Eger - napilap, 1934/1
1934-04-17 / 85. szám
1934 április 17. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 hirtelenléggel vége szakadt. Tegnap reggel izomorű hírt hozott a poéta Varsóból Leiitner Sándor Karéj uccai házához. Leányuk táviratozott, hogy Kros- nowaky Jené gróf influenzában, pár napol izenvedői után meghalt. Egerben, ahol sokán iimerték a szimpatikus fiatal lengyel fő- urat. a hirtelen tragédia négy részvétet keltett. A lengyel-magyar közeledés politikája is értékes aegítiéget veszített el Kros- nowsky grófban, aki a varsói vezető lapokban számos cikket írt a lengyel-magyar barátságról, sőt egy tanulmánya, amely a lengyel-magyar közős határ szükségességét hangoztatta, európai feltűnést is keltett. Influenzábán megbetegedett Horthy Miklós kormányzó Budapest, április 16. Hivatalos jelentős szerint Horthy Miklós kormányzó még a műit hét péntekén influenzás infekció következtében megbetegedett. Mivel láza állandóan 39 fok körül mozgott, Korányi professzort is konzíliumra hívták ez államfő betegágyához. | Mára azonban a kormányzó, a kiadott orvosi bulletin szerint hála erős szervezetének, meg- küzdött az influenzával. Láza 37 fokra szállott le és szíve rendesen működik. Pár napig még ágyban kell maradnia, de felgyógyulása most már rohamosan bekövetkezik. Gömbös miniszterelnök nagy költségvetési beszédet mond, amelyben részletesen nyilatkozik a királykérdésről is Híre terjedt politikai körökben, hogy Gömbös miniszterelnök rövid időn belül ismét ellátogat több vidéki városba és felszólal a nemzeti egység pártjának zászlóbontő gyűlésein. Erről most egyelőre nincs sző i a miniszterelnök legközelebb nem □épgyűlésen, hanem a képviselőházban mond négy beszédet, mégpedig május 8-ifca körül, a költiégvetés általános vitájának bezárásakor. Teljes részletességgel fog akkor nyilatkozni az összes időszerű belső és külső politikai kérdésekről, így a többi közt a királykérdésről és a legitimizmusról is. Nincs sző a kormány eddigi elvi álláspontjának megváltoztatásáról, kormánypárti körökben azonban úgy tudják, bogy a miniszterelnök kijelentései semmiesetre sem fogják az ellentéteket kiélezni, sőt inkább arra lesznek alkalmasak, hogy a legitimisták békülékeny hangulatát megerősítsék. A képviselőház pénzügyi bizottsága ezen a héten befejezi a költség- vetés tárgyalását. Temesváry Imre előadó a jövő héten*kedden terjeszti jelentését a Ház elé és másnap, április 25 én megkezdődik a plénum költségvetési vitája. Szombatonként és hétfőnként továbbra sem tart ülést a Ház, az előadó mégis ügy számítja, hogy a költiégvetés tárgyalása legkésőbb pünkösdre befejeződik, május 25-ére pedig tető alá kerül a meghatalmazási j törvényjavaslat is. Óriási arányú költözködés várható Egerben május 1-én A lakásbérdés problémája május elsejével Egerben mindig fokozottabban előtérbe tolul, hiszen nálunk május elsején történik a legtöbb lakáscsere. Mindenki arra törekszik, hogy miaél egészségesebb, minél olcsóbb lakást találjon. Már egy hónappal előbb megindul a versengés és szívős magánnyomozásokat folytatnak az elszánt lakók a 10, vagy 5 pengővel olciőbb lakás után. A többség csak olosőbb lakást akar bérelni, de vannak sokan, akik egészségesebb lakásra vágynak és nedves, levegőtlen szobáikat akarják felcte- rélni száraz téglájű, napfényes szobával. Az utóbbiból már igen kevés a választék a városben. A legkeresettebbek az egy-két- szobás komfortos modern lakások, de ezekből vau a legkevesebb. Nagyon kevés a modern lakás a városban, ami van, az főleg a tulajdonos részére épült családi ház és nincs hely a lakók számára. Nagyon sok lakás van kiadó, azonnal elfoglalható, de bizony kevés felel meg a mai követelményeknek. A háztulajdonos a nehéz gazdasági helyzet következtében nem tud újítani, még kevéibbő modern lakásokat építeni. Nagyarányúnak ígérkező költözködés okai a következő főbb pontokba foglalhatók össze. A meg nem felelelő lakás, főleg a nedves falak, festés és renoválás elmulasztása. A gazdasági helyzet romlása következtében beálló jövedelemcsökkenések, melyek arra kényszerítik a lakőt, hogy olciőbb lakást keressen magának. Régi, kedves megszokott lakásokat cserélnek le ma a lakók, nevetségesnek tetsző bérdifferenciák miatt. A lakáscserénél a legnagyobb arányú mozgás a munkásosztálynál észlelhető és a mozgató ok kizárólag a gazdasági válságban * Izületi csúznál és ischiás- nál, neuralgikus és arthritikus fájdalmaknál egy pohár természetes »Ferenc József« keserüvíz, reggel éhgyomorra bevéve, gyorsan előmozdítja a gyomor és a belek működését s igen könnyű, lágy székletét, jó emésztést és kellemes közérzetet biztosít. Orvosi vélemények egyöntetűen dicsérik a Ferenc József víz rendkívül enyhe és jóltevö hatását vese , hó- lyag-, prostata- és végbélbajoknál, továbbá sérvben szenvedőknél is. keresendő. A nagy munkanélküliségben nem bírnak lakbért fizetni és vándorolnak egyik uc- cSból a másikba. Április vegén Bukarestben tartják a kisántánt gazdasági konferenciáját Bukarestből jelentik: a kisán- tánt gazdasági konferenciája április 30-án ül össze a román fővárosban. Mindhárom állam gazdasági miniszterei részt vesznek a megbeszélésen, amelynek minden valószínűség szerint külpolitikai következményei is lesznek. A román—jugoszláv ős cieh —jugoszláv érdekek ütköznek meg ezen a konferencián, amelyet nehéz feladat elé áliít a római magyar—olasz—osztrák megegyezés. Bukarestben egyébként még ma is igen zavaros a helyzet sa király elleni összeesküvés szálait bogozgatva a hatóságok újabb ietartőztatásokat foganatosítottak. Nem lehet megállapítani a felnémeti vonatkisiklás okait Jelentettük, hogy a felnémeti vasúti katasztrófa okának megállapítására a miskolci üzletve- zetőségtöl és Budapsströl is jöttek le a vizsgálat foganatosítására. Napokon keresztül vizsgálták a szakértők az ösazeron- cfolődott. feldőlt kociit és a síneket, kihallgatták a felnémdti állomás személyzetét ■ a kisiklott 9227 számú vonat kísérőit, azonban a vizsgálat nem vezetett eredményre. A háromnapos vizsgálat nem tudta megállapítani a kisiklás tulajdonképeni okát. HÍREK Az idegenvezetői tanfolyam sorrendje. Április 16 án, hétfőn 4 órától 4 ő. 30 p. ig: Málnási Ödön dr. : Művelődés, egyház, iskola. 4 ó. 40 p. tői 5 ó. 10 p.-ig: Gáspár János: szőlőművelés, gyümölcs és bortermelés. Április 17 én, kedden délután 4 órától 4 óra 30 percig Breznay Imre: Eger az irodalomban. 4 ó 40 p-től 5 óráig dr. Schweng Ede: Eger város forgalmi rendészete. — Az idő. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Meleg idő, változó felhőzettel; néhány helyen még eső, vagy zivatar valószínű. * König Andor tánciskolájában, Kaszinó, ápr. 19-én csütörtökön az úri közönség részére össztánc este 8—12-ig. Belépődíj 60 fillér. — Jóváhagyta a miniszterkőzi bizottság Hatvan költségvetését. Miniszterközi bizottság ejtette meg a múlt héten Palásthy Ferenc miniszteri tanácsos vezetésével Hatvan költségvetésének felülvizsgálását. A háztartási alap 1934. évi költségvetését változatlanul jóváhagyta a bizottság. * Ha betegség gyötri, arra legyen gondja, «Igmándival* emésztését mindig rendben tartsa! * Pál Károly divatáruházában női bőr retikült, aktatáskát, utazőböröndöt nagy választékban és igen olcsó áron vásárolhat. — Szürke márványból készítik a gyöngyösi gimnázium hősi emléktáb Iáját. Szombaton délután 6 órai kezdettel a gimnázium 300 éves jubileumát rendező bizottság ismét megbeszélést tartott Erdőn Tivadar igazgató elnökletével. Bejelentette az igazgató, hogy a hősi halottak emlékére felállítandó márványtáblát szürke márványból, előtte örökmécsessel a bizottság megrendelte s az ország valameny- nyi középiskoláját is meghívták az ünnepségre. A megbeszélésen elhatározták, hogy a budapesti alcsoport javaslata alapján Forgács Ferenc gimnáziumi tanár által megírott gyöngyösi gimnázium történetét kőnyvalakban ki fogják adni. Tudomásul vették, hogy a hatvani öregdiákcsoport is megalakult. * Klein Zoltánnál, Kállai ucca, modern csillárok, izzókorték, üveg * porcellán szervizek, alpacca evőeszközök olcsóbbak, mint Pesten. * Képrámákat új, modern mintákból szépen és olcsón készít. Nagy választék. Klein Zoltán, Eger.