Eger - napilap, 1934/1

1934-03-22 / 65. szám

4 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG. 1934 március 22. DEUTSCH BANKÜZLETBEN vegyen sorsjegyet, haakar gondtalan életet! Próbálja ki nálam szerencséjét! M. Hír. Osztály- sorsjegy Főárusító. I. oszt. húzása április 14-én. — Az Egri Jogakaddmiai Kör »Szónoki iskolájának« befejező elő­adása. Az elmúlt félévben már si kerrel megkezdett »Szónoki-iskola« tegnap délután félét órai kezdettel tartotta utolsó előadását. A meg­jelent ifjúság a megbetegedett dr. óriás Nándor jogakadémiai tanár helyett dr. C»epreghy László jog­akadémiai tanár elnöklete alatt mindvégig nagy figyelemmel hall­gatta dr. Rubovszky Ferenc theo- lógiai tanárnak összefoglaló elő­adását a szónoklatról és a szónok tulajdonságairól általában. Majd •A szó« címmel rövid, de hangú latos beszédben érzékeltette a hall­gatósággal a szónoki beszéd he­lyes felépítését és előadási módját, különösen hangsúlyozva: szeressük és műveljük kedvvel Istennek szá­munkra legszebb adományát: a magyar nyelvet. A tetszéssel foga­dott előadás után ttjér Béla jo- gászelnők köszönetét fejezte ki az előadónak a lelkes és szónoki szem­pontból is magasvonalú előadásért. az EGER napilapban. * Nincsen párja sehol az <Ig mándi« víznek, mert hűséges őre jókedv s egészségnek. — Újabb panaszok a gyöngyösi uccák tísztótiansága miatt. A nyári szezon közeledtével ismét előtérbe kerülnek Gyöngyös köztisztasági problémái. Megemlékeztünk a piac­téri szemetes láda helytelen elhe lyezéséről s cikkünk nyomán több hasonló hibára hívták fel figyel­münket. így a Koháry-körúton, a Búza-piac alsó részén, a részben már betemetett Mérges patak ellen van több indokolt kifogás. Azon­kívül a Búza piacon, ahol heten­ként négyszer van kisebb nagyobb vásár, szintén erősen kifogásolha­tók a köztisztasági viszonyok. A Búza-piacot hetenként csak egy­szer takarítják, szombaton s a va sárnapi vásárkor ismét tele lesz szeméttel, úgy, hogy ezek szerint csak egy napig tiszta s a hét többi napján állandóan szaporodó sze­méttel van borítva. Kívánatos len­ne ezen sürgősen segíteni. — Anyakönyvi hírek. Újszülöttek: Szabó Ferenc fmve», Ferenci, Kelemen János fmve«, Kálmán, Zsebe Károly szabó Regéd, Éva, Vülk Ágoston asztalos mester, Irén, Gáspár Eszter híb. Emii, Fehér István gépkocsi szerelő, Magdolna, B*k Mészáros István fmves, Éva, Csirmaz Mihály fm., László, Erdélyi Mária fmvesnő, Miklós. Ale Kálmán niáv. s. fé­kező, József, Rsdácti Erzsébet dohánygyári umnkásaő, Ilona, Kohn Pál fa és szénfeeresksdő, Ignácz nevű gyermeke. — Je­gyesek: Babrőozki József kőmű­ves Regéd egri és Koleniciha Anna bpesli, Eugler Kálmán fm. tnaklári és Borsos Gizella, Ko­csis Ferencs kőfaragó segéd és Engel Klára, Szabó Gábor gyü- mölcskureskedö és Szarvas Anna dohánygyári munkásnC, Juhász Sándor szabó regéd és Val Jo lan, Fejsz Sándor fmve# öa Ro asány Piroska, Fülöp István fm. és Bcdnár Rozália, Horváth Mi hály fmves és Novák Margit, Leiszner János fmves és Szakfi- " esi Mária, Molnár Sándor fasves és Biriccsik Mária, Nagy István fmves és Császár Margit, Verga József fmve» és Török Borbála, Borbás Sándor földműves én Fölöp Anna egri lakosok. — Házasságot kötöttek: Wits Jenő kovács és lak-ttosiaiester és Kul­csár Margit, Gál György fmves és BŐta Anna dohánygyári «tun- hősnő, Friedman Jakab magánzó éa Seroz Fáni, Kovács Nándor nyomdai gépmester és Boháca Rozália egri lakosok. — Meghal­tak: özv. Angyalosi Imréné szül. Gömöri Rozalia 85 év«», özvegy Rigda T^raásné szül. Száraz Er­zsébet 68 éves, Kovács Sándorné szül. Kováciik Anna 51 éves, CjóIő Jnacbirané szül. Vigh Le- oatin 22 éve«, Tomázy János szőlőbirtokos 74 éves, Kis Károly kovácsmester 83 éves, Tóth An­drás fmves 60 éves, Ivánovich Viktor polg. isk. igazgató 53 éves, Grégász József fmves 50 éves, László Tivadar máv. tisztviselő 39 éves, Mitkolczi Erzsébet 6 éves, Pcgonyi Sándor 12 hónapos, Bukuli Béla 6 hónapos, Csősző József 3 hónapos, Petrányi László 2 napos, Szabó Ferenc 2 napos borában. * Meghívó. A Nyugdíjas Kató- ' natisztek Fogyasztási és Értékesí­tő Szövetkezete f. hó 31 én dél­után 4 órakor tartja évi rendes közgyűlését a Vármegye házában levő NyUKOSz főcsoport helyisé­gében, melyre a tisztelt üzletrész- tulajdonosokat ezúton hívja meg az Igazgatóság. Tárgysorozat. 1. Az 1933. üzletév mérlegének be­mutatása, az igazgatóság és fel­ügyelőbizottság jelentése. 2. Az igazgatóságnak és felügyelőbizott­ságnak a felmentvény megadása. 3. A szövetkezet felszámolása fö­lötti határozathozatal. 4. Indítvá­nyok és javaslatok, s ezekre hatá­rozathozatal. Az Igazgatóság. * Pál Károly divatáruházá­ban női bőr retikült, aktatáskát, utazőbőröndöt nagy választékban és igen olcsó áron vásárolhat. Film. Uránia. Szerdán és csütörtökön Kémnők (Front a tenger alatt) dráma a német haditengerészeti kémszolgálat kulisszatitkaiból és Paramount-híradó. Előadások kez­dete 6 és fél 9 órakor. * Hegedűtokok, hangszer-ai- katréftzefc kaphatók a Síjtőszö vetkezet feönyvteereakedésében. KÖZGAZDASÁG Túltermelés a cseh­szlovák állattenyész­tésben, A fogyasztás hatalmas mér­tékű hanyatláséval kapcsodban mindinkább növekszik az állat tenyésztés túltermelésének követ­keztében ez árcsökkenés veszé­lyei emit még a bevitel korláto­zásával és egyéb intézkedések­kel is alig lehet megállítani. Ezt bizonyítják az idén január el­sején megtartott állatszásaiálás adatai is. Már 1932-ben ie érez­hető volt a sertéftenyéizlés tűl- produkciőjs, amelynek követ­kezménye a nagy áresés volt, mert a fogyasztás sertéshúsban évi 176 millió kg-ről 168 millió kg-ra, zsírban pedig 83 millió kg-ről 74 millióra ment vissza. A gazdák pedig kénytelenek vol­tak fokozni a sertéstenyésztést, mert a felesleges takarmányt másként nem tudták volna érté­kesíteni. így aztán az 1933 ele­jén 2 6 millió db-ot számláló ser­tésállomány ezév január 1-ére 3 4 millióra emelkedett, Jelenleg ez a helyzet, hogy sertést már csak az összfogyaeztás 5 száza­léka erejéig visznek be. — A szarvasmarha állományban is ugyanez a helyzet, mert itt a műit évi 4‘34 milliós állomány ezév januárjára 4'38 millióra emelkedett. Közben a tejfogyasz­tás is visszaesett, de a tehenek száma ennek ellenére 248 millió db-ra emelkedett. Jön a Magyar Könyvnap! JEGYEZTESSE ELŐ A MAGYAR KÖNYVNAP KÖNYVEIT. Babits Mihály: Az európai írod. története. Harmadfél ezerév irodalma. 320 old a', kötve E 3-20. Gulácsy Irén: Fekete vő legények. A három kötet egybekötve, egész- vászonkötésben P 20 helyett P 5. Lambrecht Kálmán: Az ősember. Hatalmas, albumalakú, félvászon köt. P 4 50. Cholnoky Jenő : Kárpátoktól az Adriáig. Nagy-Miígyaiorsz.írásban ősképben. 300 oldal, kötve P 4-80. Ady Endre: Összes versei: Ä teljes mű egészvászonkötésben. 18 P helyett P 4-— Körmendy Ferenc: Boldog ember álma. 800 old. Új köngv, kötve P 4'— Papp Jenő i A mai Magyarom, «rkőlcsrajia 320 old. új könyv, egészvászonköt. P 3­Ä könyvnapi kiadványok csak korlátolt példány- számban jelennek meg. — Jegyezni ajánlatos SAJTÓSZÖVETKEZET kö^wkereskedlsében. (65) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában — Felelős nyomdaigazgató: Hadi! Károly * Tavaszi és ngári legújabb divatlapok már megérkeztek és kölcsönbe is kaphatók a Sajtószö vetkezet könyvkereskedésében. Ki­selejtezett divatlapok olcsón kap­hatók. Budapesti rádió-műsor. Csütörtök, március 22. 6 45 : Torna. Utána : Odeon— Parlophon hanglemezek. 9.45: Hí­rek. 10: 1. Magyar tájak. 2. Vajda János verseiből (Felolvasás.) Köz­ben : Polydor—Brunswick hang­lemezek. ÍUO: Nemzetközi vízjelző- szolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, idöjárásje lentés. 12 05 : Polydor—Brunswick hanglemezek 12.30: Hírek. 1.15: Időjelzés, időjárás és vízállásjelen­tés. 130: A m. kir Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekara. 2.40: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolysmhírek. 3 30 : Közve­títés az Országos Mezőgazdasági Kiállításról. 4lQ: »Nem felejtünk.« Móra László ifjúsági előadása. 4.40 : Időjelzés, időjárásjeleníés, hírek. 5: A m. bír. földművelésügyi minisz­térium rádíóelőadássorozata. 5 30: Az Országos Pázmány Egyesület irodalmi ünnepélye. 6 45 : Angol nyelvoktatás 7 15: Revere Gyula hárfázik. 7 55: A rádió külügyi negyedórája. 8.15: A m. kir. Opera ház tagjaiból alakult zenekar. Szü­netben : Ügetőversenyeredmények. 9.35: Szabó Margit és Lehotay Árpád előadói estje 10 20 : Hírek, időjárásjelentés. 10.40: Farkas Jenő és cigányzenekara. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztéssel megbízott: Dr. Kapor Elemér. Felelős kiadó: Radii Károly. MEGHÍVÓ. A Visontai Jókúti Szőlfttelep r. t. önkéntes felszámolás alatti cég 1934 már­cius 31-én d. e. 12 órakor az Egyház- megyei Takarékpénztár rt. gyöngyösi fi­ókintézetének igazgatósági termében tartja 1932. évi rendes közgyűlését, melyre a t. részvényesek ezennel meg­hivatnak. Tárgysorozat. 1. A felszámoló jelentése. 2. A vagyon-mérleg bemutatása. Búzás Károlg, mint a Visonta Jókuti Sző­lőtelep rt. önkéntes felszá­molás alatti cég felszámolója. KISHIRDETÉS Minden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fillér. 1, VAGY 2 SZOBÁS lakást a belvá­rosban májusra keresek. Ajánlatok árát megjelölve, kiadóba. KÖLCSONKÖNYVTÁRBÓL kiselejte­zett szépirodalmi művek olcsón megvá­sárolhatók a Sajtószövetkezet könyv- kereskedésében. BELVÁROSBAN 4 szoba összes mel­lékhelyiségekkel. 2 szoba külön udvar­ban mellékhelyiségekkel május 1-re ki­adó. Érdeklődni dr. Grünblatt Árminnál, Szent János u. 9. KISEBB nagyobb lakások mérsékelt lakbérek mellett kiadók a Borszővetke- zetben FEHÉR vaságy, régi fotelek, szétnyi- tós asztal, pincére vasajtó, olcsón eladó. Érsek ucca 15. — Az »EGER« kiadóhivatala Líceumi Könyvnyomda. Telefonszáma 176.

Next

/
Thumbnails
Contents