Eger - napilap, 1934/2
1934-10-21 / 195. szám
1934. október 21. EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 TUNGSRAM 0UP1ASP1RÁLLÁMPA MJ CEKAIUMEN SOROZATBAN Hallatlan fellendülésnek örvend a Knézich-uccai ócskás piac, ahol az árusok és vevők hetivásárra is beillő tömegei a jelenlegi gazdasági helyzet szomorú valóságát mutatják. Az ócska, uraságokről levetett, vagy kényszerűségből eladott, néha patinás, néha bizony alig használt cipők, kabátok, ingek, ruhák, fehérneműk, stb. olyan eldorádós mennyiségben vannak itt képviselve, hogy álmélkodni kell, ha egy százalékuk is elfogy. És álmélkodni kell, mert több mint egy százalék fogy el. Ősfogyasztó cigányokon kívül, sajnos, a földműves és iparos osztály is nagyszámban vonul ki a piacra, sőt nem egyszer olyanok bujkálnak a főidre pakkolt holmik renge tegében, akiket eddig csak fényes, elegáns üzletekben láttunk vásárolni. Dehát a viszontel adóknak is élni kell és aki meg tanulta az alkuvást a jó boltban az új holmira, mennyivel könnyebb annak az ócskák árából néhány fillért lesrófolni itt a szabad levegőn. * Az Egri Izr. Stat. Hitközség Újvilág uccai templomában a Frontharcos Szöv. egri csoportjának zászlója f. hő 21-én vasárnap d. e. negyed 12 órakor lesz megáldva. Dr. Szalmást] Gyula gyöngyösi orvos rendelését 1935. okt. 15-ig szünetelteti, mert az ez idő alatt tartan dó tisztiorvosi tanfolyamra, Budapestre távozik. Vasárnapi levél. Évek óta, minden október 18. napján hangos lesz az egri Vár bástyája. A késS őszi ragyogásban nem vidám nevetéiű idegenek, termSszetkedvelö turisták mennek fel a vadgesztenyékkel telehintett utón. Nem vidám idegenforgalom zajlik itt. Ifjú gyerekemberkék ajkán csendül fel az ének, tűzzel ragyogó szemekből sugárzik a meghatottság fénye, ima száll a porlő kövek felett. Az ifjú sereg emlékezni jön, nyitegatni egy félórácskára a történelem lapjait a talán aprőos- ka elméjüknek nem több egy megindító mesénél, amit kiolvasnak belőle, do itt vannak, érzik, hogy a mese mélyén valasii fenségesen megrázó, valami végtelenül tanulságos, mélységesen példamutató igazság van. A polgári iskolák tanulói, igen a kispolgáristák hajolnak la a kövek legendájába s bizton megértik azt. Történelmet as elmúlt világ helyén lehet csak Igazán tanítani és tanulni. Ahol a hagyományok tiszteletét nem csak a nyomtatott betűből, hanem a szentelt föld minden rögéből ki lehet olvasni, ahol a fantázia kibontja szárnyait s határtalanul issza fel az elmúlt idők szépségét, az értelem felajzva fogja fel az örömet és tragikumot s zavartalanul engedi át magát a múltnak. Ez a történelemóra termékenyebb és tartalmasabb, mint a tanterv pedagógiája, életteljesebb, mint sok bölcs magyarázatéi formula, amelyekkel az ifjú generációt neveljük a magyarság évezredes múltjának szeretetére. S évről- évre ugyanúgy, csak a polgáristák, s néhány elemi iskola illeszti be ezt a történelemórát a tan tervbe. így az idén is. Pedig példamutató okosság van abban. Ezt az egy órácskát kiemelni a szürke tantervból s felvezetni a nyiladozó lelkű ifjúságot az egri Vár legendás köveihez, az ódon bomlokű házak, büszke tornyok, s az Isten szem- sugarától rtgyogó végtelen rónák fölé. Adjuk ezt az egy történelmi órát a Hősöknek, akik példázó életükkel halhatatlan pedagógiát adtak arra, hogyan kell meghalni a tanult »anyagért.« Azért a szellemért, amely őket héroszokká emelte ■ amelyre oly □egy szükség van ma a magyar glóbuszon. Ez a történelemóra nem fog kárbaverzni. — er. — Kik kaphatnak korcsolyabérlet- kedvezmónyt Egerben. A Move Egri Sport Egylet vezetősége értesíti tagjait, hogy a téli szezonban korcsolyabérlet kedvezményekre csak azok a tagok tarthatnak igényt, kik tagdíjhátrálékban nincsenek. * Öregedő egyéneknél, ha az erek meszesednek, Igmándival segíthetnek s évekkel tovább élhet nek. Krónika Brsznay Imre Egerről írt munkájának a fővárosi lapokban is visszhangja támadt. A nagy történeti értékű könyvet több helyen méltatják s felhívják a városok történetíróit, hogy kövessék Breznay példáját s írják meg szülőföldjüknek legalább a XVIII. századi történetét. Mintának Breznay Imre kitűnő munkája teljesen beválik, mert a* amellett, hogy rendkívül gazdag adathalmaz, olvasmánynak nemcsak oktató, hanem szórakoztató is. * A magyar értékeket a külföld is szívesen megbecsüli, aminek kézzelfogható példája az egri Szász Imre esete. Az egri fiú a Római Nemzeti Stadionban már négy esztendeje trenírozta az ifjú olasz uszőgeneráciőt, természetesen megfelelő lirák ellenében ■ amint most írja az Egernek az olasz riviera legszebb helyén San Remőban az egyik luxui-izálloda olimpiai méretű uszodájához szerződtették. Persze Szász Imre itt még jobban érzi magát, mert két évig nagyszerű szerződés biztosítja. Mifelénk, eme zord fellegjárás alatt némi kis vágyakozással kísérjük az egri fiú karriérjének útját márosak a derűs olasz égbolt miatt is. * Pesti űri társaság halk nőta- szó mellett élvezte az egri begyek levét a Korona négy szilájában. Halkan sírt Gyula vonója alatt a négy búr, a bőgő brummogva kísérte a nótát, elcsendesedett a fényes szála minden népa, még a fehérkabátos pincérek is ki itt, ki ott ajtófélfához dűlve révedezett a sirató- kon. A pesti társaságban a fényes csillárba nézve merengett az egyik űr s ki tudja mi nem járt az eszében. Egyszer csak odaintette a prímást s a füléhez engedve csendesen hűzatti a legszebb hallgatőkat.Sirt a hegedű ■ a pesti űr szemén mintha valami fényes csillogott volna. — Aztán szedelőzött a társaság. A pesti űr magához vitette Illés Gyulát s szótlanul kezet szorított vele. Gyula tisztelettudóan meghajolt, a mai gavallérok nem igen szorítják már meg a nőtafaragő muzsikus kezét. Valamit érzett is a markában, de szépen zsebre- gyűrte, ahogy illik. Később vette elő: egy ropogós száz pengős volt. Százas. Másnap elmaradt Gyula a bandából, a rossz májuak szerint a nagy öröm ártott meg neki. Hiába, vannak még igazi gavallérok. * A legutóbbi városi közgyűlés egyik derűs epizódja megérdemli, hogy nyomdafestéket lásson. Arról volt sző,hogy egyik női kalapI sorozatunk újabb reflexsuper Itípusa a 3+2-csöves Orion 303-as. Rövid-, közép- és hosszúhullámokon reljes fadingkiegyenlítés- sél működik. Optikai állomásbe- állítás, folyamatos hangszínezet szabályozás, tökéletes szerkezeti felépítés főbb jellemzői KAPHATÓ MINDEN ORION RÁDIÓKERESKEDONÉl üzlet tulajdonosa bérmérséklést kért a varostól. A referáló tanácsnok az állandó választmány felfogása alapján nem javasolta teljesíteni a kérelmet, mire az egyik földműves képviselő jóindulattal közbeszólt: — Vegyük lejjebb a bérit, úgyse csinál emberkalapot. — Kalovits Alajos dr. egyik dalát előadja vasárnap délután a rádió. A rádió vasárnapi műsorának egri érdekessége is lesz. A háromnegyed 4 órakor kezdődő műsorban a vakok »Homeros« énekkara énekel • a híres kar progrsmmjába vette dr. Kalovits Alajos zeneszerzőnek, az egri ciszterci Szent Barnát gimnázium zenetanárának egy rendkívül sikerült bordalát, amely az egri gimnáziumban közel húsz ővval ezelőtt előadott »Hunyadiak« című ifjúsági színmű legszebb betétje volt. Vasárnap délután bekapcsolják a rádiót a régi egri diákok az ország minden táján, és elmerengnek tíz percre a múlt időkön, amikor még lámpalázzal telten forgolódtak az öreg iskola színpadán, vagy csillogó szemmel hallgatták a nézö'érről a Hunyadiak előadását. Da bizonyára kiváncsi lesz minden egri rádióhallgató a szép bordalra, mert előadása egri sikert jelent. — Negyvenkét csontszilánkot távolítottak el Nagy Bernát egri napszámos fejéből, akit — mint megírtuk — Nyúl Bernát ortókapával fejbesujtott. Az összeroncsolt ko- ponyájú sérült állapota a nagy csonthiány mellett is örvendetesen javul. KÉPVISELŐT KERES ANGOL SZÖVETGYÁR versenyképes gyári árban rendkívüli szép minták alapján az Ön közreműködésével kíván kizárólag utánvét mellett privátoknak angol csomagolásban már 3 méter gyönyörű férfiszövetet szállítani. Szorgalmas, korrekt, rendezett anyagi viszonyok között élő szövetügynök, vagy szabó ajánlatát kéri referenciákkal. Állandó, független jő- existenciára tehet szert, befektetés nélkül. Eladási ..árakat önállóan kalkulálhatja, mert Ön az árut elsőkézből, olcsón kapja, ezért rendes hasznát hozzácsapva még mindig jóval olcsóbban jut vevője a szövethez, mintha azt bárhol vásárolná. Ajánlatok »Középeurópai igazgatóság« jeligével Rudolf Mosse hirdetőirodába Budapest IV., Váci utca 18. küldendők.