Eger - napilap, 1934/2

1934-08-11 / 155. szám

2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1934, augusztus 11. Egyre bővül a poroszlói őszi gyümőlcsktállitás programija Eger, augusztus 10. Jelentettük már, hogy az ősz folyamán Poroszlón, Heves me­gye legjobb táligyümölcstermő vidékén nagyarányú kiállítást szándékozik rendezni a Gyümölcs­termelők Egyesülete. Ez a ki­állítás, amely a téli almafajták­ban szinte páratlanul nagyszerűt termelő poroszlói almavidék első megmozdulása lesz, egy jobb kornak megnyitója a környék számára, mert a kiállítás alkal­mából a nagy exportcégsk figyel­mét is felhívják az itteni anyagra. Mint értesülünk, a kiállítás programmja egyre bővül és nem* csak Poroszló, hanem Tiszafüred, Örvény és Sarud is felvonul azon a tiszai ártéren termelt gyümöl­cseivel. Azonkívül háziipari ki­állítást is rendeznek Poroszlón, sőt mezőgazdasági gépak és esz­közök is lesznek a kiállításon, elsősorban olyanok, amelyeknek a gyümölcstermelésben szerepe van. Ilyenformán nemcsak a ke­reskedők, hanem a gyümölcs­termelők, vagy a gyümölcster­melésbe bekapcsolódni kívánó gazdák számára is igen tanul­ságos lesz a poroszlói kiállítás. Le kell szállítania a városnak a kövezet vám díjakat A városokat környező vidék sokallja a mostani vámdíjtátele- ket és azok leszállítását szorgal­mazza. A kereskedelemügyi mi­niszter ettől a mozgalomtól ve­zettetve körrendeletben arról ér­tesíti az érdekelt városokat, hogy kövezetvámszedési jogukat ad­dig, amíg az új közúti törvény éleibe lép, de legfeljebb 1935 június 30-ig meghosszabbítja, de figyelmeztet arra, hogy a váro­soknak a vámdijak megállapí­tása ügyében kiadott további rendeletét alkalmazniok kell és erre az esztendő a vámdíjaket úgy kell megállapítanak, hogy azok a mai megváltozott viszo­nyokhoz alkalmazkodjanak. Két­ségtelen, hogy a miritzternek ez az állásfoglalása az egész ország­ban a városi vámdijak mérsék­lését és ezen keresztül a városi vámjövedelmek csökkentését von­ja mega után, azonban bizonyos ez ic, hogy teljesen méltányos a mezőgazdasági érdekeltségek­nek az a kívánsága,- hogy a mezőgazdasági cikkek árával arányban nem álló kövezetvám díjtételeket megfelelő mértékben mérsékeljék. Eger, augusztus 10. Augusztus 15éu, — mißt je­lentettük, — filléres gyorsot in­dít a Máv a szegedi Ember tra­gédiája előadására. A filléres gyors Miskolcról indűl, de csat­lakozni Egerből és Gyöngyösről is lebet a vonatra. A filléres me­netrendjét már megállapította a Máv és eszerint a szegedi vonat Egerből 15-őn reggel 8 őrá 8 perckor indul és Szegedre érke­zik 14 őrá 42 perckor. Vissza­felé 0 őrá 50 perokor indáinak a filléres utasok és 16-án reggel 7 őrá 41 pt>or érkeznek Egerbe. Ezen a vonaton kívül Miskolc­ra és Esztergomba megy még filléres. Az esztergomi ugyancsak 15-én, a következő menetrend­del: Egerből indűl: 5 őrá 35 p- kor, érkezik Esztergomba 10 őrá 40 pkor, Visszafelé iodűl 21 óra­kor, érkezik Egerbe 2 óra 20 p. A miskolci filléres Egerből 8 ó 8 pkor indűl, Miskolcra érkezik 10 ő 24 p. Vissza 20 ő 52 p,érke* zik 22 ó 22 p. A szegedi útiköltség 6 P 20 f, a miskolci 1 P 80, az esztergomi pedig 4 P 20. Jelentkezni lehet a menetjpgyirodában. Aktuális gazdaproblémákkal foglalkozik a Mezőgazdasági Kamara mai gazdagyölése Eger, augusztus 10. Ma délelőtt nyitották meg Mis­kolcon a vármegyeháza díszter­mében azt a gazdagyüiést, ame­lyen részt vesz a kamarakerület gazdatársadalmának minden rep­rezentánsa s így Heves megyé­ből is igen sokan. A minden pártpolitikától man­tes gyűlés iránt igen nagy ér­deklődés nyilvánul meg, mert azok a problémák, amelyeket itt felvetnek életbevágó fontosságú­ak a gazdatársadalom szempont­jából, és az elhangzott kívánsá­gok remélhetőleg meghallgatásra találnak a kormány részéről. Nem kis része van a nagy ér­deklődésben az egyidejűleg meg­rendezett nemzetközi sörárpa- vásárnak is, amelyet a gazda- gyűlés után nyitnak meg a me­gyeházán. Kibőuítik a mátraházai turistaszállót Több ízben rámutattunk stár arra, bogy a Mátra forgalmának növekedésével a mátraházai tű- ristaczáilő szűknek bizonyűit és nem tud teljes mértékben meg­felelni hivatásának. Most arról értesülünk, bogy a tűrietaszállő éttermét kibővítik, még az ősz folyamán, mert a télen várható nBeyarányű for­galmat a mostani keretek között nem lehet lebonyolítani. Tegnap Gyöngyösön járt Medgyaszay István, a szálló tervezője és Puky Árpád dr. polgármester társasá­gában megtekintette Mátraházát, hogy eldöntse, vájjon az átala­kítás menyiben hozható össz­hangba a szálló ősmagyar stí­luséval, Elérte a napi ezer mázsát a gyöngyösi piac szöléfelhozatala A gyöngyösi piacon a csemege­szőlő forgalma erősen megindult. A népi felhozatal 1000 mázsán felül van, sajnos azonban a nagy mennyiség árzuhanást is okozott. A seszla ára 20—22 fillér, egyéb borszőlőé 18—20-ra esett, ami a gazdákat igen érzékenyen érinti. Külföldre az elmúlt hetek őta át­lag 15 waggon gyümölcs és főze­léket szállítanak naponta Nőiset- Lengyel Csehország, Ausztria és Svájc felé. A piscról írott leg­utóbbi cikkünk eredményeként a » hatósági közegek megértése folytán a Gyöngyösről külföldre szállításra kerülő termények Iá dáin Magyarország jelzésén kí­vül »Gyöngyös« jelzés is szere­pel. A paradicsomból még min­dig 200 mázsa körüli felhozatal van, az árak is örvendetes emel­kedést mutatnak, — amennyiben 1-ről 3 fillérre emelkedtek. Ennek okát a budapesti konzervgyárak paradicsom-vásárlásában látják. Illetékesek véleménye szerint az idei piac a legboldogabb béke­éveket is túlhaladja mennyiség és ár szempontjából. ...És általán több-é, mint álom, a lét... Néhány sző Az ember tragédiája szegedi szabadtéri előadásáról. Szeged, augusztus 10. Szeged messze van Egertől» ezért talán kifogásolhatónak tű­nik nagyobb terjedelemben meg­emlékezni Az ember tragédiája szabadtéri előadásairól. Mégis meg keli tenni, több okból. Elő­ször ezért, mert az egész kuUűr- világ egyik legnagyobb esemé­nye játszódik le a szegedi dísz­téren, ahol a magyar szellem negyjai találkoztak össze párat­lan szépségű és érdekességü ki­nyilatkozásban s ez az esemény éppen a közeljövőben válik hoz­záférhetővé Eger és Gyöngyös közönsége számára. Dj meg kell tenni vaiami szomorú visszaem­lékezés miatt is. Szeged és Eger a szabadtéri játékok múltjában nagyon közel álltak egymáshoz. A Magyar Passió első szegedi előadása után vetődött fel a gon­dolat, hogy Egert magyar Salz­burggá kell tenni, katolikus misz­tériumok játékhelyévé. Sok kö­vet megmozgattak ezért fővárosi rendezők, egri lelkes emberek ; s ma Szeged már elképzelhetet­len fejlődésbe ívelt, míg az egri nagytemplom előtt nem gyűlnak reflektorok. Mit lehetett volna (s talán: mit lehet még) tenni: ezt látja elsősorban az egri köz­író a szegedi szabadtéri előadá­son. * ... És általán, több é, mint álom, a lét. .. mondja Ádám az utolsó szíoben. Madách fáradt révedezése ez s erre a mondatra építette fel rendezői felfogását az ősz művészhajű gróf: Bánfty Miklós. Nem valóság, álom az, ami itt történik ; az előadás több a művészi játéknál, a siker is több a sikernél. Az emberi fan­tázia csodálatos szárnyalása sza­badon, a tér határaitól, az idő nyűgétől megtiizlultan, az örök­kévalóság képlete jegyében. Meg­döbbentő képet kap a néző, aki gondolkodni és érezni tud. A gondolatok meztelen születé­sét lehet látni, a reflektorok föl­döntúlivá lényegült sugárzó kö­dében, a feltörő füstgomolyok hullámzásában. Madách óriási elméjének munkáját a súlyos mondatokban, s valahol, tudat alatt szívódik föl a szemlélőben a távoli orgonabűgás, a zengő kórusok éneke, a zenekarok ezüst hangjai. A szabadtéri színpad előtt Madách homloka feszül s magasodik föl a földtől az égig, átfogva mindent, ami ebben a távolságban tartalom és érték. Az álom szemléltető folyamata ez, sejteii egy jövő kor finom pszi- hikai műszereit, amikkel meg­világítják majd az embari lélek titkait. * Az újabb rendezés minden rafinériáját felsorakoztatja Az ember tragédiája megjelenítésé­nél grőf Bánffy Miklós és Oláh Gusztáv. A leegyszerűsített szín­padi játék a lépciőrendszerekkel fölépített téren, a mozdulatmű­vészet, ének- és zeneművészet Filléres gyors Szegedre, Esztergomba és Miskolcra Egerből és Gyöngyösről

Next

/
Thumbnails
Contents