Eger - napilap, 1934/2

1934-08-19 / 160. szám

2 EGER—GYÖNGYÖSI UJSÄG 1984. augusztus 19. Augusztus végén már körözik a pénzügyi hatóságok az isme rétién helyre költözött adó­hátralékosokat Eger, augusztus 18. A pénzügyminiszter nemrégi­ben elrendelte, hogy az ismeret­len hslyre távozott adöhfiírálé- kosokat minden eszközzel fel kell kutatni és tartozásukat be kell hajtani. Evégből rendeleti­leg úgy intézkedett, hogy az is meratlen helyen tartózkodó fedő- alanyokat köröztetni kell a pénz­ügyi hatóságoknak. A körözéseket a pénzügymi­niszter hivatalos lspja, a Pénz­ügyi Közlöny fogja hozni, még pedig elsőízben ennek a hónap­nak végén s a továbbiakra néz­ve a rendelkezés úgy szól, hogy a körözött adóalanyok listáit félévenkint hozzák le, A pénz- ügyigazgatósfigok területén már össze is állították az ismeretlen hslyre költözött hátralékosok nevét. A hátralékosok felkutatásában nemcsak a hatóságok járnak el, hsnam a közönséget is felkérik, hogy a körözött egyének tar­tózkodási helyét, ha tudják, je­lentsék az illetékes adóhivatal­nál. A forgalmas utak községi átkelő szakaszait államié burkolattal lát]ák el Az autóközlekedős megnöve­kedésével azok a községek, ame­lyek a nagyobb forgalmú ország­utak mellett épültek, sokat szen­vedtek a portól, mert ez velejá­rója volt a gyorsan romló felü­letű makadSm utaknak. Ez az állapot egyes községekben már tűrhetetlenné vált s ezért az egri fillamépítészeti hivatal elhatá­rozta, hogy a jövő évi útépítési Programm keretében megkezdi a forgalmas országutak községi átkelő szakaszainak állandó bur­kolattal való ellátását. A tapasztalatok szerint erre a célra igen jói megfelel a csmant- makadám s lobiás József mű­szaki főtanácsos, az államépíté­szeti hivatal vezetője intézkedett, hogy ezzel a burkolattal vonják be egyelőre kíiérletképsn Tisza­füreden a község átkelő útsza­kaszait. A főtanácsos kijelentése szerint, ha a háztulajdonosok, akiknek házai előtt a burkolás­ra szánt utak elvonulnak, nem idegenkednek az út hosszabb ideig való elzárásától, a közsé­gekben hamarosan ki lehet kü­szöbölni a már tűrhetetlenné vált nagy országúti port. Olaszország a fegyverek erejével is garantálja Ausztria függetlenségét (MTI) Mussolini és Schusch­nigg kancellár találkozásának cél ja, mint a Reuter római levele­zője írja, hogy mindazokat a problémákat megvitassa a két kormányelnők, amelyek esedé­kesek lettek volna a Doilfutt— Mussolini között megbeszélt ta­lálkozáson. A biztonsági ezer- ződéa letárgyalására az idő rö­vidsége miatt már nem igen ke­rül sor, azt csak később fogják megvitatni. A Matin azt írja a két premi- ér találkozásáról, hogy az európai politikában nagy nyugalmat fog teremteni. A lap szerint ugyanis Mussolini tervezetet dolgozott ki, amely Ausztria függetlenségét és esetleg semlegességét is ga­rantálja. Olaszország, írja a Ma­tin, a fegyverek erejével kíván­ja nyugvópontra juttatni Auszt­ria problémáját, meri tervezeté­hez Anglia és Franciaország hozzájáru’ását is béri m«jd. Simán folyik a gyöngyösi Hangya felszámolása, nem károsodnak az üzletrészesek Gyöngyös, augusztus 18. \ A közelmúltban egyik gyön­gyösi lap azt a riasztó hírt kö­zölte a gyöngyösi Hangya fel­számolásáról, hogy az üzletré- részesek ki vannak téve a ve­szélynek, hogy a szövetkezet 188.000 pengős tartozását törvé­nyes kötelezettségüknél fogva nekik kell kifizetni. Ennek a kényszerű fizetésnek lehetősége csakugyan fennflllana, ha perre került volna a sor. | Utána jártunk a dolognak a most módunkban van közölni a majd kétezer üzletrészest érdek­lő hírt, hogy a felszámoló bi­zottság elnökének dr. Mannó Kálmán főorvosnak és Libisoh Károly dr. ügyvédnek, a főhite­lező Hangya központtal folyta­tott hosszas tárgyalásai eredmé­nyeként sikerült olyan bírói egyezséget létrehozni, hogy a körülbelül 20.000 pengős üzleti kinnlevőség és a Hangya nyom­■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ da tiiz'án megmaradt az üzlet­részesek kielégítésére, pót ha a szerdán tartandó önkéntes bírói árverésen a szövetkezet főtéri és Szent Bertalan ucca 3. szám alatti nagyártéfeű ingatlanait 80.000 pengőnél megasabb áron sikerül értékesíteni, a különbö­zet szintén ez üzletrészeseké A Hangya nyomdát 14-én 5000 pengőért már eladta a bi­zottság ■ a kinnlevőségek be­hajtása a jövö évben befejezést nyer és Gyöngyös közönsége sem veszti el a fűszerárak egyik szabályozóját: a régi Hangyát, mert annak helyébe a központ vezetése alatt állő »Háztartás« lépett. Hosszú'évek ófa beváltak az . ASPIRIN tabletták minden meghűléses betegségnél és reumás fájdalmaknál. A valódiságért és jóságért szavatol a minden tablettán látható felirás: Gyógyszertárban kapható. — Minden előfizető negyedéven­ként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig egy ingyenes kishirdetésre jogosult. fi 5zőlősgazódk Egyesülete széles arányokban megkezdte akcióját a szőlőfogyasztás emelése érdekében Jelentettük legutóbb, hogy a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete nagyszabású akciót szándékozik indítani a ezölőfo- gyaeztái emelése érdekében. Ezt az akoiőt már meg is kezdte az egyesület, amely azonkívül, hogy a kormányt és más hatóságokat is felkért a mozgalom támogatá­sára, a szőlőtermelő vidékek köz­ségeiben is széles alapokon kezd­te meg a propagandát. Ennek alapján a gazdák a községi, városi képviselőtestü­letekhez, törvényhatóságokhoz beadványokat szerkesztenek, e­melyefeben kérik a mozgalom támogatását. Tervbe vették azt is, hogy az iskolai év megkez­dése után az iskolásnál és más tanügyi hatóságoknál közba- járnak aziránt, hogy az ifjúság sorában a szőiőfogyasztás hasz­nosságáról és fontosságáról elő­adásokat tartsanak. Úgylátszik, a magyar szőlősgazdaközönség felismeri végre azt a fontossá­got, amely a szülőfogyasztás emelkedésében rejlik s szerve­zeti propagandával igyekszik is ezt a felismerést a maga számá­ra haszno»ítani. HÚSZ ÍVVEL EZELŐTT Tovább tart az előnyomulás Szerbiában Olaszország nem áll az ántánt mellé 1915 AUGUSZTUS 18. A szerbiai harctéren ezen a napon a monarchia cispatai őri ási véráldozatok árán tovább folytatják előnyomulásukat. A döntő sikert megnehezíti a had­tápvonal megszakadása. A Irán az uttalan szerbiai utakon, az őserdők dzsungeljában nem tud közlekedni, de a csapatok az élelmezés nehézségei ellenére is hősiesen kitartanak. A veszteségek hatása alatt el­rendelik az 1914-es újoncok, va­lamint a fölös létszám miatt szabadságolt tartalékosok, pót­tartalékosok és népfelkelők azon­nali behívását. Voltak még optimisták, akik ezekben a napokban azt mon­dották, hogy ez már utolsó erő­gyűjtés, most már rövidesen vé­ge lesz. A háború most már miudenüvá bevájja karmait, a harmadik hátben alig van csa­lád, amelyben ne aggódnának az epa, vegy fiú életéért.. . 1914 augusztus 18-án jelentik Berlinből: Minthogy itt az ahír terjedt el, hogy az olasz kor­mány monarchia ellenes maga­tartást tanúsít, az olasz kor­mány berlini ügyvivőjét a hírek energikus cáfolására utasította... Néhány napihír címe ezen a nepon: Űj kormánybiztosok. — Adományok a Vöröskereszt egri fiókjának. — Egy 60-as katona levele. — Mindenütt háború, há­ború, háború. Pedig csak har­madik hete dörögnek a puskák a fronton. De itthon még lobog a lelkesedés, mialatt sorakoznak a jeltelen sírok, északon, délen, keleten és nyugaton. 1914 aug. 18. — Országos frontharcos találkozó. Az Országos Frontharcos Szövet­ség kezdeményezése folytán min­den év októberének első vasárnap­ján találkozóra jönnek össze Buda­pesten a frontharcosok. Ezt a ta­lálkozót az idén is megrendezi a szövetség. Az előkészületek már megtörténtek s a helyi alakulatok is mindent megtesznek, hogy a hatodik frontharcos találkozó méltó legyen a szervezethez.

Next

/
Thumbnails
Contents