Eger - napilap, 1934/2
1934-09-13 / 173. szám
2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1934. szeptember 13. Kik kaphatnak segélyt elveszett takarékbetéteik és i értékpapirletéteik után Ahol ezerhatszáz főnyi katolikus tizenkétezer pengőt gyűjtött össze a templom újjáépítésére Vitéz Subik Károly megáldotta a kompolti templomot A legújabb belügyminiszteri rendelkezés szerint bizonyos feltételek mellett segélyben részesülhetnek azok, akik 1918, október 31ig a bankokban és pénzintézetekben takarékbetéteket, illetőleg ériőkp’apir értékeket helyeztek el. A segélyt ugyanaz a bizottság intézi, amely a hadi- kölosönök ügyeit kezeli. Éppen úgy, mint a hadikölcsönöknál, ezerkoronás betétig, illetőleg ér- tékpapiroimletig segélynek helye nincs. Ezer koronán felül, kettőezer A gyöngyösi Szent Bertalan- templom új orgonájának építése újabb lépéssel haladt előbbre. Az orgona gyári készítése befejeződött s 8z alkatrészeket két napon át teherautók szállították Gyöngyösre, ahol megkezdték a beépítés, szerelés és hangolás munkálatait. A szállítás közben majdnem súlyos kár érte az orEger, ateptember 12. A MESE atlétikai szakosztálya szeptember 16-án, vasárnap rendezi egyetlen versenyét ebben az évben. A verseny az egri atlétikának nagy napja lesz és széles érdeklődést kelt a város sportszerető közönsége körében, mert ez alkalommal kerül eldöntésre as északi kerület 19S4. évi statétafutó bajnoksága s most bonyolítják le a »dr. Bárány István« északkerületi bajnoki viadalokat. Az északi kerület atlétáin kívül bemutatkozik az egri közönség előtt a magyar bajnok-atléták színe java. Beígérték részvételüket Koltai távolugrő, Bő- dosi magaeugrő, Darányi súly- dobő, Donogán diszkoszvető és Várszegi gerely vető bajnokok, valamint a MESE régi atlétája Ignátz Mihály is. Különleges eseménye és szinte látványosságszámba menő szenzációja lesz e versenynek, hogy a Mese újonnan alakult hölgyatlétikai szakosztálya is ezen a versenyen mutatkozik be, ritmikus torna gyakorlatokkal és magyar táncbemutatókkal. Ezenkívül Egerben még nem látott koronáig csak azok kaphatnak segélyt, akik igazolják, hogy közellátásban részesülnek. Kétezer koronán felül helye van a segélyezésnek és különböző ősz- szegeket kaphatnak a betevők. A segélyezés azonban csak akkor eszközölhető, ha a jegyző, illetőleg betevő évi jövedelme nem haladja meg az évi ezeröt* száz pengőt, a feleség keresetével együtt a kettőezerkétszáz pengőt. Ehhez az összeghez minden gyermek után háromszáz pmgö számítható. I gonát, mert ez egyik teherautó j útközben felborult; szerencsére azonban kevésbbé értékes faalkatrészek kerültek földre a baleset miatt. A hatalmas, három manuálos orgona építése közel két hőnapot vesz igénybe s fölszentelése előreláthatólag október utolsó napjaiban lesz. | hölgy atlétikai versenyszámok kerülnek lebonyolításra : 100 m. síkfutás, 4x50 m. stafétafutás, magasugrás és sulydobás. E ver- senyizáaaokban a dr. Szabó Cyula vezetése mellett szorgalmasan tréningező egri lányok az északi kerület legjobb bölgyatlétáival fogják összemérni erejüket a várható legnagyobb sikerrel. A hölgybamutatőkon és versenyeken szereplő hölgyek névsora a következő: Andrássy Muni, Barchetty Er- n8, B^rey Ica, Bánbidy Ica, Bárdos Éva, Értékes Klára, Fejér Marika, Füstös Manci, Hanel Marika, Horőnszky Manyi, Jászay Marika, Kakuk Muci, Legányi Juci, Medveczky Sári, Polonyi Kató. A hölgyek csapatáról ős tré- ningjeiről egyébként érdekes fel. vételek láthatók Horváth János és Pál Károly kirakatában. A versenyre jegyek már kaphatók a Diviacky drogériában, elövételb3n 20 százalékkal olcsóbban. Hirdessen Eger—Gyöngyösi Újságban Vármegyénknek egyik legszebb községe Kompolt. Józan, szorgalmas polgársága a válságos időkben is példát mutatott a vallásosságban és a hazaszeretetben. Templomba jár, olvasókörben növeli tudását, iparkodik dolgozik és tanul ez a nép folyton, hogy haladjon, fejlődjék és boldoguljon. Keresztény erkölcs uralkodik a kompolti szép,tiszta házak ölén. Itt nincs egyke, itt nem divat a véres verakedés, halálos szurkálás a fiatalság mulatságain és szórakozásain. Valószinüleg Kospolt szállítja a legkevesebb anyagot ez egri büntető törvényszéknek évente az egész megyében. Valószinüleg azért, mert megfelelő vezetői vannak a községnek és a nép hallgat ezekre az érdemes vezetőkre. örül a magyar szem, amikor végignéz a fejlődő falu uj alkotásain. A Tárnán uj hidak segí tik elő a közlekedést Kál [felé. A határban is minden út gondozott. A falu főu'cija is olyan tisztán, karbantartva kigyőzik végig az elókertes, virágos, ízléses házak között, mint a városok sima flaszteré. Mindezek mellett pedig a mai sínylődő gazdasági életben különösen figyelemre méltó áldozatot hozott a derék falu szín- katolikus polgársága. Több mint tizenkétezer pengős költséggel renovkltatta, szinte újjáépítette és ujrafestette templomát. Ezerhatszáz főnyi lakosságtól hatalmas áldozat ez a mai időkben. Da a község papja, jegyzője, elöljárósága házrólházra jártak, buzdították, kérték a polgárságot, s a kompoltiak megértették esperesük és jegyzőjük szavát: szívesen adakozott mindenki a templomra. Kis Boldogasszony napján, a kompolti templomi búcsú napján impozáns és megható ünnepség között vitéz Subik Károly preláiua-kanonok áldotta meg a művészien újjáépített templomot. A prelátus reggel 9 óra előtt autón érkezett Kompoltra Mayer János ny. földművelésügyi miniszter, a kápolnai választókerület országgyűlési képviselője, dr. Hedry Lőrinc főispán, Okolicsá- nyi Imre alispán és dr. Szabó Gyula járási főszolgabíró kíséretében. A falu egész lakossága ott szorongott a restaurált szép barokk templom körül és mély áhítattal vett részt a megáldás felemelő szertartásán, amelyet vitéz Subik Károly végzett fő- i papi ornátusban. Az új szószékben Subik prelátus mondotta az első szentbeszédet: — Most, hogy újból feltárultak előttetek e templom ajtói, e szép képekkel feldíszített templom megáldása után — mondotta a többi között — úgy érzem, a zsoltárossal kellene felkiáltanom az én nagy örömemben. Kompoltiak, ti dicséretes áldozatot hoztatok, hogy templomotokat felékesítsétek és megújítsátok, ezekben a súlyos nehéz időkben. Mert nehéz viszonyok között éltek ti is. Ámde ha a homlokotokon barázdákat is szántott a gond, a lelketeket felőröld nem tudta. Ezért becsüllek és szeretlek őa benneteket, ezért jöttem oly szívesen közétek és most már megértem, miért van az, hogy az az öreg Fő- pásztor, aki hatvanegy évvel ezelőtt itt káplánkodott, oly örömmel emlékezik meg mindig rólatok. — Tegyétek lelketek templomát is olyan gyönyörűvé, mint ezt a templomot tettétek. Különösen azt akarom lelketekre kötni, hogy azt a képet a mennyezeten, a tizenkét éves gyermek Jézus képét, sokat nézegessétek ős úgy neveljétek gyermekeiteket, mint Jézust nevelte Mária. Mert kire van építve a jövendő? Az ifjúságra! Ha mi az új nemzedékkel nem törődünk, az ifjúsággal nem foglalkozunk, a mai sorsunk még paradicsomi állapot ahhoz képset, amibe súlya- dünk. — Boldog vagyok, hogy megáldhattam ezt a templomot és értetek itt az első szentmisét én mutathatom bs az Úrnak. Ezután nagy papi segédlettel ünnepi szentmisét celebrált vitéz Subik Károly pápai prelátus, apát-kanonok. Mise alatt Szabó Sándor kompolti kántor művészi orgonajátékkal, a kompolti 34 tagú vegyeskar pedig Szabó Elemér karnagy ügyes vezetésével szebbnél szebb magyar és latin egyházi énekekkel működött közre. Délben egy órakor a tágas Kulturbáz dísztermében Vágó Lajos esperes plébános ünnepi ebédet adott a vendégek tiszteletére. Itt az első pohárköszön- töt Vágó esperes mondotta. Költői képekben gazdag, irodalmi értékű beszédében Eger ősz Főpásztorát és munkás jobb kezét : vitéz Subik Károlyt köszöntötte, majd Mayer János ny. földmivelésügyi miniszterről emlékezett meg hálás szavakkal, Megérkezett Gyöngyösre a Szent Bertalan-templom új orgonájának anyaga Előreláthatólag október végén lesz az orgonaszentelés. Az egri atlétikának nagy eseménye lesz a vasárnapi „dr. Bárány István" vándordíjas verseny