élén,amelyben Wehner József és Geyer József zeneakadémiai tanárok, Erdőé Tivadar ny. gimnáziumi igazgató, Desto Danes és Nagy Dezső mérnökök, Király Alajos káplán, mint a prépost-plébános megbízottja és Pátzay János orgona- művész, kántor vett részt. A bizottság minden tekintetben kiválónak találta a Rieger gyár alkotását. Az átvételkor négy és megtisztelő meglepetés érte a gyöngyösieket. Alig kezdett munkába a bizottság, amikor megállt a templom előtt vitéz József Ferenc dr. királyi hercag autója. A királyi herceg aki a Mátrában j tartózkodott, lejött megnézni ez ! orgonát, maga is játszott rajta, sőt a sípok közé bújva, apróra megnézte a nagyszerű szerkezetet, az ország legmodernebb orgonáját. Az orgonán Wehner Gáza játszott a királyi herceg nagy tetszése mellett, de különösen tetszett a királyi hercegnek Sealay Lajos egri orgona- művész, főszékesegyházi orgonista néhány művészi száma és rögtönzése. Szombaton estére lobogődíszt öltött a városnak majdnem minden épülete. A szentelés előestéjén nagy euoharisztikui körmenetben vonultak ál a városon a hívek. A lenyűgöző hatású hitvallásban mintegy ötezer főDyi tömeg vett részt. Vasárnap reggel, már szentelés előtt egy órával zsúfolásig megtelt a Szent Bertalan templom. A barokk művészet gyönyörű alkotását virágfüzérek díszítették s virágpompában állt valamennyi oltár. Kriston Endre püspök Frindt Jenő pápai kamarás kíséretében fél 9 tájban érkezett Gyöngyösre ■ a plébániai lakbői áldást osztva vonult a Szent Bertalan templomba, a reálgimnázium diákjainak sorfala közt. A püspök először az oltárhoz ‘ vonult, majd felment nagy pspi kíséretével a kórusra, ahol megszentelte az orgonát. Szentmise előtt szép és mélységes értelmű beszédei intézett a hívekhez Kriston Endre püspök. Tolmácsolta az Érsekfő- pásztor atyai áldását, amelyet az ünnep alkalmából küldött a gyöngyösi népre és vezetőire. Megemlékezett arról, hogy az Érsek- főpásztor tizenkét évvel ezelőtt, ugyancsak október végén szentelte meg a Szent Bertalan templomot, amelyet óriási áldozatokkal épített újjá a tűzvész után a gyöngyösiek áldozatkészsége és vallásos lelkülets. Akkor minden újjáépült, csak az orgona maradt meg régi formájában. Most újabb áldozatkészséggel mutatta meg vallásos meggyőződését, Istenbe vetett bizalmát Gyöngyös és az Isten megfogja áldani a várost, amely annyit áldozott bitéért. A szentmisét a rádió is közvetítette. Az egész ország közönsége hallhatta a Gyöngyösi Katolikus Énekkar nemesen csiszolt énekét,amely hajlékonyán hozta ki Schubert örökszép G-dur miséjének számait. Az énekkart a gyöngyösi zenekedvelők művelt zenekara és Szalay Lajos orgona- művész finom orgonajátéka kísérte, a szólókat Pálffy Mária, dr. Sándor István és Málly Győző énekeltek. Délben egy órakor bankett volt a Hungária száiló külön termében, ahol Rriúon Endre püspök Puky Árpád dr. polgár- mesterre mondott pohárköszön- tőt, méltatva nagy érdemeit, Puky Árpád dr. polgármester Gyöngyös városának az Érsek- főpászíor iránt érzett, el nem múló szeretetét tolmácsolta, Kemény János Dy. polgármester pedig a Rieger-gyár vezetőit és munkásait, valamint az ünnepségen közreműködő művészeket köszöntötte lelkes szavakkal. Az ünnepséget délután 5 órakor művészi orgonahangverseny fejezte be. A műsor szebbnél szebb számai Magnin Adorján prépost plébános költői gazdagságú szentbeszédét vették körül, aki Gyöngyös ünnepi érzéseinek adott kifejezést és a város nagy hitvallását tette az Isten lábai elé. A hangversenyen teljes fé. Megindultak a diplomáciai tárgyalások Lenkey János hamvainak kiadatására