Eger - napilap, 1934/1

1934-04-15 / 84. szám

1934. április 15.

EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG

3

10 kocsival egy filléres gyors érkezik holnap Egerbe

Vasárnap érkezik Egerbe az első tavaezi fillérei győri él ezzel remélhetőleg megindul a fillérei vonatok nagyobb özönlőié városunk felé. Eddig, a fillérei gyoriok két évei múltja alatt 30 ezer ember látogatta meg Egert, évenként tehát 15 ezer főnyi idegenforgalmat jelentett a fillérei gyoriok rendszere a váróinak. Remélhetőleg ez a izám a jövőben n3m fog

ciökkenni.

Holnap, valőizínűleg a hűvös tavaszi idő miatt, mindőiize egy fillérei győri érkezik Egerbe, 10 kocáival, tfh ,t 740 vendéggel. Bizonyosra lehet azonban venni, hogy a jövőben ismét »kétvona- tof« fiiléres gyoriok futnak be az rg.i álloméira. A filléres győri reggel 9 ő 36 p-kor érkezik és 18 ó 50 p-kor indul vinza Budapastre.

Csempészutakon

a mátrai erdők mélyén

TUNGSRAM

RADIOCSO

Mátra, április közepén.

A Mátra sűrű erdeje nemciak az idegenforgalmi attrakció, hanem a ciempéizek kedvenc átvonuló helye ia ős az a tisztességesen köizönő egyizerü ember, akivel az idegen találkozik a dagadt hátizsákjában gombát, vagy egyéb erdei »áldáat« aejt, úgy lehet éppen csempészett árut viaz falujába.

A Mátra ugyanié helyenként öaazeér a Fátrával éa bár mindkét orazág érthetően vigyáz, — hogy a ciempéazéat megakadályozza, azok a terméazeti adott- aágok, melyek nem iimerik a mai ideiglenea határt, megakadályozzák azt ia, hogy a etem piszéit kellő eréllyel üldözhes- aék. Aagytüses ia ciempáazétael foglalkozott ez utolsó években. Beszervezte a mátrai községak fiatalságát, a ha nem ia a különösen jő üzlet, de a munkanélküliség rendszeressé tette a csempészek munkáját. — Végigjártuk a csempéizutakat, azokat a helyeket, ahol a csempészek több- kevesebb rendszerességgel vo nulni szoktak.

Délután 5 óra a Gyökeres- forrásnál. Hűvös tavaszi szél zörgeti a harasztot s begombol- tatja velünk a felöltöt. Felülnél egyenként,kis csoportokban,gyerekek, lányok,öregenberek ereszkednek alá, járomszerű léckeretben száraz galyfát hoznak. Ezek a »faizók.«Gyöngyös szegényebb népéből. Hetenként kétszer megengedik nekik a száraz galy szedésé*, egy hát fáért 60—70 fillért kapnak, cipelik vagy 15—20 ki'o méteren. (Mivé fejlődik egy ilyen gyerek? Még a ciikőt sem fogják be idő előtt.)

Egyre hűvösödé szélben türelmetlenkedünk, de kísérőnk megnyugtat, hogy mindjárt jönnek ■ könnyen lehet köztük 1-2 ember Nagytüzes bandájából is,

ha beszédes kedvük van, sok érdekes részletet tudnak mesélni. Rövidesen megérkezik néhány fiatal legéDy. Terhüket,

1—1 tömött zsák ' szőlőoltvány- vesszőt, leteszik egy kőre, kifújják magukat, közben rágyújtanak, szűz dohány, cseh papír. Amikor megtudják, hogy nem vagyunk hivatalos emberek, lassan megindul a nyelvük. Másodrendű oltvány venzőt visznek Abasfirről darabját 1 fillérért, 14 F áru az egész rakomány, nem csinálnak belőle titkot, hogy »odaátra« viszik. Kisvártatva beérkezik egy ötös csoport, felszaporodnak vagy 20 ra, ezek már Nagytüzes falubelijei, mindegyik oltvány vesszőt visz ezerezer darabot, elaőosstályu*, 8— 10 fillér darabja, ezek is »odaátra« viszik és a dupláját »fogBudapesti Nemzetközi Vásár

május 4—14.

SSrtO nn nfoynoi VpflvP7TTlPTlir április 28 tói május 22-ig a vásár- VlF o Uu ULaZaul ÁdIIVuüIIIuIIj igazolvány felmutatása ellenében.

« rajta. »Javítjuk a valutánkat« — mondja az egyik exportőr. »Da azért nem kívánatos a magyar finánccal találkozni« — mondja egy idősebb bácsi. »A ciebek csak akkor mernek szólni, ha kevesen vagyunk« — »azoknak sem történik semmi nagyobb baja — folytatja egy másik, bakőterozzák vagy két hétre és a koizt nem is olyan rossz.« Végre áttértünk Nagy- tüzes esetére. Egyhangúan tiltakoznak, hogy bármikor is légiiét ek volna neki, »azok most niacseneb itt« mondják. Nagy- tüzest kivétel nélkül sajnálják. »Mit hoznak visszafelé« —kérdjük. »Semmit kéram« — hárítják el maguk felöl a kérdést »nem érdemes most, ist is nagy a konkurencia cigarettapapírral, tűzkővel,msg cukorpétlőval (a SBCha- rint hivják igy) tele van már az egész vidék, nem érdemei vele foglalkozni, más holmikat meg nehéz eldugni, keveset fog rajta az ember«. No, majd meglátjuk holnapután visszafelé. Befejezzük az interjút, ők is ize- delőzködcek, mi is iparkodunk hazafelé.

2 nap muva. Remetefa domb- rét este fél 7.

Úgylátizik korán jöttünk, tűi világos van ahhoz, hogy a visz- szafelé jövők bátorségoian merjenek jönni. Csak az országúton bajlódik egy fiatalember a szekerével. Füzfadoroag- ből féket tákol. Kevés szalmával letakart kocsiján pár kisebb hordó és néhány demijon. Sző- baelegyedünk vele — barátságosan megkínál egy egy ciupor édes veresborral — érzem benne a cseh pótlót. Ó is szakmabeli, ciak nagyban. A bort, meg a szeszt szintén nem kontingentált kivitelre szánta. Odáig kocáin viszi, onnét meg áthatoltat- je. »Had igyanak az ottani magyarok i*« — mondja. A műúton átvivő erdei ösvényen megállítunk egy láthatólag igyekvő fiatalembart. Magnyugtatjuk, hogy nem vagyunk >cibil fináncok« s ellenkezés nélkül megmutatja hatalmas batyuját. Felül nagycíomő cseh papír, »5 fillér darabja — kínálja mindjárt élelmesen — »pótló van néhány csomaggal, nem lencse van banne, mint amit Gyöngyösön árulnak. Valódi, csak 20 fillér csomagja, felér 1 kilő cukorral.« A batyu aljában, mint a kígyók, egész csőmé bicikli belső tekergőzik,« külsőt már nem érdemes hozni — mondja — nem veszi azt most már senki, a fináncok nagyon rákaptak, mert hál a Bata név jól kilátszott, azután még a biciklikről is levígdalták. Most már majd másikat csináltat Bata — biztat bennünket — azt már nem lehet felismerni.« »Hál igen érdemei — mondja kérdésünkre — én feleáron adom, mint a boltos nálunk és még fogok is rajta.«

Ahogy sötétedik lassan jönnek a bizonytalan elemek batyuval, zsákkal a hátukon, óvatosan szemlék ek és ahogy szaporodnak, a helyzet kezd veszélyessé válni. Fenyegető hangon kérdi az egyik fiatal legény, hogy mit keresünk ilyenkor az erdőben. Közelebb menve látjuk, hogy hiszen ez az egyik tegnapelőtt! barátunk, aki szintén felismer minket és most már barátságosabb beszélgetés következik. — »Hol vannak a többiek« — kérdjük. Szomorúan legyint. »Ölen voltunk — mondja — és csak egyedül tudtam visszajönni, a többiek már a cseh koiztot élvezik.« »Az öcsém is ott van 3 hőnapja«, szólt bele az egyik negybajúszű csempész. Láthatóan nem nagyon veszik ezt szívükre. Kiteregetik a zsákokat: bicikligumi, gumicsizma, Bata- cipö, pár méter szövet, egy kau- ciuk csörgő, »A kislányomnak viszem« — mondja az egyik mo solyogva. »Hogy hozták át« — érdeklődünk. »Az Ipolyon úsztunk vele* — feleli az egyik rá. Látja, hogy nem értjük, hát részletesen magyarázza, hogy az Ipoly alkotja Balassagyarmat, Kőkút táján a határt és ott helyenként csak 15—20 méter széles. A csempészárut vízhatlan

FIUMEI KAVE lep aZ ÖBÍtt „ÉLÉSTAR“ z|'tLu