Eger - napilap, 1934/1

1934-06-28 / 130. szám

EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 azonbsn nem lőhetett, mert ab­ban a pillanatban járókelők tűn­tek fel az üldözött fogoly köze­lében és ezeket ia «érthette vol­na a revolver-golyó. A főtörzs­őrmester lóvéi helyett harsány hangon a közönség felé kiáltott: — Fogják meg! Pillanatok alatt egy csoport verődött öisze a járókelőkből éa az emberek ia segíteni igyekez­tek a rendőrnek a szökevény elfogásában. A főtörzsőrmester egyik bajtáraa éa két pénzügyőr a főszékeaegyház mellett a Szé­chenyi utcára sietett, hogy ott szembekerülhessenek a szöke­vénnyel, aki a Klebelsberg-térről a Pepnövelde-utoán fordult be. Katona főtörzsőrmester ide is követte foglyát. A szökevény a szeminárium közbe fordult és már későn vette észre, hogy zsákutcába jutott. Amikor vissza akart fordulni, a rendőr már fogta a gallérját. Az izgalomtól sápadt foglyot hosszú láncon vezette azután az ügyészségre a győztes rendőr, akinek az arcán szintén gyön­gyözött verejték. Az elfogott szökevény gyűlö­lettel nézte végig a főtörzsőr­mestert és fenyegetően mor­mogta : — No, de magával még talál­kozni fogok. . . A közönség pedig, mely szem­tanúja volt az izgalmas fogoly- üldözésnek, elismeréssel nézte a derék egri rendőrt, akinek mel­lén egész tor háborús kitüntetés ragyog. Meri a közönségnek jól­esett, hogy az egri rendőrnek sikerült az, ami az utóbbi idő­ben nem mindenütt sikerül: elcsípni a megugrott rabot. Hová mennek táborba az egri cserkész- csapatok? Vége az iskolai evnes, bezá­rultak az iskolák kapui s a cser­készcsapatok is megkezdik táboro­zásukat. A reáliskola Dobó István cserkészcsapata hétfőn reggel indult el a Tisza melletti Sarud­ra háromhetes táborba. Hétfőn este a ciszterci gimnázium Ko- háry csapata utazott az abauj- megyei Pálházára 3 hetes tá­borba. A felső kereskedelmi is­kola Eszterházy csapata 27-én a Blikkbe megy két hétre a Lambott vadászház mellé tábo­rozni. A polgári iskola Boiyky csapata pedig a Mátrába rendez gyalog mozgőtábort Szurdok- püspöki végállomással. A Bor­nemissza csapat július 12-től két hétig Kácsfürdőre vonul. A ta­nítóképző Pyrker csapata július 3 ától rendez 5 napos mozgőtá­bort a Bükkbe. Az aprődok nem mennek táborba. A cserkészcsa­patok csütörtökön és vasárna­ponként tartanak hivatalos fo­gadónapokat. 1934 június 28. Főgelné Kaufmann Emmy és Gyárfásné Hubcrth Joián tanítvá­nyainak második vizsga­hangversenye. Eger, június 27. Főgelné Kaufmann Emmi ál­lamilag képesített okleveles ze­netanár növendékei az elmúlt hét szombatján tartották máso­dik vizsgahangversenyüket a Kaszinó nagytermében. Ez al­kalommal Gyárfásné Huberth Jolán zongoratanár tanítványai­val együttesen mutatták be min­den elismerésre méltó tudásukat s zenei képasségeik olyan fej­lettsegét, amely a tanulmányi fokozatnak megfelelően, tanáraik helyes és elismert nevelő és ok­tatómunkájára irányítja a fi­gyelmet. A Fógel növendékek kisebb­jei közül Kroő György, Prészler István és Klein Sándor tűntek ki szép tudásukkal, de nem ma­radtak mögöttük Urbán Mária, Urbán Gusztáv, Urbán Vilmos, Tőfaluesy Imre és Láng Ztuzsa sem. Nagy meglepetést keltett a kis Urbán Éva bátor, tiszta játéka, ö üdvözölte egyébként a növendékek nevében Főgelné Kaufmann Emmy tanárnőt. A vizsgahangversenyen Főgel Ele­mér gordonkatanítványa: Tarján Temás is szerepelt és komoly fejlődésről tett tanúságot. A Ze­neakadémia előkészítő szakának két növendéke : Schneeweisz M. és Znakovszky Klári aratták a a hangverseny legforróbb tap­sait. Schneeweisz szép értelme­zésével, elmélyülő készségével, Znakovszky a nemes zenei pát- hosz lendületével és erejével ko­ronázta ba a hangversenyt. A zongoratanítványok közül Schneeweisz Marika pompás rit- mizáiásával, Székely Tamás szí­nes játékával, Löw Anikó fej­lett technikájával, Kiszely Ilona és Fleiichmann Ibi biztos hang- szerkezelésükkel tűntek ki. Szé­pen sikerült a Flgischmann—Löw négykezes is. A zenekari tudás­ból a Hunyadi induló előadásá­val mutatott jő fegyelmet és ösz- hangot a hegedűsök együttese. — A Magyar Játékszín Egerben. Bársony Aladár igazgatása alatt működő Magyar Játékszín társu­lat július 3-átől kezdve 18 napon át Egerben játszik a Városi Színházban. A társulat Remete Géza a debreceni Ciokonai-szín- ház volt főrendezője vezetésével 20 taggal jön Egerbe és műsorán a jelenkori színpadi irodalom legkiválóbb termékeit mutatja ba az operettet kivéve minden mű­fajban. Révész Emil a társulat titkára már megkezdte a bérle­tek gyűjtését Egerben. Bizonyos, hogy a jó prózai együttes mun­káját érdeklődéssel fogja kísérni a közönség annál is inkább, mert a helyárak egészen mérsékeltek. A legmagasabb helyár T60 P, a legalacsonyabb 14 fillér. HÍREK Egri társadalmi naptár. Június 28: este 9 órakor az Egri Torna Egyesület zártkörű tánc 3 mulatsága a Koronában Június 30. Műsoros estély az Egri Kath. Legényegyletben. Július I: Az egri Dobó István Társaság jőtékonycélú kerti mu­latsága a Keresztény Iparoskor kerthelyisőgében. Gyöngyösi társadalmi naptár. Július I. Műsoros estély az egri Kath. Legényegylet dal- és zenekará­nak és műkedvelőinek közre­működésével. — Halász János hitoktató a bükk- zsérci plébánia ideiglenes vezetője. Semrecsányi Lajos dr. érsek, pá­pai trónálló a Drávay János el­halálozásával megüresedett bükk- zsérci plébánia vezetésével ideig­lenesen Halász János miskoloi hit­oktatót bízta meg a javadalom be­töltésével. — Primiciák. Bódy István és Demeter János űjmisések vasárnap mondották első miséjüket, Demeter János Mezőkövesden, Bódy István pedig Erdőtelken. A lelkészek nagy­számú hívő részvétele mellett mu' tatták be első miséjüket. — Halálozás. Mint részvéttel ér­tesülünk, özv. Tertseh Jőzsefné 82 éves korában, július 26 án, délután Jánosházán (Vasvármegye) meg­halt. Az engesztelő szentmiseáldo­zatot az egri főszékesegyházban is bemutatják lelke üdvéért június 28 án reggel 7 órakor. Az elhunyt­ban Tertseh Dezső egri kántor édesanyját gyászolja. — Az Egri Katolikus Legényegylet szombatesti műsoros estélyére a pró­bák már javában folynak, a da­lárda, a zenekar és a műkedvelő gárda derekas munkát végez. Min­den remény megvan arra, hogy ez a vidám estély igen jó sikerrel és hangulatban fog lezajlani. A mű­sort lapunk legközelebbi számában hozzuk. Vasárnap este az Egri Katolikus Legényegylet Gyön­gyösön vendég szer epei, hol a mű­sort a Gyöngyösi Legényegyletben megismétli. A jegyek a Sajtószö­vetkezetben már kaphatók. A mű­soros estély bevételét a gyöngyösi költségek fedezésére fordítják. Itt említjük meg, hogy eddig Novák Sándor kanonok és Bereez Fidél irgalmasrendi tanácsos 5—5 pen­gővel járultak a költségekhez. Az adományt ezúton köszönettel nyug­tázza a rendezőség. * Vége az iskolaévnek és kezdődik a gondos szülő nagy gond­ja, hogy melyik intézetbe, melyik internátusba adja gyermekét, mi­lyen életpályát válasszon fiának, leányának. Most jelent meg az «In- ternátusok, tanintézetek részletes tájékoztató címtára», mely ügye­sen összeállított könyvecske rész­letesen ismerteti a hazai oktató- intézeteket és nevelőotthonokat. Ezt a minden szülőnek nélkülöz­hetetlen címtár tájékoztatót 20 fil­léres portóbélyeg beküldése elle­nében bárkinek ingyen megküldi Erdős József hirdetési irodája Bu­dapest, VI., Teréz-körút 35. — Minden előfizető negyedéven­ként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig egy ingyenes kishirdetésre jogosult. * Elhízott egyéneknél a már régóta szívesen alkalmazott ter­mészetes »Ferenc József keserű­víz a bélműködést erőteljesen elő­mozdítja, az anyagcserét teteme­sen élénkíti, a zsírmennyisőget megfelelően lecsökkenti és a tes­tet könnyeddé teszi. Az orvosi szakirodalom kimutatja, hogy a Ferenc József víznek a máj- és a végbél felé irányuló vértolulá­soknál, valamint aranyérnél és prostatabajoknál is valóban áldá­sos hatása van. * Rz Egri Keresztény Sajtó szövetkezet könyvkereskedése közli t. vásárlóival, hogy a tele­font bevezette. Telefonszám 95. — A Magyar Mérnök és Építész- egylet bányászati és kohászati szak­osztálya a folyó hó 23 án megtar­tott tisztújító gyűlésén elnökké Bortnyák István m. kir. bánya- tanácsos, nagybátonyi bányaigaz­gatót, jegyzővé pedig dr. Kiss László m. kir. kormánybiztost vá­lasztotta. * Üdvözöljük bel- és külföldön lakó barátainkat, ismerőseinket, csonka Hazánk revíziós célját szol­gáló «Trianoni emlékkereszt« le­velezőlapokon ! Egri irredenta em­lék! Ára 16 fillér. Kapható: az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. — Országos vásárok. Július 4 : Miskolc. Július 5: Putnok, Tisza­füred. Július 6: Gyöngyös. Film. Uránia. Csütörtökön és pénte­ken : Ciklon az Óceán felett az oceánrepülés hatalmas, izgalmas drámája. Főszereplők : John Barry­more, Lionel Barrymore, Helen Hayes, Myrna Loy és Robert Mont­gomery. Charley, a macskák ba­rátja burleszk és egy trükkíilm. Előadások kezdete csütörtökön 6 és fél 9, pénteken 4, egynegyed 7 és fél 9 órakor. SPORT A MOVE VII. lövész- kerület gyöngyösi versenyének eredmé­nyei. A gyöngyösi MOVE által ren­dezett VII. lövőizkerületi MOVE kis és nagypuska bajnokságok most zajlottak le Gyöngyösön. A verseny alkalmából Gyöngyös­re érkezett Henkey Hónig Vil­mos ny. tüzértábornok, a MOVE VII, lövész kerületének felügye­lője, vitéz Rajnay Vilmos szá­zados kíséretében. A versenyt Tattay István első osztályú ver­senybíró, ligaküldött vezette ki­váló szakértelemmel. A kétnapos verseny eredmé­nyei a következők: Senior kispuska egyéni bajnok Telihay Béla miskolci MOVE 269 p., megnyerte Gyöngyös vá­ros bronzszobor tiszteletűi]át, 2. Hegedűs Gyula miskolci MOVE 262 p., nyerte a Főg gyár díját, 3. Boda Béla sárospataki MOVE 257, 4. Marittyák Béla ózdi MOVE 255, 5. Falesz Jenő miskolczi MOVE 248. Junior kispuska egyéni baj­nok : Zudla P«1 ózdi MOVE 252

Next

/
Thumbnails
Contents