Eger - napilap, 1934/1

1934-01-04 / 2. szám

2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1984, január 4. étéit jelent. Ha mindezeket a körülményeket szSmbavesszük éa hozzáadjuk még a vasúton kívül az egyéb utak él a vízi közle­kedés hiányait is, teljesen mél­tányol a hazamenti gazdák ré- széről egyre sürgetőbben jelent­kező kívánság, hogy ennek a vidéknek a mezőgazdái fokozot­tabb védelemben részesüljenek. Dem lesz menetrenőudltoztís az államuasuiaknál Nemrégiben a Máv üzletigaz­gatósága azzal a tervvel foglal­kozott, hogy a téli személyfor­galom csökkenése miatt menet­rendváltozást léptet életbe. Ez a változás az egri közönséget is érintette volna, mert az egyik budapesti gyorsvonatjáratot is be akarták szüntetni. Érdeklődtünk a Máv miskolci üzletigazgatóságánál, hol azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a tervezett menetrendváltozás, ille­tőleg vasutjárat csökkentés egy­előre elmarad. Ezek szerint tehát a Miskolc—budapesti viszonylat­ban nem változik meg az ér­vényben levő téli menetren. A menetrendváltoztatás gondolatát az üzletigazgatóság nem ejtette el végleg, de annak életbe lép­tetését— a vasúti forgalom emel­kedésének reményében — bizony­talan időre elhalasztotta. Gyöngyöt városa annakidején több pontból álló javaslatot ter­jesztett a városok állandó kon- gremuta elé a biztosítás kér­désére vonatkozólag és bizonyos változásokat sürgetett ezen a téren. A biztosító intézetek most a javaslat minden pontja takiate- téban állást foglaltak. Tiltakoz­nak az elleD, hogy a városok egy állandóan működő biztosí­tási irodát létesítsenek, amely abból a haszonból tartaná fenn magát, ami a biztosítások f-lül- viztgálásáből származik. Sem­miesetre sem engedhető mag, mondják, hogy a magyar váro­sok erkölcsi testületé egy bizto­sítási szakirodát állítson fel, ügyvédhez hasonlóan az ered­ményes reklamációk után szá­zalékot élvezzen és esetleg még jutalék ellenében biztosításokat I is közvetítsen. Ami az önbiztosítás kérdését illeti, a városok álláspontja na­gyon is eltérő, de semmissetre sem kerülhet sor arra, hogy bár­melyik is letérjen a biztosítás eddigi rendszerérő). Ebhez leg­főbb hatóságuk, a belügymi­niszter semmi körülmények kö­zött sem járulna hozzá. Szóba került egyes városok­nál a biztosítási értékek leszál­lítása is, de ezt a tervet is kény­telenek revízió alá venni, mert az egy esetleges jelentékenyebb kár esetében komoly következ­ményeket vonhat maga után és teljesen felboríthatja a mai rossz viszonyok közöst amúgy is la­bilis költségvetésű kőzületek va­gyoni egyensúlyát. A városok a biztosítási díj - egyezmény megszüntetését is kö­vetelik, de legalább is azt, hogy közvagyonról lévén sző, külön­leges elbánásban részesüljenek. Ez egészen érthetetlen, mert hi­szen a biztosítási intézmény sem élvez adókedvezményt és a kő- zületeket legfeljebb »nagyfo­gyasztóknak» tekintheti, ami az amúgy is nyújtott engedménye­ken túl további kedvezménye­ket már nem tesz lehetővé. Ami végül illetékes helyek döntő ál­láspontját illeti, behatóan foglal­koznak a városok panaszával, de semmiesetre sem hagyják ciorbítani a biztosítási intézmény érdekeit. London, január S. Az angol sajtó Titulescu sze­mélyévei foglalkozik, aki Dúca meggyilkolása óta egyre titok­zatosabban viselkedik és több­szöri ígérete ellenére sem tért vissza hazájába. Az angol lapok szerint a román külügyminisz­ternek még tartözbodási helye is ismeretlen. Állítólag a vas­gárda elhatározta Titulescu meg­gyilkolását is és most abba a svájci kantonba, ahol a külügy­miniszter tartózkodik, nem en­gedik br a román útlevéllel ér­kező idegeneket. Egész Romániában fékevesz­tett rémület uralkodik és a ki­rály nem is ment el Dúca teme­tésére, mert merénylettől tartott. Betegségére hivatkozva maradt távol a temetésről és ugyancsak betegségére hivatkozik Boris bolgár király is, aki bukaresti látogatását bizonytalan időre elhalasztotta. Ma délután értekezletet tartanak a vármegyeházán a LÁB kölcsönös tisztviselők Eger, január 3. Több ízben beszámoltunk ar­ról a mozgalomról, amely Eger­ből kiindűlva, Petro Kálmán dr. országgyűlési képviselő támoga­tásával a LÁB kölcsönök kamat­terheinek és annuitásának le­szállítása érdekében megmoz­gatta az egész köztisztviselői társadalmat és eredményeiben egyike lett az utóbbi esztendők legsikeresebb megmozdulásai­nak. Az az egységes fellépés, amely a súlyos terhek könnyítésére összekovácsolta az érdekelteket és Eger fáradhatatlan képvise­lőjének az ügy érdekében tett lépései eredményezték, hogy a kormány közbalépatt és a LÁB kölciÖDÖk szolgáltatását megfe­lelő arányban csökkentette. Erről az eredményről számol­nak be részletesen ez akció megindítói azon az értekezleten, amelyet délután 5 órakor a vár- megyeházán tartanak meg a le­véltárban. Részletesen ismertetik majd ez értekezleten a mozga­lom egész lefolyását és felvilá­gosításokat nyújtanak minden olyan kérdésre, amely felmerül­het a kölcsön változott feltételei­vel kapcsolatban. A törvényszék elrendelte a bizonyítást Eger városa és az Eger-Gyöngyösi Újság közötti perben Eger, január 3. \ Az Eger Gyöngyösi Újságban | az ősz folyamán két cikk jelent meg, amely a városi hatóság két intézkedését bírálta. Az egyik cikk azt tette szóvá, hogy a költségvetés tárgyalását megelő­ző közgyűlés egyik írásbeli vég­határozata nem fedi a közgyűlé­sen szóban és cselekvésben tör­tént eseményeket. Arról volt iít sző, hogy Radii Károly városi képviselő két különböző indít­ványát (tisztviselői pőtilletmé- nyek, reprezentációs költségek) egyesítette a közgyűlés. Az írás­beli véghatározat azt állította, hogy a tisztviselők nem szavaz­tak ennél a kérdésnél, az újság pedig 8zt, hogy szavaztak. A másik cikk azt írta, hogy a kereskedelmi minisztériumból ér­kezett s az egri gyümölcskerei- kedökre nézve rendkívül fontos aktát elvesztették a városházán. A két cikk miatt Trak Géza polgármester és Nemecsek Aurél városi tanácsnok rágalmazási sajtópert indítottak dr. Kapor Elemér és Dévényi Nagy Lajos, az Egér-Gyöngyösi Újság két szerkesztője ellen. A most megtartott főtárgyalá­son a két újságíró nem ismerte el bűnösségét. Dr. Kapor Elemér kijelentette, hogy legjobb tudo­mása szerint a tisztviselők le­szavaztak az említett közgyűlé­sen, különben sem gyanúsította a polgármestert és a városi ta­nácsnokot kőzokirathamisítássfll, mindössze azt írta, hogy téved­tek a szavazatok összeszámolá­sánál. Dévényi Nagy Lajos előadta, hogy maguk a gyümölcikeres- kedők jöttek panaszra a szer­kesztőségbe. Az akta iktatása és elintézése között nyolc napi idő telt el. A városházáról nem az illetékes szervhez : a Társadalmi Egyesületek Gazdasági Bizottsá­gához fordultak, hanem a gyű- mölcskereskedőket keresték szer­te a városban. Kálnoky Viktor dr. védő azt bizonyította, hogy a két újság­író nam lépte túl a jogos kritika határát s csak a túlságos érzé­kenység találhat rágalmakat az inkriminált cikkekben. Aki a közéletben szerepel, annak állnia kelt a kritikát. Ennek a sajtónak munkásai évtizedes hagyomá­nyok alapján igazságot kereső, finom és bátor hangon szolgál­ták a közérdeket. A cikkek nem rágalmaztak senkit, éppen ezért az újságírókat fel kell menteni. Ha azonban a törvényszék az ügy jelen stádiumában nem kí­ván még ítéletet hozni, a véde­lem a valóság bizonyítását kéri s tanúkat jelent be arra vonat­kozólag, hogy az említett köz­gyűlésen a polgármester meg­engedte a tisztviselők szavazá­sát, a tisztviselők fölálltak sza­vazni és a polgármester nem hirdette ki, hogy a tisztviselői szavazatokat nem olvasták össze. A második cikkre vonatkozólag ugyancsak bejelentette tanúkul a zöldségkereskedőket ős az egri Gazdasági Szövetség titkárát. Sitrioha Jenő dr. kir. ügyész fenntartotta a vádat és annak a véleményének adott kifejezést, hogy az újságírók nem járiak el kellő lelkiismeretességgel, jó­hiszeműségüket azonban nem vonta kétségbe. Heller József dr. mint Ttak Gáza és Nemecsek Aurél jogi képviselője ellenbizonyítási ké­relmet terjesztett elő. A törvényszék Prettenhoffer tanácia a beszédek elhangzása A biztosító intézetek állást foglalnak a városok biztosítási reformja ellen Titulescu egyre titokzatosabban viselkedik és nem mer visszatérni Romániába

Next

/
Thumbnails
Contents