Eger - napilap, 1934/1

1934-03-20 / 63. szám

EGER—GYÖNGYÖSI UJSÄG 1934. március 20. megérti a gazdasági jegyzőköny­vet is. A hármas római találkozás kisebb koncepciójú, de európai jelentőségű megoldást keresett a béke jegyében politikai és gazdasági vonatkozásban. Megállapítottuk azt, hogy ha megvannak a tárgyi előfeltéte­lei annak, hogy mások csatla­kozzanak hozzánk, mi szívesen látjuk más nemzetek csatlakozá­sát is! Itt a hangsúly a tárgyi előfel­tételeken van és megalapítható tárgyalásomból, hogy az eutarc­hiénák és eutarchia túlzott for­mába való kinövéseinek hadat üzentünk. — Ha összefoglalnám római benyomásaimat, kijelenthetem, hogy Magyarország megerősí­tette, politikai és gazgasági hely­zetét. Remélem, hogy a külső politikai he'yzet tovább erősö­dik és ha minden magyar to­vábbra is biztosítani akarja a nyugalmat, békét, harmóniát, ak­kor Magyarország a Kárpát-me­dencében történelmi elhivatott­ságának meg fogja állni helyét. Lillafüred forgalma várakozáson alul maradt A késő bánat nyomai az állami zárószámadásban Eger, március 19. A belügyminiszter, mint a mi­niszterelnök helyettese a múlt hét végén nyújtotta be az 1932—33 évi zárőszámadást, amely hatá­rozott javulást jelent, mert a két év előtti 231, egy év előtti 184 millió pengő helyett már csak 104 millió pengő hiányt mutat. A túlkiadások, valamint az elő­irányzat nélküli kiadások ugyan­csak csökkentek. Bennünket talán legközelebb­ről a zárszámadásnak az a ré­sze érdekel, mely a lillafüredi forgalomról tájékoztat. Megem­líti ugyanis a jelentés, hogy Lillafürednek a bevétele a 1932 —33. évben 110 ezer pengővel volt kevesebb, mint amennyit előirányoztak. Érdekel pßdig ez bennünket azért, mert Eger városa is nagy összeggel járult a lillafüredi űt építéséhez, abban a reményban, hogy egy kitűnően működő bükki nyaralőüzem megtenné majd a hasznát Egerben is, ki fog ala­kulni olyan idegenforgalom, s- melyből városunk is lát vendé­geket a külföldi üdülőtelepek »átadogatő« rendszere alapján. Ezekre a reményekre ad vá­laszt a zárőszámadás. Ma már késői és hasztalan dolog volna befejezett tényekkel harcolni, de örskénytelenül felvetődik a kér­dés: miért nem lehetett inkább a Mátra fejlesztésére fordítani a Lillafüredbe fektetett pénzt, vagy ha már észrevették a Bükk pá­ratlan szépségeimért nem léte­sítettek ott egy egyszerűbb, de­mokratikusabb, tehát nagyobb érdeklődésre számítható üdülő­telepet ? Hónapok óta keresett betörőt tett ártalmatlanná a hatvani rendőrség Hatvan, március 19. A múlt év végén és ennek az évnek elején sorozatos betörése­ket követtek el Űjhatvanban. A rendőrség akkor megindította a nyomozást, de nem sikerült a tettest elfogni. Most aztán, hosz szú idő múlva kézrekerült Tóth József, egy notórius betörő, akit nemrég bocsátottak feltételes sza­badságra a váci fegyintézetből, ahol 6 és tél éves büntetését töl­tötte. A kapitányságon Cholnoky Endre rendőrkapitány előtt 1 őth József beismerte, hogy a hatvani betöréseket ő követte el. Megje­lölte azt is, hogy hová rejtette a lopott kerékpárt, a Stefániából ellopott felszerelési tárgyakat, ruhanemüeket, rádiót, evőeszkö­zöket s egyéb dolgokat. Tóth József úgy került rendőr­kézre, hogy a mozdonyvezetők Otthonába akart behatolni, de a zártörésnél a rendőr elfogta. Most visszaviszik Vácra, elenge­dett büntetésének kitöltésére s a hatvani betörésekért is felelősség­re vonják. Civakodás közben nyomorékká verte legénytársát Eger, március 19. Itj. Papp Flórián gazdalegány a múlt év tavaszán összetűzött Kasza Sándorral és szóváltás közben úgy összeverte, hogy Kasza nyomorék maradt. Papp Flóriánt az egri törvényszék sú­lyos testisértés miatt egy és fél évi börtönre, bűntársát: Bocsi Sándort pedig kéthőnapi fogház­büntetésre ítélte. A Tábla a törvényszék ítéle­tétől sltéröleg minősítette a bűn­cselekményt és Papp Flóriánt szándékos emberölés kísérleté­nek bűntettében találta bűnös­nek s büntetését kétévi fogházra változtatta át. A Kúria most fog­lalkozott a bűnüggyel s a Tábla Ítéletét jogerőre emelte. IJjabb nagyszabású bélyeg­csalást lepleztek le Egerben Eger, március 19. Nemrégiben pattant ki Vácott és Budapesten az a nagyszabású és az egész országot behálózó bélyegcsalás, amelynek részleteit most bogozza úgyszólván az egész ország minden bűnügyi hatósága. Megállapították, hogy egész sereg elhasznált törvény­kezési bélyeget, fantasztikus ösz- szegü értékben hozott forgalom­ba egy szervezett társaság,amely­nek tagjai és felhajtői a bírósá­goknál a periratokról leszedték az ügyvédek által lerótt illeték­bélyegeket és ismét forgalomba hozták. Most Egerben is kipat­tant ez a bélyegcsalási botrány, amelynek középpontjában a volt szállodás és kávés i Marosi De­zső áll. Marosi Dezsőt kihallgatták bé­lyegcsalás ügyébeD, kihallgatása után pedig nyomban kihirdette előtte az egri törvényszék vizs­gálóbírója az előzetes letartóz­tatásáról szőlő végzést. Most már a nyomozás teljes erővel megindult s a legközelebbi na­pokban bizonyára meglepetést keltő szenzációkat ii hoz, mert valószínű, hogy Marosi Dezső élénk összeköttetésben állott a budapesti és váoi bélyegcsalások elkövetőivel is. A bűnügyben eddig öt letar­tóztatás történt. 70 rendbeli csalásért 10 hónapi börtönre Ítélték Szekeres Imrét, Budapest, Eger és Gyöngyös szélhámosát Eger, március 19. Háromnapos tárgyalás után Budapesten hozott Ítéletet az egri törvényszék Prettenhoffer- tanácia Szekeres Imre voltkönyv- ügynök bűnperében. A bűnügy szálai Budapestre, Egerbe és Gyöngyösre terjedtek s a nyo­mozás száz rendbeli csalást állapító t meg Szekeres terhére. Szekeres Imre Gyöngyösön és Egerben egy váltóval operált, amelyre rgy főpap és egy volt miniszter nevétbamiií lotta. Gyön­gyösön la akarta számitoltatni a váltót, ez azonban nem sikerült, Egerben azonban 400 pengős kölcsönt szerzett rá. A bárom városban ezenkívül a Franklin- Társulat nevében kötött előnyös üzleteket, amennyiben a könyv­vásárokkal egyszerre fizettette ki a részleteket azzal a mesével, hogy a cég 20—25 szávalék ár­engedményt ad ebben az eset­ben. A szélhámost, mint megírtuk, egyik egri hitelezője fogta el Füzesabonyban. A bűnügyeket egyesítette a bíróság és most tartott folytató­lagos főtárgyalást Budapesten az OTI székházéban. Kihallgatta a törvényszék Bitter Illés apá­tot, Tárffy Béla volt minisztert és Huszár Károlyt, az OTI el­nökét és Szekerest 70 rendbeli csalás vétségében mondva ki bűnösnek, 10 hónapi börtönre Ítélte Szövetkezeti továbbképző-tanfolyam Egerben. A magyar gazdasági életben ma már pőtoihatatlan szerepet játszó szövetkezeti mozgalom egyik erőssége a »Hangya« Köz­pont, mely a fogyasztási szövet­kezetek legnagyobb részét fog­lalja össze, nagy gondot fordít arra, hogy a falu »zövetkezstei- nek vezetőit a mai idők kívánal­mainak megfelelően kiképezze. A >Hangyá«-nak városunkban is van egy jelentős gócpontja a Verbőczy uccában iévö Kiren­deltség, amely dúsan felszerelt raktárával Orusz Mihály főnök agilis vezetése mellett látja el az ide gravitálő falusi szövetkezeti boltokat. Kezdeményezésére a »Hangya« Központ a szövetke­zeti boltotok továbbképzése ér­dekében háromnapos tanfolya­mot rendezett, amelyen 30 szö­vetkezet kiküldöttje vett részt. A tanfolyam anyagát Judik Béla központi főnök adta elő a helyi szövetkezeti élet reprezentánsai­nak közreműködésével. A tanfolyamot u célból meg­látogatták Meyer Béla kanonok, az egri »Hangya« szövetkezet elnöke, Prindt Jenő pápai ka­merás, érseki titkár, mint a hely­beli »Hangya« alelnöke és Szabó Lajos a »Hangye« cégvezetője. A tanfolyamon minden részlat- bérdésrekiterjedő előadások mély hatást keltettek e hazafias és emberbaráti eszmével foglalkozó szövetkezeti férfiakban és bizo­nyára előnyét fogja látni a ma­gyar szövetkezők hatalmas tábo­ra is a háromnapos tanfolyamnak. — Kiskörös határában jég esett. Tegnap délután Kiskőrös határá­ban nagy záporetö keletkezett, majd pár perc múlva jég kezdett húllani ■ rövid idő alatt olyan tömegű jég esett, hogy a földet vastag, fehér rétegben borították el a jégszemek. A jégeső nagy károkat okozott a határban.

Next

/
Thumbnails
Contents