Eger - napilap, 1934/1

1934-04-20 / 88. szám

1934 április 20. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 8 térképek készítése óta előállott változások pontos bej egyzése. A nagyszabású cserkészverse­nyen részt vesznek természete­sen az egri cserkészek is. Vala­mennyi csapat egy-egy őrsöt in­dít a versenyben, emslynek so­rán már most is bizonyos, hogy szép eredményeket fognak el­érni. Különösen a palécvidék Az elmúlt év december 27-én Papp Sándor 39 éves egri fuva­ros 20 mázsa árút szállított Gyöngyösről Egerbe. Lissan, lé­pésben haladt Gyöngyöshalmaj határában, szabályszerien, az országút baloldalán. A fuvaros valamiért jobb felé le akart ug­rani, de még földet sem érhetett a lába, amikor hátúiról szinte nesztelenül elsuhant melleste gróf Andrássy Sándor tiszadobi főldbirtoíos autója. A 70—80 kilométeres sebességgel rohanó gépkocsi sárhányója elkapta és a boka fölött kettétörte Papp Sándor jobb lábát. A fuvarost súlyos, nyílt törési sebeivel kör- házba szállították. A hatgyer­mekes, családos ember 108 napig feküdt a kórházban és még ma is munkaképtelen. ­A gázolás miatt eljárás indult Szabó János 59 éves gépkocsi- vezető ellen, aki a szerencsét­lenség alkalmával az autót ve­zette. Az egri törvényszék Pret- tenhoífer-tanácsa most tartóit főtárgyalást ebben az ügyben. Á gondatlansággal vádolt soffőr tagadta bűnösségét. Beismerte, hogy nem tülkölt, amikor mel­lőzni akarta a fuvaros szekerét, de tülkölésre szerinte azért nem volt szükség, mert a teherszál­lító kocsi szabályszerűen és nyu­godtan haladt az országút bal­oldalán. Már egészen közei volt az autó a szekérhez, amikor a fuvaros váratlanul leugrott és egyenesen nekiszaladt a efirhá- nyőnak. Papp Sándor sértett és tanú vallomása szerint ő még le sem szállt a szekérről, csak a jobb lábát nyújtotta előre, amikor elkapta a sárkányé. Ugyanígy vallott & szekér utasa, Csorna Ltjos egri napszámos is. Gróf Andrássy Sindort mint — Szónoki verseny a Jogakadémiai Körben. Az egri Jogakadémiai Kör elnöksége az ifjúság szónoki kész­ségének növelésére és annak ál­landó ébrentartására szónoki ver­senyek tartását határozta el. 18 án délután 5 órai kezdettel tartotta meg az elnökség a tervbevett ver­senyt. Nyolc versenyző két tétel között választhatott. A »Katolikus sajtó jelentőségét« Kőváry Béla, Koncz Antal és Fleischbauer László joghallgatók, »A magyar ifjúság feladatai« c, tételt pedig Fojtán László, Kajcsa Andor, Kaszás Ist­ván, Ficsor József és Czeglédi Jó­pásztorainak faragványai adnak ■zép anyagot s ezek lerajzolá­sával, vagy fényképezésével nagy szolgálatot tehetnek a c»er- készek a magyar néprajz és népművészet ügyének is, ameny- nyiben ezek a tárgyak nem túl­ságosan ismertek még. A versenyeket április 28—29-én tartják meg. tanút ugyancsak kihallgatta a törvényszék. A 70 éves, ősz gróf vallomása szerint a fuvaros hátra sem nézve, leugrott a (szekérről és ész nélkül belerohant a gép­kocsi sárhányőjába. A soffőr a mellőzés előtt nem tülkölt, de a szekéren ülők aműgysem szok­ták meghallani az ilyen tülkö­lést. Ugyanígy vallott az autó harmadik utasa: Mihaícsik La­jos 31 éves urasági inas is. A védőügyvéd a Királyi Ma­gyar Automobil Club egyik leg­nevesebb szekértőjének meghall­gatásával kívánta bizonyítani, hogy as autók nem tülkölnek az előttük haladó lovaskocsira, mikor mellőzni akarnak. Vitéz Hunyor Sándor királyi ügyész: Fölösleges ez a bizo­nyítás. A világ első szakértője sem bizonyíthatja be, hogy a jogszabály megsértése jogos. A közlekedésügyi rendelet előírja a tülkölést. A párbeszédek elhangzása után a törvényszék Szabó Jánost gon­datlanságból okozott súlyos testi- sértés vétsége miatt 200 pengő pénzbüntetésre ítélte, de az ítélet végrehajtását három évi próba­időre felfüggesztette. A megobo- lás szerint a törvényszék min­den kétséget kizáróan nem tudta megállapítani, hogy a vádiott előadása szerint vagy a sértett kocsiján ülők vallomása szerint tőrtéat-a az elgázolás. Az tény azonban, hogy a vádlott elmu­lasztotta a közlekedési rendelet­ben előírt tülkölést és ezzel a mulasztásával okozója lett a sze­rencsétlenségnek. Enyhítő körül­ménynek vette a bíróság a vád­lott magas korát és büntetlen előéletét, továbbá azt, hogy a sértettet ii gondatlanság terheli, mivel nem tekintett hátra, mikor la akart ugrani a kocsiról. I zsef joghallgatók dolgozták ki és mondották el. Mind a nyolc ver­senyző nagy készséggel és érdekes gondolatokkal mutatott rá mind­két feladatra. Az elbírálást dr. Rubovszky Ferenc teológiai tanár, dr. Pálosi Ervin és dr. Csepreghy László jogtanárok és a választmány végzi. * Vasárnap utolsó össztánc (le­gényfogó) a Legényegyletben. * Klein Zoltánnál, Kállai ucca, modern csillárok, izzókörték, üveg - porcellán szervizek, alpacca evő­eszközök olcsóbbak, mint Pesten. HÍREK — Az idő. A Meteorologiai In­tézet jelenti ma déli 12 órakor: Élénk déli és délnyugati szél, a hőmérséklet alig változik. Nyuga­ton és északon esetleg zivatar. Egerben ma reggel 7 órakor —f-12 0 fokot mértek. A talajmenti minimum -j- 5.4 C fok, a tegnapi maximum pedig -f- 25 C fok volt. A légnyomás 759'6 mm., süllyedő irányzatú. — Halálozás. Részvéttel vettük a hírt, hogy komáromfüssi Szigethy László dr. az Irgalmasrend egri elmegyógyintézetének az orvosa, Pozsony vármegye volt tiszti fő orvosa április 18-án délelőtt fél 11 órakor, életének 61. évében a ha­lotti szentségek felvétele után el- húnyt. Temetése 20-án, délután 3 órakor lesz a kórház halottasházá ból a Kisasszony-temetőbe. Az Ir­galmasrend hosszú éveken keresz­tül működő munkatársát vesztette el az elhúnytban, aki teljes oda­adással működött,'hivatásának élve, munkatársainak megbecsülése és szeretető közepette. Az engesztelő szentmiseáldozatot 21-ón reggel 7 órakor mutatják be érte az Irgal masrend templomában. — Eltolódik a Mátrámul üzembe- helyezóse. Megírtuk, hogy a gyön­gyösi Mátravasutat április 22 én üzembe helyezik. Most Nagy De­zső, a közmüvek igazgatója úgy informált bennünket, hogy ez a tervezett üzembehelyezés késedéi met szenved. A vasút második mozdonyát ugyanis vizsgálatnak kell alávetni s ez késlelteti esetleg a rendszeres járatok megindulását. Egyébként az üzembiztos közleke­dés érdekében megfeszített mun­kával biztosítják a pályát. A me­netrendtervezet is elkészült már s nagyrészt a múlt évi járatok ma­radnak meg. A közönség kívánsá­gára a Mátrafüredről reggel in­duló járat 8 órakor érkezik Gyön­gyösre. * Divat blúzok óriási válasz­tékban Pál Károly divatáruházá­ban. — Díszünnepség a Keresztény Iparoskörben Az egri Keresztény Iparoskor s a kebelében működő Polgári Dalkör, Zenekar, Műked­velő Kör és a Dobó István Sport­egylet a Quadragesimo Anno kör­levél jubileumával kapcsolatban díszünnepséget rendez vasárnap délelőtt 11 órakor a következő műsorral: Nyitány. Játssza a zene­kar. Megnyitó beszéd. Mondja Joó Gyula, a Kér. Iparoskor elnöke. Ünnepi előadás. Tartja Rubovszky Ferenc dr., a kör lelkésze Magyar Hiszekegy. Énekli a Polgári Dal­kör. Pápai himnusz. Énekli a kö­zönség. * Vasárnap délután 5 órakor jogász-tea a Koronában. — Országos iparos értekezlet Sze­geden. Az ország iparos asszonyai és mesterifjai május 20-án, pünkösd vasárnapján országos értekezletet, illetve táborozást tartanak Szege­den a szegedi ipari vásár és ki­állítás alkalmából. A résztvenni óhajtók kedvezményes vasúti jegy­gyei utazhatnak s a részletes tájé­koztatást az egri Ipartestületnél megkaphatják, ahol legkésőbb áp­rilis 26 ig kell jelentkezni. * Ha majd on is rájön, mit tud az «Igmándi«, alkalomadtán csak azt fogja használni! — XI. Pius pápa kihallgatáson fo­gadja a májusi római magyar nem­zeti zarándoklás tagjait A Vatikán­ban már előjegyezték breyer Ist­ván dr. győri megyóspűspök fő- pásztori vezetésével a pünkösdi ünnepekre Rómába érkező magyar nemzeti zarándoklást, amelynek tagjait a pápa kihallgatáson fogja fogadni A zarándokok, akik május 14-ón este indulnak Budapestről, Postumiát, Velencét, Páduát, Fi­renzét, Nápolyt, Pompeit, Capri szigetét és Sorrentót is megláto­gatják. A zarándoklásra jelentkez­ni az Actio Catholica központi irodájában Budapest, IV., Ferenciek tere 7. szám alatt lehet, amely bárki kívánságára legnagyobb kész­séggel küld részletes programmot. * Vasárnap délután 5 órakor jogász-tea a Koronában. — Megkezdték a gyöngyösi Norma­iskola helyén a bérpalota építését. A nagy tűz alkalmával leégett s a közelmúltban lebontott Norma- iskola helyén megkezdték Gyön­gyös legmodernebb házának építé­sét. A körülbelül 100 ezer pengős építkezést a gyöngyösi Gajdócsky- cég végzi s november 1-re már beköltözhető lesz a ház. — Vak tűzi lárma a Kossuth téren. Tegnap este fél 8 órakor értesí­tették a tűzoltóságot, hogy a Kos­suth téren egyik üzlethelyiségből füst tódul ki. Két ügyeletes tűz­oltó poroltókószülókkel azonnal a helyszínre ment. Kiderült azonban, hogy a füst az üzlettel szomszédos helyiségből szivárgott a boltba s tűzről szó sincs. — Két mentést végeztek tegnap az egri mentők. Tegnap délben te­lefonon az egyik almagyari szőlő­be hívták ki a mentőket, ahol Varga András 64 éves földműves hirtelen összeesett. A mentők meg­állapították, hogy általános rosz- szullétről van szó. Lakására szál­lították. Este fél 8 órakor pedig a Tűzoltó téren esett össze egy férfi. A mentők az eszméletlen embert, akiről megállapították, hogy alko- holmérgezése van, kórházba szál­lították. * Halálozás, komáromfüssi Szi- gethy László dr. az Irgalmasrend elmegyógyintézetének orvosa v. egyet. kórh. oszt. orvos, Pozsony vármegye volt tiszti főorvosa, 1934. évi április hó 18 án, 61. évében, rövid szenvedés és a halotti szent­ségek ájtatos felvétele után csen­desen elhúnyt. Temetése folyó hő 20-án, pénteken délután 3 órakor lesz a kórház halottas házából az egri Kisasszonytemetőbe. * Megbízható selyemharis- ngát vásárolhat Pál Károly di­vatáruházában. — A rendőrségi személyazonos­sági igazolójegyek illetéke. A ren­dőrhatósági személyazonossági igazoló jegyek kiállítóéi illeté­kére vonatkozóan a pénzügymi­niszter a belügyminiszterrel e- gyetértve elrendelte, hogy az a beadvány, amelyben a folyamo­dók a rendőrhatóságtól a sze­mélyazonosságot igazoló jegy kiállítását kérik, az első ív után 2 pengő illeték alá esik. Szóbe­lileg előterjesztett ilyen kérelem­ről minden esetben jegyzőköny­vet kell felvenni és ez a jegy zökőnyv az első ív után 2 pan­gó illeték alá esik. A rendőrha­tóság részérói kiállított személy­azonosságot igazoló jegy illeték- mentes. * Képrámákat új, modern min­tákból szépen és olcsón készít. Nagy választók. Klein Zoltán, Eger. Mikor köteles tülkölni a gépkocsi vezetője? Egy súlyos autógázolás ügye a törvényszék előtt

Next

/
Thumbnails
Contents